1. oldal

A Zero Time Dilemma egy igen érdekes és különleges japán fejtörő-kalandjáték, amely a Zero Escape széria harmadik tagja, de a többi résztől függetlenül, önmagában is élvezhető. Kotaro Uchikoshi hányatott sorsú sorozatát nálunk valószínűleg nem sokan ismerik, mivel az első rész, a Nine Hours, Nine Persons, Nine Doors, melyet röviden 999 néven emlegetnek a rajongók, csak Japánban és Amerikában jelent meg és ott is csak Nintendo DS-re. A játék nem teljesített jól szülőhazájában, de Amerikában igazi kultusz klasszikussá vált, aminek köszönhetően létre jöhetett a folytatása, a Virtue's Last Reward. Ez a Nintendo 3DS-re és PS Vitára kijött darab Európában is megjelent, de hivatalos PC-s verziója eddig ennek sem létezett. (Az első két résznek van iOS változata is, de ezek nem a teljes játékok, a fejtörőket ugyanis nem tartalmazzák).

Anyagilag a második rész sem hozott nagy sikert a Japán kiadónak, ezért félő volt, hogy nem is lesz több folytatás. A rajongók kitartása végül meggyőzte őket, hogy szabad utat engedjenek az alkotóknak a harmadik részhez, amely a Nintendo 3DS és a PS Vita mellett végre PC-re is megjelenhetett. A kiadó már dolgozik az első két darab PC-s verzióján is, így remélhetőleg hamarosan mi is élvezhetjük majd ezeket.

A Zero Time Dilemma története érdekesen kezdődik: közeleg a 2028-as esztendő vége, de kilenc főhősünk szilveszteri buli helyett egy bizarr vetélkedőn találja magát. Mindannyian egy föld alatti bunkerbe zárva térnek magukhoz, melynek kijárata csak akkor nyílik meg, ha közülük hatan meghalnak. Fogva tartójuk, a madárfejes pestisdoktor jelmezbe öltözött, titokzatos Zero nem ad magyarázatot a miértre, csak kedvenc mondatával válaszol, melyet később még sokszor fog hangoztatni: "Az élet igazságtalan, nemdebár?". Azt is gyakran hangoztatja, hogy egy csiga az oka mindennek, csak ez nem hangzik olyan drámaian.

2. oldal

Főszereplőink három csapatra osztva keresik a kiutat ebben a bizarr vetélkedőben, és sokszor kerülnek hasonló helyzetekbe, mint a Fűrész filmek szenvedő alanyai. Kit, vagy mit áldoznál fel ahhoz, hogy kijuss? A végkifejlet sokszor brutálisan véres. A főhősök élete tőlünk függ, de időnként a véletlennek is jut szerep, akadnak például orosz rulett-szerű kegyetlen felállások, ahol saját csapattársaink élete is veszélyben forog (és ki mondta, hogy a hat hullának kizárólag a másik két csapatból kell kikerülnie, hogy kijuthassunk?).

Csakhogy a vég mégsem a vég: ha rossz döntést hoztunk, vagy csak nem volt szerencsénk, akkor is mindent újra játszhatunk. Haladásunkat egy terjedelmes folyamatábrán kísérhetjük nyomon, amelyen újabb és újabb elágazások válnak elérhetővé, ahogy bizonyos részeket végigviszünk. Mindez azt jelenti, hogy a játékot nem a hagyományos módon kell játsszuk, mindig a legjobb megoldást keresve, hanem minden egyes lehetőséget ki kell próbáljunk, még a legrosszabbakat is, ahhoz, hogy megnyíljon minden út, és megismerjük a teljes igazságot. Játéknál szokatlan módon a legtöbbször akkor fogunk játékmentést készíteni, amikor mindenki meghalt, és már lement a Game Over felirat is.

A játékmenet változatos: a már említett szerteágazó folyamatábra segítségével kell utat keresnünk a történetben, élet-halál döntéseket kell hoznunk, és meg kell találjuk a kiutat a bezárt szobákból különböző logikai feladványok megoldásával. Az egyes részeket anime-stílusú átvezető filmek kötik össze, melyekből nagyon sokat megtudhatunk a karakterek háttértörténetéről és jelleméről is. A főhősök közül sokan szerepeltek az előző részekben is, de kapunk róluk elég háttérinformációt ahhoz, hogy ne okozzon gondot, ha nem játszottunk a korábbi epizódokkal.

Bonyolítja a dolgot, hogy az egyes részek nem feltétlenül időrendi sorrendben nyílnak meg, ráadásul a történet a három csapat nézőpontja között is váltogat. Nagyon különleges módja ez történet tálalásának, és igen nagy bajban lenne az, aki könyvet akarna írni, vagy film adaptációt készíteni a darabból, mert ezt a történetet csak így, ezekkel az eszközökkel lehet úgy elmesélni, hogy teljes legyen az élmény - pont ebben rejlik a zsenialitása. (Ha megtetszik nektek az ilyen stílusú történetmesélés, akkor ajánlom figyelmetekbe a When They Cry szériát is! - Magrathea)

Kezdetben mindez alaposan össze tudja zavarni a játékost, hiszen már maga az is egy feladvány, hogy hogyan lehet hatékonyan használni a folyamatábrát. Mivel nem időrendben kapjuk meg az egyes darabokat, eleinte olyan részletekhez is jutunk, melyeket még nem tudunk hová tenni és az is előfordulhat, hogy bár sikeresen befejezünk egy feladatot, mégsem nyílik még meg a folyamatábra következő szakasza, helyette egészen máshol és más időben tudjuk folytatni a történet kibogozását.

Az első pár órában kapunk pár olyan filmbejátszást, amelyekben egy-egy szereplő olyasmit tesz, aminek a többi történés ismerete nélkül egyszerűen nincs értelme. Mindezt általában túlspilázott, melodramatikus anime stílusban követik el (az animációk, és mind a japán, mind az angol szinkron közepesnek mondhatóak). Ezeken a jeleneteken néha a szemünket forgathatjuk, vagy jót mulathatunk. A játék az elején sokszor próbára tette a türelmemet, de ahogy egyre több rész nyílt meg, úgy vált egyre érdekesebbé a sztori, és olyan lett, mint egy jó könyv, amit nem lehet letenni. A 25 órás játékidőből csak ez az első pár óra volt nehéz, amíg belerázódtam a dolgokba, utána viszont már teljes lelkesedéssel tudtam átadni magamat az élménynek és a fordulatokban, titkokban és felfedezésekben gazdag történetnek. Ekkor már az sem zavart, hogy mindenki ötpercenként rukkolt elő a legvadabb sci-fikbe illő elméletekkel, vagy zúdított a nyakamba információkat különböző valószínűségi paradoxonokról - élveztem minden pillanatát. Ok, a végén volt egy fordulat, ami nagyon erőltetett volt, de ezt leszámítva teljesen rendben volt a sztori, lehetett rajta nevetni és sírni is, és szerencsére a legtöbbször ott, ahol az alkotók szerették volna.

3. oldal

A fejtörők között akad könnyebb, és nehezebb is, de mindig szórakoztatóak, akár egy 3D-s kirakót kell megfejtenünk, akár logikánkat tesszük próbára. A megoldáshoz meg kell találjuk és össze kell gyűjtsük az adott szobában lévő tárgyakat, illetve időnként kombinálnunk is kell ezeket. 3D-s környezetben mozoghatunk, de nem olyan szabadon, mint egy FPS-ben. A kamera pozíciója általában kötött, de körbeforoghatunk minden irányba, illetve adott helyeken lépni is tudunk. A legtöbbször egyértelmű, és érthető minden, ha teljesen elakadunk valahol, az általában azt jelenti, hogy nem találtunk meg egy adott tárgyat, vagy nem jöttünk rá, hol kell használni. Néha pixelvadászatot kell játszanunk, mert nem mindig magától értetődő, hogy hová lehet kattintani, és hová nem, de a fejtörők során nem fogunk durvábban elakadni.

Jegyzeteket, utalásokat is találhatunk, melyek megkönnyítik a dolgunkat, ezeket a játék összegyűjti, feljegyzi, így bármikor elolvashatjuk őket. A fejtörős részek közben lehetőségünk van jegyzetelni és rajzokat is készíthetünk a játékon belül, de nem árt, ha van nálunk valódi papír és ceruza is. Esetleg olló. (Lőfegyver, láncfűrész nem szükséges.)

A PC-s verziót egyébként valószínűleg csak gyorsan portolták és nem kapott külön figyelmet, innen eredhetnek hiányosságai. Az irányítással viszont nem voltak gondjaim, mindent meg lehetett oldani egérrel (a játék természetesen a kontrollert is kezeli). Az anime stílusú, 3D-s karakterek nagyjából rendben voltak, bár az animációik nem voltak a legtökéletesebbek. A hátterek helyenként kissé szegényesnek tűntek, de mindezt feledtetni tudta a mindvégig érdekfeszítő történet.

A játék 26 órányi szórakozást nyújt, ennek nagy részét az átvezető filmek teszik ki, de a fejtörőkkel is el lehet szórakozni pár órát. Bár a 36,99 eurós ár hazai viszonylatban elég borsosnak számít, a rejtvények, rejtélyek és csavaros történetek kedvelőinek mindenképp ajánlani tudom a darabot. Ha máskor nem, leárazáskor feltétlenül csapjatok le rá.