1. oldal
Mostanáig sem az európai, sem az orosz (korábban szovjet) űrügynökség nem hajtott végre sikeres küldetést a Mars felszínén. Ez rövidesen megváltozhat, hiszen az ESA és a Roszkozmosz ma, március 14-én délelőtt útnak indította bolygószomszédunkra irányuló első közös misszióját, az ExoMars 2016-ot. A Bajkonurból délelőtt fél 11-kor startolt űreszköz egy űrszondából és egy landolóegységből áll. Utóbbi a bolygó porviharait fogja tanulmányozni, míg az előbbi a Mars légkörét tanulmányozza majd, főként metán nyomait keresve a vörös bolygó atmoszférájában.
A keringő szonda a tervek szerint 2018-ban induló marsjáró küldetésében is fontos szerepet fog betölteni, hiszen rajta keresztül tartja majd a kapcsolatot a rover a Földdel. A kétlépcsős küldetést a jövőben több közös európai-orosz űrmisszió is követheti, amennyiben az együttműködés gyümölcsözőnek bizonyul. A két űrügynökség további, egyelőre kidolgozatlan tervei között szerepel például a Hold robotszondás és emberes meglátogatása is.
A hétfői kilövés rendkívül fontos esemény, hiszen szimbolikusan is jelzi az együttműködés létét, mondta Oleg Korablev, a moszkvai Űrkutatási Intézet igazgatóhelyettese, a szonda három spektrométerből álló, légkörelemző műszeregyüttesének (Atmospheric Chemistry Suite, ACS) fő felelőse még a start előtt. A szondát és a landolóegységet is az ESA kutatói fejlesztették ki, de mindkettő hordoz orosz műszereket is, és a hasznos terhet az űrbe juttató rakéta is orosz gyártmány.
Az ESA 2005-ben vágott bele az ExoMars-küldetés megvalósításába, amely az évek múlásával és a projektben résztvevők megváltozásával többször is átalakult. Kezdetben az volt a terv, hogy az ESA egyedül juttat el a Marsra egy európai fejlesztésű rovert, ez a verzió azonban a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság miatt megvalósíthatatlannak bizonyult. 2009-ben a NASA felajánlotta részvételét a küldetésben: az Egyesült Államok vállalta a kilövés lebonyolítását, és hozzáadott egy saját szondát a projekthez. Közben az ESA is bővítette az eredeti terveket, és a marsjáró mellett egy, a felszínen egy helyben megállapodó leszállóegység fejlesztésébe is belevágtak.
2011-ben aztán jött a hideg zuhany: a NASA a James Webb űrtávcső elhúzódó fejlesztése miatt egyre nagyobb pénzzavarba került, és 2012-ben ki is lépett a projektből. Az amerikaiak helyére szerencsére gyorsan bejelentkeztek az oroszok, akik 2011 novemberében egy műszaki hiba miatt a fellövés után nem sokkal elvesztették a Fobosz-Grunt nevű szondát, amely a Mars Phobosz nevű holdjának felszínéről vett volna mintákat, majd ezeket vissza is juttatta volna a Földre.
A hirtelen marsi űrszonda nélkül maradt Roszkozmosz tehát vállalta az ExoMars kilövésének lebonyolítását, annak fejében, hogy műszereket helyezhet el a Marshoz eljuttatandó űreszközökön. Az orosz űrügynökség bevonásával egy időben a küldetést két különálló szakaszra bontották a tervezők. Az első fázisban, ahogy már említettük, a keringő szonda és a landolóegység indul útnak, és ezeket 2018-ban követi a marsjáró.
A mai start során minden idők legnehezebb rakománya indult útnak a Mars irányába. A négyfokozatú Proton-M hordozórakéta 4332 kilogramm hasznos terhet vitt magával az űrbe, és a rakomány 10 órával a kilövést követően, hétfő este áll rá Mars felé vezető pályájára. A bolygók kedvező pozíciójának köszönhetően az ExoMars mindössze 7 hónap alatt éri el a vörös bolygót, és ezen a ponton a szonda és a Schiaparelli nevű landolóegység különválik egymástól.
A Schiaparelli 2016. október 19-re ütemezett landolása közel sem lesz olyan bonyolult, mint a Curiosity 2012-es leszállása a Marson, de persze ez a manőver sem lesz izgalmaktól mentes, hiszen európai eszköznek eddig sosem sikerült irányított leszállást végrehajtania a vörös bolygón. A brit fejlesztésű Beagle 2 2003 decemberében ugyan elérte a felszínt, de valószínűleg megsérülhetett leszállás közben, mivel napelemei csak részben nyíltak ki, és ennek eredményeként az ezek egyikére szerelt rádióantenna sem tudott működésbe lépni, megakadályozva a landolóegység kommunikációját.
A brit űreszközzel tehát teljesen megszakadt a kapcsolat, és sokáig az sem volt biztos, hogy elérte-e a felszínt. A Beagle 2-t végül tavaly januárban sikerült megtalálniuk a szakértőknek a NASA MRO szondája által készített képeken. A friss információk alapján a fejlesztők úgy vélik, hogy a leszállóegység túl nagy sebességgel ütközött a felszínbe, mivel a marsi légkör ritkábbnak bizonyult, mint ahogy azt a kutatók várták, és az ejtőernyők nem fékezték le eléggé az űreszköz mozgását. A másik elmélet szerint a puha landolást elősegítő légzsákok kerülhettek a virágszerűen kinyíló napelemek útjába.
2. oldal
A Beagle 2 sorsából tanulva a szakértők a Schiaparellit először egy ejtőernyővel, majd fékezőhajtóművek segítségével lassítják le, hogy aztán rugalmas „alvázán” landoljon. Ez lesz az első landolóegység, amely a porviharos évszakban száll le, és a jármű műszerei már leszállás közben is folyamatosan monitorozni fogják a légköri viszonyokat. A küldetés marsi része ugyanakkor egyáltalán nem lesz hosszú életű, hiszen a landolóegység csak 2–4 napra elegendő energiával rendelkezik.
A Schiaparellin helyet kapó apró meteorológiai állomás, a DREAMS a légköri nyomást, a páratartalmat, a hőmérsékletet, a szélsebességet és a szélirányt vizsgálja majd. A szakértők a begyűjtött információk alapján azt szeretnék megérteni, hogyan növekednek egyes marsi viharok az egész bolygóra kiterjedő jelenségekké. A landolóegység lesz továbbá az első Marsra küldött rendszer, amely a bolygó elektromos terét vizsgálja. Ennek feltérképezése szintén létfontosságú a marsi éghajlati modellek pontosításához, amelyek meghatározóak a jövőbeli küldetések szempontjából, hiszen alapvetően befolyásolhatják a bolygó felszíne és az űr közötti kommunikációt.
Az ExoMars küldetés első szakaszának másik űreszköze, a Trace Gas Orbiter (TGO) a marsi légkört, és benne az élet esetleges nyomait vizsgálja majd. A szonda 2017 végén kezd munkába, mivel eddigre foglalja el 400 kilométer magasságú, körkörös pályáját a bolygó körül. Ehhez 2017 januárjától többször is légköri fékező manővereket hajt majd végre, megérkezését követően ugyanis erősen elnyújtott pályán kezd keringeni, amelynek magassága 298 és 95 856 kilométer között változik.
A TGO fő feladata annak felmérése lesz, hogy a vörös bolygó légköre mennyi metánt tartalmaz, ami azért lehet érdekes, mert a metán jelenléte földi körülmények között aktív geológiai folyamatokhoz, illetve élőlények létezéséhez köthető. A szakértők azt is szeretnék kideríteni, hogy a gáz koncentrációjában megfigyelhető-e valamiféle szezonális ingadozás, illetve hogy vannak-e olyan felszíni régiók, amelyek fölött nagyobb mennyiségben van jelen a metán.
A TGO-n a már említett, három infravörös spektrométert tartalmazó, orosz fejlesztésű ACS-en kívül helyet kap, a belga NOMAD (két infravörös kamera és egy ultraibolya spektrométer), a svájci vezetéssel fejlesztett színes sztereókamera, a CaSSIS (ennek fedélzeti szoftverét a magyar SGF Kft. munkatársai készítették), és egy orosz mérnökök által épített neutrondetektor, a FREND is, amely a felszínen és annak mélyén található, ásványokban és víz formájában létező hidrogénkészleteket térképezi fel.
A 2018-ban útjára induló marsjáró, amelynek a TGO lesz a kommunikációs központja, szintén sok újat hozhat a marskutatásba. A rover egy olyan fúróval lesz felszerelve, amellyel akár két méteres mélységig is lefúrhat a kéregben. A szakértők azt remélik, hogy ebben a mélységben találhatnak a Marson egykor esetlegesen létezett életformáktól visszamaradt szerves anyagokat is, amelyeket nem pusztított el a felszínt érő erős sugárzás. A marsjáró küldetésének sikeres megvalósítása ugyanakkor még szorosabb együttműködést igényel majd az ESA és a Roszkozmosz részéről. Míg a 2016-ban kezdődő első szakaszban a két csapat feladatai nagyrészt elkülönültek, a küldetés következő részében már nem lesznek ennyire tiszták a határvonalak.
A projekt második szakaszával ennek megfelelően akadnak is problémák. A munka a résztvevők szerint jól halad, de jóval lassabban megy a vártnál, bár a fő gondot nem is elsősorban a kooperáció okozza, hanem az anyagi gondok. Jelenleg úgy tűnik, hogy ha nem sikerül sürgősen újabb támogatókat szerezni a projekthez, a rover 2018-ra nem fog készen állni a startra. A TGO és a Schiaparelli sikeres Marshoz jutása persze sokat segítene a pénzszerzésben, és talán új lendületet adna a fejlesztőknek is.
Jelenleg mindenki a küldetés első napjának sikeres befejezésére koncentrál. A startot március 14-én közép-európai idő szerint délelőtt 10:31-re tűzték ki, és a kilövés rendben le is zajlott. (Ha az indításra valamilyen okból nem kerülhetett volna sor, annak végrehajtására március 25-ig lett volna idő, utána viszont újra ki kellett volna várni, amíg a Mars és a Föld a mostanihoz hasonló pozícióba kerül.) Cikkünk megjelenéséig a tervezett négy pályamódosító manőverből három került végrehajtásra, a negyedikre pedig este kilenckor kerül sor. Ezt nagyjából negyed órával később követi a nap utolsó fontos manővere: ha minden a tervek szerint megy, a TGO és a Schiaparelli 21:13-kor válik le a rakéta legfelső fokozatáról, és kezdi meg útját a Mars irányába, majd 22:28-kor remélhetőleg megérkezik a Földre az első kommunikációs adás a TGO-tól. (Az aktuális eseményekről az ESA oldalán lehet tájékozódni.)
„14-én egész napos körömrágásra készülünk, amíg visszaigazolást nem kapunk a sikeres leválásról” – mondta pár nappal ezelőtt Jorge Vago, a projekt ESA-csapatának vezetője. Orosz kollégája, Korablev hasonlóan izgatottan várta a hétfőt, hiszen eddig egyáltalán nem volt szerencséje a marsi küldetésekkel. A kutató tíz évet töltött az orosz Mars 96 szonda fejlesztésével, amely 1996-ban a hordozórakéta negyedik fokozatának hibája miatt visszazuhant a Föld légkörébe, majd következő projektjével, a Fobosz-Grunttal is hasonlóan járt. „Rengeteg energiát öltünk az ExoMars sikerébe” – mondja a szakértő, aki nagyon reménykedik, hogy ezúttal minden jól megy majd.
