A fejlábúak nem kifejezetten ismertek arról, hogy körükben gondos apák léteznének, egyszerűen azért, mert a hímek jelentős része elpusztul a párzást követően. A tintahalak és a kalmárok egyes fajai azonban kivételt jelenthetnek: a nagyúszójú kalmárok kapcsán például nemrégiben megfigyelték, hogy a hímek kulcsszerepet játszanak a biztonságos helyszín kiválasztásában a peték lerakása előtt.

A legtöbb fejlábú fajnál a peték gondozása kizárólagosan a nőstények feladata, a hímek a párzáson kívül legfeljebb annyit tesznek, hogy azt követően védelmezik a nőstényt, nehogy azt más hímek is megkörnyékezzék. Eduardo Sampaio, a Liszaboni Egyetem kutatója és Samantha Cheng, az Amerikai Természettörténeti Múzeum kutatója azonban érdekes viselkedésre figyelt fel az egyik fajnál, amikor két helyszínen, a Vörös-tengernél és Indonéziában vizsgálták az állatok párzási szokásait.

A kutatás során készült videofelvételek közül többön is megfigyelték, hogy a párzást követően a nagyúszójú kalmár hímek felemeli karjaikat, miközben fogókarjaikat lefelé irányítják, kültakarójuk pedig a zebra csíkjaihoz hasonló mintázatot vesz fel. Ez a testtartás, mondja Sampaio, kifejezetten furcsa, mivel a fogókarok általában a többi karral együtt mozognak, hogy védettek legyenek. Összességében egy nagyon látványos, a többi hím számára nyilvánvaló gesztusról van szó.

A furcsa viselkedés azonban nem ért véget ezen a ponton, a hímek ezt követően elkezdték vizsgálni a környékbeli sziklahasadékokat és rejtekhelyeket, valószínűleg potenciális ragadozók nyomát kutatva. „A hímek a párzást követően a legtöbbször egyszerűen eltűnnek, de most tanúi lehettünk, ahogy segítenek megkeresni a peterakáshoz ideális helyet. A nőstény csak azt követően húzódott be a rejtekhelyre, hogy a hím azt ellenőrizte” – mondja Sampaio.

Mindezt ráadásul komoly saját kockázattal tették a leendő apák, hiszen a hasadékokban ragadozók rejtőzhetnek, és a rivális hímek is bármikor megjelenhetnek a színen, hogy elhappolják az őrizetlenül hagyott nőstényt. A viselkedést egymástól tízezer kilométerre található populációkban sikerült párhuzamosan megfigyelni, ami azt sugallja, hogy meglehetősen elterjedt jelenségről lehet szó.