Amalia Bastos, az Aucklandi Egyetem kutatója kollégáival hat keát vizsgált kísérletei során. Ezekben a madaraknak bizonytalan helyzetekben kellett döntéseket hozniuk, az állatok pedig rendre azt a lehetőséget választották, amelyből nagyobb valószínűséggel profitáltak.

A keák kizárólag Új-Zéland Déli-szigetén honosak, és ez az egyetlen olyan papagájfaj a világon, amely alpesi környezetben, hideg, szélsőséges körülmények között él, ahol a táplálékból gyakran hiány van. Magas fokú intelligenciájuk pedig ilyen körülmények között alapfeltétele lehet a túlélésnek, mondja Bastos.

A kutatók az első kísérlet során olyan üvegeket mutattak a madaraknak, amelyekben különböző arányokban narancs és fekete tárgyak voltak. A fekete tárgyakért a madarak jutalmat kaptak, a narancs tárgyakért viszont semmit. Először a szakértők egy 100 fekete és 20 narancs tárgyat tartalmazó üvegbe dugták be az egyik kezüket, míg a másikat egy fordított arányú, 100 narancs és 20 fekete tárgyat tartalmazó üvegbe dugták, hogy kihúzzanak egyet-egyet a „zsetonok” közül. A hat madár közül három 20 próbálkozás alapján rendre a több fekete zsetont tartalmazó üvegbe nyúló kezet választotta.

Annak kiderítésére, hogy a keák csak a fekete zsetonok mennyisége vagy a tényleges esélyek alapján döntenek, a következő kísérlet során két olyan üveget prezentáltak nekik, amelyek egyikében 20 fekete és 100 narancs tárgy volt, míg a másikban 20 fekete és 4 narancs zseton kapott helyet. A hatból négy madár rögtön az utóbbi üveget választotta. Végül a madaraknak egy 63 narancs és 57 fekete zsetont, illetve egy 63 narancs és 3 fekete zsetont tartalmazó üveg között kellet dönteniük. Ebben a kísérletben mind a hat kea a jobb esélyeket kínáló első üveget választotta.

A következő szakaszban egy kicsit bonyolítottak a helyzeten a kutatók. Az üvegekbe egy-egy elválasztó lapot helyeztek, és bár mindkét üveg azonos számú narancs és fekete zsetont tartalmazott, az egyikben több fekete zseton került a lap fölé, mint a másikban. Ebben a helyzetben öt kea választotta a jobb esélyeket kínáló üveget, világossá téve, hogy megértették, hogyan befolyásolja a megváltozott helyzet a valószínűségeket.

Az utolsó szakaszban két emberi „húzóval” szembesültek a madarak: ezek mindketten fekete zsetonokat adtak a keáknak, de az egyikük egy főleg narancs zsetonokat tartalmazó üvegből húzott, míg a másik egy olyan üvegből, amelyben több volt a fekete zseton. A hatból három madár egyértelműen az „elfogult” húzót preferálta, vagyis azt, aki a több narancsszínű zsetont tartalmazó üvegből húzott fekete tárgyakat.

Ez a kutatók szerint annak köszönhető, hogy a madarak számára utóbbi húzó esetében hamar egyértelművé vált az elfogultság, vagyis hogy ő válogat a zsetonok között, és mindig feketét húz. Míg a másik húzó esetében a fekete sorozat akár a véletlen eredménye is lehetett, így ott megvolt az esély, hogy idővel esetleg narancsszínű zsetonok is előkerülnek az üvegből.

A madarak egyike, Taz az összes kísérlettípus esetén jól ítélte meg az esélyeket, és mindig a számára kedvezőbb lehetőséget választotta. Az eredmények a kutatók szerint azt sugallják, hogy a keák képesek az esélyek mérlegelésére, és nem egyszerűen a mennyiségeket hasonlítják össze, hanem ezeken túllépve meg tudják ítélni, hogy mekkora statisztikai valószínűséggel zárul számukra kedvezően egy-egy helyzet.