A mikroszkopikus medveállatkák a Föld legszívósabb élőlényei közé tartoznak. Kibírják a rendkívüli hideget, az űr vákuumát és az intenzív sugárzást is. Egy friss kutatás szerint pedig a nagy sebességű becsapódásokat is túlélhetik, legalábbis egy bizonyos pontig. Az Astrobiology című folyóiratban közzétett tanulmány szerzői arról számolnak be, hogy a medveállatkák túlélik a 728 m/s-os (2620 km/órás) becsapódásokat, ami egészen hihetetlen.

Ugyanakkor a 900 m/s körüli becsapódásokat, amikor a rájuk nehezedő nyomás eléri az 1,4 gigapascalt, már ezek a strapabíró kis élőlények sem bírják ki. Ami viszont igen valószínűtlenné teszi, hogy az apró állatkák képesek aszteroidák révén eljutni más égitestekre, mivel a becsapódást nagy valószínűséggel nem élnék túl.

A kutatás célja ugyanis pontosan ennek kiderítése volt, vagyis hogy a medveállatkák képesek lennének-e átvészelni egy kozmikus becsapódást. Alejandra Traspas, a londoni Queen Mary University kutatója és kollégái a tesztelésekor a Naprendszerben általában jellemző becsapódási körülményeket vették alapul a pánspermia-hipotézis tesztelése során. Utóbbi hipotézis azt veti fel, hogy egy élettel nem rendelkező égitesten az élet beindulhat, ha egy kozmikus becsapódás során idegen mikrobák kerülnek a felszínre.

Az ötlet tesztelésére a szakértők 20 darab, Hypsibius dujardini fajba tartozó medveállatkát hibernáltak (lényegében lefagyasztották őket, amíg az állatok anyagcseréje az eredeti sebességének 0,1%-ára csökkent), majd kettesével-hármasával vízzel teli, apró tárolókba helyezték őket, amelyeket aztán nejlon hüvelyekbe töltöttek. Az így létrehozott lövedékeket gázpisztolyból lőtték ki vákuumkamrában. A lövedékek sebessége 556–1000 m/s között alakult.

A becsapódás nyomán a szakértők megvizsgálták a lövedékek tartalmát, különös tekintettel a medveállatkák állapotára, vagyis hogy ezek visszahozhatók-e aktív, mozgékony állapotba. A vizsgálat során egy kontrollcsoportot is használtak, ebben 20 medveállatkát lefagyasztottak, majd lövés nélkül kiolvasztották őket, amit mindegyikük egészségesen átvészelt. Az alacsonyabb sebességű lövedékek esetében így volt ez a kilőtt medveállatkákkal is, viszont 900 m/s felett csak az élőlények fragmentumait sikerült azonosítani.

Az 1,14 GPa nyomás tehát a jelek szerint már a medveállatkákat is darabokra szaggatja, ami a szerzők szerint valószínűtlenné teszi, hogy az élőlények túléljenek egy kozmikus becsapódást, legalábbis földi körülmények között. Bolygónkon a természetes körülmények között becsapódó objektumok, nagyjából 1100 m/s sebességgel érik el a felszínt, ami bőven a medveállatkák tűréshatára felett van.

A kutatók persze nem zárják ki teljesen a túlélés lehetőségét, hiszen elképzelhető, hogy egy aszteroidán utazva a medveállatkákat enyhébb erőhatások érik becsapódáskor, mint a nagy sebességű tesztek során. Ráadásul a pánspermia-hipotézis elsősorban egysejtűekről szól, amelyek sokkal egyszerűbb felépítésűek, mint a medveállatkák, így a tűréshatáruk is szélesebb.

A kutatásnak ugyanakkor van egy különösen érdekes vonatkozása: 2019-ben az izraeli Beresit szonda leszállás közben lezuhant, és a tervezettnél jóval nagyobb sebességgel a Hold felszínébe csapódott. A fedélzeten medveállatkák is utaztak, amelyek azonban ezt a balesetet elvileg túlélhették, hiszen a becsapódási sebesség csak 140 m/s volt. Így elképzelhető, hogy ezek az élőlények azóta is a Hold felszínén hibernálnak.