I. oldal

Csalódtam. Sajnos nincs ezen mit szépíteni, a Trine 3 nem azt hozta, amit vártam. Pontosabban: nem teljesen, de kezdjük az elejénél. 2009-ben a Trine jött, látott, és a műfaj kedvelőit rögtön lenyűgözte (nekünk is nagyon tetszett!). Három hős különböző képességekkel felfegyverkezve egy gyönyörű mesevilágban kalandozik, remek fejtörőket old meg, és életre kelt csontvázakkal harcol – és ami a legjobb, hogy mindezt együtt, három haverral közösen élhettük át. 2011-ben aztán megérkezett a Trine 2, és hasonlóan jól éreztük magunkat Zoya, Amadeus, Pontius és a goblinok társaságában. Ezek után nem csoda, hogy a Trine 3-at márciusi bejelentése óta tűkön ülve vártam, sőt, még az Early Access gondolatával is kacérkodtam, de aztán meggyőztem magam, hogy inkább egy pályát sem spoilerezek el magamnak (és egy kész játékot játszok). Így hát pár perccel a hivatalos megjelenés előtt (még akciósan) előrendeltem az új kalandot GOG-on, majd letöltöttem és telepítettem.

Az első és legszembetűnőbb változás az elődökhöz képest, hogy itt már nem egy 2D-s platformerről van szó, hanem 2D és 3D keverékéről. Ez persze senkit sem érhetett meglepetésként, hiszen a bejelentéskor közzétett videóból mindez világosan kiderült. A dolgot úgy tessék elképzelni, hogy már nem csak balra és jobbra, hanem a térben előre és hátra is mozoghatunk. A nézőpont-váltás nagyon jól működik a gyakorlatban, a benne rejlő lehetőségeket azonban nem sikerült maradéktalanul kihasználnia a fejlesztőknek. A Trine játékokban megszokhattuk a fejtörőket, éppen ezért a háromdésítéstől azt vártam, hogy újfajta rejtvényeket kapunk, melyek a térérzékelésen alapulnak. Ez sajnos teljesen elmaradt, sőt, alig találkoztam feladvánnyal, legnagyobb bánatomra. Pontosabban bánatunkra, a játékot ugyanis egy jóbarátommal karöltve, kooperatív módban teszteltük.

A látványvilág ismét gyönyörű, már-már festői szépségű. Mi több, van egy pálya, ahol egy könyv lapjain haladunk, és ennek megfelelően más a művészi stílus, ami egy kicsit az Assassin’s Creed Chronicles: China-t juttathatja eszünkbe. Egy szóval hangulatos, na. Apropó pályák: az eddigiektől eltérően nem lineárisan haladunk pályáról pályára, hanem egy új rendszer kerül bevezetésre, amiben fel kell oldanunk a még inaktív szinteket (ekkor egy társasjáték-szerű táblán találjuk magunkat). Az eddigi pontgyűjtés tehát új értelmet nyer, itt már nem képességekre, hanem pályákra használjuk – éppen ezért érdemes jó sokat összegyűjteni, különben úgy jártok mint mi, és több régi pályára is vissza kell mennetek keresgélni, mert nem lesz meg a megfelelő összeg az utolsó pályához. Ja igen, még valami: különböző mellékküldetések is elérhetőek, melyekben egyetlen szereplővel kell helytállnunk. No de álljunk meg egy szóra: mi az, hogy nincs képesség-tápolás?!

II. oldal

Fejlődési rendszer híján hőseink alapból rendelkeznek különleges képességekkel, vegyük ezeket most sorra. Zoya, kedvenc tolvajunk továbbra is tud íjjal lőni, valamint Tarzan módjára lengedezni, ezen felül különböző gyűrűkkel ellátott tereptárgyakat is el tud húzni, alkalmanként odakötni valamihez. Ez főleg az ajtók kinyitásakor tud hasznos lenni. Amadeus pallót már nem, csak dobozt, és abból is csak egyet tud varázsolni, ezt viszont gigászi erővel a földhöz csaphatja, így leterítve az ellenfeleket. No meg lebegtethet ezt-azt, ami mindig jól jön, ha két társával egy mesevilágban kalandozik a nép egyszerű varázslógyermeke. Pontius a szokásos pajzsos védekezésen és kardos támadáson felül tud rohamozni, repülni (pontosabban vitorlázni a pajzsával), valamint Amadeus dobozához hasonlóan hatalmas erővel a földhöz csapódni, így sebezve és hátralökve az ellenfeleket. Ezeken felül mindhárom szereplő képes két, egymáshoz közel lévő falon felfelé ugrándozva haladni. Ami pedig meglepő lehet, hogy ezúttal két ugyanolyan karaktert is a pályára varázsolhatunk. Ennek maximum akkor lenne értelme, ha háromnál többen is lehetne játszani a játékkal, de ez nem így van, így nem tudjuk miért rakták be ezt a lehetőséget.

Más lett az újraéledés is: egy-egy elhalálozás esetén hullánk ellebeg egy korábbi/későbbi pontjához a pályának, és limitált ideig kék fénykörben úszva vár arra, hogy társunk beérje és „feltámassza”. Az ellenfelek sem a régiek már, csontik és goblinok helyett fura robotszerű lények, és fa-szörnyek várnak lemészárlásra. Előbbiek a Doctor Who dalekjait idézték fel bennem, ugyanis hasonló hangon szövegeltek támadás közben, utóbbiak közül pedig az egyik nagyot jó sokszor fogunk melegebb éghajlatra küldeni magunkban. Ettől függetlenül az ellenfelek és harcok száma is nagyon kevés, a fejtörőkhöz hasonlóan, ezért itt is hiányérzet alakulhat ki bennünk. A zenére nem lehet panaszunk, a korábbi részek zeneszerzője, Ari Pulkkinen visszatért, és ismét remek dallamokat szállított - a GOG-on meg is kapjuk ajándékba a játék albumát. A játékidő sajnos nem valami hosszú, 5-6 óra alatt a móka végére érünk. Aztán a stáblista lepörgése után meg csak pillázunk, hogy most meg mi a csuda történt, és amikor kezd leesni a dolog, tátva maradt szánk a W-T-F betűkombinációt fogja formálni.

Talán észrevettétek, hogy eddig nem nagyon esett szó a sztoriról, nem véletlenül van ez így. A történet összeköti mindhárom rész történéseit, újabb titkokat tudunk meg a Trine-ról, kapunk egy új főgonoszt is, szóval megvan minden a tökéletes élményhez. Igen ám, de az 5-6 óra után, amikor legyőzünk egy kisebb főellent, a játék nemes egyszerűséggel véget ér. Csak úgy. A mesélő még mond ezt-azt a nagy gonoszról („Mindeközben a főgonosz ezt-meg azt csinálja…”), aztán jön a stáblista, és ennyi, The End. Mi ez?! Hogy képzelték?! Ez olyan, mintha A Jedi visszatérben hőseink lejutottak volna az Endorra, majd egy mesélő megosztja velünk, hogy a Császár és Darth Vader tovább szövögeti sötét terveit, és beúszik a The End. Nincs lezárás, soha nem tudjuk meg, mi történt azután. Mivel nem akartam hinni a szememnek, ezért rögtön pattantam a Steam fórumokra, hogy kinyomozzam, mi is ez az egész. Attól féltem, hogy esetleg lesz képük DLC-ben befejezni az alapjáték történéseit, amiből szép kis botrány lett volna, de nem ez a helyzet.

III. oldal

A hivatalos álláspont szerint nincsenek DLC-k tervbe véve, tehát ilyen úton sem kapunk lezárást, aminek ezen a ponton már örültünk volna. Tehát a Frozenbyte elkészítette ezt az 5-6 órát, elindított egy sztorit, majd lezárás nélkül megszakította. Mivel ezen nem csak én háborodtam fel (joggal!), hanem rengeteg játékostárs is, ezért a Frozenbyte alelnöke lázas posztolgatásba kezdett a fórumokon, egy közleményt megosztva. Ebből szemezgetünk most. A történtek ellenére büszkék a játékra, és arra, mit értek el. Szerintük még így is szórakoztató, és nem túl drága ahhoz képest, amit beletettek. Mindazonáltal rájöttek, hogy egyoldalúan szemlélték a dolgokat, és hogy ez nem feltétlenül passzol a játékosok véleményével. A cliffhanger (nem értem, hogy milyen jogon használja ezt a kifejezést, az nem cliffhanger, hogy elvágják a harmadánál…), és a játékidő rövidsége helytálló kritikák, de nem gondolták, hogy ez csalódást okoz majd.

Akkor most jöjjön a magyarázat: 2012-ben, amikor úgy döntöttek, hogy a játék 3D-s lesz, túlvállalták magukat. A fejlesztés 5,4 millió dollárba fájt, ami a második rész költségvetésének majdnem a triplája. Eredetileg hosszabb sztori, és több pálya volt tervbe véve, de ez megháromszorozta volna a költségeket, amit túl későn vettek észre, és amennyivel nem rendelkeztek. Szóval nem azért rövid a játék, hogy utána DLC-k formájában még több pénzt sajtoljanak ki a közönségtől, mint amivel többen is megvádolták őket. Túl ambiciózusok voltak, amit anyagilag nem tudtak finanszírozni. A „cliffhangeres” befejezéssel és a DLC-kkel kapcsolatban: nincs DLC tervbe véve, mindent kiadtak, amijük csak volt. Ahogy azt már egy hírben korábban is megírtuk, a sorozat jövője kérdéses lett a mostani visszajelzések tükrében.

A tényállás tehát az, hogy ők megpróbálták, de hát többe került volna a dolog, úgyhogy ez van, szevasztok. De ettől még jó az a pár óra, nem? Hát köszi Frozenbyte, tőletek nem erre számítottunk. A fórumokon továbbra is sok a felháborodott játékos, többen azért akadtak ki, hogy mindezt teljes áron adják, míg mások azon, hogy felesleges volt a "háromdésítés", és így tovább. Persze egy vékony réteg dicséri a játékot, de ők vannak elenyésző kisebbségben. Én pusztán csalódott vagyok. Nagyon vártam, amit eltöltöttem vele az tetszett, de hirtelen lett vége. A végső pontszám is ezt a hiányérzetet tükrözi. Talán legközelebb… ha lesz egyáltalán legközelebb.