Amikor a vadászok az 1990-es évekre kiirtották a gyümölcsevő madarak többségét a nyugat-borneói Lambir Hills Nemzeti Park trópusi erdeiben, az égbolt üressé vált – és néhány év múlva az erdő is elkezdett hanyatlani. A magokat terjesztő madarak nélkül a gyümölcstermő növények sokfélesége csökkent, ami rávilágít a magok szétszórásának kritikus fontosságára az ökoszisztéma egészségében. A magok mobilizálása az állatok révén olyan „ragasztó, amely összetartja az ökológiai közösségeket” – mondja Jordi Bascompte, a Zürichi Egyetem ökológusa. Úgy tűnik, hogy a mérsékelt égövi ökoszisztémákat is egyre inkább érintik az ezzel kapcsolatos problémák.

A Science új számában egy kutatócsoport arról számol be, hogy az európai növényfajok legalább egyharmada bajba kerülhet, mert a magjaikat terjesztő állatok többsége veszélyeztetett vagy visszaszorulóban van. A tanulmány briliáns és meggyőző, ugyanakkor riasztó is, mondja Pedro Jordano, a Sevillai Egyetem ökológusa. A szakértő hozzáteszi, hogy a magterjesztők – madarak, emlősök, hüllők és rovarok – visszaszorulása veszélyeztetheti a növények azon képességét is, hogy az éghajlatváltozással való megküzdés érdekében növeljék elterjedési területüket, vagy hogy az erdőtüzek után helyreálljon a növényzet, különösen Európa erősen széttöredezett tájain.

Annak kiderítéséhez, hogy mely állatok milyen növényi magokat terjesztenek, több száz, ha nem több ezer faj kölcsönhatásának elemzésére van szükség. A gigantikus feladatba Sara Mendes, a Coimbrai Egyetem közösségi ökológusa, Ruben Heleno laboratóriumában dolgozó egyik doktorandusz vágott bele. Több ezer, 26 különböző nyelvű tanulmányt elemzett, amelyekben olyan kifejezések szerepelnek, mint a magterjesztés, vagy amelyek a több mint 900 európai magevő faj valamelyikére összpontosítanak. „A projekt megvalósításához szükség volt némi őrültségre” – mondja.

Mendes összeállított egy listát 592 olyan őshonos növényfajról, amelyek adaptációi – főként a húsos termésük – arra ösztönzik az állatokat, hogy magjaikat terjesszék, valamint 398 olyan állatot is összegyűjtött, amelyekről ismert, hogy ezeket a magokat terjesztik. A terjesztők közül sokan többféle növény magját is megeszik, így Mendes végül több mint 5000 növény-állati terjesztő párost tartalmazó adathalmazt kapott.

A következő lépés az volt, hogy kollégái segítségével megvizsgálta, hogyan boldogulnak a kérdéses fajok. A kutatócsoport megállapította, hogy Európa valamennyi jelentős biogeográfiai területén, a Földközi-tengertől az Északi-sarkvidékig, a magterjesztő állatfajok több mint egyharmada a veszélyeztetett fajok közé tartozik, vagy pedig csökkenő populációt mutat. Például a kerti poszáta (Sylvia borin), egy gyakori költöző madár, amely mintegy 60 növényfaj magjait terjeszti, Európa-szerte csökkenő tendenciát mutat. Ugyanez igaz a vörösbegyre (Turdus iliacus) is, amelynek egyes populációi több ezer kilométert vándorolnak, és útjuk egy részén magokat is szállíthatnak. „Nem túlzás válságosnak nevezni a helyzetet” – mondja Heleno, tekintettel a veszélyeztetett fajok számára.

A vizsgálat eredményeiről beszámoló tanulmány nem részletezi, hogy a válság hogyan hat az ökoszisztémákra. Egyrészt a veszélyeztetettségi értékelések az adathalmazban szereplő növényfajok 67%-ára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre. Mendes és Heleno azonban úgy találta, hogy a növények több mint 60%-a esetében öt vagy annál kevesebb állatfaj eszi és terjeszti a magokat, ami különösen érzékennyé teheti őket e kritikus magterjesztők bármelyikének visszaszorulására vagy eltűnésére.

És úgy tűnik, hogy néhány növény valóban bajban van. A szerzők közel 80 olyan „nagyon aggasztó” kölcsönhatást azonosítottak, amelyekben mind a növények, mind az állatok veszélyeztetettek vagy visszaszorulóban vannak. A listán szerepel az európai lószőrpálma (Chamaerops humilis), egy alacsony fácska, amelynek szaporodása évtizedekig is eltarthat. Mediterrán elterjedési területén a növény 10 faj, köztük a veszélyeztetett fajként jegyzett üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) terjesztési „szolgálataira” támaszkodik.

Annak ellenére, hogy Mendes hatalmas adathalmazt tudott összeállítani, a probléma mértékéről még mindig nem tudunk mindent. Egyes ritka növények kapcsán például teljes rejtély, hogy magjait mely állatok terjesztik – az Európában végzett több évszázados természetrajzi megfigyelések ellenére is. Még a gyakori, jól tanulmányozott fajok esetében sem mindig nyilvánvaló, hogy mely terjesztők a legfontosabbak, és hogy más fajok átvehetik-e a helyüket, ha az eredeti terjesztők visszaszorulnak vagy eltűnnek.

Hasonló tendenciák valószínűleg más kontinenseken is megfigyelhetők, beleértve Észak-Amerikát is. De ott még kevésbé egyértelmű a kép, mondja Haldre Rogers ökológus, a Virginia Polytechnic Institute and State University munkatársa: „Valójában fogalmunk sincs arról, hogy mely növényeknél vannak eltűnőben a terjesztők.”