1. oldal
Megerősítve azt, amivel a madártulajdonosok többsége már eddig is tisztában volt, egy csapatnyi kakadu kivételes térbeli-vizuális intelligenciáról tett tanúbizonyságot egy lakatok kinyitásából álló kísérletsorozat során. És ami talán a legérdekesebb, mindezt bármiféle betanítás nélkül tették, és a kutatók által eszközölt változtatásokhoz is képesek voltak alkalmazkodni. Minden jel arra utal, hogy a papagájalakúak rendjébe tartozó madarak képesek kitartóan dolgozni, és komplex feladatokat megoldani egy adott cél elérése érdekében, illetve nem mellékesen rendkívül éles szemű megfigyelők is, akik tisztában vannak azzal, hogy a kézzel fogható tárgyak hogyan hatnak egymásra. Tudásukat képesek az aktuális körülményekhez igazítani, vagyis nem egyszerűen ismételgetik a korábban bevált és elsajátított mozdulatokat, hanem aktív döntéseket hoznak az adott szituáció megoldása érdekében.
A kísérleteket a Bécsi Egyetem és az Oxford kutatói hajtották végre, a Bécsben található óriási madárházban élő Goffin-kakaduk részvételével. A Cacatua goffiniana az Indonéziához tartozó Tanimbar-szigetek trópusi erdőiben honos, és rendszerint 10−100 fős csoportokban él. A bécsi kakadusereglet 14 egyedből áll, amelyek többsége 2010−2011 körül kelt ki, tehát viszonylag fiatalnak számítanak, tekintve, hogy a madarak több mint húsz évig is elélnek. A csoport négy tagja ennél valamivel idősebb, 2006−2007 körül jött a világra.
A papagájalakúak rendjében sok kiváló „zárszakértő” akad, de közülük is kiemelkednek a kakadufélék családjának tagjai. A fogságban tartott állatok általában pár nap alatt kitalálják, hogyan tudják kinyitni kalitkájuk ajtaját. Az osztrák kutatók ezen képesség alaposabb megismerése érdekében izgalmas kísérletbe kezdtek: arra voltak kíváncsiak, hogy mihez kezdenek a madarak, ha lakatok sorozatával találják magukat szembe, vagyis amint egy zárat kinyitnak, egy újabb feladvány áll az útjukban.
Az ilyen, több lépésből álló problémák azért nagyon érdekesek, mert az egyes részfeladatok sikeres teljesítésért nem jár semmiféle jutalom. Az áhított célt kizárólag akkor érik el az állatok, ha meghatározott sorrendben sikerül megoldaniuk több különböző problémát. A szakértőket az érdekelte, hogy vajon a madarak hogyan viszonyulnak egy ilyen komplex feladványhoz: a jutalom elérése előtt feladják a dolgot, és inkább visszatérnek reggelijükhöz, vagy képesek arra a koncentrációra és elhivatottságra, amely a feladat megoldásához szükségeltetik.
Alice Auersperg, a kognitív biológia osztrák szakértője és nemzetközi kutatócsoportja átlátszó falú dobozokra szerelte fel a mechanikus zárrendszert, a dobozok belsejében pedig egy-egy kesudiót − a madarak kedvenc csemegéjét – helyeztek el. A zár csak akkor nyílt ki, ha az öt különböző lakatot megfelelő sorrendben nyitotta ki a kakadu. Ehhez egymástól alapvetően eltérő feladatokat kellett megoldaniuk a madaraknak: először egy rudat kellett kihúzniuk, majd egy csavart kitekerni, harmadikként egy csapszeget eltávolítani, a következő lépésben kilencven fokkal elfordítani egy kereket, végül pedig elhúzni egy tolózárat.
A madarak független tesztelése érdekében mindegyiküket külön helyiségben helyezték el, és melléjük tették a bezárt dobozt. A szobában maradó megfigyelő napszemüveget viselt, hogy arckifejezésével se befolyásolja az adott kakadu teljesítményét. A madarak húsz percet kaptak egy-egy alkalommal a doboz feltörésére, és ha ez idő alatt sikerült kinyitniuk a zárakat, újabb próbát tehettek, naponta maximum tíz alkalommal. Ha kifutottak az időből, a kísérlet aznapra befejeződött számukra, és csak másnap engedték őket újra a doboz közelébe.
2. oldal
Az egyik egyed, Pipin, a kutatókat is meglepő ügyességről tett tanúbizonyságot: mindenféle előzetes ismeret vagy betanítás nélkül kevesebb mint 100 perc alatt önmagától rájött, hogyan tudja kinyitni a zárszerkezetet, és az első sikert követően egyszer sem tévedett. Öt másik kakadu úgy jutott el a célig, hogy előtte megnézték egy társukat, hogyan dolgozik, illetve egyenként gyakorolták a lakatok kinyitását.
Ahogy a mellékelt felvételen (folytatás itt) is látszik, a madarak nagyon kitartóan próbálkoztak, és ha egyszer rájöttek (vagy megtanulták), hogyan kell kinyitni az egyik zárat, az többet nem okozott gondot számukra. A kutatókat meglepte, hogy a madarak mennyire „partnernek” bizonyultak a szekvenciális probléma megoldása során: nem adták fel, amikor rájöttek, hogy egy lakat kinyitása egy újabb feladathoz vezet, hanem képesek voltak arra, hogy a későbbi jutalom elérésének érdekében sorra nekifussanak az újabb és újabb problémáknak. Ahogy Alex Kacelnik, az Oxfordi Egyetem zoológusa, a kutatás résztvevője elmondta: magas szintű intelligenciáról árulkodik, amikor egy egyed olyan feltételek mellett is hajlandó feladatok során dolgozni, hogy tisztában van vele, a cél nagyon messze van.
Ami pedig magát a problémasort, és annak nehézségét illeti, mostanáig úgy hittük, hogy az eszközt használó csimpánzokon kívül nincs olyan állat, amely korábbi tapasztalat nélkül képes lenne megoldani egy öt lépcsős, eltérő mozgási készségeket igénylő feladatot, ahogy azt a kísérlet során Pipin demonstrálta, mondja Auersperg.
A kakaduk immár megszerzett zárnyitási képességének tesztelése érdekében a kísérlet következő fázisában újabb kihívás elé állították a madarakat: megváltoztatták a zárszerkezetben található lakatok elhelyezkedését, illetve egy-egy részegységet eltávolítottak a zárból. A transzfertesztnek nevezett próba során kiderült, hogy a kakaduk tudása nagyon is flexibilis, nem egyszerűen „bemagolták” a zár feltöréséhez szükséges cselekvések sorrendjét, hanem tetteiket hozzá tudták alakítani a szerkezet tényleges formájához. A felcserélt lakatok esetében nem a korábbiakban elsőként felnyitandó darabbal kezdték, hanem szemügyre vették a zárat, majd megkeresték az új kezdőpontot, onnantól pedig semmiféle problémájuk nem akadt a kesudió megszerzésével.
Nem egyszerűen megismétlik azt, amiért korábban jutalmat kaptak, hanem újfajta cselekvéssorokat kreálnak a már megismert elemekből, mindenféle előzetes gyakorlás nélkül, mondják a kutatók. A kísérlet sikerességében kétségkívül nagy szerepe volt a kakaduk kíváncsi és kitartó természetének, és annak a ténynek, hogy szeretik érintés, kopogtatás, húzogatás útján felfedezni az őket érdeklő tárgyak működését. A madarak csőrükkel, nyelvükkel és lábukkal vizsgálják meg a körülöttük lévő új dolgokat, ami jelen esetben nagyon fontosnak bizonyult, mivel egy tisztán, vagy nagyrészt szemére támaszkodó „felfedező” valószínűleg jóval lassabban jött volna rá arra, hogy a zár egyes részei mozgathatók.
A kutatók nem állítják, hogy a kakaduk egy felnőtt emberhez hasonló módon fogták volna fel a probléma összetett voltát, de az kétségtelennek tűnik, hogy megértették a feladatban szereplő tárgyak egymáshoz való viszonyát és egymásra hatását, illetve szintén vitathatatlan, hogy a madarak képesek egy cél elérése érdekében hosszabb távra tervezni, és komplikált cselekvéssorokat végrehajtani.
