12 SEBEZHETŐSÉGET JAVÍTOTT AZ NVIDIA

Ezek közül négy magas, nyolc pedig közepes besorolást ért el veszélyesség tekintetében, így mindenképpen érdemes telepíteni a frissítéseket, legalábbis azokat, amik már elérhetőek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. nov. 8. 18:06
12 sebezhetőséget javított az Nvidia

Az Nvidia több sebezhetőséget is javított, amelyek egy része a GPU Driverekben, egy másik részük pedig a GeForce Experience alkalmazásban lapult. Jó hír, hogy egyik sebezhetőséget sem lehet távolról kiaknázni, viszont így is érdemes vigyázni velük, hiszen e-mail csatolmányként és letöltésként egyaránt belebotolhatunk olyan fájlokba, amely ezekre a biztonsági résekre utaznak, ha nem vagyunk elég körültekintőek.

Galéria megnyitása
A CVSS V3 besorolás alapján a 12 sérülékenység 5.1 és 7.8 pont között helyezkedik el, azaz veszélyes, illetve közepesen veszélyes biztonsági résekről van szó. Közülük egészen pontosan négy esik a veszélyes kategóriába, a maradék viszont „csak” közepes kockázatot jelent. Azok, amelyek kifejezetten veszélyesek, a driver kernel kernel-mód rétegében lapulnak, segítségükkel pedig magasabb jogosultsági szintet szerezhet a támadó, valamint szolgáltatásmegtagadáson alapuló támadásokat is indíthat.

A sebezhetőségek veszélyességét az Nvidia talán egy picit alulértékeli, ám arra a gyártó is felhívja a figyelmet, hogy a biztonság érdekében érdemes frissíteni a GeForce, a Quadro, az NVS, illetve a Tesla sorozathoz tartozó windowsos eszközillesztő-szoftvereket. Ezzel együtt a GeForce Experience alkalmazás frissítését is érdemes elvégezni. Egyes driverek esetében viszont csak 10 nap múlva, november 18-án érkezik meg a javított verzió, így érdemes lesz figyelni a bejelentéseket. GeForce fronton a nemrégiben megjelent 441.12-es driver már tartalmazza a szükséges javításokat, a többi generációhoz azonban majd csak később érkezik javítás, ahogy arra ez a bejegyzés utal. Ugyanezen a linken a sebezhetőségek által érintett szoftver kiadások verziószámai is megtalálhatóak.

A vGPU szoftver esetében a Windows mellett a Citrix Hypervisor, aVMware vSphere, aRed Hat Enterprise Linux KVM és a Nutanix AHV egyaránt érintett, ezekhez szintén csak november 18-án érkezik javítás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2019. nov. 9. 16:06
#2

GT 630-hoz (Fermi) már egy éve nincs driver. Most akkor egy pici netezős, filmnézős gépbe venni kell újabb kártyát hogy ne legyen sebezhető?

Busterftw
Busterftw
2019. nov. 11. 20:12

@pdx006 "NVIDIA has released a software security update for NVIDIA GPU Display Driver. "

A sebezhetosegnek sincs koze az internethez. Mellesleg uj drivert honnan szedsz, ha nincs Internet? A meltdown ugyanugy ott van az Intel procidban, ha netre van kotve a gep, ha nem.

CVE‑2019‑5690 : NVIDIA Windows GPU Display Driver contains a vulnerability in the kernel mode layer (nvlddmkm.sys) handler.

A nvlddmkm.sys itt van a gepemen, pedig nincs Experience telepitve.

De olvasd el a tobbit is: NVIDIA Windows GPU Display Driver contains a vulnerability .

Sokadszorra nyomatod a baromsagot, mielott akar utananeznel hogy hulyeseget fogsz leirni vagy sem.

Resike
Resike
2019. nov. 8. 19:35
#1

Na de az AMD érintett-e?

Venompapa
Venompapa
2019. nov. 11. 10:07

@Geralt_of_Trivia Látom te nagyon értesz ehhez, mit is kéne látni a rendszernaplóba pontosan?

Vissza az oldal tetejére