Zeno Clash: Szürreális PC-s ámokfutás

Pár nappal ezelőtt landolt kezeim között a Stalin vs. Martians című RTS játék, melynek tesztjében többek közt azt írtam, hogy a fejlesztők biztos valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt írták a design dokumentációt. Nos, ha ők anyagoztak, akkor a Zeno Clash alkotói nem tudom, mihez nyúltak, de ennél betegebb és furcsább játék még nem fordult meg a kezeim alatt. Pedig játszom már egy ideje, elhihetitek. Szürrealista ábrázolási stílus FPS játékmenetbe oltva, megfejelve egy "kis" közelharccal. Igen, már így leírva is érdekes, mi több, ígéretes, de miközben játszunk vele, garantálom, hogy minden képzeletünket felülmúlja majd.

Zeno Clash: Szürreális PC-s ámokfutás

Oldal I.

Pár nappal ezelőtt landolt kezeim között a Stalin vs. Martians című RTS játék, melynek tesztjében többek közt azt írtam, hogy a fejlesztők biztos valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt írták a design dokumentációt. Nos, ha ők anyagoztak, akkor a Zeno Clash alkotói nem tudom, mihez nyúltak, de ennél betegebb és furcsább játék még nem fordult meg a kezeim alatt. Pedig játszom már egy ideje, elhihetitek. Szürrealista ábrázolási stílus FPS játékmenetbe oltva, megfejelve egy "kis" közelharccal. Igen, már így leírva is érdekes, mi több, ígéretes, de miközben játszunk vele, garantálom, hogy minden képzeletünket felülmúlja majd.

"Szabadok, mert... mert azt csinálnak amit akarnak, és kész."

A történet egy szürrealista világban játszódik, ahol is főhősünk, Ghat épp saját apjának meggyilkolása után tér magához, nyakig véresen. Azaz inkább apja-anyjának, mert ott, ahol Ghat él, mindenki ugyanannak a kétnemű lénynek, Apa-Anyának a gyermeke. Sok-sok nővér és fivér osztozik a város javain, mígnem a tékozló fiú, Ghat másfél hónap távollét után történő visszatérése mindent felborít. Mi több, a srác megöli mindnyájuk felmenőjét, s így menekülésre kényszerül dühödt testvérei elől. Egyetlen nővére csatlakozik csak hozzá, a szép, ámde kissé különc Deadra. Maga sem tudja megmagyarázni, miért segít a Ghatnek, de ha már így alakultak a dolgok, igyekszik átvészelni vele hosszú útjuk megannyi viszontagságát. Hová mennek? Kik is ők valójában? Miért tette Ghat amit tett? Játsszátok végig a Zeno Clasht, és mindenre fény derül!

A történet elsőre olvasva meglehetősen zavarbaejtő, és ez bizony a játékban átélve sem lesz másként, de ha van olyan FPS, amit kifejezetten a sztori miatt visz végig az ember, akkor a Zeno Clash az. Egy nagyon ügyes rejtéllyel a végletekig fenntartja a játékos érdeklődését, s mikor a végkifejletben... na de ennél inkább nem is mondok többet. A Zeno Clash nagyon erős hátteret kapott, mely rengeteg filozófiai vonatkozással bír, s mely mögöttes tartalma olyan sokrétű, hogy garantáltan meghatja még a legelvetemültebb JRPG rajongókat is. Nem egy karakterre még sokáig garantáltan emlékezni fogunk, és nálam Deadra is átvette a legszimpatikusabb mellékszereplő hölgynek járó képzeletbeli koronát a Half-Life 2 Alyxétől.

Oldal II.

"Apu ökölbeszorult keze vagyok!"

A játékmenet elsőre egy FPS-t juttat eszünkbe, hisz az eseményeket végig Ghat nézőpontjából éljük át. Ám míg a stílus képviselőire inkább a lőfegyverhasználat a jellemző, addig a Zeno Clashben mi magunk vagyunk a fegyver. Az ellenfelek nagy részén pusztakezes ökölharcban kell felülkerekednünk, és mindezt first-person nézetben. Ha valaki játszott a nálunk is nemrég tesztelt Riddick játékkal, vagy annak zseniális elődjével, nagyjából el tudja képzelni, hogy is megy ez. Az egér két gombjával, a space-szel és a WASD iránygombok kombinációjával különféle erősségű ütéseket, kombókat hozhatunk elő, melyeket egytől egyig használni fogjuk a harcok alatt. Különösen, mert nem egyszer 4-5, vagy akár még több ellenfél is nekünk ronthat. Vannak persze lőfegyverek is, de mivel nem túl erősek, inkább csak testvérkéink lelassítására jók. Mire megölhetnénk őket velük, tuti, hogy kiverik a kezünkből, szóval komolyan rá kell gyúrni a közelharc minél pontosabb elsajátítására.

Nagyon nehéz egy FPS játékba élethű és - ami még fontosabb - élvezetes verekedést ültetni, de itt sikerült a srácoknak, és komolyan mondom, hogy le a kalappal a munkájuk előtt. Természetesen a dolog azért még így sem tökéletes. Nem egyszer előfordult velem a nagy hacacáré közepette, hogy teljességgel elvesztettem a tájékozódási pontjaim, és szomorú Game Over lett a kaotikus forgolódásból. Mindez főleg a túlsúlyos ellenfeleknél volt idegesítő. Ebből a fajtából szerencsére nincs sok, de azzal a kevéssel is megszenvedhet majd a Tisztelt Olvasó. Őket ugyanis csak és kizárólag ütőfegyverekkel lehet jobblétre szenderíteni (bizony, még a gránátvető se hatja meg őket - ez azért kissé illogikus), de mivel a mozgásuk és reakcióidejük eléggé scriptelt, komoly előnnyel indulnak harcba (néha akármit csinálunk, nem működik rajtuk). Persze pár csapástól megfekszenek, de mikor egyszerre két behemót rugaszkodik neki szegény Ghatnek, az messze van a fair play íratlan szabályaitól.

A siker receptje amúgy nem túl bonyolult. Megyünk előre a teljesen lineáris pályákon, s minden szembejövő ellenfélnek segítünk a szép, zöld fűbe harapni. Időről időre kapunk egy kis in-game videót, majd folytatódik az egész elölről. A harcok izgalmasak és tele vannak kihívással, ám ez még így sem mentené meg a Zeno Clasht a monotonná válástól, így a fejlesztők kínosan egyszerű megoldással tettek pontot az i-re. A játék rövid lett, méghozzá nagyon rövid. Ennek a cikknek a szerzője is végigjátszotta mindössze négy (!) óra alatt! Persze, értem én, hogy ezt nem nagyon tudták volna tovább fokozni az alapok megváltoztatása nélkül, de ez azért mégiscsak túlzás. A legrosszabb az egészben, hogy az újrajátszhatósági érték is nulla. A multiplayer módra a fantáziátlan a legjobb szó, míg az achievementek nem jelentenek elég vonzerőt az újrakezdésre. Hozzájárul ehhez, hogy a Zeno Clash nehéz, méghozzá nem is kicsit. A kis cseles ráadásul egyből nehéz fokozatra állítja magát (igaz, itt csak normál, nehéz, és extrém nehéz van), úgyhogy kezdőknek ajánlom, hogy mindenképp az options menü megnyitásával kezdjenek. Normálon még elviselhető a játék, de egyes bossharcok még így is tuti, hogy kiverik a biztosítékot. Főleg, hogy nem egyszer elképesztő túlerővel kell szembenéznünk a legkisebb könyörület nélkül.

Oldal III.

"A gyermeked egy malac? Hát, ahol én élek, ott ez nem történik meg."

A mesterséges intelligencia egyébként a sokszor bántóan scripelt események ellenére is jelesre vizsgázik. Ellenfeleink erősítést hívnak, hátba támadnak, felveszik a földről az elhagyott fegyvereket, vagy épp elhajolnak ütéseink elől. Teszik mindezt oly meggyőzően, hogy sokszor már csalást szimatoltam a dologban. Viszont akármilyen körülmények között teszteltem a képességeiket, mindig meg tudtak lepni, úgyhogy elmondható, hogy az AI pazar. Ez egyszer pedig nem csak mérges testvérkéink, de Deadra is impresszíven teljesít. Pontosan lő, jól választ célt, és úgy összességében nagyon ügyesen bánik a nála lévő puskával.

Ha már a puskánál tartunk, ejtenék pár szót a lőfegyverekről is. A játék nem sokat kínál fel, hisz csak egy dupla pisztoly, egy puska, egy nyílpuska és egy gránátvető közül választhatunk majd. Ezekhez viszont a nyílpuska kivételével végtelen lőszer jár. Joggal merül fel ilyenkor a kérdés, hogy amennyiben nem fogy ki a nafta, mi tartja vissza az embert a pályák "végigrambózásától"? A válasz az újratöltésben rejlik. Ezt ugyanis Ghat olyan csiga lassúságával végzi, hogy az már frusztrálóan fájdalmas. Ráadásul ehhez hozzászokni is különösen nehéz, hisz az egyszeri játékos ahhoz van szokva, hogy lő amíg tud, majd fedezékbe vonulás közben gyorsan újratölti a fegyverét. Itt azonban csődöt mond az ezeréves taktika, mert Ghat lelassul, egy lumbágós zombi sebességével csoszog, és kényelmesen, mintha csak egy brit teadélutánon lenne, bepotyogtat pár golyót a csőbe. A lövéskor sem tudunk futni, csak nagy nehezen elvánszorogni, szóval a dolog itt is veszett ügy. Akármilyen idegesítő azonban ez, nem tudom hibának felróni, mert ebben a játékban ez a szabály, s mindezzel csak annyi a teendő, hogy meg kell tanulni harcolni az új módi alapján. Azaz kirohanunk a fedezékből, egy fix ponton megállva lövünk, míg a csövön kifér, majd a shiftre tenyerelve (ami a futás) besprintelünk a legtávolabb eső fedezékbe, ahol is újratölthetjük a szerszámunk.

Öröm az ürömben, hogy a Zeno Clash folymatosan kommunikál a játékossal, vagyis mindig tisztán elmagyarázza, hogy kell viselkedni az adott szituációban. Ha pedig nem tudjuk, hogy merre kéne menni, vagy kivel beszélni (mert ez is előfordulhat egy-egy esetben), a bolyongás jutalma egy fehér nyilacska lesz, ami elnavigál a következő állomásunkig. Sajnos mai szokáshoz híven a Zeno Clashben sem lehet menteni, hanem a program checkpointokat használ. A gond csak ott van, hogy azt nem közli velünk, mikor érünk el egyet, így sosem tudjuk biztosan, hogy ha meghalunk, honnét is kezdünk majd újra. Szerencsére viszont elég megbocsátó a játék, így minden egyes harci forduló vagy rövidebb pályaszakasz után kapunk egy mentést.

Oldal IV.

Szalvador Dili

A tálalásról eddig még szándékosan nem írtam egy sort sem, mert féltem, hogy egyből túlajnároznám a játékot. A látványvilág ugyanis ezúttal nem a realizmus, hanem az - általam rendkívül kedvelt - szürrealizmus felé tolódott el. A legtöbbeknek talán Salvador Dalí festőművész juthat eszébe az irányzatról, és valóban, a Zeno Clashben több ponton is találkozhatunk a katalán-spanyol géniusz agyszüleményeinek kistestvéreivel. Hatalmas, elefántszerű lények legelnek a szemgolyókkal tarkított növények között, míg mi békésen beszélgetünk a lehető legtorzabb és leggusztustalanabb figurákkal, akiket csak el tudunk képzelni. Érdekes módon, egyedül Ghat és Deadra nem néznek ki így, ezzel is hangsúlyozva különcségüket, oda nem illésüket ebben a torz világban. A Zeno Clash olyan, mint Murphy rémálma: minden megtörténhet, és garantált, hogy meg is történik.

Technikai oldalról nézve a dolgokat sem lehet panaszunk. A már fél évtizedes, Valve-féle Source motor dohog a játék alatt, és bizonyítja, hogy még ma, 2009-ben is van keresnivalója az FPS-piacon. A textúrák szépek, a shaderek nagyszerűek, a színek pedig olyan élénkek és látványosak, hogy a Zeno Clash még monitortesztelő segédprogramnak is elmenne. A legjobb az egészben pedig, hogy ennek szinte semmi ára, hisz a játék fut, mint a veszett egér. A tesztgépen (AMD X2 4400+; HD 3870; 6 giga RAM) egy röccenés sem volt, még a legnagyobb csaták közepett sem. Persze a művészi design itt mindent visz, legyen szó akár a pályákról, akár a karakterekről, de a történetet és a hangulatot is felhozhatnám példaként. Teljesen mindegy, melyik elemét nézzük a Zeno Clashnek, mert olyan egyedi és olyan zseniális, hogy képtelenség belekötni. Ez John Romero megvalósult álma: "a design a törvény".

A hangok és a zene szintúgy tökéletesek... komolyan, már félek, hogy szóismétlésbe keveredek, annyira eltalált a játék ezen része. A karakterek hangja furcsa, és legalább olyan torz, mint ők. Egyedüli gond, hogy feliratot állítani nem lehet (legalábbis én nem találtam módot rá), így akik nem beszélnek elég jól angolul, sokszor egy kukk nem sok, annyit sem fognak érteni. Sebaj, kárpótoljon bennünket a sok remek melódia, amik szintén betegek és sokkolóan találóak.

Oldal V.

Végül...

Elmondható, hogy a Zeno Clash egy zseniális játék lett. Sőt, talán ez egyszer már inkább alkotásnak nevezném, mert ha játék közel kerülhet a művészethez, akkor itt ezzel a ritka esettel állunk szemben. Annyira egyedi, jó, és hatásos, hogy a végigjátszása után biztosan a hatása alatt tart még néhány óráig. Minden apróbb hiányossága, és bántó rövidsége ellenére is kötelező vételnek tartom a Zeno Clasht. Nem csak FPS rajongóknak, de mindenkinek, aki elég érett a témára. Azért egy 18+-os karika elkél a virtuális dobozra a sok furcsa, torz figura miatt. A demót minden kételkedő azonnal töltse le!

Chocho

                           

Demo: Steam

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward