Nagy valószínűséggel megtaláltákazt a brit szondát, amelynek 2003 karácsonyán veszett nyoma a Marson. A Beagle 2-re a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) fotóin akadtak rá a szakértők, és a felvételek alapján úgy tűnik, hogy a landolóegység épségben érte el a marsi felszínt, a leszállást követően azonban nem sikerült teljesen kinyílnia, és ezért nem volt képes megkezdeni működését. Bár a képek nem száz százalékosan meggyőzőek, a Beagle 2 küldetésének vezetője, Mark Sims elmondása szerint csaknem biztos, hogy a NASA szakértői által detektált apró pötty valóban a hiányzó űreszköz.

A homályos felvételeken egy tükröződő felület látszik, amelyről úgy gondolják, hogy a landolóegység egyik napeleme lehet. Amennyiben a Beagle 2 négy kinyitható napeleméből csak egy csomagolódott ki a leszállást követően, az űreszköz antennáját sem lehetett képes kinyitni, és valószínűleg ezért nem tudott kommunikálni a Mars körül keringő anyaegységgel, a Mars Expresszel.

Az 50 millió font értékű Beagle 2-t több brit egyetem együttesen fejlesztette, és a küldetés célja szerves anyagok keresése lett volna a marsi felszínen. A vörös bolygóhoz az űreszköz az Európai Űrügynökség Mars Express nevű szondájával érkezett, amelyről 2003. december 19-én vált le. Az előzetes tervek szerint karácsony napján kellett volna elérnie a felszínt az Isidis Planitia nevű régióban, egy becsapódási kráter belsejében képződött síkságon, a landolóegység azonban azóta sem jelentkezett, így senki sem tudta, mi lett a sorsa.

Ha az MRO felvételein valóban a Beagle 2 látható, akkor a bonyolult leszállási procedúra minden bizonnyal a tervek szerint alakult, mondja Sims. A landolóegység a ritkás marsi légkörbe való belépés után egy ejtőernyővel lassította le magát, majd felfúvódó légzsákjaiba burkolva többször megpattant a felszínen, mielőtt megállapodott volna. A szakértő a rendelkezésre álló információk alapján úgy véli, hogy az űreszköz az első leérést követően további 500 métert pattoghatott, végleges landolóhelyére érve azonban valamilyen okból nem volt képes teljesen kicsomagolni napelemeit és antennáját.

Bár a Mars felszínét több űreszköz is tanulmányozza, a Beagle 2 megtalálása 11 évbe került még úgy is, hogy az űreszköz az előzetesen kijelölt helyen landolt. Ennek oka az, hogy a landolóegység mindössze 2 méter széles, és egy 60 kilométer hosszú, 10 kilométer széles területen kellett nyomára akadni. A legtöbb marsi szonda kamerája egyszerűen nem elég érzékeny ahhoz, hogy egy ilyen apró objektumot észlelni tudjon. A 2006 óta a Mars körül tartózkodó MRO HiRISE nevű műszere volt az első, amelynek valós esélye volt a Beagle 2 megtalálására, hiszen ezzel a kamerával már 25 centiméteres tárgyak is elkülöníthetők a felszínen.

A keresés még ezzel az érzékeny műszerrel is sokáig elhúzódott, egyrészt azért, mert a Marson nagyon sok hasonló méretű szikladarab hever, másrészt pedig a szondának nem a Beagle 2 fellelése volt az elsődleges küldetése. A most azonosított objektum mérete, alakja, színe és fényvisszaverő képessége megfelel annak, amit a brit landolóegységtől várnának, a képek ugyanakkor még mindig nem elég nagy felbontásúak ahhoz, hogy pontosan megállapítható legyen, hogy valóban a Beagle 2-ről van-e szó, és ha igen, akkor mit történhetett az egységgel.

Sims szerint lehetséges, hogy leszállás közben érhette valami olyan ütés az űreszközt, ami miatt megsérült a napelemeket virágszerűen kinyitó mechanizmus. A Mars Express mérései alapján a bolygó légköre a leszállás idején ritkább volt a szokásosnál, így könnyen lehetséges, hogy a Beagle 2 keményebben érte el a felszínt, mint ahogy azt tervezői remélték. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy a légzsákok leválásával akadt probléma, és emiatt nem tudtak kinyílni a napelemek.

A szakértő elmondása szerint sokat lehet tanulni a landolóegység sorsából. Ha legközelebb hasonló küldetést terveznek, leereszthető légzsákokkal operálnak majd, és az antennát külön rekeszben hajtogatják össze, hogy annak kibontása ne függjön a napelemek kinyitásának sikerétől. Hogy pontosan mi történt a brit szondával, azt valószínűleg csak akkor lehetne megállapítani, ha hozzá lehetne férni az űreszköz adattároló rendszeréhez, feltéve, hogy ez sértetlen maradt a leszállás és az elmúlt bő évtized alatt, teszi hozzá Sims.