Simon Géza egyike azoknak a „külföldre szakadt hazánkfiainak”, akik 1956-ban, a forradalom leverése után hagyták el az országot. Ebben a kötetben azokat az útirajzait és publicisztikai írásait gyűjtötte egybe, amelyekben részint a korábbi – 1965-től amerikai állampolgárként tett – magyarországi kirándulásainak élményeit, részint – 2003-tól – már az itthon töltött hosszabb időszakokban szerzett tapasztalatait vetette papírra. Az írásokból megismerhető életút, valamint az ezredforduló magyar történelmének éles kontúrokkal kirajzolódó vázlata önmagában is érdekfeszítő olvasmány, de a kötet igazi értékei nem az események rögzítésében, a tájak és emberi karakterek színes ábrázolásában, hanem azok irodalmi értékű feldolgozásában rejlenek. A „civilben” orvos Simon Géza egyaránt birtokolja a realista prózaíró és az alanyi költő alkati adottságait. Az előbbi teszi alkalmassá arra, hogy kíméletlen kritikát gyakoroljon a társadalmi, a politikai élet visszásságaival, torzulásaival és a „közönséges” emberi gyarlóságokkal szemben, az utóbbi szabadítja fel benne a sugárzó érzelmeket, amelyek hazájához és a – határainkon belül és a rajtuk kívül élő – magyarság ügyéhez kötik.
A haza felé olvasóit nem szórakoztatják regényes történetek, de nem fárasztják nevelő célzatú tanmesék és elvont teóriák sem. A kötet minden sorából saját világunk hétköznapi tényeire ismerünk, de azok rejtett összefüggéseit az író látószögéből ismerhetjük fel. Egy olyan ember látószögéből, aki – miközben zavarba ejtő műveltséggel és politikai tájékozottsággal igazodik el a világban – sérülékenyen érzékeny lélekkel minden régi és minden új emberi kapcsolatában önmagát: identitásának támasztékait keresi. És ez a szenvedélyes identitáskeresés bennünket, olvasókat is magával ragad: környezetünk mélyebb megismerésére és szigorú önvizsgálatra késztet.
Kulin Ferenc