A Double Asteroid Redirection Test, vagyis a kettős aszteroida eltérítő küldetés hétfő este be is fejeződött, hiszen 23:14-kor (UTC, közép-európai idő szerint kedden hajnali 1:14-kor) az űreszköz 24 ezer km/órás sebességgel beleütközött a holdba. Az ütközés nyomán keletkező anyagfelhő és villanás szabad szemmel nem volt látható ugyan, de kisebb távcsövekkel már igen. A küldetés lényege az volt, hogy a célzott ütközéssel módosítani próbálták a holdacska mozgásának irányát. A becsapódás valószínűleg kevesebb mint 1 mm/másodperces eltérést okozott az égitest sebességében, ami nem sok, de észlelhető, és egy Földet fenyegető aszteroida esetében kulcsfontosságú lehet.

A küldetés célja ugyanis pontosan annak vizsgálata volt, hogy lehetséges-e hasonló ütköztetéssel módosítani egy űrbéli égitest pályáján. A mostani tesz biztonságos, 11 millió kilométeres távolságban zajlott a Földhöz képest, és nem jelentett veszélyt a bolygónkra. A becsapódás nyomán kidobódó törmelék jobbára por vagy annyira apró kőzetdarab.

Az aszteroidák a Naprendszer keletkezéséből visszamaradt maradékok, amelyek java a Mars és a Jupiter között, illetve az Uránuszon túl kering. Néhányat azonban pályája közelebb hoz a Földhöz, és ezért fennáll annak a veszélye is, hogy egy-egy időnként becsapódik a bolygóba. Ez kisebb szikladarabok esetében nem jelent különösebb problémát, 100 méteres átmérő fölött azonban már komoly gondokat okozhat egy becsapódó égitest. Ezek az űrsziklák annyira gyorsan mozognak, hogy óriási energiák szabadulnak fel még egy Földhöz képest kicsi darab becsapódásakor is.

Ilyen kataklizmatikus becsapódásokra a múltban többször is sor került, például a dinoszauruszok javának kipusztulását is egy ilyen eseményhez kötik a szakértők. Egy hasonló esemény elkerülésére a csillagászok évtizedek óta monitorozzák az eget, katalogizálva a potenciálisan veszélyes aszteroidákat. Továbbra is kérdés azonban, hogy mit tehetünk, ha olyan égitestet azonosítanak a működő rendszerek, amely ütközési pályán van a Földdel. Erre keresett egy lehetséges választ a DART küldetés, amely célzott becsapódással próbálta picit eltéríteni a Didymos holdját. Egy közeledő égitest esetén ugyanis kellően korán alkalmazva már egy kis iránymódosítás is elég lehet ahhoz, hogy az objektum elkerülje a Földet.

Korábban is volt már példa arra, hogy egy-egy űreszközt célzottan belevezettek egy égitestre, ez történt a Deep Impact szondával a Tempel 1 üstökös kapcsán 2005-ben. Ekkor azonban a cél nem az iránymódosítás volt, hanem hogy elég anyagot vessenek ki az űrbe az égitest mélyebb rétegeinek vizsgálatához.

A DART-ot azonban eleve arra tervezték, hogy becsapódásával hasson a holdra. Az űreszköz leginkább egy méretes mosógépre emlékeztet, amelyet napelemekkel szereltek fel. Került rá néhány szenzor a megfelelő navigációhoz, és egy kamera a kettős aszteroida fotózásához, valamint ionhajtóművek a manőverezéshez.

A célpont maga jóval érdekesebb. Egy Nap körül keringő, egyszerű aszteroida kapcsán nagyon nehéz lenne mérni a becsapódás hatását. Jelen esetben azonban a célpont egy nagyobb aszteroida apró holdja, amelynek pontosan meghatározható a jelenlegi pályája. Így az ebben elért legkisebb változás is mérhető lesz a becsapódás után.

A Didymos 800 méter átmérőjű, holdja, a Dimorphos pedig 170 méteres. A két égitest távolsága mintegy 1 kilométer. A becslések szerint a becsapódás 0,4 mm/másodperccel változtatta meg a Dimorphos sebességét, ami 11,9 órás keringési idejében 10 perc módosulást okoz. Ez pedig könnyen mérhető lehet. A becsapódás pontos hatásáról ugyanakkor nem mostanában fogunk értesülni, hanem majd csak egy későbbi küldetés során: az ESA Hera küldetése, amely a holdacska új pályaidejét méri majd ki, 2027-ben látogatja meg a rendszert.

A DART teljes tömege 570 kilogramm, és a becsapódáskor 6,6 km/másodperc volt a sebessége az aszteroidához képest. A becsapódás során 3 tonna TNT robbanásának megfelelő energia szabadult fel, ami egy tisztességes, már kisebb távcsövekkel is látható villanást eredményezett. A számítások szerint a becsapódás nyomán akár 5700 köbméter anyag is kidobódhatott az űrbe.

Az eseményt a Hubble és a JWST is figyelte, valamint a Jupiter felé tartó Lucy szonda is, számtalan földi távcsővel együtt. A DART-tal tartott ráadásul az olasz űrügynökség egyik pikoműholdja is, a LICIACube, amely az ütközés előtt levált a szondáról. Ez közelről figyelte a becsapódást és a törmelékfelhőt is. Az ütközésről tehát további felvételek is várhatók a következő napokban. A DART maga is képeket készített az utolsó másodpercekig, a végső felvételkor mindössze néhány másodperc volt hátra a becsapódásig.