A kabócák növényi nedveken élnek, amelyekben ugyan sok a cukor, de más fontos tápanyagok hiányoznak belőlük. A problémát a sejtjeikben élő, endoszimbionta baktériumok segítségével hidalják át az állatok: ezek az egysejtűek élő táplálékkiegészítő-gyárakként biztosítják a rovaroknak azokat az anyagokat, amelyek a bevitt táplálékból hiányoznak. A legtöbb kabócában kétféle baktérium éldegél, a Sulcia és a Hodgkinia törzsek tagjai.

Egy japán szakértő azonban feltárta, hogy a szigetországban élő kabócák többségéből a Hodgkinia-fajok hiányoznak. Ami azért furcsa, mert a Hodgkinia nem opcionális: ezek a mikrobák fontos vitaminokat és más tápanyagokat termelnek, amelyek előállítására a Sulcia-baktériumok nem képesek. Ha tehát hiányoznak, a kabócák minden bizonnyal máshonnan jutnak hozzá ezekhez, gondolta Yu Matsuura, a vizsgálat vezetője, aki azonban sehogy sem tudott ráakadni a helyettesítő baktériumfajokra.

Idővel azonban a kutató kollégáival észrevette, hogy a baktériumoknak általában otthont adó szervekben gombák telepedtek meg. Először azt hitték, hogy az állatoknak csak egy egyszerű fertőzésük van, aztán rájöttek, hogy a gombák minden olyan fajban jelen vannak, amelyből hiányzik a Hodgkinia. Logikusnak tűnt tehát a feltételezés, miszerint ezek a gombák vették át a hiányzó baktériumok szerepét.

Amikor aztán szekvenálták a gombák genomját, jött az újabb meglepetés: a kabócákban ugyanis egy hírhedt élősködő tömlősgomba nemzetség, a Cordiceps tagjai telepedtek meg. Ezek a gombák mesterei a rovarok megölésének, és annak is, hogy ezt olyan módon vigyék véghez, hogy közben a lehető leghatékonyabb módon biztosítják saját maguk túlélését. Egyik fajuk például zombivá változtatja a hangyákat: a gombafonalak beszövik az állat testét, és úgy ingerlik annak izmait és agyát, hogy a hangya felmásszon egy növényre, majd ott állkapcsával megkapaszkodjon egy levél aljában. Amikor ez megtörtént, a gomba spóratokjával átdöfi a hangya fejét, és a kiszabaduló spórák a rovar alant járkáló rokonaira záporoznak.

A kabócákban élő gombafaj nagyon közeli rokona a hangyákat megfertőző élősködőnek, ami azért lenyűgöző, mert ezen gombák közül az ennyire aktívan nem zombifikáló fajok is rendre elpusztítják a gazdatesteket. A megfertőzött állatok szinte kivétel nélkül úgy végzik, hogy spóratokok állnak ki a fejükből.

A kabócák viszont Matsuura vizsgálatai alapján sikeresen háziasították a gyilkos gombákat, saját testük szerves részévé téve azokat. A szakértő szerint ez úgy történhetett, hogy a rovarokat gyengébb gombafajták fertőzték meg, amelyek csak enyhe betegséget váltottak ki azokban. Ez a fertőzés valószínűleg előnyökkel is járt, például megvédte az állatokat a vírusoktól. Majd idővel a kihalástól is megóvta az állatokat.

A Hodgkinia ugyanis hasznossága mellett egyben nagyon kockázatos partnere is az állatoknak. Egy-egy mikroba több különböző lánysejtre hasadhat szét a kabócákban, amelyek csak elődjük néhány génjét hordozzák. Ezek a sejtek létfontosságúak a rovar túléléséhez, de egyedül képtelenek túlélni, annyira alkalmazkodtak a szimbiózishoz.

A hasadásos megoldásnak ugyanakkor megvan az a veszélye, hogy a Hodgkinia idővel olyan apró darabokra esik szét, amelyek már nem képesek saját, korlátozott feladatukat sem ellátni. Valószínűleg az ilyen pontokon léphetett be a képbe a Cordiceps, amely mindenféle aminosavat és vitamint képes megtermelni, amire a kabócának szüksége van. A japán rovarok a vizsgálatok alapján egymástól függetlenül legalább három alkalommal háziasították a zombifikáló gombákat.