Shop menü

A BROTHER SZERINT NEM AKADÁLYOZZÁK AZ UTÁNGYÁRTOTT KELLÉKANYAGOK HASZNÁLATÁT

A vállalat az egyes funkciókat sem korlátozza az alapján, hogy eredeti vagy utángyártott kellékanyagot használunk-e.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A Brother szerint nem akadályozzák az utángyártott kellékanyagok használatát

A Brother nyomtatókkal kapcsolatban néhány napja röppent fel olyan információ, amely alapján úgy tűnt, a gyártó elkezdhette blokkolni az utángyártott kellékanyagok használatát, legyen szó nyomtatópatronokról vagy éppen tonerekről. Ez azért fájó pont, mert a Brother termékeit régóta választották a felhasználók azért, mert megbízhatóan működik együtt az utángyártott kellékanyagokkal, ez persze nem jelenti azt, hogy akármilyen minőségű kellékanyagot használhatunk – a gyanúsan olcsó termékek sokszor minőség terén is hagynak kívánni valót maguk után.

Úgy tűnt tehát, hogy a Brother nyomtatók esetében is az eredeti tonerek és patronok felé terelődnek a felhasználók, ami a gyártó szemszögéből nézve igazából érthető is, hiszen a nyomtatóiparban elég régóta trend, hogy egyre inkább a szolgáltatásokkal és a kellékanyagokkal próbálnak a felszínen maradni a gyártók, ez persze felhasználói szemszögből drágább nyomtatást jelent.

Galéria megnyitása

Az Ars Technica munkatársait nemrégiben megkeresték a Brother illetékesei annak érdekében, hogy az ő oldalukat is megvilágítsák, már ami a firmware alapú utángyártott kellékanyagok használatát illeti. A Brother teljes bizonyossággal tagadja, hogy firmware frissítés miatt lehetetlenné vált volna az utángyártott kellékanyagok használata, illetve a nyomtatók különböző funkcióit sem korlátozzák az alapján, hogy milyen kellékanyag lapul a tálcában – sem a színkalibrációt, sem egyéb funkciót nem blokkolnak, ha utángyártott patront vagy tonert használunk.

Azt persze nem rejtik véka alá, valóban arra biztatják a felhasználókat, hogy a legjobb minőség elérésének érdekében és a zökkenőmentes használathoz próbáljanak eredeti kellékanyagokat használni, de az utángyártott kellékanyagok használatát sem tiltják. Azt is elismerték, hogy ha egy nyomtatóval probléma van, a hibakereséshez jellemzően saját gyártmányú, eredeti patront és tonert használnak, ugyanis az utángyártott kellékanyagok mutatnak némi szórást minőség terén – ez igazából nem is titok.

Galéria megnyitása

A Brother álláspontja tehát az, hogy firmware frissítés miatt nem sérülhet az utángyártott kellékanyagok használatának lehetősége, de a felhasználói tapasztalatok egyes esetekben mást mutatnak. Mivel ezek a tapasztalatok nagyon nehezen ellenőrizhetőek, így igazán tiszta képet csak egy független szervezet által elvégzett vizsgálat mutathatna az ügyben, az ugyanis részrehajlás nélkül megmutatná, mi a helyzet firmware frissítés előtt és után.

Egyelőre érdemes óvatosan bánni a firmware frissítésekkel, amíg minden kétséget kizáróan bizonyítást nem nyer, hogy tényleg nem került homokszem a gépezetbe, és tényleg nem a firmware miatt, hanem más okból váltak működésképtelenné az addig hibátlanul használható utángyártott kellékanyagok.

Kinek milyen személyes tapasztalata van a Brother nyomtatók és az utángyártott kellékanyagok aktuális kapcsolatáról?

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére