Egy hete óriási botrány van kibontakozóban, mivel egy kínai kutató bejelentette, hogy génszerkesztéssel módosította emberi embriók genomját, akik közül ketten már meg is születtek. Az áttörés, amelyről egyre inkább úgy tűnik, hogy valóban megtörtént, több okból is közfelháborodást váltott ki.
Veszélyes és felesleges
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a felhördülés egyik oka, hogy a génszerkesztéses technológiák következményeivel kapcsolatos hiányos ismeretek miatt a szakértők többsége egyelőre egyáltalán nem támogatja ezek embrionális korban való használatát, hiszen a módosítások így az ivarsejteket, és velük a következő generációkat is érintik, potenciálisan veszélyes mutációkat vezetve be az emberi génkészletbe.
A másik nagy probléma ezen konkrét kutatás kapcsán pedig annak célja: a kínai szakértők azzal a céllal módosították egy HIV-vel fertőzött apa ikerlányainak genomját, hogy azok ellenállóvá váljanak a vírussal szemben. Amivel több gond is akad. Egyrészt az ilyesfajta átfertőződés megelőzésére sokkal egyszerűbb és kockázatmentesebb módszerek is léteznek.
Másrészt az etikai és tudományos oldalról is megkérdőjelezhető beavatkozást ezek szerint olyan embriókon végezték el, akikről még nem is bizonyosodott be, hogy betegek, és lehetséges, hogy a terápia nélkül is teljesen egészségesen jöttek volna világra.
Harmadszor pedig a választott módszer, egy gén kiiktatása, nem jelent védelmet a HIV minden törzse ellen, így a gyerekek továbbra is megfertőződhetnek.
A bejelentés mindezen okokból igen nagy indulatokat váltott ki a HIV és az AIDS kutatásával foglalkozó szakértőkből, akik szerint egy ennyire kockázatos és felesleges beavatkozás saját, biztató vagy már igazoltan eredményes erőfeszítéseiket veszélyezteti, ráadásul tovább súlyosbítja a HIV-pozitívakat sújtó stigmatizációt. A kínai megközelítés ugyanis azt sugallja, hogy már a HIV-re való hajlam is egy annyira rettenetes dolog, amit pár sejtes korban fizikailag ki kell vágni az embriókból.
Ennek kapcsán, és mert december 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja, ebben a következőkben arról nyújtunk egy rövid áttekintést, hogy hogyan zajlik ma a HIV-vel fertőzöttek kezelése, és melyek azok a kutatási irányvonalak, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy általuk egy szép napon eltüntethető lesz a vírus az azt hordozókból.
Kis HIV-történet
A HIV vírusa a kutatás jelen állása szerint nem emberi főemlősökről került át az emberre, valamikor a 20. század első felében. A nyálkahártya érintkezéssel és testfolyadékokkal terjedő kórokozó elsődlegesen az immunrendszer T-limfocitáit támadja meg, gyakorlatilag elpusztítva a szervezet védelmi vonalait. Ennek nyomán alakul ki az AIDS nevű, kezelés nélkül gyakorlatilag minden esetben halálos tünetegyüttes. A védekezőrendszerétől megfosztott szervezetet könnyen megtámadják a fertőzések és a daganatos betegségek, és a beteg aztán ezekbe hal bele.
Míg a vírus járványszerű elterjedése idején, a nyolcvanas években a diagnózis gyakorlatilag felért egy halálos ítélettel, azóta rengeteget változott a helyzet, különösen az elmúlt 20 évben.
Az antiretrovirális szereknek köszönhetően a HIV-vel fertőzöttek ma napi egy tabletta beszedésével képesek kordában tartani a vírust. Mivel a kórokozó nem tud elszaporodni sejtjeikben, az immunrendszer sem romlik le, így a fertőzöttek hosszú, és teljes életet élhetnek. De ettől még egész életükben hordozzák a vírust, fertőzőképesek maradnak, és ha abbahagyják a gyógyszerszedést az AIDS kialakulását kockáztatják. A HIV kapcsán különösen alattomos, hogy az első súlyosabb tünetek csak évekkel a fertőzés után jelentkeznek, de a hordozó ez alatt is fertőz, miközben nem is tud róla.
Mindezzel együtt a fejlett országokban a HIV mára jól menedzselhető fertőzéssé vált. Jelenleg a fertőzöttek számát 36,7 millióra becsülik a szakértők, és az AIDS 2017-ben nagyjából 1 millió áldozatot szedett, ami a fele 2005-ös halálozási aránynak. Ezzel együtt az új fertőzések száma is folyamatosan csökken, azonban mind ez, mind a halálesetek száma túlságosan magas ahhoz képest, hogy mennyire hatékony kezelések állnak rendelkezésre. Ennek oka, hogy a világ számos pontján egyszerűen nem jutnak el a betegekhez az új terápiák. A fertőzöttség különösen Afrikában magas, Szváziföldön például a lakosság negyede fertőzött.
Egy teljes gyógyulást hozó terápiára, amely után nincs szükség további kezelésekre és a fertőzésveszély is felszámolódik, tehát továbbra is nagy szükség lenne, hiszen a világ egészségügyi infrastruktúrával alig-alig rendelkező részein csak egy ilyen megoldás hozhat eredményt.
Virális bújócska
Ennek egyik jelenleg legbiztatóbb iránya a vírus előcsalogatása, majd elpusztítása a lappangó szakaszban. A HIV-fertőzés végleges felszámolását ugyanis az nehezíti a leginkább, hogy más vírusokkal ellentétben a HIV-et hordozó sejtek képesek „elbújni”: vagyis gyakorlatilag passzivitásba vonulnak, így láthatatlanná válnak mind az immunrendszerrel, mind a jelenleg hatásos terápiákkal szemben.
Ezek a lappangó, fertőzött sejtek aztán bármikor előtörhetnek rejtekhelyeikről, hogy újabb és újabb támadásokat indítsanak a szervezet ellen.
A szakértők abban egyetértenek, hogy teljes gyógyulásra valószínűleg csak akkor lehet mód, ha ezeket a rejtett sejteket is sikerül megtalálni és elpusztítani. A kutatók azonban csak mostanában kezdtek azzal foglalkozni, hogy ez hogyan lenne lehetséges, amiben nagy szerepet játszott az, hogy az antiretrovirális terápiákon már nem nagyon lehet javítani. A fertőzést hordozók napi egy tablettát kapnak be, mellékhatások nincsenek és életminőségük hosszú ideig magas szinten marad.
A szakértők figyelme így az aktív sejtek után most a HIV rejtett tartalékai felé fordult, hogy a fertőzés végre ne csak kezelhető, de gyógyítható is legyen. Az egyik megközelítés erre a „kick and kill” néven emlegetett módszer, amelynek keretében a passzív sejteket felébresztik, hogy újra azonosíthatók és elpusztíthatók legyenek.
„Az alapötlet, hogy újra aktiváljuk a látens sejteket, így azok ismét elkezdik termelni azokat a sejtfelszíni fehérjéket, amelyek megkülönböztetik őket az egészséges sejtektől. Ezt gyógyszeres úton igyekszünk elérni, hogy ehhez milyen hatóanyag lesz a legcélszerűbb, azt jelenleg is vizsgáljuk” – mondja Sarah Fidler, az Imperial College London kutatója.
Vírus vírus ellen
Más szakértők aktiválás nélkül igyekeznek megtalálnia az elrejtőzött sejteket. Ehhez olyan jellegzetességeket, biomarkereket keresnek a fertőzött, de nem aktív sejteken, amelyek megkülönböztetik ezeket az egészséges sejtektől, hogy az antivirális szerek ez alapján vehessék célba őket.
Erre az egyik lehetséges módot más vírusok jelenthetik. Az Ottawai Egyetem kutatói például nemrégiben felfedezték, hogy a Maraba-vírus (MG1) olyan HIV-fertőzött sejteket is képes elpusztítani, amelyeket az antiretrovirális terápiák nem érnek el. A szakértők már korábban felfedezték, hogy a vírus képes megtámadni azokat a tumorsejteket, amelyeknek a vírusok elleni védelemben szerepet játszó interferon-útvonala sérült. A kanadai kutatócsoport rájött, hogy ugyanez az útvonal a HIV-vel fertőzött sejtek esetében sem tökéletes, így kipróbálták, mi történik, ha ezen sejtek ellenvetik be a vírust.
In vitro laborkísérletek alapján az MG1 valóban hatásos a fertőzés ellen: elpusztítja a lappangó HIV-pozitív sejteket, miközben az egészséges sejteket békén hagyja. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy a vírus pontosan mi alapján azonosítja a fertőzést, ami pedig kulcsfontosságú lehet egy hatásos terápia kidolgozásához.
A berlini beteg és a CCR5
Fontos eszközt jelenthet a rejtőző „vírusraktárak” felszámolására a génszerkesztés is, persze nem abban a formában, hogy a kínai kutatócsoport botrányos kísérletében történt. Világszerte több intézményben vizsgálják a mostani embrionális génszerkesztésnél szintén célba vett CCR5 gén szerepét és az ehhez kapcsolódó terápiás lehetőségeket. Nem olyan régen például a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ szakértői publikáltak egy tanulmányt a témában.
A CCR5 története a berlini betegként emlegetett Timothy Brown-ra vezethető vissza. A HIV-pozitív férfit 2007-ben csontvelőátültetéssel kezelték leukémiája miatt, és a beavatkozás nyomán orvosai nagy meglepetésére a HIV is eltűnt testéből.
Brown máig az egyetlen beteg, akit teljesen sikerült kigyógyítani a HIV-fertőzésből.
A szakértők szerint gyógyulása hátterében az állt, hogy a donorsejtek a CCR5 gén egy olyan változatát hordozták, amelyek megakadályozták a vírus sejtekbe való bejutását. Mivel a beteg testében a gyógyulás során ezek az újfajta immunsejtek terjedtek el, a HIV nem tudott hol megtelepedni, így eltűnt a szervezetből.
Mivel a CCR5 megfelelő mutációját hordozó donorok meglehetősen ritkák, és az tünetmentes HIV-pozitív betegeken egyébként is kockázatos lenne csontvelőátültetést végrehajtani, a kutatók génszerkesztéssel próbálják reprodukálni a berlini beteg példáját. Az említett seattle-i kutatócsoport például először egészséges makákók csontvelő őssejtjeit gyűjtötte be, majd ezeken módosította a CCR5 gént, végül visszajuttatva a sejteket eredeti tulajdonosaikba. A génszerkesztett sejtek ezt követően sikeresen elszaporodtak az állatokban.
A szakértők legutóbbi kísérletükben egy lépéssel továbbmentek: a HIV embert és nem emberi főemlősöket fertőző vírusának keverékével megbetegített állatokon próbálták ki a terápiát. A Módosított CCR5-ös sejtek ebben az esetben is elszaporodtak a testben, ellenállóvá téve a makákók immunsejtjeit a fertőzéssel szemben.
Ami még jobb, a génszerkesztett sejtek a vírus rejtekhelyeire is betörtek, jelentősen összezsugorítva a lappangó raktárakat.
Idővel az állatok fehérvérsejtjeinek 4 százaléka hordozta a CCR5 mutáns változatát, ami az antitretrovirális terápia elhagyásához ugyan túlságosan kevésnek bizonyult, de azt megmutatta, hogy a koncepció révén elképzelhető lehet a fertőzés hatékony menedzselése, és talán a teljes gyógyulás is – akár emberekben is. Ehhez azonban még nagyon sok munkára lesz szükség, amibe most eléggé belerondított az ugyanezt a gént emberi embriókban átíró kínai kutatócsoport.
***
Ezek a potenciális megoldások az elmúlt pár év munkájának eredményei, amit jelentős részben az tett lehetővé, hogy a HIV-kutatások mögött egy nagyon elkötelezett közösség áll, mind támogatói, mind beteg oldalról.
„A legutóbbi klinikai vizsgálatból senki sem lépett ki menet közben, ami gyakorlatilag példátlannak számít”
– mondja Fidler.
A szakértő szerint a betegséget övező stigmatizációnak ez az egyetlen pozitív következménye: bár a betegek nem szívesen beszélnek állapotukról kívülállóknak, mint ahogy azt egy rák- vagy cukorbeteg tenné, egymás közt szoros kötelékeket hoznak létre, és ezek az egymást és a hatékony terápiák megtalálását is támogató közösségek létfontosságú erőforrást jelentenek a kutatók számára.
