A flamingók nem passzív szűréssel táplálkoznak, hanem aktívan vadásznak a zsákmányra, derül ki egy új vizsgálatból. De ahelyett, hogy kergetnék táplálékukat, olyan zavarokat okoznak a vízben, amelyek arra kényszerítik a rákocskákat, hogy odamenjen hozzájuk, ami sokkal hatékonyabb megközelítésnek tűnik.

Victor Ortega Jiménez figyelmét egy atlantai állatkertben tett látogatás során keltette fel a flamingók táplálkozása. A madarak víz alatti tevékenységről ki is derült, hogy figyelemre méltóan összetett, és értékes ötleteket adhat arra vonatkozóan is, hogy az ember hogyan koncentrálhatná a vízben lévő objektumokat, például a mikroműanyagokat, hogy eltávolíthassa onnan.

A flamingók a sekély vízben táplálkoznak, megfelelő méretű rákoktól kezdve a rovarlárvákon át a rovarokig és a moszatokig mindent megesznek. Jellegzetes színüket a cianobaktériumokban található karotinoidok adják, amelyeket vagy közvetlenül fogyasztanak, vagy az ezekkel táplálkozó állatokon keresztül fogyasztanak. Viszont azt csak most fedezték fel, hogyan maximalizálják táplálékuk koncentrációját, hogy ne kelljen túl sok vizet átszűrniük szükségleteik kielégítéséhez.

Ortega Jiménez csak a felszínen látott hullámzást, amikor az állatkerti flamingók táplálkoztak, de úgy gondolta, hogy a felszín alatt többnek kell történnie. Ezért víz alatti kamerákkal filmezte a flamingók táplálkozását, és lézerrel világította meg a vízben lévő buborékokat, hogy megjelenítse ezek mozgást. A kutató és kollégái aztán számítógépes modelleket dolgoztak ki a víz dinamikájáról, és 3D-ben kinyomtatták a flamingók csőrét és lábát, hogy megnézzék, hogyan befolyásolja ezek alakja és mozgása a vizet. A kutatás négy amerikai egyetemen folytatódott.

A munka során Ortega Jiménez és társai bebizonyították, hogy a flamingók a lábuk mozgását és a jellegzetes formájú csőrük csattogását kombinálva olyan örvényeket hoznak létre, amelyekkel a vizet a csőrük felé irányítják. Az örvények olyan gyorsan forognak, hogy a rákok vagy az egyéb állatkák ritkán tudnak elmenekülni a flamingók elől.

A folyamat azzal kezdődik, ahogy a flamingók úszóhártyás lábai felkavarják a vizet. A vízimadarak különleges úszóhártyája megakadályozza, hogy beleragadjanak az iszapba, ahogy az ember teszi, ha például gumicsizmával belelép. Amikor Ortega Jiménez összehasonlította a merev és a rugalmas úszóhártyás lábak modelljeit, felfedezte, hogy ez a tulajdonság további előnyöket biztosít a flamingók számára, mivel a lábuk felemelésekor gyakorlatilag kipréselik a táplálékot az üledékből. Az ujjaikat ennek érdekében a lefelé irányú mozgásnál széttárják, felfelé pedig összehúzzák.

Az L alakú csőr másodlagos örvényeket hoz létre, amelyek a vízben egyenesen felfelé terjedő, a táplálékban gazdag oszlopokat a csőr felé irányítják. A csőr felső része mozdulatlanul és a fenékkel párhuzamos, miközben az alsó rész gyorsan csattog. Ez lehet az egyik legfontosabb összetevője a viselkedésnek, amely a modellek szerint hétszeresére növeli a zsákmánymennyiséget. Ráadásul nem a flamingók az egyedüli haszonélvezői a viselkedésnek. A Wilson-víztaposó nevű apróbb madarak például a chilei flamingók körül várakoznak, és a vizsgálatok szerint így megduplázzák a táplálékfelvételüket ahhoz képest, mint amikor egyedül próbálkoznak.

Ortega Jiménez és kollégái azonban ezen a ponton sem fejezték be a munkát. A flamingó erőteljes nyelve szintén dugattyúként pumpálja a vizet, és a kutató szerint további vizsgálatokkal többet is megtudhatunk arról, hogyan működik ez. A csőrt lamellák is bélelik, amelyek a fésűkhöz hasonlítanak, és a kiszűrik a vízből a zsákmányt, de szerinte ez a látszólag egyszerű folyamat is többről szól, mint amilyennek látszik.

A szakértő arra is kíváncsi, hogy más állatok is hasonlóan járnak-e el, és megjegyezte, hogy egyes bálnák, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek a flamingók testformájával, szintén a tengerfenék közelében vadásznak a planktonra, így talán hasonló örvényeket hozhatnak létre.