Bevezető
Az ASUS egy rendkívül érdekes apró asztali számítógépet mutatott be az elmúlt hetek alkalmával, amely elegáns formavilágával, kompakt felépítésével és erős hardverkomponenseivel próbálja meghódítani a játékosok szívét. A RoG GR8 a szokásos piros-fekete köntöst öltötte magára, amely a RoG sorozat régi jól bevált védjegye. A gyártó kifejezetten azokat a gamereket vette célba, akik könnyedén hordozható, halkan üzemelő, keveset fogyasztó, de mégis elegendő teljesítményt kínáló konfigurációra vágynak, és a mérnökök a jelek szerint tényleg mindent beleadtak annak érdekében, hogy a siker garantált lehessen.
A neve alapján nagyszerű RoG GR8 (great) elég erős belsővel rendelkezik, amihez egy igen komoly árcédula társult.
A fentiek alapján jól látható, hogy hardver tekintetében igazából nem is egy asztali PC-vel, sokkal inkább egy billentyűzettel és kijelzővel nem rendelkező noteszgéppel van dolgunk. A hivatalos specifikáció miatt a táblázatban egy GeForce GTX 750 Ti VGA szerepel, de az AIDA64 legfrissebb változata szerint igazából egy GeForce GTX 860M modellel volt dolgunk, úgyhogy lehet, hogy nem csak a processzort kölcsönözték a mérnökök a hordozható gépek világából (bár a GPU-Z már GTX750 Ti-t írt, de igazából a két megoldás szinte ugyanaz).
A mobil alapoknak köszönhetően a halk működés és az alacsony fogyasztás szinte egészen biztosan garantált. A RoG GR8 hardver fronton nagyon jónak ígérkezik, ráadásul a gyári repertoár bármikor bővíthető plusz adattárolóval is. A gyártó extraként gamer billentyűzettel és egérrel is megfejelte a kínálatot, és operációs rendszer is vár minket a gépen.
Hogy teljesítmény tekintetében mi a helyzet? Rövidesen erre is rávilágítunk, de előtte ismerkedjünk meg a RoG GR8-cal kívülről – aztán majd belülről is.
A csomag tartalma, a RoG GR8 külseje
A csomag tartalma, a RoG GR8 külseje
Az ASUS RoG GR8 elegáns csomagolást kapott, ami természetesen igazodik a RoG arculat stílusjegyeihez is. A külső kartonborítás lehúzása után egy fekete doboz tárul elénk, amelynek belseje két részre van osztva. A nagyobbik rész magát a PC-t rejti, a kisebbik pedig a tartozékoknak ad helyet – utóbbi könnyen nyitható fedéllel is rendelkezik.
A RoG GR8 mellé külső tápadaptert kapunk, de ez nem is csoda, hiszen a kompakt felépítés nem teszi lehetővé belső tápegység használatát. Nem szabad elfelejteni, hogy az alkatrészek egy tényleg apró, mindössze 2,5 literes űrtartalmú házban foglalnak helyet, amely meglehetősen impozáns méretekkel rendelkezik, hiszen mindössze 6 centiméter széles, 24,5 centiméter mély és 23,8 centiméter hosszú. A külső tápegység 120 wattos teljesítményt biztosít a rendszer számára, így egy picit nagyobb, mint egy átlagos notebook külső energiaforrása. Egyébként a RoG GR8 tápegysége is olyan tápkábelt használ, amilyet a noteszgépek tápegységei: IEC 320 C5-ös csatlakozóval rendelkezőt.
A tartozékok között találunk még négy darab apró csavart, amelyek akkor jöhetnek jól, ha a szabadon elérhető 2,5 hüvelykes bővítőhelyre adattárolót kívánunk beszerelni. Ezeket leszámítva mást nem is kapunk a termékhez – legalábbis mi a tesztre kapott konfigurációhoz mindössze ennyi kiegészítőt kaptunk. Itthon billentyűzet és egér is jár majd a géphez, de ezeket mi sajnos nem kaptuk meg, így nem tudunk róluk nyilatkozni.
A RoG GR8 – vagy ahogy gyártója emlegeti: a RoG GR8 Console PC – rendhagyó formavilágával igazi tekintetvonzó mágnes: kár tagadni, hogy jó ránézni, annyira eltalálták a dizájnt. A fekete-piros színvilággal érkező apróság 1286 grammot nyom a mérlegen, azaz nem egy nehézsúlyú szörnyeteg – könnyedén, megerőltetés nélkül magunkkal cipelhetjük akár egy LAN partyra is.
Első ránézésre sokan gondolhatnánk, hogy a RoG GR8 ára és megjelenése alapján alumíniumból készített házzal rendelkezik, ám a valóság mégsem ez: minden panel, illetve a ház minden külső eleme műanyagból készült, de legalább igényes, strapabíró műanyagból. A matt felület sajnos nagyon vonzza az ujjlenyomatokat és a port, tisztántartása viszont egyszerű, hiszen nem karcolódik, a szennyeződéseket pedig könnyű eltávolítani róla.
Az ASUS gamer PC-je rendkívül jól fel van szerelve. Az előlapon két darab USB 2.0-s port, egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet sorakozik, a felső részen pedig a LED-es háttérvilágítással ellátott bekapcsoló gombot találjuk, alatta a Miracast támogatást aktiváló, ugyancsak LED-es világítással ellátott gombbal. Mivel nem egy olcsó asztali PC-ről, hanem egy gamereket megcélzó, picit borsos árcédulát viselő termékről van szó, így kicsit fájlaljuk, hogy nem fért bele a költségvetésbe két USB 3.0-s előlapi port. Sokkal jobb lenne az elsődleges összkép.
A bekapcsoló gomb pirosan vagy narancssárgán világít attól függően, üzemel-e a pici PC; a Miracast gomb pedig piros világítást kapott. Az előlap alsó részén egy RoG logót is elhelyeztek, amely ugyancsak piros LED-es háttérvilágítást kapott. A LED-es világítás fixen és lélegző módban egyaránt működhet, de igény esetén akár teljesen ki is kapcsolható – hála a BIOS-ban található menünek.
Bekapcsolt és kikapcsolt állapotAz oldallapokon RoG logót, illetve ASUS logót láthatunk, amelyek feldobják a nagy műanyagfelületet. A ház felső részén alakították ki a szellőzőt, amelyen keresztül távozik a CPU és a GPU által termelt hő. A ház alján a talprész látható, ahol egy szellőzőt is kialakítottak a mérnökök, így ezen keresztül friss levegő áramlik be. A talp helyett akár az oldallapján is megpihenhet az apróság, azon is kialakítottak négy tappancsot.
A hátlap igazi csatlakozó erdőt rejt. Találunk itt négy darab USB 3.0-s portot, három darab 3,5 milliméteres jack audió csatlakozót, egy optikai audió kimenetet, egy Gigabites Ethernet portot, illetve egy HDMI és egy DisplayPort videó kimenetet is. A sort a Kensington Lock aljzat, a tápcsatlakozó, illetve az oldallapot rögzítő retesz kapcsolója zárja.
Hardverkomponensek, belső felépítés
Hardverkomponensek, belső felépítés
Annak érdekében, hogy komplexebb képet mutathassunk a RoG GR8 belső felépítéséről, darabokra szedtük a terméket, a folyamatot pedig videóval dokumentáltuk.
Az ASUS gamer PC-je Intel Core i7-4510U típusú, alacsony fogyasztás mellett üzemelő processzort kapott, amelynek TDP-je mindössze 15 watt. A processzor mellé DDR3L-1600 MHz-es rendszermemória társítható: alap esetben 8 GB-nyi rendszermemóriát kapunk, ami két darab 4 GB-os So-DIMM modul formájában érhető el, de igény esetén akár 16 GB-ig is bővíthetjük a rendszermemóriát, de ez csak a régi modulok cseréjével érhető el (két foglalat van).
A rendszermemória természetesen könnyedén, saját kezűleg is bővíthető, ehhez csak a ház oldallapját kell levenni, majd a memóriafoglalatokat védő műanyaglapot kipattintani. 1 perc az egész folyamat.
Az oldallapot a hátlapon található retesz kioldása után tudjuk levenni, majd ezután hozzá is férünk a memóriamodulokhoz, illetve a plusz 2,5 hüvelykes bővítőhelyhez is, ami SATA 6 Gbps-os adattárolókat fogad. A HDD bővítőhely keretét négy csavar tartja, a keret tetején pedig "fogantyút" is kialakítottak a kiszerelés megkönnyítésének érdekében. A csavarokat a visszaszerelés alkalmával ajánlott mágneses fejjel ellátott csavarhúzóval a helyükre pozícionálni, ellenkező esetben ugyanis nehéz dolgunk lesz.
A RoG GR8 szétszedését nagyjából eddig a pontig engedélyezheti a hivatalos garancia – de természetesen a további szétszedés sem jelet nehézséget, hiszen csak néhány csavar tartja a műanyag borítást.
A csavarok kiszerelése könnyű, a RoG GR8 szétszedése pedig nem kíván különösebb felkészültséget – összeszerelésnél azért szükség lesz némi rutinra, de ez már más kérdés. A szétszedés folyamatáról készítettünk egy rövid videót is, amit az oldal alján lehet megtekinteni.
A szerelés folyamata gyors és könnyű. Ha mindent jól csinálunk, a munka végeztével az alábbi alkatrészek hevernek majd munkaasztalunkon. Íme:
Jól látható, hogy a processzor, illetve a GeForce GTX 750 Ti típusú videokártya hűtését egy speciális, hőcsövekre támaszkodó hűtőrendszer végzi, maga a processzor pedig az alaplapra integrálva érkezik, csak úgy, ahogy a GeForce GTX 750 Ti komponensei. Emiatt a konfiguráció ezen részeit sajnos nem lehet a későbbiekben fejleszteni.
A belső, felhasználói szemek elől elzárt 2,5 hüvelykes bővítőhely tartalmát természetesen idővel akár upgrade-elhetjük is, ha szükséges. Maga a bővítőhely szintén keretbe foglalva fogadja az adattárolókat, a keret szerelése pedig egyszerű. Igény esetén akár két SSD-vel is felszerelhető a RoG GR8.
Egy speciális bővítőkártyát is rejtett a rendszer, ami egy 802.11 ac WiFi vezérlőt szállásol el. A WiFi vezérlő egy Realtek RTL8811AU típusú megoldás, ami USB 2.0-s porton keresztül kapcsolódik a Miracast támogatást biztosító bővítőkártyához. A fotón a HGST gyártmányú 1 TB-os HDD is megtekinthető, amely 2,5 hüvelykes formátummal rendelkezik és a HGST HTS721010A9E630 termékkódot viseli. A pici fémalkatrész a mellette látható csavarral nem más, mint az Unlock kapcsolóval mozgatható mechanika, ami az oldallap reteszelését végzi.
Az apró PC belsejében egy speciális alaplapot találunk, ami az AIDA64 adatai alapján az ASUS RoG GR8 nevet viseli. Az egyedi felépítésű deszka jól átgondolt, igényes mérnöki munka eredményeként született meg. Az alkatrészek elrendezésébe nem lehet belekötni, és ahogy azt a következő oldalon is ecseteljük majd, a hűtés hatásfokát sem érheti kritika.
A CPU, a GPU, a PCH és a GDDR5-ös memóriachipek hűtését egy hatékony, két darab hőcsőre támaszkodó megoldás biztosítja. A rendszer egy notebook stílusú ventilátort kapott, amely a PCB kivágáson keresztül szerzi be a friss levegőt ami a ház korábban bemutatott alsó szellőzője felől érkezik. Érdekesség, hogy az alaplapon található egy extra belső USB 2.0-s port is.
A deszka másik oldalán megpillanthatjuk a rögzítő kereteket, illetve a korábban már említett bővítőhelyeket is. Alap esetben a ház második műanyag borításának eltávolítása után az alaplap ezen részét csodálhatjuk meg.
A teljes folyamatot az alábbi videó mutatja be.
Teljesítmény, Miracast és a BIOS
HD Tune
GPU-Z és CPU-Z
Teljesítmény
Mivel ízig-vérig gamer konfigurációról van szó, így természetesen megvizsgáltuk, milyen teljesítményt mutat fel a termék az egyes játékok alatt. Mielőtt azonban ezekre az adatokra kitérnénk, vessünk egy pillantást az AIDA64 tesztjeiben felmutatott teljesítményre. Íme:
3DMark
Az ASUS kompakt gamer számítógépe összességében erős vasat tartalmaz: a processzor szinte mindenre elég, a videokártya pedig – ha néha apró kompromisszumok meghozatalára is kényszerít – az esetek többségében magas részletesség beállítása mellett is képes játszható teljesítményt produkálni Full HD felbontás esetén.
Mivel az ASUS 4K Ready jelzővel illette az apróságot, így azt is megnéztük, mit tud felmutatni a vadiúj 3DMark Fire Strike Ultra tesztben, amelynek érkezéséről korábban már beszámoltunk.
Az alap tesztekben derekasan helytáll az ASUS mini asztali erőműve, ám a FireStrike Ultra tesztben kicsit bevérzik a szeme a sok erőlködéstől – hiába, a 4K-s, illetve UHD felbontásban futó játékokhoz azért kell a kraft. Ez a tartomány már jól láthatóan nem a GeForce GTX 750 Ti asztala.
Játékok
A Batman: Arkham Origins nem jelent különösebb problémát a RoG GR8 számára: az eredmények szépek, a teljesítmény stabil. Crysis 3 alatt azért már látszik, hogy a GeForce GTX 750 Ti nem egy csúcskategóriás videokártya, sokkal inkább a középkategóriát veszi célba. A Hitman: Absolution alatt felmutatott teljesítmény csak megerősíti az előbbi állításokat.
Sleeping Dogs és Tomb Raider alatt megnéztük, mi a helyzet akkor, ha a maximális beállításokat egy hangyányit mérsékeljük. Az eredmény az lett, amit a papírforma is mond: egyes esetekben sajnos kompromisszumra kényszerülünk a GeForce GTX 750 Ti teljesítménye miatt, de ezek az eredmények még így is szépek, hiszen ne felejtsük el: a combos hardver ezúttal nem egy hatalmas és nehéz számítógépházban lapul, hanem egy könnyedén felkapható, elegáns kuckóban, amelynek űrtartalma csak bő két liter. Ennek fényében azt mondhatjuk: a RoG GR8 méltó a nevéhez, hiszen kompakt méretéhez képest nagyon jó teljesítmény társul.
A processzor teljesítménye a jelek szerint elegendő volt ahhoz, hogy a GeForce GTX 750 Ti-ben rejlő lehetőségek maradéktalanul kiaknázhatóvá váljanak, így összességében tényleg egy remek kis masinát terveztek és építettek az ASUS mérnökei. A rendszer teljesítmény tekintetében – néhány százalékos lemaradástól eltekintve – nagyjából hozta a GeForce GTX 750 Ti alapú tesztrendszerünk korábban felmutatott teljesítményét (és ott egy asztali négymagos Core i5 diktálta a tempót). Az eredményeket csak azért nem emeltük be a friss cikkbe, mert az elmúlt hónapok alatt sok új GeForce driver érkezett, így nem lett volna igazán objektív az összehasonlítás.
Miracast támogatás
Az ASUS aprósága különleges WiFi-t kapott, amihez Miracast/WiDi támogatás is jár. A Miracast jóvoltából mobileszközünkről, illetve egyéb Miracast támogatással ellátott eszközről küldhetünk tartalmat a RoG GR8-nak, sőt, androidos eszközöknél az adott termék kijelzőjének komplett képe is megjelenhet a PC-s monitoron.
A funkciót természetesen kipróbáltuk, tapasztalatunk pedig az, hogy tökéletesen működik, a késleltetés mértéke pedig nem zavaró. A Miracast menüről videót nem tudtunk készíteni, ugyanis HDCP tartalomvédelemmel ellátott videófolyamot "bocsátott ki" a RoG GR8, így annak rögzítésére nem volt mód. A Miracast funkció a RoG kikapcsolt állapotában, a Miracast gomb megnyomása után aktiválódott, de bekapcsolt PC esetén is működik. Az aprósághoz kapcsolt kijelzőn megjelentek a csatlakozáshoz szükséges adatok, amelyek alapján az androidos eszközt a Miracast funkció engedélyezése után hamar össze tudtuk kapcsolni a pici PC-vel.
BIOS
A RoG GR8-as alaplap UEFI BIOS-t kapott, ami természetesen grafikus felhasználói kezelőfelülettel rendelkezik. Extra tuning opciókra ebben az esetben nem számíthatunk, sőt, egyáltalán nincs mód tuningra, de ez egy ilyen konfigurációnál aligha meglepő: a 2,5 literes ház belsejében hamar megsülne a hardver, ha nekiállnánk a CPU tuningjának. No meg aztán a processzorral nincs is semmi baj, a tesztek során kiderült, egyáltalán nem nevezhető gyenge láncszemnek.
Maga a BIOS a tuning opciókat leszámítva minden fontosabb beállítást elénk tár, méghozzá könnyedén áttekinthető, logikusan felépített menürendszer formájában. A BIOS frissítése is egyszerű és gyors, így egy rossz szavunk sem lehet rá. Extraként akár az audió beállításokat is módosíthatjuk itt (presetek).
A BIOS felépítését a fenti videó mutatja be.
Fogyasztás, zajszint, melegedés
Fogyasztás
Most, hogy a teljesítménnyel nagyjából már tisztában vagyunk, ideje azt is megnézni, "mennyit eszik" a RoG GR8. Ennek leméréséhez a szokásos teszteket vetettük be. Fontos leszögezni, hogy a Prime 95 és a Furmark együttes futása esetén rendszerint olyan extrém eredményeket szokott mutatni a műszer, ami normális, rendeltetésszerű felhasználás alkalmával elképzelhetetlen.
Ahogy az a fentiekből is remekül látszik, az ASUS RoG GR8 nem csak kicsi és erős, de még étvágytalan is. Az üresjárati fogyasztás különösen szép, de CPU terhelés, illetve játék alkalmával sem vészes az a fogyasztás, amit felmutat a rendszer – ha szem előtt tartjuk, hogy ezért cserébe milyen teljesítményt kapunk. Külön szívmelengető, hogy a RoG GR8 még alapos kínzás hatására sem fogyaszt többet 92 wattnál.
Az eredményeket látva elégedetten dőltünk hátra.
Zajszint
A rendszer hűtését nagyon jól eltalálták az ASUS mérnökei, még terhelés alatt is alacsony marad a zajszint. A RoG GR8 nem fogja zajongásával elrontani a kikapcsolódásra szánt perceinket, illetve óráinkat, ugyanis a hűtés remek hatásfok mellett, alacsony zajszinttel dolgozik.
Tapasztalataink alapján tényleg igaz lehet a 23 dB(A) körüli alapjárati, illetve 28 dB(A) közüli terhelésbeli zajszint, hiszen a termék rettentően halk volt. Az asztalon helyet foglaló NAS köröket vert rá zajszintben – igaz, egy régebbi négylemezes példányról, egy Synology DS Slim 409-es példányról van szó, amelynek a ventilátora lassan megérik a cserére.
A hűtés alacsony zajszintje valószínűleg annak köszönhető, hogy a melegedő komponensektől a ház tetején elhelyezett lamellatömbhöz vándorol a levegő, ahonnan azt felfelé próbálja hatékonyan kifújni a notebook stílusú hűtőventilátor. A folyamatot a meleg levegő természetes feláramlása mellett az is segíti, hogy a friss levegő a ház aljáról érkezik, így remek "kereszthuzat" keletkezik.
Melegedés
A vizsgálat alkalmával a CPU, a GPU és a HDD üzemi hőfokát vizsgáltuk. A végleges értékeket mindig 30 percnyi terhelés – vagy üresjárat – után olvastuk le.
Az eredményeken szépen látszik, hogy egy apró, mindössze 2,5 literes űrtartalmú házról van szó: ha az egyik komponens melegedni kezd, akkor a többiek hőmérséklete is növekszik. Itt persze azt is figyelembe kell venni, hogy a CPU és a GPU ugyanazon a "hűtőkörön" lóg, de az állítás a HDD hőfokait vizsgálva is megállja a helyét. Ha a CPU elkezd melegedni, a GPU és a HDD hőfoka is emelkedik. Az értékek persze egyáltalán nem vészesek, főleg úgy, hogy a mérést 24,5 Celsius fokos szobában végeztük, 52%-os relatív páratartalom mellett.
A hűtés tehát nem csak zajszint, hanem teljesítmény tekintetében is tökéletesen ütőképes, így az ASUS RoG GR8 ismét bezsebelhet egy képzeletbeli piros pontot.
Verdikt
Az ASUS RoG GR8 egy kellemes meglepetés volt, ugyanis a kompakt számítógépház kellően erős hardvert rejt, ami tökéletesen alkalmas játékra – még akkor is, ha egyes címeknél a maximális beállítás alkalmazását kétszer meg kell gondolni.
A processzor erős, memóriából eleget pakolhatunk a rendszerbe és a videokártyával sincs semmi baj, hozza a tőle elvárható szintet. Az pedig, hogy a mérete ellenére a RoG GR8 mind rendszermemóriával, mind pedig adattároló kapacitással hatékonyan és egyszerűen, átlagfelhasználó által is könnyedén bővíthető, egy hatalmas fegyvertény, hiszen manapság a világ az integrált komponensek irányába kezd elmozdulni – elég csak megnézni az Apple nemrégiben bejelentett Mac Minijét, amiben még a rendszermemóriát is az alaplapra forrasztották. Persze remekül bővíthető apró számítógépeket még így is szép számmal találunk a különböző gyártók kínálatában, de van egy olyan érzésünk, hogy pár év múlva ez már nem lesz így.A RoG GR8 felszereltsége és bővíthetősége összességében rendben van, igaz, az előlapi USB 2.0-s portok helyett jó lett volna, ha USB 3.0-s portokat alkalmaznak a mérnökök – ez a költségeket talán nem emelte volna meg drámai mértékben, viszont az újdonsült tulajdonos szemszögéből nézve sokat jelenthet egy efféle figyelmesség.
Hűtés és zajszint tekintetében abszolút jelesre vizsgázott az ASUS apró asztali erőműve, ugyanis a hűtés remekül lett méretezve, üzemi zajszintje pedig meglepően alacsony.
A csomag a RoG GR8-as PC mellett egy gamer billentyűzetet és egy gamer egeret is rejt, sőt, a PC előtelepített Windows 8.1-es operációs rendszert is kapott, így összességében elég erős a kínálat. A felsoroltakért 299 000 forintnyi összeget kérnek el a kasszánál, ami viszont igen borsos összeg – még úgy is, ha az operációs rendszer és a perifériák árát is számításba vesszük. Nem lepődnénk meg, ha viszonylag hamar kapna egy kis árkorrekciót a gép, mert ezért az összegért hasonló képességekkel ellátott noteszgépet is kapunk.
Mindent összegezve szerintük az ASUS RoG GR8 a maga kategóriájában egy remek gép, élmény volt használni, árazása azonban egy kicsit elrugaszkodott a valóságtól. Alacsonyabb árcédula mellett azonnal rásütöttük volna az ajánlott plecsnit, így viszont be kell érnie a szimplán nagyon jó véleményünkkel róla.
A tesztben szereplő ASUS RoG GR8 Console PC az ASUS hazai képviseletétől érkezett hozzánk tesztre, ezúton is köszönet érte!