Ausztrália számos veszélyes fajnak ad otthont, az óriás csalánfákat azonban ezek közül is kiemelkednek, legalábbis ha hallgatunk az ezeket övező legendákra. Az olykor több évszázadra visszanyúló történetek az apró, tűéles szőrökkel való érintkezés nyomán a fájdalomtól megőrülő férfiakról és magukat a mélybe vető lovakról számolnak be. Ezekről persze nehéz eldönteni, hogy valóban igazak-e, de Edward Gilding, a Queenslandi Egyetem kutatója és társai egy dolgot megerősíthetnek: a finom, látszatra pihe-puha szőrök valóban elképesztő fájdalmat okoznak.

„Olyan, mintha szegeket vernének az ember bőrébe” – mondja Gilding, akinek saját tapasztalata is van a fákkal való találkozással kapcsolatban. A hatás ráadásul nagyon tartós: a fájdalom órákon vagy akár napokon át újabb és újabb hullámokban tér vissza. De egyes anekdoták több hónapig tartó fájdalomról is beszámolnak, és a különösen súlyos csípések akár kórházi tartózkodáshoz is vezethetnek.

Gildin és kollégái friss tanulmányukban arról számolnak be, hogy sikeresen azonosították az óriás csalánfa egyik, a csípésben kulcsfontosságú összetevőjét. Vizsgálataik alapján növény egy olyan mérget termel, amely a szervezetbe jutva a fájdalomérzékelő sejtekhez kötődik, gyakorlatilag folyamatosan aktívan tartva ezeket.

Ez nagyon érdekessé teszi a toxint, mivel a fájdalom hatásmechanizmusával kapcsolatban még bőven akadnak rejtélyek. A kérdéses toxin pedig az emlős fájdalommechanizmus egyik alapvető idegsejti molekuláját veszi célba, ami azt jelenti, hogy általa akár az is kideríthető lehet, hogyan lehetne blokkolni ezt a molekuláris útvonalat, mondja Isaac Chiu, a Harvard neurobiológusa, aki nem vett részt a kutatásban.

Az ausztrál kutatócsoport sikeresen izolálta két csalánfafaj méreganyagát, majd előállították ezek szintetikus változatait. A jelek szerint a fájdalomért elsősorban egy apró fehérje felel, amely egereknek beadva fájdalmat okoz az injekció helyén. Ugyanez a molekula idegsejtekhez adva szintén aktiválta azokat.

Az apró molekulákat a fa őslakos elnevezése (Gympie gimpie) után gimpitidáknak keresztelték el. A gimpitidák egyébként rendkívüli módon hasonlítanak a mérges pókok és a kúpcsigák mérgére, amit az állatok zsákmányuk leterítésére használnak. Ez azért érdekes, mert három nagyon eltérő élőlénycsoportról van szó, amelyek mégis nagyon hasonló szerkezetű méreggel operálnak.

A kutatók abban egyelőre nem biztosak, hogy a méreg miért hasznos a csalánfa számára. Lehetséges, hogy az éhes növényevőket tartja távol, de hatása nem univerzális, a rovarok és a filanderkenguruk ugyanis a csípésekkel mit sem törődve lakmároznak a fák levelein. Az is elképzelhető továbbá, hogy a fa más molekulákat is termel, amelyek szintén hozzájárulnak a fájdalomhoz. Ez megmagyarázná a csípések néhány furcsa mellékhatását, például hogy többen számoltak be a végtagokba kisugárzó mellkasi fájdalomról a fákkal való találkozás után.