Shop menü

2024 ELSŐ NEGYEDÉVÉNEK VÉGÉIG ELKÉSZÜLHET A VÉGLEGES WI-FI 7 SZABVÁNY

Az új Wi-Fi szabvánnyal jelentősen kibővülnek a Wi-Fi köré épített ökoszisztéma lehetőségei.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024 első negyedévének végéig elkészülhet a végleges Wi-Fi 7 szabvány

Wi-Fi 7 támogatással ellátott eszközöket már több gyártó is bemutatott, ezek jelenleg a Wi-Fi 7 szabványtervezetben foglalt paraméterek köré épülnek, illetve funkcionalitás terén is a szabványtervezetben leírtak szerint működnek. A Wi-Fi Alliance friss bejelentése szerint a Wi-Fi 7 szabvány véglegesítésére a tervek szerint a következő év első negyedévének végéig kerülhet sor, így ezt követően a szabvány elvárásainak minden tekintetben megfelelő eszközök az üzleti felhasználók számára is elérhetővé válnak.

Az IEEE 802.11 be név alatt futó technológia köré épülő konzumerpiaci eszközök most már kereskedelmi forgalomban is elérhetővé válnak, a Wi-Fi CERTIFED 7 program keretén belül pedig az egymással való zökkenőmentes együttműködés is garantált lesz a nem is oly távoli jövőben, igaz, fő funkciók terén ez már most is adott, hála a rendelkezésre álló szabványtervezetnek. Az új eszközök a későbbiekben firmware frissítés keretén belül nyerhetik el a végleges Wi-Fi 7 támogatást, de addig is zökkenőmentesen, hiba nélkül elérhetjük rajtuk keresztül a Wi-Fi 7 szabványtervezetben foglalt tulajdonságok teljes tárházát.

Galéria megnyitása

A Wi-Fi 7 legfontosabb újításaival kapcsolatban korábban már készítettünk egy összefoglalót, ami itt olvasható, de dióhéjban azért érdemes megemlíteni, mire is számíthatunk az új szabványtól. A Wi-Fi 7 elméleti maximális adatátviteli sávszélessége 40 Gbps-nál tetőzik, de ezt az értéket jellemzően ipari környezetben érik majd el, a konzumerpiaci termékek ennél „lassabbak” lesznek, de így is jelentősen gyorsabbak, mint Wi-Fi 6 és Wi-Fi 6E alapú társaik. A Wi-Fi 7 szabványban foglaltak alapján a Wi-Fi 7 támogatással rendelkező eszközök a 2,4 GHz-es, az 5 GHz-es és a 6 GHz-es frekvenciatartományokat egyaránt használják, ezeket ötvözni is tudják. Az új eszközök maximum 320 MHz-es csatorna-sávszélességgel és 4096 QAM szinttel működhetnek, ugyanakkor a korábbi Wi-Fi szabványokkal bevezetett Mu-MiMO és az OFDMA technológiákat is támogatják.

A visszamenőleges támogatás szintén adott, vagyis a régebbi Wi-Fi eszközök ugyanúgy csatlakozhatnak az új, Wi-Fi 7 támogatással ellátott routerhez, mint a Wi-Fi 7 szabványú eszközök a régebbi Wi-Fi szabvány köré épülő routerekhez, illetve egyéb kiszolgálókhoz. Sebesség terén mindig a lassabb szabványt támogató eszköz lesz a szűk keresztmetszet. Mindent egybe véve a Wi-Fi 7 szabványú eszközök akár 4,8x-os előrelépést is kínálhatnak Wi-Fi 6 alapú társaikhoz képest.

Az új Wi-Fi szabvány a magas adatátviteli sávszélesség és az alacsony késleltetés miatt kiváló választás lehet AR/VR feladatokhoz, illetve minden egyéb területen jól jöhet, ahol az újításokból profitálni tudunk. A magas adatátviteli sávszélesség miatt egyes esetekben a vezetékes hálózati kapcsolatot is ki lehet majd váltani a Wi-Fi 7 alapú eszközökkel, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy az Ethernet alapú kommunikációtól búcsúzni kéne, bizonyos területeken továbbra is utóbbi lesz a jó választás, mindössze bővülnek a vezeték nélküli kommunikáció köré épülő lehetőségek. A Wi-Fi 7 egyebek mellett az ipari IoT rendszereknél is kiemelten fontos lesz.

A szabvány tehát rövidesen elnyerheti végleges változatát, erre már csak nagyjából egy negyedévet kell várni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére