A felvételek azért is izgalmasak, mert a James Webb és a Hubble űrtávcső most először figyelte meg egyszerre ugyanazt az eseményt. Mindkét űrtávcső már a becsapódás előtt is felvételeket készített a Didymos–Dimorphos-rendszerről, majd a becsapódás után is több óráig figyelték azt. Ahogy arról korábban írtunk, a NASA DART nevű küldetése során egy űrszondát szándékosan nekiütköztettek egy kettős aszteroida kisebbik tagjának, hogy a becsapódás energiájával módosítsák pályáját. A küldetés célja annak felmérése, hogy mennyire lehetséges ilyen módszerrel új pályára terelni egy égitestet, ha esetleg az a Földet fenyegetné.

Bár a küldetés eredményeiről részletes információkat majd csak akkor fogunk kapni, ha az ESA 2024-ben induló, Hera nevű küldetése közvetlen közelről újra megvizsgálja a rendszert, és a Dimorphos pályáját, a két űrtávcső és a számtalan földi megfigyelő révén már most is fontos adatokhoz juthatnak a szakértők. A Hubble és a Webb képei alapján felmérhető lehet például, hogy mennyi anyag dobódott ki, és azok milyen méretű részecskékből állnak.

A következő hónapok során a Webb infravörös és közeli infravörös műszereivel azt is vizsgálni fogják a szakértők, hogyan viselkedik hosszabb távon ez a törmelékfelhő. Ez egy hasonló, eltérítő célú küldetés során is hasznos információ lehet, illetve a törmelék összetételének elemzésével egyúttal az égitest anyagának összetételébe is bepillantást nyerhetnek a szakértők. A törmelékfelhőt a Hubble is monitorozni fogja a következő hetekben, amíg az látható marad számára.

A Hubble kapcsán további izgalmas hír, hogy a SpaceX és a NASA vizsgálni kezdték az űrtávcső élettartamának megnyújtási lehetőségeit. Az egyelőre csak elméleti tervek alapján a Dragon űrhajó révén elképzelhető lehetne megoldani, hogy az űreszköz akár további 20 évvel is tovább működjön. Ehhez meg kell emelni az űrtávcsövet, amely 1990-es fellövése óta folyamatosan süllyed pályáján. Az űrsiklóprogram működésének ideje alatt az űrtávcső rendszeres pályaemeléseken esett át, de ilyen küldetésre utoljára 2009-ben került sor.

De a NASA most megbízta a SpaceX-et, hogy vizsgálják meg egy újabb szervizküldetés megvalósíthatóságát. A Hubble eredetileg 615 kilométer magasságú pályán keringett a Föld körül, jelenleg pedig már csak 540 kilométeren van. A rendszer ennek ellenére sincs közvetlen veszélyben, a szakértők szerint még akkor is kihúzhat akár több mint 10 évet is, ha nem emelnek a pályáján.

A NASA-nál minden eshetőségre készülve tervezés alatt áll egy, a Hubble biztonságos megsemmisítését lehetővé tevő küldetés is, amely lehetővé teszi majd, hogy az űrtávcső megfelelő helyen csobbanjon bele az óceánba. Ha a SpaceX képes megemelni a Hubble-t, akkor ez a küldetés persze csúszhat.

A következő időszakban a SpaceX és a NASA szakértői azt fogják vizsgálni, hogy a Dragon képes-e biztonságosan dokkolni a Hubble-lel, majd azt 600 kilométer körüli magasságig emelni. Ebben nehézséget jelent, hogy mindezt automatizáltan kellene megoldani, míg a korábbi szervizküldetések legénységgel együtt zajlottak. Egyelőre az emberes küldetés lehetősége sincs kizárva, de első körben azt nézik meg, hogy automatizáltan megoldható-e a feladat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. okt. 2. 18:10
#4

Megint pár pixelkockára mondják, hogy "látták" !
Láttátok ti a jó anyátokat! Azt legalább itt a Földön, nem a Zűrutazás hoaxban!

NASA meg hasonló kitalált cégek, etessétek hüyleségekkel magatokat.
Itt már úgy is sok az ostoba, aki egy gömbben hisz. Pörgünk a nagy semmiben.
Na persze!...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. okt. 1. 11:42
#3

Hajrá SpaceX! <3

Renhoek
Renhoek
2022. szept. 30. 22:35
#2

Amúgy én szívesen elvállalom ingyem és bérmentve a tudományos részleg moderációját (csak azt). Nem túl bonyolult munka, de annál hálásabb. Megérne napi 10 percet, az Ipon reputációjának érdekében is.

Ipon / Jools keressetek meg nyugodtan.

Renhoek
Renhoek
2022. okt. 3. 22:24

@Bihus  Ez igy igaz, de kozben ne feledjuk, hogy tolunk nyugatabbra egy hetig nem toleralnak az ilyen merteku disznosagokat... de szinte barmely kornyezo orszagbol tudnek olyan - ezekhez kepest negyed annyira sem durva viszzassagokat, amibe belebukott a kormany vagy az adott politikus es LEMONDOTT. Nalunk ez ismeretlen fogalom, legfeljebb Szajer mondott le az ereszcsuszkalas utan, meg Borkai nagynehezen a jachton kurvazas utan. Meg Szlovakia is elhuz mellettunk lassan mindenben. 

Szoval nem, nem megy ez mindenhol... legfeljebb a szerbeknel, feheroroszoknal vagy az oroszoknal. Kb ezen a szinten vagyunk mar. Most mar minden hetre jut egy brutalis eset, a tanarmeghurcolasok utan epp most jott a 10-20x tavho aremeles az intezmenyeknek es az orvosvalasztas kiszopatasa. Ebbol latszik mar a katasztrofa szelen van a koltsegvetes...

fekpat
fekpat
2022. szept. 30. 17:57
#1

Én is láttam a róluk készült grafikákat. A star wars 4be láttam utoljára ilyen gagyi CGI-t.

mtrx220
mtrx220
2022. okt. 3. 14:29

@manbali82  ez mondjuk tipikus konteoós duma volt, amit itt elengedtél. mások lenézése, a saját hitrendszer mindennél többre tartása, nulla objektivitás. a többi rendben van ;)

Vissza az oldal tetejére