I. oldal

Sok olyan sorozat van a játéktörténelemben, melyek fennmaradására a maguk idején nem sokat tett volna a világ. Amikor megjelent, botrányosan véres volt a Doom, és nem sokan hitték, hogy 2010-ben is tűkön ülve várjuk majd a 4. részt. A Deer Hunter sokakat késztetett alvásra a billentyűzeten, mégis annyi folytatása lett, hogy ha akarnám sem tudnám összeszámolni - a követőkről már nem is beszélve. S persze ott volt a The Settlers. Egy kis német csapat próbálkozása a nagy RTS özön előtt, ami vér és brutalitás helyett tündéri grafika és stílusos, majdnem erőszakmentes játékmenet kíséretében kívánt hódítani. Most pedig itt a hetedik rész, több mint 15 évvel az első epizód után. Kell mondanom bármit is?

Persze, hogy kell, hisz csak azért, mert a sorozat még él, nem biztos, hogy elégedettek is lehetünk vele. Az igen közepes ötödik és hatodik részek után a szériáért felelős BlueByte úgy döntött, hogy visszatér a gyökerekhez, és a rajongók óhajait meghallgatva készíti el a nagy durranásnak ígérő The Settlers 7-et. Sokat várunk rá, de most itt van, mi pedig kissé felemás mosollyal ülünk a gépek előtt, mert sajnos az, ami jó ötletnek tűnik elsőre, nem biztos, hogy megvalósítás után is tetszeni fog. Az első probléma a The Settlers 7-tel, hogy annak ellenére, hogy a múltba tekint, szeretne a jelenben is érvényesülni, és ez eléggé kettős eredményt szül. Van például egy történetorientált egyjátékos mód, melyben Zoe hercegnő segítségével kell felépítenünk birodalmunkat. A karakterek nem valami jók, elég archetipikusak, és a történet úgy összességében komolytalan. Persze ez érthető, hisz csak azért van, hogy legyen apropója a különböző pályáknak, de egy picit azért lehetett volna kreatívabb a BlueByte.

II. oldal

A telepesek érdeme

A játékmenet nem sokat változott az idők folyamán. Adott egy terület, ahol az a feladatunk, hogy a lehető leghatékonyabb gazdasági láncolatot építsük ki. Ha ügyesek vagyunk, terjeszkedhetünk, és minél több terület a miénk, annál gyengébbek az ellenfeleink, akik szintén egy uradalmat vezetnek a pálya egy távoli szegletén. Az, hogy milyen módon érjük el a hódításhoz szükséges fejlettséget, már rajtunk múlik, és ez az a pont, ahol a The Settlers 7 címe belép a képbe. A játék azért Paths to a Kingdom, mert lényegében több módszert is kínál az ellenség legyőzésére.

Hamar rájövünk azonban, hogy a legjobb a militarista megoldás. Nagyon könnyű szétzúzni az épp senkihez sem tartozó területek helyőrségeit, és ahogy fejlesztjük az újabbnál újabb technológiákat, úgy lesz egyre több nehézfegyver a tarsolyunkban, melyekkel odaérve már nincs ellenfél, aki gondot jelentene. A többi, békésebb politika nagyrészt a birodalom fejlesztésén és a kitűzött célok elérésén múlik, ami azonban a már így is túl bonyolult és nehéz játékmenet miatt nem hangzik kellemes opciónak. Ezért aztán a játékos marad a hódítók útján, ami valahol még így is élvezetes, és a játékban a tökéletes egyensúly elérése önmagában is kellő kihívást jelent.

Az, hogy mennyire működik olajozottan egy királyság, a nyersanyagok kitermelésének sebességén múlik leginkább. Amíg nincs arany, addig nem verethetünk pénzt, így egy csomó dolgot nem gyárthatunk le. Ha viszont van pénz, az önmagában még nem jelent vasat is, márpedig anélkül nincs kard, és még sorolhatnám a példákat véget nem érően. Itt minden egymásra épül és mindennek megvan a szerepe, ezáltal sok órát adva a kísérletezni vágyó játékos kezébe. Egyedül azt sajnáltam, hogy a népek eltűntet a sorozatból. Most mindenki egyforma telepesekkel nyomul, és bár a városi forgatag a sok, különböző célt szolgáló épület miatt kellően látványos, izgalmas lehetőségek rejlettek az alternatív népcsoportok technológiáiban. Ki tudja, talán legközelebb.

III. oldal

[bold]Telepesek egymás között

[/bold]

A The Settlers 7 egyjátékos küldetései és skirmish módja nem kevés órát emészt majd fel, és az esetek többségében fair kihívás elé állít. Mindig van azonban egy pont, amikor az ember ráun az AI-ra, hisz nincs olyan játék, ahol ne lenne kiismerhető egy idő után. Ekkor lép a képbe a multiplayer mód, ami az új Settlersben kifejezetten jól szerepel. A játékszabályok ugyanazok, mint egyszemélyes módban, és a népek hiánya talán itt a legfájóbb, de az élő játékosok remekül ki tudják aknázni a pályák előnyeit, és olyan módszerekkel is meg tudnak lepni, amire nem is gondolnánk a kampány ledarálása után. Sajnos azonban a játékmenet itt is nagyon hosszú, így egy-egy meccs 4-5 órát is tarthat. Ezért erősen ajánlott ismerősökkel játszani, akár többen összeülve is, hisz nincs annál kellemetlenebb, mikor az online játszótér egyik zöldfülű tagja se szó, se beszéd, otthagy a mérkőzés közepén.

A pályákról még nem esett szó, pedig a The Settlers 7 e téren próbál kitenni magáért. A nyersanyagok és a fejlesztésekhez szükséges, elfoglalandó pontok általában több, taktikusabb irányból is megközelíthetőek, és bár nincs sok helyszín, mindenki találhat magának egy kedvenc területet, barátságosnak mondható kiindulóponttal. Sajnos viszont a pályák designja már nem ilyen szívet melengető. Első ránézésre teljesen egyformák, és a változatosság hiánya könnyen elveszi az ember kedvét egy visszavágótól. Sebaj, legalább Facebook megosztó feature-re futotta...

IV. oldal

A jóképű telepesek

A játék grafikai megvalósításával nincs semmi probléma, sőt, a The Settlers 7 kifejezetten szép. Az viszont, hogy a pályák nem elég sokszínűek, itt is átka a programnak. Minden helyszínen van egy zöldellő terület, egy hegyorom és pár havas csúcs, hogy a kis tavacskákról már ne is beszéljünk. Technológiailag minden megvan benne, hogy szeressük, a textúrák például kifejezetten szépek, de a látványon sokat dobott volna egy-egy sivatagos vagy időjárás sújtotta térkép is. A gépigénnyel szerencsére nincs baj, egy középkategóriás PC-n (AMD Athlon II X2@ 3.4 GHz, ATI HD3870, 6 GB RAM) meg se kottyan neki a maximális beállítás, 1920x1080-as felbontás mellett. Egyedül a játék DRM védelme okozott kellemetlen pillanatokat a teszt alatt. Egy nap volt, hogy kétszer sem engedett be, csak fél óra szünetekkel, ami többekkel előfordult. Reméljük, a rendszer lassan kiforr.

A program audio-része rengeteg zeneszámot és effektet tartalmaz, a váltást viszont nem nagyon fogjuk köztük észrevenni. A hangulatért felelős melódiák ugyanis eléggé összefolynak a játék alatt, és bár nem zavaróak vagy rosszak, nincsenek jelen eléggé, hogy külön is értékelhetővé váljanak. A szinkron pedig... hát, gyenge. Zoe francia akcentusa a legidegesítőbb, de a többieket se fogjuk szeretni. Nem tudom, hogy a The Whispered Worldhöz hasonlóan itt is csak az angol színészek végeztek-e rossz munkát, de el tudom képzelni, szóval aki tudja, nézze meg a német változatot is, hátha.

Summarum

A The Settlers 7 egy szerethető program, de sajnos sok dolog van, ami a régi részekből visszahozva nem tesz jót neki. Lehetne változatosabb, lehetne szabadabb, kicsit megengedőbb és okosabb - de ez van, a műfaj mostoha jelenében ezt kell szeretni. Biztos vagyok benne, hogy eléri a közönségét, és a stratégiai játékok szerelmesei is kipróbálhatják, ha valami másra vágynak. A vaktában való vásárlástól viszont óva intenék mindenkit (van demó).

[bold]Platformok: PC

Tesztelt platform: PC[/bold]