Van egy nagyon furcsa ház Alaszkában, amelyet a helyiek csak Dr. Seuss házként emlegetnek. Ez a sokemeletes kunyhó hihetetlen, mesébe illő külseje miatt kapta a híres amerikai meseíróról a nevét, bár valójában nincs köze hozzá. A ház építője emeletet emeletre halmozva hozott létre egyszerű erdei faháza tetején egy olyan égbe nyúló tornyot, ami úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban összedőlhetne. Rögtön ez az építmény jutott eszembe, amikor először megláttam a játékban szereplő házat, amely a Finch családnak adott otthont hosszú évekig, és a melyet a főhős úgy ír le, hogy elsőre normálisnak tűnik ugyan, de ha jobban megnézzük, olyan, mint egy mosoly, csak valahogy túl sok benne a fog.

A címszereplő 17 éves fiatal lány, Edith a család utolsó életben lévő tagja, aki hosszú évek után visszatér az elhagyatott házba, hogy felidézze az emlékeket, és bejárja azokat a bezárt szobákat, amelyektől kiskorában édesanyja eltiltotta. A Finch család tagjai is hasonlóan különös, excentrikus figurák, mint ez a ház, amelyben minden lezárt szoba egy-egy karakter életének és halálának titkos történetét rejti.

A rövidke, körülbelül mozifilm hosszúságú játékot kis epizódok alkotják melyekben naplókat olvasva, fényképeket nézegetve bekerülünk a szereplők életébe, és a bőrükbe bújva élhetjük át az eseményeket. A történetek között akadnak humoros, könnyed hangvételűek, és valódi, komoly emberi tragédiák is. Némelyik elgondolkodtat, és arra késztet, hogy a lelkünk mélyébe nézzünk, némelyiknél pedig a szemöldökünket vonjuk csak fel, miközben átadjuk a szereplőknek képzeletbeli Darwin-díjukat. A jobban sikerült epizódok szerencsére feledtetik a gyengébbeket, és a mérleg nyelve inkább a művészi, különleges irányba, és nem a banális felé billen.

Bár a hangulat sokszor misztikus, és a történések természetfeletti dolgokat sejtetnek az egész játék inkább egyfajta melankolikus merengés életről és halálról, amelyben a képzelet alkotta elemek keverednek a valósággal.

A Giant Sparrow előző játékában, a 2012-es Unfinished Swanban sok egyedi ötlettel és kreatív megoldással állt elő, melyeket legújabb alkotásuk alapján a stúdió védjegyének is tekinthetünk. Az Edith Finch, annak ellenére, hogy legnagyobb része sétaszimulátor, sok hasonlóan kreatív elemet tartalmaz: az egyik részben egy képregény lapjai elevenednek meg előttünk, amelyben mi irányíthatjuk a karaktert, egy másikban különböző lényekké változhatunk, sárkányt eregethetünk, vagy olyan egyszerű dolgot irányíthatunk, mint egy hinta. A játékhoz az alkotók kontrollert ajánlanak, de úgy tapasztaltam, hogy egérrel is gyönyörűen végigvihető, az irányítás intuitív, és élvezetes bármelyik eszközzel. A játéknak ezeket a különleges, életteli, és komor témákkal erős kontrasztot alkotó részeit élveztem a leginkább. A technikai megvalósításnak ezek a részei zseniálisak, az viszont már kevésbé, hogy a házban nagyon kicsi a FOV, amitől az erre érzékenyek tengeribetegek lehetnek (a kb. két órás játék alatt háromszor kellett pihenőt tartanom emiatt).

A játék összességében egy komoly témákkal foglalkozó, időnként könnyed, időnként furcsa, teljesen elvarázsolt darab, szemet gyönyörködtető grafikával és elgondolkodtató emberi sorsokkal. Mindenképp ajánlani tudom azoknak, akik kedvelik az ilyen különleges, művészi darabokat, és nem riasztják el a nem éppen vidám témák. Aki pedig a játék rövidsége miatt sokallja az árat, annak szokás szerint azt tudom ajánlani, hogy várjon meg egy leárazást.