2018. augusztus 10-én egy kaliforniai esküdtszék kimondta, hogy a Monsanto nevű mezőgazdasági és biotechnológiai vállalat egyik terméke felelős egy 46 éves amerikai férfi rákos megbetegedéséért. A végső stádiumú non-Hodgkin-limfómában szenvedő felperes, Dewayne Johnson és ügyvédei azzal érveltek, hogy a Monsanto Roundup nevű gyomirtójában található glifozát váltotta ki a betegséget. A szerrel Johnson, aki iskolai kertészként dolgozott, rendszeresen érintkezésbe került. A bíróság helyt adott a férfi keresetének, és a nemrég a Bayer tulajdonába került Monsantót 289 millió dolláros kártérítés fizetésére kötelezte.
Dávid és Góliát?
A döntés, amely minden bizonnyal hasonló ítéletek sora előtt nyitja meg az utat a precedensjogon alapuló amerikai jogrendszerben, több szempontból is ellentmondásosnak tekinthető. A Monsanto és a vele a GMO (illetve a Bayer és a Big Pharma) ellenzői és ellenfelei ujjonghatnak, hiszen az ítélet egyrészt értelmezhető úgy, hogy egy – ezek szerint – termékének káros hatásait elhallgató gigacég végre megkapta magáét a „kisemberrel” szemben.
Ugyanezen a vonalon maradva sokan úgy érezhetik, hogy a döntéssel eldöntöttnek tekinthető a glifozát és a rák kapcsolatával foglalkozó vita, és a bírósági ítélet végső bizonyíték arra, hogy a gyomirtó valóban rákkeltő, és minél előbb ki kell vonni a forgalomból. Ennek kapcsán már újra fel is lángolt vita azzal a már annak idején is többek által kétségbe vont döntéssel kapcsolatban, hogy az EU tagállamai tavaly – az EP ellenkező álláspontja ellenére – újabb öt évre megszavazták glifozát tartalmú gyomirtók használatát.
A teljes kép azonban korántsem ilyen egyszerű.
Attól ugyanis, hogy egy bíróság úgy dönt, hogy a glifozát rákkeltő, vagy – ha a másik oldalról nézzük – attól hogy az EU úgy dönt, hogy szerintük nem az, a szer rákkeltő hatása még nem lesz sem bizonyított, sem cáfolt.
A glifozát karcinogén hatásával kapcsolatban ugyanis csak tudományos eszközökkel lehetne kimondani a végső ítéletet, a szakértők viszont jelenleg még nem tudnak egyértelműen állást foglalni a kérdésben.
Abban viszont nagyjából egyetértenek, hogy a bírósági ítélet veszélyes precedenst szülhet, és hogy a jelenlegi rendszeren, amelyben tudományos konszenzus megléte nélkül születnek valaminek a közvélemény általi elfogadását vagy elítélését nagyban befolyásoló ítéletek, valahogy változtatni kell.
Ki dönti el, hogy mi rákkeltő?
Azzal kapcsolatban, hogy mi rákkeltő és mi nem, nem létezik egyetlen, mindenki által elfogadott szervezet, amely kimondaná a végső szót. Mind országos, mind nemzetközi szinten léteznek olyan testületek, amelyek a vonatkozó kutatások és saját vizsgálataik alapján állást foglalnak a kérdésben. A vélemények azonban eltérőek lehetnek, nem is beszélve az alkalmazott módszerekről és a kutatás elején feltett kérdésekről.
A glifozát pedig kiváló példa lehet arra, hogyan jutnak neves szervezetek eltérő véleményre egy anyag biztonságosságával kapcsolatban, és hogy ezen eltérő véleményeket aztán hogyan lehet kiaknázni az igazságszolgáltatás rendszerén belül.
A glifozáttal kapcsolatban az utóbbi idők legnegatívabb szakmai véleményét a karcinogenitás kérdésében az egyik legnagyobb presztízsű testület, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) tette közzé, így a Monsanto elleni perek többségében ezt az álláspontot hozták fel tudományos alapként a felperesek.
Az IARC 2015 márciusában publikálta véleményét, amely mezőgazdaságban dolgozók vizsgálatával foglalkozó kutatásokon és laborvizsgálatokon alapult. Az ügynökség álláspontja szerint korlátozott bizonyíték áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a glifozát emberekben non-Hodgkin-limfómát okozhat. Az IARC ez alapján a 2.A jelű csoportba, a valószínűleg humán karcinogén anyagok közé sorolta a glifozátot. Ennél egy súlyosabb fokozat van, az 1. csoport, ahová az igazoltan rákkeltő anyagok tartoznak.
2015 novemberében aztán Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) is kiadta saját álláspontját, itt azonban más volt a feltett kérdés. A testület azt vizsgálta, hogy a glifozát az élelmiszerekbe kerülve okozhat-e a rákot, és tagállamok szakértői végül arra a következtetésre jutottak, hogy sem a járványtani adatok, sem az állatkísérletek nem támasztják alá, hogy ok-okozati összefüggés lenne a szer használata és az emberekben kialakuló daganatok között.
Az Egyesült Államok Nemzeti Toxikológiai Programja (NTP) szintén fenntart egy listát az ismert emberi karcinogénekről és az emberekben nagy valószínűséggel rákkeltő anyagokról. Az álláspontját NIH, a CDC és az FDA szakvéleményei alapján kialakító, az európai IARC-hoz hasonló szerepet betöltő szervezet legfrissebb, 2016 novemberi listáján a glifozát egyik említett kategóriában sem kapott helyet.
2016 májusában a WHO és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közös tanácskozáson vitatta meg a glifozát potenciális veszélyeit, ami az anyag élelmiszerekkel együtt történő fogyasztását illeti. A végkövetkeztetés az volt, hogy egyáltalán nem tekinthető valószínűnek, hogy az élelmiszerekbe került glifozát növeli a rák kockázatát az emberekben.
Nincs igazság
Az ellentmondásos vélemények oka részben az, hogy bármely anyag vagy jelenség karcinogén hatásainak felmérése nagyon komplikált feladat. Egyrészt azt, hogy valakiben kialakul-e rákos megbetegedés, rengeteg tényező befolyásolhatja, amelyek közül nehéz egyetlen „bűnöst” megnevezni. Persze akadnak olyan anyagok, amelyek igazoltan képesek arra, hogy közvetlenül és nagyon kis mennyiségű érintkezés esetén is jelentősen megnöveljék a rák kialakulásának kockázatát. Mások azonban csak bizonyos érintkezési szint felett vagy adott érintkezési mód esetén jelentenek kimutatható kockázatot, amely megfelelő szabályozással és a határértékek megállapításával minimálisra csökkenthető.
A másik gond viszont az, hogy nagyon nehéz úgy vizsgálatot tervezni az egészséges határértékek vagy a karcinogén hatás megállapítására, hogy azt nem lehet megtenni, hogy egy ismeretlen biztonságosságú anyagból különböző koncentrációkat adnak be az emberi kísérleti alanyoknak. Ennek hiányában a szakértők kénytelenek kevésbé pontos megoldásokkal dolgozni, például olyan populációkat vizsgálni, amelyek korábban ki lettek téve a szernek, vagy állatokon és emberi sejteken kísérletezni. Az viszont széles körben vitatott, hogy az így kapott adatokból milyen mértékben lehet következtetéseket levonni az adott szer emberre kifejtett hatásaira.
Az IARC és az EFSA véleménykülönbsége például részben biztosan azon alapul, hogy mást vizsgáltak a probléma kapcsán. Míg az IARC a glifozátot és a glifozát tartalmú vegyszereket is vizsgálta, egy kalap alá véve ezeket, az EFSA csak a glifozátra koncentrálva állapította meg, hogy annak karcinogenitására nincs bizonyíték. A másik ok, ami az eltérő szakvélemények mögött áll, hogy
az említett szervezetek szakértői meglehetősen önkényesen hagynak ki vagy vonnak be állatkísérleteket vizsgálatukba, és akár egyazon kísérletet is nagyon eltérően értelmezik.
Az EFSA például kilenc, hosszú távú patkánykísérletre alapozta döntését, amelyek során a glifozáttal való, élelmiszer útján történő érintkezés nem okozott szignifikáns tumorképződést az állatokban. Az IARC ugyanakkor két másik patkánykísérletre hivatkozik, amelyek alapján statisztikailag szignifikáns karcinogén hatás mutatható ki. Az egérkísérletekkel hasonló a helyzet: az IARC két olyan vizsgálatot használ igaza alátámasztására, amelyekből szerintük pozitív rákkeltő hatás mutatható ki. Az EFSA szerint viszont az említett vizsgálatok eredményei nem meggyőzőek.
A vitát tovább bonyolítják azok a híresztelések, amelyek szerint a Monsanto kutatók lefizetésével próbált számára kedvező eredményekre szert tenni, illetve nagyobb teret adni a glifozát nem rákkeltő hatását hangsúlyozó tanulmányokban a szakfolyóiratokban. Hogy ebben mennyi az igazság, azt nem lehet tudni, de bármi is legyen a helyzet, a glifozát kapcsán való objektív állásfoglalást sem a megalapozatlan pletykák, sem a Monsanto esetleges lefizetési ügyei nem könnyítik meg.
Tudomány vs. igazsásszolgáltatás
Johnson esetében rádásul az ügyvédek – az IARC állásfoglalására alapozva vádjaikat – azzal érveltek, hogy rákot nem egyedül a glifozát, hanem az általa használt Roundup-termékekben található vegyszerek kombinációja okozta. Ezek kölcsönhatásairól pedig még kevesebbet tudni, mint magáról a glifozátról.
A laikus esküdtszék tehát a gyomirtóhasználat, az onkológia, a járványtan és a toxikológia minimális ismerete mellett hozott döntést egy olyan témában, amellyel kapcsolatban egyelőre annak legnagyobb tudományos szakértői sem tudnak megegyezni.
Az esküdtszék tagjai végül három napig mérlegelték a számukra mindkét oldal által gondosan kiválogatott információkat, mielőtt meghozták a döntést, amely valószínűleg nagyban befolyásolja majd a hasonló esetek jövőbeni végkimenetelét is.
Az ellentmondásos végeredmény mögött – a más említett tényezők mellett – a tudomány és az igazságszolgáltatás alapvető különbözősége áll. Míg tudományos körökben a glifozát megítélése továbbra is vitatottnak tekinthető, és ahhoz, hogy a kérdést el lehessen dönteni, egyelőre nem kielégítőek a bizonyítékok, egy bírósági tárgyaláson sokkal kevesebb információ is elégséges ahhoz, hogy az esküdtszék elfogadja, valami betegséget okozhat.
„A jogi sztenderd ebből a szempontból meglehetősen laza: két dolog között kell dönteni, annak alapján, hogy mi tűnik valószínűbbnek”
– mondja Ed Cheng, a Vanderbilt Egyetem Jogi Karának munkatársa. A tudományban viszont másként működik folyamat. Ahhoz, hogy valami bizonyított legyen, igazolni kell, hogy a vizsgált két jelenség között ok-okozati kapcsolat van. A tudósoknak azt kell cáfolniuk bizonyítékok sorával, hogy a megfigyelt tendencia nem a véletlen műve.
És ez az, ami igazán nehézzé teszi a jogi kérdések tudományos adatokon nyugvó megválaszolását, mondja Cheng. Fontos persze, hogy a hasonló témákban a tudomány teret kapjon az igazságügyi döntések során, de a tudományos sztenderd és a jogi sztenderd nagyon különböző.
Mellimplantátum, védőoltás, hintőpor
A múltban többször is volt példa arra, hogy olyan jogi döntés született, amely felelősnek talált egy céget vagy egy anyagot valamilyen betegség kialakulásában, majd a tudomány bebizonyította, hogy nem volt igazuk. Az 1980–90-es években a Dow Corningot összesen 3,2 milliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezték, mondván hogy az általuk gyártott mellimplantátumok rákot okoznak. Egy 1999-es, átfogó vizsgálat ugyanakkor nem talált összefüggést a cég termékei és a rákos esetek kialakulása között. Az ugyanakkor kiderült egy későbbi vizsgálatból, hogy beültetés nyomán kialakuló hegek megnövelhetik egy ritka ráktípus kialakulásának kockázatát, de ez mindenfajta mellimplantáció esetében fennáll, és nincs köze ahhoz, hogy ki gyártotta az implantátumokat.
Különösen nagy hatásúnak bizonyult, és utólag is teljesen érthetetlen egy, az olasz kormány nemrégiben meghozott oltásellenes intézkedéseivel kapcsolatban felemlegetett bírósági döntés. 2012-ben egy olasz bíróság egy akkor már megcáfolt tudományos szakvéleményre alapozva kimondta, hogy egy gyerek autizmusát az MMR-védőoltás okozta. Bár az ítéletet 2015-ben megsemmisítette a fellebbviteli bíróság, a fellángoló oltásellenességet kiaknázó és tovább szító politikai pártok elérték, hogy egyre kevesebb szülő olttatta be gyerekeit, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma Olaszországban jegyzik a legtöbb kanyarós esetet az EU területén.
Az Egyesült Államokban jelenleg is folyik egy, a Monsantóéhoz hasonló persorozat, amelynek keretében a Johnson & Johnsont tavaly júliusban 4,69 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték, annak kapcsán, hogy az általuk gyártott hintőpor állítólag 22 nő esetében petefészekrákot okozott. A vádak és a híresztelések hasonlóak voltak, mint a Monsanto esetében:
a felperesek szerint a cég nem figyelmeztette őket arra, hogy a termék felnőttekben a nemi szerveken alkalmazva karcinogén hatású lehet, mi több, a Johnson & Johnson állítólag szintén lefizette a tudományos kutatókat, hogy ne derüljön fény arra, hogy az általuk forgalmazott hintőpor azbeszttel szennyezett.
Egyértelmű tudományos álláspont itt sincs a kérdésben. Egyes kutatások úgy találták, hogy a hintőpor kis mértékben növelheti a petefészekrák kialakulásának kockázatát, míg mások nem találtak erre bizonyítékot. Az Egyesült Államok Nemzeti Rákintézetének álláspontja szerint nincs elég bizonyíték a hintőpor karcinogén hatására, az Amerikai Ráktársaság szerint pedig, ha van is ilyen hatás, az csak nagyon enyhe, és felmérésére jelenleg is folyamatban vannak vizsgálatok.
A hintőpor szempontjából úgy tűnik, hogy a bíróságok véleménye is megoszlik, a Johnson & Johnsonnak ugyanis fellebbezéssel már sikerült megsemmisítenie egy korábbi, 72 millió dolláros kártérítést előíró ítéletet. A cég azonban jelenleg több mint 9000 perben érintett, amelyek mindegyike a hintőpor és a rák kapcsolatát firtatja. A Monsanto esetében pedig több mint 4000 folyamatban lévő perről szólnak a hírek.
Pánikkeltésre jó lesz
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatásban tudományos szempontból mindig rossz döntés születik. A hasonló ügyek kapcsán hajlamosak vagyunk mindig ugyanazon ismert eseteket felemlegetni, és nem beszélünk azokról, amelyek során az esküdtszék a mainstream tudományos vélemény szempontjából „helyesen” mérlegelte a nekik prezentált, akkor is nyilvánvalóan jelentősen leegyszerűsített és gondosan megválogatott tényeket.
Az esküdtszék és a tudományos kutatók feladata alapvetően különbözik, mondja Chen. Míg a tudomány folyamatosan változik, és megteheti, hogy az új eredmények fényében felülbírálja korábbi döntéseit, a bíróságokon rövid idő alatt kell döntést hozni, az aktuálisan hozzáférhető információk alapján. Akár úgy is, hogy a tudománynak még nincs eldöntött véleménye egy kérdésben.
Ettől függetlenül Chen is azon a véleményen van, hogy
sokat segítene a hasonló helyzetekben, ha átláthatóbb lenne, hogy egy-egy kérdésben hogyan is áll a szakma véleménye, és ha az esküdtszékek tagjai vagy a bírók szisztematikusabb áttekintést kaphatnának az aktuális tudományos álláspontokról.
A hasonló esetek kapcsán függetlenül attól, hogy szakmailag milyen döntés született, nagy veszélyt jelenthet az is, hogy összemosódik, miről döntött a bíróság és miről nem. A Monsanto ellen hozott ítélet után nem sokkal az EWG nevű nonprofit szervezet kiadott egy jelentést, amelyben arról számolnak be a szerzők, hogy nagy mennyiségű glifozátot találtak néhány, gyerekek által is előszeretettel fogyasztott gabonapehelyben.
A hír kapcsán tovább nőtt a glifozáttól való félelem a közvéleményben, amin az sem segített, hogy több sajtóorgánum úgy hozta le a tanulmányt, mintha az mintegy „megerősítené” a Monsanto elleni döntést.
Holott Johnson ügyének semmi köze ahhoz, hogy a glifozát élelmiszerekben való jelenléte okoz-e rákot vagy sem,
ráadásul az esküdtszék nem is azt bírálta el, hogy a glifozát okozta-e a problémát, hanem a komplett gyomirtó keverékekről döntött, amelyek más vegyszereket is tartalmaznak. Ráadásul mindezt egy olyan ember esetében tette, aki munkájából adódóan sokkal nagyobb mennyiségben érintkezett a vegyszerekkel, mint amennyi ezekből a reggeli müzliben megtalálható. (Arról nem is beszélve, hogy az EWG módszereit szakmai körökben régóta élesen bírálják.)
***
A glifozát támogatói, köztük a Monsanto képviselői közben azt hangsúlyozzák, hogy a vegyszert több mint 40 éve biztonságosan alkalmazzák (ami persze így önmagában nem tekinthető tudományosan megalapozott véleménynek), valamint hogy annak jelenleg nincs biztonságosabb alternatívája a mezőgazdaságban (ahogy ez sem). A cég azt is bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. De bármi is legyen az ügy vége, egy dologban biztosak lehetünk: arra a kérdésre, hogy a glifozát növeli-e a rák kialakulásának kockázatát vagy sem, nem a tárgyalóteremben fogjuk megkapni a választ.
