A Microsoft még 2017 végén dobta piacra a Windows Mixed Reality szemüveg szabványát, aminek segítségével azok a VR headset gyártók, akik nem akartak saját követési rendszert kidolgozni, egy remek lehetőséget kaptak a piacra való beugrásra.
A Lenovo, a HP, az Acer, a Dell, az Asus és a Samsung is a Microsofttól vásárolta meg a WMR technológiát és annak licencét, majd készítették el szemüvegjeiket. Ami adott a WMR-nél az a két előre néző, beépített kamera, a Microsoft által kínált (borzasztó minőségű) kontroller és a hozzá tartozó keretszoftver. A többi hardverelemet maguk a szerződtetett gyártók válogathatták meg, viszont az egyszerű összeállítás miatt és a belülről kívülre követés következtében viszonylag népszerű termékekké váltak a vállalatok számára.
Ettől függetlenül a WMR játékokra is használható, illetve néhány gyártó szemüvege körülbelül fele annyiba kerül, mint a konkurenseik (pl. Oculus Rift), ezért belépő szemüvegnek használják sokan a VR világba. Van viszont, aki nem az árral, hanem az extra felbontás elérésével próbál magának piacot szerezni, ilyen például a HP, akik a Reverb szériájukkal a világ legjobb képminőségű, leginkább üzleti, de otthoni felhasználásra is szánt szemüvegét hozták el tavaly baráti áron.
A Reverb kristálytiszta képet kínál, cserébe viszont a Microsoft 2 éve nem igazán fejlesztett, mára elavult stereo kamerás követésével kell beérnie a felhasználónak, ezért inkább nagyvállalati környezetbe, illetve szimulátorokhoz vásárolják meg őket.
Maga a WMR rendszer tehát idővel elavult, a Microsoft részéről pedig nagy volt a csend, sőt, az új Xbox érkezésénél kifejezetten egyértelművé tették, hogy VR miatt senki ne vegyen Xboxot, mert nem foglalkoznak majd kezdetben vele a platformon, csak ha úgy látják, tényleg van rá igény.
A Road to VR-nak nyilatkozó Microsoft illetékes szerint viszont szó sincs róla, hogy csak a Hololens-szel foglalkoznának. Elmondása szerint a cégük továbbra is invesztál a Windows Mixed Reality platformba és hisznek abban, hogy a felhasználók érdeklődnek a kevert valóság iránt, vagyis a VR és AR és a közöttük lévő átmeneteken keresztül.
Hozzátették még, hogy a Windows VR platformhoz újdonságok várhatóak, de ezekről akkor fognak beszélni többet, ha eljött az ideje. Lehetséges lenne, hogy hamarosan tényleg egy amolyan 2.0-s verzióba léphetne át a Microsoft platformja?
Korábban már írtunk arról, hogy a HP-nál készülhet egy új, több kamerás Reverb, ami viszont könnyen a világ legjobb otthoni szemüvegévé varázsolhatná az eszközt.
De természetesen ott van még a Samsung is, akik VR kijelző gyártóként nagyon is érdekeltek a piacon és számukra egy VR szemüveg előállítása a házon belüli panelekkel jóval olcsóbb lehet, mint a konkurenseknek.
Nemrég derült ki, hogy már ők is terveznek több kamerás VR eszközöket, legalábbis egy tavaly bejegyzett szabvány alapján.
A Half-Life: Alyx miatt, aki nem kapcsolt időben, szinte már csak a WMR szemüvegeket veheti meg magának a játék rajtjára, ez pedig remek lendületet adhat a Microsoftnak is azért, hogy fejlessze a platformot.
Az is lehetséges, hogy a HP és a Samsung is egyszerűen tovább áll a WMR-ről és a Microsoftnak sincs semmi újdonság a tarsolyában, egyszerűen csak nem akarja a partnerei pozíciót gyengíteni a piacon.
Amennyiben megtartják a GDC-t vagy az E3-at az év későbbi részében, talán többet is meg fogunk tudni majd ezen cégek terveiről.