1. oldal
Amikor tutorial legelején egy, a háztetőt kecsesen átfúró lámpaoszlop látványa fogadott, már sejtettem, hogy itt bajok lesznek. Az első benyomás fontos, de nem szabad túlzásokba esni és messzemenő következtetéseket levonni belőle, ezért igyekeztem rezzenéstelen arccal folytatni a tanulójátékot, amely a szántás és talajmaróval való munka titkait ismertette meg velem. Eközben már csak kisebb meglepetések értek. A traktorral együtt mozgó szép nagy körre és a benne cápauszonyként felbukkanó sokszög alakú grafika artifaktokra csak lazán legyintettem és a szemöldökömet is csak akkor vontam fel, amikor a tutorial befejeztével ki akartam lépni belőle, és továbbmenni a következőre, de ezt csak a játék teljes elhagyásával és újraindításával lehetett. Ahogy a tutorialokból, ugyanúgy a karrier módbeli játékból sem volt módom visszalépni a főmenübe. Ha új játékba akartam kezdeni, profilt váltani, vagy hasonló turpisságot elkövetni, mindig teljesen le kellett lőnöm és újra kellett indítanom a játékot. Ezen a ponton már annak is tudtam örülni, hogy legalább a grafikai és egyéb beállítások után nem kellett ki-be lépkednem.
Alacsony költségvetésű darabról van szó, amely már témájánál fogva sem kifejezetten a HC gamereknek készült, számítottam is rá, hogy a grafika finoman szólva sem a legmodernebb lesz, ezért igyekeztem elnéző lenni, de akadtak olyan hibák, amelyek mellett nem lehetett elmenni. A legjobb minőségűre állítva a grafikát a játék elmossa a hátteret és a távolban lévő tárgyakat, ezzel többé-kevésbé elfedi az élsimítás és a textúrák hiányosságait. A túlzásba vitt elmosás miatt a tárgyak körül bolyhos kis aura keletkezik, a hatás meglehetősen természetellenes - hacsak nem azt akarták vele szimulálni, hogy a gazda a munka előtt már felhajtott egy-két felest. Az agyontömörített ég textúrájának elnagyolt, kocka alakú darabjait viszont még ez az opció sem tudta eltüntetni, ahogy a villogó kerítéseken, egymást átütő textúrákon sem segített semmi.
A járművek modelljeinél láttam már szebbet is, de ezek nagyjából még rendben voltak, a zombiszerű emberek látványára viszont nem voltam lelkileg felkészülve. A bizarr külsejű, előreálló tőgyű tehén modellek is meg tudtak lepni, már amikor épp élesen láttam őket, az elmosás ugyanis roppant különösen viselkedett. Három lépésre a tehenek karámjától a karámfa és a tehenek is élesek voltak, ám ha közelebb léptem, a tehenek homályosak lettek, mintha a motor nem mindig találta volna el, mit kéne elmosnia és milyen mértékben. Hosszú távon ez elég fárasztó tud lenni a szemnek, ezért örültem, hogy az opciót ki lehetett kapcsolni. Hogy valami jót is mondjak a motorról: egyenletes teljesítményt nyújtott, GTX 770-el, max beállításokon rezzenéstelenül hozta az 50 FPS-t, nem voltak lassulások, döccenések sehol.
A játék minden téren magán viseli az alfa verziókra jellemző vonásokat, a grafika után ez a szövegeknél a legfeltűnőbb. Az angol nyelvű verzió szövegeinek írója nem ment volna át a nyelvvizsgán. Az elírások, nyelvhelyességi hibák mellet rengeteg helytelen, félrevezető szöveget találni a játékban, pl. állattenyésztés helyett beltenyésztés szerepel, vagy egyes helyeken vétel helyett eladás. A magyar nyelvű szövegek között is akadnak bőven furcsaságok, mint például "vásárolás 5 kecskét". A fenti képeken olyan gyöngyszemeket is olvashattok, mint ez: "A gabona utánfutók szolgálnak a gabona szállítására szolgálnak (öntött) - a kombájnból a silóba vagy a kiöntőbe." A szövegek tördelése sok helyütt nincs rendben, egymásba folynak, eltakarják egymást a feliratok, vagy elveszett százalékjelek kullognak reményvesztetten a sorok végén. Sokszor angol mondatok bukkannak fel váratlanul a magyarok között.
A fent részletezett lesújtó állapotok ellenére meglepő módon még sincs minden veszve: a játék alapvetően jó elképzelésekre épül, és számos olyan pozitív tulajdonsággal is rendelkezik, ami miatt érdemes lehet a műfaj kedvelőinek figyelmére, persze csak akkor, ha kijavították a hibákat és befoltozták a hiányosságokat, azaz ha ténylegesen kijött az alfából. Mert jelenlegi állapotában olyan alfa, hogy csak na, bárki bármit is mond. Nézzük, mik ezek a pozitívumok!
2. oldal
A Farm Expert 2017 egyszerűbb, mint a Farming Simulator játékok, kevesebb a mikromenedzsment (ami nem feltétlenül rossz dolog), és alapban kevesebb munkagép modellt tartalmaz, ám akad benne számos olyan rész, ami az előbbi szériából hiányzik, annak ellenére, hogy a játékosok már régóta kérik. Az időjárás hatásai pl. sokkal kézzelfoghatóbban érezhetőek: ahogy esik az eső, a földek sárosak lesznek, ami a vezetésre is hatással van. Nagyobb mennyiségű csapadék esetén a víz el is lepheti a mezőket, és az eső a munkagépekről is lemossa a koszt. A mezőkön végigszáguldhatunk a járművekkel és letarolhatjuk a terményt. Különböző szakértelmeink vannak a szántásra, vetésre, stb. melyek szintet is léphetnek (RPG elemek, emberek!). A talaj alakítható, tehát ha árkokat szántunk bele, akkor azok ténylegesen ott is lesznek. Amikor teljesen szabálytalanul keresztbe szántottam, sikerült egy ronda nagy gödröt kreálnom, olyat, hogy a traktor ténylegesen el is akadt benne. Azért ez már valami.
A járművek fizikáját is igyekeztek realisztikusra alakítani - az már más kérdés, hogy ez mennyire sikerült. A terepen való vezetést érdekessé és változatosabbá teszi a fizika, ott nagyjából jól is működik, meglepő módon azonban a járművek a sima aszfaltutakon is ugyanúgy viselkednek, mint a göröngyös terepen. A megjelenés óta javítottak valamit ezen, így a járművek úttartása már nem olyan, mint egy nagyon szabálytalan alakú, túlméretezett krumplié, amit egy részeg óriás görget az úton, de a traktor így is indokolatlanul és véletlenszerűen döcög és húz jobbra-balra, a mögé csatlakoztatott utánfutó pedig olyan vadul kacsázik, hogy időnként vissza kellett vennem a 35-40 km/órás száguldó tempómból, mert attól féltem, kirepül oldalra, és a traktort is magával rántja. Ennek ellenére el lehet boldogulni az utakon is, csak fel kell rá készülni, hogy az előre gomb nyomása nem lesz elegendő még az egyenes szakaszokon sem.
A játéknak még egy hatalmas előnye van a Farming Simulatorhoz képest: az MI nemcsak dísznek van, hanem ténylegesen működik is. A felbérelt munkások nem hagyják félbe a melót és nem kóborolnak el váratlanul, és nem akadnak el a munkagépek sem. Így ha nem szeretnénk minden egyes munkafolyamatot mi magunk elvégezni, nyugodtan rábízhatjuk munkásainkra, nem fognak cserben hagyni. Vegyük sorra, milyen tennivalókat kínál számunkra a játék!
3. oldal
A szabad játék menüpont a karrier módot takarja, amelyben egyedül építhetjük ki saját mezőgazdasági birodalmunkat, vagy többjátékos módot indíthatunk. Mindkét esetben négy pálya (kis település Közép-Európában, mediterrán völgy Dél-Európában, erdős tóvidék sok folyóval, és termékeny talajú hegyvidék) közül választhatunk, melyek a helyi adottságokban, az indulásnál rendelkezésünkre álló pénzben és gépállományban különböznek egymástól. Profilonként csak egy mentésünk lehet, így ha egyszerre több pályát is ki szeretnénk próbálni, újabb profilokat kell létrehoznunk.
Az oktatójáték rész a tutorialokat tartalmazza. Kipróbálhatjuk milyen vezetni nehéz időjárási körülmények között, megtanulhatjuk a gabonatermesztéshez szükséges munkagépek működtetését, és a fák ültetésével is megismerkedhetünk. A tutorialok közül sajnos sok hiányzik, nem kapunk útmutatást az állatgazdaság irányításáról, vagy az üvegházi termelésről sem, bár ezek közül az állattartásról a szöveges segítségek között legalább esik pár szó.
A csatlakozás játékhoz a legmagányosabb menüpont. Úgy tűnik egyelőre nem indítanak ilyet a játékosok, vagy csak nagyon ritkán. A teszt ideje alatt egyet sem láttam feltűnni a listában. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a többjátékos módban jelenleg sok fontos funkció még nem működik: nem vásárolhatunk gépeket, nem lehet továbbfejleszteni a farmunkat sem, és vannak egyéb korlátozások is. A fejlesztők dolgoznak ennek orvoslásán.
Egyelőre ez nem tűnik soknak (lehetnének pl. kisebb scenáriók, vagy több pálya), de a játék modolható, és megkapjuk hozzá a szerkesztőt is, így bármi megtörténhet. Karrier módban amúgy is akad bőven tennivalónk. Földjeinket kétféleképp hasznosíthatjuk: szántóföldként, vagy gyümölcsösként. Melegházakat is vásárolhatunk, ahol a zöldségtermesztés rejtelmeiben mélyülhetünk el. Ha elég pénzünk összegyűlt (vagy kölcsönöztünk a banktól), akár állatfarmot is vásárolhatunk.
A gabonatermesztés a legrészletesebben kidolgozott, ehhez találjuk a legtöbb fajta járművet a játékban. Fontos szerepet kap a trágyázás, talajjavítás, a gyomok és a kártevők elleni védelem is. Földjeink állapotáról bármikor részletes információkat kapunk a térképen. Munkásokat bármelyik munkafolyamathoz bérelhetünk, ami azért is fontos, mert így az is élvezheti a játékot, aki jobban szereti a menedzselős részeket, mint a monoton munkafolyamatokat. A munkások akkor is jól jöhetnek, ha az adott feladathoz nem rendelkezünk még munkagépekkel, ők mindig hozzák a sajátjukat.
Szántóföldjeinket bármikor gyümölcsössé alakíthatjuk. A gyümölcstermesztés viszonylag egyszerűbb: elültetjük a fákat, vagy bokrokat, megtrágyázzuk őket és kivárjuk, hogy megérjen a termés, amit leszüretelhetünk. Hosszú idő kell, míg a fák, bokrok termést hoznak, így emellett a tevékenység mellett nyugodtan foglalkozhatunk mással is.
Az üvegházi termelésnél kézzel kell lerakjuk a palántákat. Ez igen mókás tud lenni, mert közben akár sprintelhetünk is a sorok között haladva. Ha az egérgombot eközben lenyomva tartjuk, akkor villámgyorsan elültethetünk mindent. A játék leírásában az szerepel, hogy az üvegházi számítógép segítségével gondoskodhatunk a növényeinknek megfelelő hőmérsékletről és páratartalomról, de a számítógép képernyőjén a játékban csak a "System Error" felirat szerepel, jelezve, hogy megint egy félkész funkcióba futottunk bele.
Az állatok tartása is viszonylag egyszerű, csupán arról kell gondoskodnunk, hogy a takarmányuk tárolója ne ürüljön ki, az etetésükkel nem kell napi szinten vesződnünk. Takarmányt a boltban vehetünk, vagy mi magunk is megtermelhetjük. Az állatok folyamatosan termelik a trágyát, melyet a földeken hasznosíthatunk, ezen kívül napi szinten hozzák nekünk a hasznot. Tarthatunk szarvasmarhákat, lovakat, tyúkokat, kacsákat, kecskéket, juhokat. Állataink szaporodhatnak is. A húsfeldolgozással viszont nem foglalkozik a játék, az idősebb példányokat egyszerűen eladhatjuk, ha nem akarjuk, hogy nálunk múljanak ki végelgyengülésben. Állatbarát megoldás, de sajnos így sem biztos, hogy a PETA nem fog majd belekötni, ahogy tette azt a Farming Simulator 2017-tel is.
Járműveinket saját műhelyünkben javíthatjuk, és ott fel is spécizhetjük őket, pl. másfajta kerekeket rakhatunk a traktorokra. Saját benzinkutunk is lehet, ahol olcsóbban juthatunk hozzá az üzemanyaghoz. Gazdaságunkat ezen kívül még többfajta épülettel (garázs, autómosó, gabonasilók, meteorológiai állomás stb.) bővíthetjük, és lehetőségünk van az állattenyésztő telepünk épületeinek továbbfejlesztésére is, hogy azok nagyobb befogadóképességgel rendelkezzenek.
4. oldal
A játékon belül adott segítségek elég szűkszavúak, de a lényeget megtalálhatjuk bennük és még arra is figyelmeztet a Farm Expert, ha kihagytunk egy munkafolyamatot (pl. trágyázatlan földbe ültettünk), vagy valamit rosszul csinálunk (pl. fűnyíróval akarjuk learatni a búzát, vagy más kreatív módokon taroljuk le saját termésünket), így nem fogunk teljesen elveszni. A térképek mérete pont megfelelő ahhoz, hogy hosszú időre elegendő játékterünk legyen, de mégis könnyen és gyorsan megtaláljunk mindent.
Kísérőzenét csak a járművekben ülve hallgathatunk. Az alap zene kellemes ugyan, de ha nem a mi stílusunk, akár a saját muzsikánkat is hallgathatjuk, ehhez csak be kell másolnunk a megfelelő könyvtárba ogg formátumban.
Egyszerestől huszonnégyszeresig több fokozatban állíthatjuk a játék sebességét, és akár ugorhatunk is a naptárban. Az adott hónapon belül egyszerűen kiválasztjuk, melyik napra akarunk ugrani, de a hónapok közötti váltást mintha kifelejtették volna. Ha elérjük a hónap végét, nem tudunk gyorsan átugrani a következő elejére. Létezik egy "Várj" feliratú gomb, amellyel átugorhatunk a következő nap reggelére, de ez egy kicsit tovább tart, mert végig kell nézzük a hozzá tartozó animációkat is.
A játék figyelemmel kíséri, mikor mit ültethetünk, és mi aratható, ami dicséretes, az viszont már kevésbé, hogy a naptárban szeptember 30 után április 1 következik. Ezt az apróságot, amit sehol sem említenek, teljes melegházi paradicsom és paprikatermésem bánta, és ha lettek volna állataim, gyanítom, hogy őket is kellemetlenül érintette volna ez az időugrás (a termelt javak eltűnnek, ha túl sokat ugrunk az időben, és nem szedjük le őket, az állatok pedig vélhetően éhen pusztulnak, ha kiürül a takarmány tároló).
Ha a játék alfa lenne, azt mondanám ígéretes, nézzetek rá később, ha megjelent, így azonban a műfaj rajongói közül is csak az erős idegzetűeknek tudom ajánlani. Az biztos, hogy nem szabadott volna a jelenlegi állapotában kész játékként kiadni. Pár hónap, fél év múlva remélhetőleg kijavítják a hibákat, és finomhangolják az egyenetlenségeket, esetleg lesznek hozzá érdekes modok is, akkor érdemes lesz rákukkantani, mert a lehetőség megvan benne, hogy jó játék legyen.