1. oldal
A sokadik TellTale játékról nem annyira egyszerű tesztet írni. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy játéktesztet. Hisz az alapvetések és a játékmechanika pontosan ugyanolyan a The Walking Dead: Season 2-ban is, mint az összes többi játékban ettől a fejlesztőtől. Innentől pedig a kritikánk átcsap filmkritikába. Amennyiben most hallotok először a TellTale-ről, ajánlom figyelmetekbe Dragon kolléga korábbi cikkét az első szezonról, ott minden le van írva, amit a TallTale saját magának kialakított műfajáról tudni kell, mielőtt belevágnátok a kalandba. Ha pedig megtetszett a stílusuk, akkor ne hagyjátok ki a The Wolf Among Us című alkotást sem tőlük.
A cikk SPOILER-eket tartalmaz azok számára, akik nem játszották végig az első szezont! Mindenképpen kezdjetek azzal, a Battlestar Galacticát sem kezdi el a közepén az ember! ;)
A második sorozat főszereplője a 11 éves Clemetine, aki mindössze 8 éves volt, mikor megismertük az első szezonban. A kegyetlen poszt-apokaliptikus világ, amiben él, arra kényszerítette, hogy idő előtt felnőtté váljon. Clementine bizony nem egy kis bolondos apu kedvence, hanem egy érett, intelligens és megfontolt valaki, akinek a véleményére érdemes adni, és akire bátran tud egy felnőtt is egyenértékű társként és segítőként gondolni a nehéz körülmények között. A kislány rengeteg borzalomnak és halálnak volt a tanúja, amitől megkeményedett, de nem veszítette el az emberiségbe vetett hitét.
Elvesztette viszont Lee-t, a legjobb barátját és védelmezőjét, aki az életét adta érte az első szezon végén. Ám nem maradt egyedül, mert a folytatás rögtön azzal indít, hogy együtt utaznak Omiddal és a terhes Christával. A két sorozat között elhelyezkedik egy elsőre furcsának ható áthidaló rész is. A 400 Days című DLC-ben ugyanis egyetlen ismerős arc sem volt. 5 kis történetet tolt elénk, amik nem igazán voltak elegek arra, hogy bármilyen érzelmi kötődést is kialakítsunk a szereplőkkel. Miközben a DLC-vel játszottam, leginkább az ellenszenv és a közöny érzése váltották egymást bennem. A folytatásban viszont lesz szerepük az itt megismert karaktereknek, így mindenképpen ajánlom végigjátszásra a letölthető tartalmat. Nem azért, mert bármit is változtat a sztorin az, hogy átmentjük az állást egyik játékból a másikba, hanem azért, mert érdekes dolgokat tudhatunk meg a szereplők múltjából, olyasmiket, amik sokat elmondanak a jellemükről.
2. oldal
A szintén 5 epizódból álló játék karakterei és az élethelyzetek, amibe kerülnek, sokkal árnyaltabbak és érdekesebbek, mint az első sorozatéi, pedig annak is elég jó sztorija volt. A zombi-apokalipszis ha lehet még kegyetlenebb oldalát mutatja, folyton ott lebeg túlélőink feje fölött a kard, vagyis az állandó éhezés és a kényszer, hogy egyik helyről a másikra meneküljenek, szinte teljes bizonytalanságban, nem tudva mi várja majd őket a következő sarkon. Az élelem hiánya, a hideg, és hogy valaki állandóan sebesült vagy segítségre szorul, folyamatosan feszültségeket szül a csapaton belül. A légkör nyomasztó, sok a vita, így minden nyugalomban töltött pillanat igazi kincs volt. A többi túlélő, akikkel összetűzésbe keveredik a kompániánk, nem olyan könnyen besorolható, mint például az első sorozat kannibáljai. Persze az ő esetükben is éreztette velünk a játék, hogy nem démoni gonosztevőkről van szó, csak elkeseredett emberi lényekről, akik egy nagyon sötét utat járnak, aminek a végén nincs más, csak az állati ösztönlénnyé válás.
Ebben a sorozatban szebben bontakoztak ki a karakterek. Amikor Clemetine először találkozott valakivel, minden esetben ott volt a gyanakvás, a bizonytalanság, sokszor a tompa közöny, amiből aztán idővel kialakulhatott szimpátia vagy ellenszenv. Rengeteg érzést kelt a történet a játékosban, egyik-másik döntés pedig egészen más ízt tud adni a végigjátszásnak. A kislány a csapat morális iránytűje, lehetünk érzéketlenek, akik nem törődnek másokkal csak a csapatuk túlélésével, vagy olyan valakik, akik mindent megtesznek, hogy emberek maradjanak a világ végét sejtető állapotok között is. Az igazi túléléshez kell mindkettő. Kell egy kicsi az elsőből, hogy a testünk megmaradjon és egy kicsi a másodikból, hogy a lelkünk is. Persze érintetlenül nem maradhatunk, de emberségünket megőrizhetjük.
A történet első végigjátszásra fantasztikus és emlékezetes, még mindig csak ámulok azon, hogy milyen jól kitalálta magát a TellTale ezzel a műfajjal. A játék sokkal nagyobb élményt nyújt, mintha ledobnánk magunkat egy „sima” sorozat elé. Azzal, hogy bevon minket és látszólag a kezünkbe adja a gyeplőt, egy nagyságrenddel erősebb érzelmi köteléket képes kialakítani a nézővel/játékossal. Hiszen ami velünk történik, az mindig nagyobb hatással van ránk, mint ami másokkal.
3. oldal
A The Walking Dead: Season 2 különlegessége, hogy ezúttal nem csak 1 befejezése van a sztorinak. Azért nagyon ne lelkesedjetek fel, most sem kaptok a választásaitok mentén szerteágazó történetet, fejezetről fejezetre ugyanúgy fiktív döntéseket ad csak a kezetekbe a játék (amit első végigjátszásnál nem fogtok észrevenni most sem). Ám a végén mégis lesz elágazás, amiből négy és fél fajta befejezés kerekedhet ki. Az apokalipszis utáni világ, amit a képregényekkel lefektettek, hihetetlenül gazdag forrás még mindig, a belőle született történetek pedig nagyon gondolatébresztők. Ki hogyan éli meg a vele történteket, ki az, aki képes tovább menni és ki az, aki egyszerűen csak feladja? Itt kiderül milyen embert farag belőlünk az élet, a nehézségeivel és pillanatnyi szépségeivel és megtanít arra, milyen hihetetlenül törékeny és értékes az emberi élet. Amíg békében és viszonylagos biztonságban élünk, fel sem fogjuk, mennyire szerencsések vagyunk…
Platformok: PC, PS3, Xbox 360, OSX, iOS, PS Vita, Kindle Fire HDX, Ouya,
PS4+XOne (október/november)
Tesztplatform: PS3
