A Google folyamatosan dolgozik azon, hogy a YouTube bevételeit feltornássza, és most elszánhatja magát az eddigi legkeményebb szankcióra azokkal szemben, akik letiltják a hirdetéseket. A reklámblokkolók jelentős károkat okoznak a Google-nek, a cég pedig egyre nehezebben viseli ezt.

Először kiszivárgott információkból derült ki, hogy a YouTube keretei között teszteli a Google, hogy a hirdetésblokkolókat használókat letiltják a videókról addig, amíg az érintettek nem kapcsolják ki a „segédeszközt”. Mostanra pedig a vállalat hivatalosan is megerősítette szaklapok megkeresésére, hogy valóban dolgozik egy ilyen fejlesztésen. A cég már egy ideje képes arra, hogy nagy pontossággal meghatározza, hogy kik élnek hirdetésblokkolókkal, és ezt az információt már a javára fordítaná.

„Egy kisebb kísérleti kezdeményezés keretében globálisan a hirdetésblokkolókat használókat arra ösztönözzük, hogy reklámok engedélyezése vagy a YouTube Premium előfizetés felé induljanak el.” – áll a cég hivatalos tájékoztatójában. Minden bizonnyal a szakemberek vizsgálják, hogy milyen hatásai vannak annak, ha a felhasználókat letiltják a videókról, ha a nézők letiltják a reklámokat.

Galéria megnyitása

Részleteket a YouTube illetékesei nem közöltek az ügy kapcsán, azt azonban megtudhattuk visszajelzésekből, hogy jelenleg miként működik az „ösztönző program”. Akik valamilyen módon akadályozzák a reklámok megjelenítését, azoknál három videó megtekintését követően letiltja a videók elérést a platform addig, amíg nem kapcsolják ki a hirdetésblokkoló funkciót a böngészőben.

Egy másik megkeresésre válaszolva a Google szóvivője, Oluwa Falodun kijelentette, hogy a reklámokat akadályozó szolgáltatások érzékelése egyáltalán nem új dolog, erre már többféle módszer is létezik. Sőt mi több, számos felületen vannak már olyan eszközök, amik meggátolják az embereket a tartalomfogyasztásban, ha nem kapcsolják ki a hirdetéseket tiltó eszközöket. Szóval semmi új nincs ebben a történetben, a YouTube is úgy járhat el, mint sok más honlap mostanra.

A YouTube többszöri figyelmeztetést mutat majd minden érintettnek, és csak abban az esetben fogja a videózást korlátozni, megszakítani, ha ezeket a felszólításokat figyelmen kívül hagyja.

A jelek szerint ezt most minden eddiginél komolyabban veszi a YouTube. Korábban is voltak már próbálkozások a hirdetésblokkolók visszaszorítására, de ezek nem igazán jutottak érvényre. Most azonban más a helyzet. Ebben az esetben úgy fest, hogy a cég már tényleg végig szeretne vinni egy olyan fejlesztést, amivel fékezni kezdi a reklámblokkolókkal történő felhasználói visszaéléseket.

Galéria megnyitása

Egyébként a YouTube folyamatosan futtat különböző kisebb teszteket, és ezek nem mindig valósulnak meg. Szóval azért nem kell biztosra venni, hogy a szóban forgó „fegyvert” a vállalat be fogja vetni. Bízunk abban, hogy nem lesz erre szükség, de a cég már tényleg egyre határozottabb volt az utóbbi időben.

A YouTube Premium hazánkban 1790 forint havi szinten, családi csomagban 2690 forint, diákoknak pedig 1090 forint.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

137 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. júl. 5. 22:40
#24

Ha visszatérnének a sima reklámcsíkokra amik régen voltak, akkor lehet hogy kevesebben nyúlnának a reklámblokkolókhoz. Engem se zavart meg annyira mint a mostani komplett akár hosszabb reklámvideók. Arról nem is beszélve hogy egy normál reklámmal ami érdekel még kiegyeznék, de ehelyett a propagandista politikai hirdetések jelennek meg csőstül amivel hipnotizálják a jónépet a parlamentből. Ez nem is lenne megengedhető. Attól meg nem tartok hogy ne lehessen majd kijátszani az új módszert, mindent meg lehet kerülni trükközéssel.

KROK
KROK
2023. júl. 14. 12:49

@pdx006 A youtube a rengeteg reklámjával nálam eddig csakazt érte el, hogy immáron nem nézem telefonon, csak gépen, ahol van blokkoló.

i2k010
i2k010
2023. júl. 3. 16:15
#23

TikTokék dörzsölhetik a kezüket - különösen, hogy lassan már egész estés film hosszban lehet majd megosztani... -, és az "ingyenes" (a "pénzért jobb" verzióval hagyjatok lógva) Youtube még mindig fapados, befolyásolt, nem figyel a fogyasztóira, a világ összes pénzével.

Christoferus
Christoferus
2023. júl. 3. 8:09
#22

Sokan nem értik mi a baj ezzel a módszerrel amit manapság a weboldalak, videómegosztók művelnek.

Először is a google nem abból él meg, hogy reklámokat nézet veled orrvérzésig, ez csak egy szelete a bevételnek.

Ez alapján viszont levetíthető a mindennapokra miért baj ez az erőszakos hozzáállás a reklámok kezelésében.

Aki nem érti, képzelje el a hétköznapjaiban, hogy alapból fizetsz egy szolgáltatásért (mert az adataiddal manapság már önmagában fizetsz, de azon kívül biztos vagyok benne hogy az emberek többsége valamilyen formában valamit fizet a google-nek is). Bemész a pékségbe reggel kéred a zsemléd, de mielőtt megkapod, az eladó végig mutatná pár termékét, elmondana róla pár dolgot, vagy kapható nála valami egyéb (olasz olíva olaj, liszt stb.) és elmondaná hogy az milyen jó és meg kéne venned. Minden nap.

Vagy csőtörésed van, kihívod a vizest, de mielőtt nekilátna a munkának ajánlana neked mondjuk egy vízszűrőt, bemutatná, stb., vagy lerobban a kocsid, kihívod a trailerest és mikor megjön, előbb végig kéne hallgatnod milyen csodás illatosító termékcsaládja van, stb.

Napestig lehetne sorolni, hogy az amilyen módon próbálják erőszakosan beletuszkolni a reklámokat az internetes tevékenységeid közben, azt ha megpróbálnák az életed minden területén ilyen formán bevezetni, egyszerűen összeomlana a társadalom, de minimum rengeteg hirtelen felindulásból elkövetett erőszak lenne. :)

Christoferus
Christoferus
2023. júl. 4. 8:11

@Renhoek  Amit írtam pontosan azért jó példa, mert míg a boltban a termékért, a szolgáltatásban a tevékenységért pénzzel fizetsz, addig az ilyen platformokon már a regisztráció is egy fizetés az adataiddal.

Mert aki a 21. században alábecsüli az adatok jelentőségét, pszichológiai, szociológiai, politológiai, marketing, stb. szempontokból, az valószínűleg eléggé csukott szemmel és elmével járt az elmúlt évtizedekben.

Amúgy nekem nem gond. Én nem csinálok ilyenből ügyet. Én nem fizetek tv-t már nagyon régen. Sőt tv-m sincs 15 éve.

Nem az a baj, ha vannak szolgáltatások amik fizetőknek van (pl. YT-on a prémiumos le tudja zárni közben a telefont, vagy le tudja tölteni a tartalmat), youtuber-ek pl. egyes tartalmakat csak előfizetőknek tesznek elérhetővé, vagy korai hozzáférést.

De pl. ott a Port.hu ami egy idő után beépítette, hogy ha érzékeli az adblock-ot akkor kitakarja az oldalt és nem nézheted amíg nem engeded azt a sok telibeszart reklámot hogy kitakarja ugyanúgy a képernyőd. Hát leszoktam róla hogy nézzem.

YT helyett ott az Odyssey, ha ezt akarják, nekem nem fáj váltani.

Nem az a baj, hogy vannak bannerek, reklámok a platformokon, hanem amilyen irányt vett az utóbbi 5 évben.

Az emberek jó része, mint én, azért építettük le a tv-t, mert a műsorok minősége a béka segge alá ment nagy többségben, drága lett és non stop csak reklámokat néztél már 15 éve is (el se tudom képzelni mi lehet most). Cserébe a neten szabadon választod a tartalmat és sokáig élvezted, hogy nem a reklámok közé van némi tartalom töltve.

Nem a 1-2 ezer forint a gond magában. Hanem hogy miért kell fizetni. Ok okozat.

(Az már más kérdés, hogy szép lassan 1-2 ezer ide, 2-3 ezer oda, lassan minden oldalon külön fizetsz, azt veszed majd észre, hogy ne magyar példát vegyünk, semmit nem birtokolsz cserébe ha van 5000dollár kereseted, abból 4000dollár csak a havi mindennapok. Vagy megtartod a pénzed, de a levegőt is csak zacskóból tudod majd kiszívni, mert már az is bérleti díjas).

_DiEGO_
_DiEGO_
2023. júl. 3. 0:14
#21

Csak ennyi :       https://www.youtube.com/watch?v=-_pG0EDEpog

Ennyi és már fél éve mondotta!  Nem kell túlgondolni / bonyolítani.

Christoferus
Christoferus
2023. júl. 3. 8:17

@DiEGO Igazából már 2 éve.

CsabaZz
CsabaZz
2023. júl. 2. 9:13
#20

.

carrast
carrast
2023. júl. 2. 6:41
#19

mivel rengeteget használom, ezért már régóta tolom a prémiumot, ennyi

privateer
privateer
2023. júl. 3. 22:17

@Bihus  felkell dobni a return to dislike addont és látod nagyjából mennyi disliket is nyomtak az adott videóra.

hunspirit
hunspirit
2023. júl. 2. 6:19
#18

Nah visszaolvastam a hozzászólásokat és rájöttem hogy Renhoek kiment külföldre mosogatni vagy szállodába takarítani és most azt hiszi hogy ő valami magasabb szintű lény. A téma neki lényegtelen, az a lényeg hogy kifejthesse felsőbbrendűségét velünk, a bennszülöttekkel szemben.

Egyébként elárulom neki hogy mo.-on is sok külföldi cég van és igen jól lehet keresni ha el tudod adni magad a versenyszférában. Persze ahhoz valamit le kell tudni tenni az asztalra előtte.

Én is megtehetném hogy fizetek a youtubeért, de valahogy nincs kedvem egy olyan cégnek fizetni amelyik a piaci pozíciójával visszaélve megzsarolja a felhasználóit, illetve amit írtam hogy semmi féle adót nem fizet nálunk, semmilyen internetszolgáltató fejlesztéseit, beruházásait nem támogatja.

Fizessenek a konzumidióták vagy akik ebből élnek.

Bihus
Bihus
2023. júl. 5. 22:54

@Renhoek a jelenséget értem, és nekem sem feltétlenül tetszik. De a korrupció és a szabálykerülés nagyon nem ugyanaz, két teljesen különböző dolgot mosol össze. Az egyik minden fejletlen és fejlett társadalomban nagy probléma, de nyilván a harmadik világbeli országokban lehetetleníti el a legjobban a normális életet. De azért máshol sem kolbászból van a kerítés, az USA-ban pl. kapaszkodj meg, de törvényesítették a korrupciót...

A másik pedig a magyar történelemből adódik, kezdve a hódoltságban töltött évszázadokkal, aztán a szocialista rendszerben berögzült dolgokkal. Teljesen egyszerű, a hatalomban nem tudnak megbízni az emberek, és a rájuk kényszerített szabályokat nem követik, amikor csak megtehetik. Hozzáteszem, jelenleg is teljes joggal. Az itteni közönség szülei ebben nőttek fel, ezt az értékrendet ismerik, nem kell csodálkozni rajta. A baj az, hogy ezen csak úgy lehetne változtatni, ha ezt az értékrendet követő politikusokat nem választanánk meg, és nem úgy, hogy mi magunk tetézzük a problémát.

De a youtube attól még nem érdemli meg, hogy ennyit fizessünk neki. Én pl. egyik platformon nézegetem szorgalmasan a reklámokat, a PC-men pedig hirdetésblokkolót használok. Így pontosan látom, hogy mennyire pofátlanul túl van tolva ez a dolog, és éppen emiatt nem nézek tévét sem, de ami elszomorít, hogy a youtube-nak jelenleg nincs alternatívája azokban a témakörökben, amik engem érdekelnek. Így ha elveszik a hirdetés blokkolásának lehetőségét, kénytelen leszek előfizetni, de cseppet sem jó szájízzel. És nem a 2 sör ára fog zavarni, hanem az, hogy úgy érzem, átvernek és hülyének vagyok nézve.

Mások is így vannak ezzel, fentebb leírtam, hogy miért.

takos81
takos81
2023. júl. 1. 22:33
#17

Számomra a Youtube már csak pótcselekvéssé silányult, szóval még jót is tesznek velem, ha kivágnak. Egyszer már amúgy is kivágtak egy másik profillal teljesen jogtalanul. Ott azt állították, hogy pornográf tartalmat töltöttem fel, közben kb. azelőtt 8 évvel volt az utolsó feltöltésem. 8 évig nem zavarta őket egyik videóm sem, és kérésre sem nevezték meg, hogy melyik videómmal van bajuk. Elárulom, egyik sem volt pornográf. Fizetni nem fogok nekik és reklámot sem fogok nézni. Épp elég adatom van náluk, érjék be annyival. Egyébként is, véleményem szerint a reklám ma a világ egyik nagy megrontója. Mindenhol ott van, és a legtöbb ember számára kéretlen, érdektelen, tolakodó. Pont nem érdekel, hogy valaki milyen zoknit, üdítőt, vagy akármilyen baromságot akar nekem eladni. Ha majd szükségem lesz valamelyik termékre, megkeresem magamnak, hogy mit is akarok venni, nem kell az arcomba tolni. Nincs már érdekes videó, ugyanazok a témák mennek körbe-körbe, egyre bugyutább az egész. Szóval hajrá, én csak támogatom ezt a kezdeményezést, szabadítsanak meg engem egy rossz szokásomtól, ha már önmagam képtelen voltam letenni a "szert" magamtól. Kérem a tiltásomat, köszönöm szépen.

Szefmester
Szefmester
2023. júl. 1. 23:43

@takos81 ó igen, az a csudálatos YT support.  Amikor egy LTT vagy valaki más milliós feliratkozóval nem tudja kideríteni miért is történt valami, mert nem mondják meg mi volt a problémás rész, csak hogy volt probléma, olvastad a szabályokat, nem felelt meg. nem lehet vitázni mert nem tudod mi a gond. Akkor majd a kicsiknek bármi esélye lesz megvédeni magukat a YT ellen.
Ha valami miatt lelőnék egy videóját az embernek akkor max tippelhet mi volt a bajuk... Ha meg törlik a fiókod is amit amúgy régóta használsz és ismernek, csak mert valakinek baja volt egy sok évvel ezelőtti videóban az ultragáz.

axe
axe
2023. júl. 1. 22:10
#16

Renhoek a legjobb vevő, akárhogyan le lehet húzni, és megmagyarázza magának, hogy ez miért jó.

kiberg
kiberg
2023. júl. 3. 12:54

@Renhoek  Nem érted a lényeget. A youtube egy katasztrófális cég, bármi alapon letiltanak bármit, mert nem felel meg a közösségi elveknek és el sem mondják mi nem felel meg. Lényegében befolyásolnak téged, mivel cenzúrázzák az információkat, shadow bannolnak felhasználókat. Inkább fizetek a rumble-nek, ahol legalább van szólásszabadság. Plusz felhasználják az adatait. Plusz képtelen hasznos reklámokat mutatni, egyszerűen nem tudnak, totál irreveláns baromságokat utatnak amin max csak felcseszem magam.

Renhoek
Renhoek
2023. júl. 1. 19:22
#15

.

Dragon3k
Dragon3k
2023. júl. 2. 12:57

@Renhoek A premium elnevezés is vicc, semmi premium szolgáltatást nem kapsz érte. Milyen próbálkozásai voltak az utóbbi években a youtubenak? Aki ingyen nézi azokat akarta korlátozni, ami a legnagyobb hülyeség. Van a premium, aki fizet, rá annak adjanak plusz dolgokat és ne ők kapják az alapot, aztán korlátozunk mindenki mást, pl jobb bitrate az adott felbontások mellé, jobb hangminőség..... Elég sok mindent ki lehetne találni és akkor nem az lenne, hogy hülyének nézik a felhasználókat. A premiumot lehetne nevezni standard csomagnak is, mert annyit kapsz érte.

MrGyaporn
MrGyaporn
2023. júl. 1. 18:27
#14

Jönnek majd a Youtube Adblocker Blocker Blockerek.

De amiről sehol nincs szó, vajon a sponsorblock-ot is tiltani fogják? Vagy azzal nem foglalkoznak, mert az csak a youtubereknek generál pénzt.

tomchee
tomchee
2023. júl. 1. 12:57
#13

így kell boostolni a a konkurenciát.hajrá google :D

gaborca
gaborca
2023. júl. 1. 10:13
#12

Szeretném megkérdezni, hogy akik szerint nem kell fizenti egy szolgáltatásért ők, hónap végén kérik a munkájuk után járó bért? Tegye fel a kezét, aki a főnökének azt mondja, hogy kösz főnök, nem kell a lóvé! Senki? Akkor, hogy születnek azok a hozzászólások, amik a fizetős Youtube ellen szólnak? Mindenki választhat: kifizeti a prémiumot vagy fizet azzal, hogy megnézi a reklámokat vagy nem nézi a Youtube-ot. Megérteném, ha nem lenne lehetőség mint a web nagyobb részén, de youtube-on pont van és nem megfizethetetlen, a havidíja kevesebb egy pizza áránál.

kiberg
kiberg
2023. júl. 3. 13:02

@gaborca  A háttérhatalom által befolyásolt korrupt cég, ami gátat szab a szólásszabadságnak, befolyásolják hogy milyen információk jutnak el hozzád az éppen politikai, hatalmi érdekeknek megfelelően. Sorry, de valahogy nem tudom őket sajnálni.

KikiGames
KikiGames
2023. júl. 1. 9:20
#11

Fú, itt nagyon szakértő egy-két ember. Öröm nézni hogy ennyien fizettek a YouTube Prémiumért. Hajrá!

Meg mi az hogy ezzel a "Magyar mentalitás" dumával jöttök? Tisztában vagytok vele hogy Ez iTt NeM AmErIkA, ugye? Ha lenne pénzem lehet lusta lennék minden böngészőre adblock-ot letölteni meg anti adblock checker script-et használni és csak előfizetnék minden szarra. De amíg egy kiló kenyeret fájó szívvel veszek, addig YouTube-ért nem fogok fizetni az interneten, az áramon és az adataimon kívül semmivel. Inkább akkor nem YouTube-oznék ha valahogy el tudnák érni hogy kötelező legyen előfizetni, amit kötve hiszek egyébként.

De mégegyszer: Ez itt nem Amerika. Tudom hihetetlen belegondolni de itt nem 4-6 vagy nagyon max 8 órát dolgozunk. Sok helyen a szünetet is ledolgoztatják így megvan az 9 óra is inkább vagy csak simán 12 órás munkarend plusz utazás. Hol lenne arra időm hogy tegyük fel 13-14 óra utazás+munka után még 10 perces videónként 5 percnyi reklámot nézzek? Az idő pénz és én nem szeretnék annál több időt pazarolni az életemből amennyit jelenleg teszek egyéb tevékenységekkel. Tudom hogy az emberek robotok és tudom hogy Magyarországon is vannak tehetősebb emberek is akik megtehetik hogy minden szir-szar oldalra előfizetnek. Hát hajrá!

Akik azt mondják ez lopás: És mi van azokkal a böngészőkkel amik beépített reklám blokkolókkal rendelkeznek? Majd kiírja a YouTube hogy válts böngészőt? Ja gondolom Google Chrome-ra kell majd mindenkinek váltania hiszen csak azzal hogy feltelepíted és meglátogatsz 3 oldalt már többet tudnak rólad mint te magadról. Hát nem veszitek észre hogy ti nem csak fizettek a Prémiumért hanem konkrétan azzal csak borravalót adtok nekik azért mert ŐK LOPNAK TŐLETEK és nem ti tőlük.

Magyar mentalitás. Aha. Biztos csak a Magyarok miatt vezetnek be ilyen módosítást. Aha.

KikiGames
KikiGames
2023. júl. 4. 22:18

@Renhoek  Akkor megfogalmazom ahogy már mások is tették, de lehet így érteni fogod: Szóval... A Google-ről van szó. Te lehet nem ismered azt a céget. Ez egyfajta rák az interneten. Már mindenhova berágta magát. Ha tudnám hogy nem lopják el az összes adatomat mindenhonnan ahol a Google jelen van akkor lehet megfontolnám hogy kikapcsolom az Adblock-ot, sőt még lehet azt is hogy előfizetek. Fogalmam sincs hogy neked mennyi Google részvényed lehet náluk, de nagyo nelvakult lettél. Hidd el ismerem a Youtube-ot. 2011 óta használom. Látom min ment keresztül a Google kezébe úgyhogy kérlek engem ne akarj te meggyőzni semmi hülyeségről. Mert kimondom: Egymerő hülyeségeket beszélsz. Külföldről vagy Magyarországról vagy akárhonnan fogalmazod meg a mondataidat, semmi logikát nem látok mögötte. Miért állna ki bárki is emögött a vég mögött. Szó szerint vírusnak tekintem a böngészőjüket is. Kerülni kell őket ahoyg tudod. Csak itt a bökkenő, hogy sajnos már nem tudod. De tudod mit? Ha tiltást kapok az oldalon az Adblock miatt akkor otthagyom a YouTube-ot. Most örülsz?

hunspirit
hunspirit
2023. júl. 1. 7:39
#10

Jaja. Egy videóban van az elején reklám, meg a végén. Meg ötpercént. Valamikor 2 is jön egymás után, amiből az egyiket skippelni sem lehet. Aztán jön a videós aki maga is rak reklámot, szponzorált tartalmat stb a videóba. Hát nézd már meg, nehogy a csóró google éhenhaljon! Ha meg nem vagy hajlandó, akkor le vagy tiltva. Fizess elő a youtubera, meg a tartalomkészítőre is.

Aztán betöltessz egy másik oldalt, kiírja hogy fizess elő vagy nézz meg 10 reklámot és beléphetsz (ami ugye megint google ad services). Szép kis világ lenne.

pmarci1
pmarci1
2023. júl. 1. 0:17
#9

Nincs pénze a googlenek. Be is párásodott a szemem.

Dragon3k
Dragon3k
2023. júl. 1. 17:16

@Grador azokra gondoltam, akiknek a youtube fizet sok-sok pénzt, hogy youtube-on legyenek, és közben szart készítenek. A többieknek alig fizet valamit, viszont szépen leveszi a sápot a támogatásokból.

Renhoek
Renhoek
2023. júl. 1. 0:12
#8

Ja es csak ugy ideteszem, A Youtube fenntartasa evente 1.8 milliard dollarba kerul. Tehat 630 milliard Forint evente a hosting. 
Havonta 52 milliard Forintba kerul a Youtube-nak maga a szolgaltatas biztositasa. Ebben amugy nem tudom benne van-e amit a tartalom krealoknak kifizetnek.
*szerk: A Google Bard AI azt irta, hogy a Youtube nem kozli ezen felul mennyit fizet a usereknek, de a forgalombol megbecsulheto, hogy kb 1.4 millliard dollart fizet ki a tartalomkeszitoknek.

Szefmester
Szefmester
2023. júl. 1. 17:25

@Renhoek Az hogy lényegében most a harács megy. Nem a "jajj de szegények vagyunk és ha ezt nem lépjük meg akkor a csúnya kalózok miatt becsődöl az üzletünk, és nem tudunk enni adni a kicsi Frenkynek sem!". Ez a gond.

Tudom, fura mentalitás az, hogy nem akarok mindenkivel kibaszni csak mert szeretnék pár száz forinttal magasabb órabért. Megtehetném hogy elkezdem likvidálni a felettem állókat hogy hátha én kerülök majd a pozíciójukba. Pratchettesen megpróbálom megszerezni a sapkájukat és a hegyes cipellőt...
Van egy szint amin élek, ez kevés. Van egy szint amin szívesen élnék, és van afelett az aminek semmi értelmét nem látom. És meglepődnél mennyire nem akarnék sokat. A YT ezzel szemben viszont a "még, még MÉÉÉÉG!!" szinten van. Ami nem hogy márkahűséget fog növelni, hanem elidegenedést, és saját magának készíti az ellenfeleket.

Renhoek
Renhoek
2023. jún. 30. 23:54
#7

Ilyen sajnos a magyar mentalitas. "Megoldjuk okosba", ha meg szabalyozzak, akkor hoborgunk. Fel se merul senkiben, hogy egy ingyenes szolgaltatast hasznal, amihez brutalis merteku szerverpark es savszelesseg kell? A vilag teljes internetforgalmanak 35%-at a Youtube generalja. Mit gondoltok ez csak ugy a levegobol termelodik? Ha nincs bevetel, nem fogjak fizetni a szervereket, a savszelt, sem profitot adni a tartalomgeneraloknak. Sajnos a reklamok kellenek ahhoz, hogy a modell fenntarthato legyen, es tovabbra is keszitsenek ra tartalmakat az emberek. 

Ahogy ingyen kaja sincs, ugy minosegi ingyen szolgaltatas nincs. Vagy fizetsz erte reklamok nezesevel, vagy havi 12 dollart kipengetsz. Cserebe maga a platform jol mukodik. Teljesen ertheto, ha szabalyozzak. Meg lehet oldani "okosba", de akkor csak a szolgaltatas lesz sz*rabb, vagy siman lekapcsoljak, mert nem eri meg uzemeltetni.

GhanBuri
GhanBuri
2023. júl. 1. 14:00

@Renhoek Teljesen felesleges ez a magyarozás, amennyiben nem csak és kizárólag Magyarországon fordul elő ez a jelenség. Amennyiben nem, amit mondtál, az nettó rasszizmus.

A sávszélességre való hivatkozásról jut az eszembe, hogy már nagyon régen volt egy sor lamentálás a gerinchálózat fenntartóitól arról, hogy a forgalom nagy részét a videók, azon belül is a Youtube tölti ki, de ehhez képest egy fillért sem adnak a bővítésekbe.

Ahogy a csatornát tartalommal kitöltőktől pedig azt lehet hallani, hogy egy évtizeddel ezelőtt még elég szép összegeket lehetett kapni a nézettségért, ma ugyanakkora nézettségnél ez már a töredéke a korábbi összegeknek - lényegében minden tartalomkészítő kénytelen saját termékeket árulni vagy Patreonon pénzt kérni a törzsközönségtől.

Szóval nekem úgy tűnik, hogy a Google érdemi konkurens híján beindította a kaszát, remélem, ennek az lesz a következménye, hogy lesz konkurencia - ahogy az a működő kapitalizmusban történni szokott.

Solero77
Solero77
2023. jún. 30. 22:53
#6

A YouTube egy profitorientált cég, vagy a prémium előfizetésből van bevétele, vagy a reklámokból.
Az hogy ki melyik utat válassza az a saját joga, de hogy ha külső alkalmazás útján akarja valaki a bevételt ellopni, az ellen én is tennék. Akár feljelentés útján is, mivel ez konkrétan lopás.
Én sokat YouTube-ozok, így már vagy 5 éve van előfizetésem, és nem kell szórakozzak egyébb app-okkal, csak nézem reklám nélkül. Ennyi.

takos81
takos81
2023. júl. 3. 15:36

@kiberg Én ezzel nem értek egyet. Ha kell táska, rákeresek a neten, és megveszem valahol. Ékszerért inkább ékszerboltba mennék, de azt is csak akkor, ha kell. Programot meg akkor veszek, ha szükségem van valamiért rá. A lényeg az, hogy egy normális helyzetben először felmerül az igény, és utána veszel valamit. A reklám viszont konkrétan felkorbácsolja benned az igényt egy olyan dolog iránt, amire egyébként korábban nem is volt igényed. A reklám egy bazi nagy átverés.

m76
m76
2023. jún. 30. 22:50
#5

Én pontosan megmondom milyen hatással lesz. Olyan mint a weboldalak esetében amik ezt csinálják: A reklámblokkoló kikapcsolását ki lehet érdemelni, ha jó a tartalom és nem elviselhetetlenek a reklámok.  Ha megpróbálnak zsarolni ott az a bizonyos X az ablak sarkában, és soha vissza nem jövök mint átogató.

patrik2991
patrik2991
2023. júl. 1. 11:29

@m76  ja, régen semmi gond nem volt a youtube-os reklámokkal, de ami manapság megy az sajnos nekem nem éri meg a cécót, úgyhogy inkább adblock, ha blockolják az adblockot az is teljesen elfogadható, sok oldal meglépte már, már nem is emlékszem rájuk, erre se fogok. :) (a prémium jó, csak fapados... majd ha tudja azt a rengeteg funkciót amit a vanced, szóljanak...)

attee0002
attee0002
2023. jún. 30. 20:23
#4

A reklámok mérhetetlen mennyisége teljesen tönkretette az internetezés élményét. PC-n is elég rossz reklámblokkoló nélkül internetezni, de mobilon egyszerűen szörnyű. Az összes oldal tele van alul, felül valami reklámsávval, a tetején videó, ami automatikusan elindul, és ha lejjebb görgetsz, nem, hogy megállna, hanem kis ablakban rögzül valahol, a lapon a tartalom ide-oda ugrál, amíg tölti be a sok szemetet, hogy rossz helyre tudj nyomni, kitakarja az egész képet valami felugró szar egy apró X-szel a sarokban, beúszik oldalról valami, amit ha kinyomsz, nem bezárul, hanem félig-meddig kiúszik a szélére... Egyszerűen pocsék.

Aztán csodálkoznak, hogy az ember nem akar 60% reklám / 40% tartalom elrendezésben böngészni, és inkább blokkol mindent. Én hajlandó lennék kinyomni a blokkolót, ha akkor a Youtube-on a reklám nem a videó HELYETT lenne, hanem alul a videó alatt, vagy oldalt a videójavaslatok helyén banner formájában lenne, csendben. De az, hogy nekem videó előtt, meg pár percenként közben is valami hülyeséget kell nézzek, az nem játszik.

takos81
takos81
2023. júl. 1. 22:55

@attee0002 Az a vicc, hogy az emberek azért fordultak a tévé felől az online felé, mert ott nem volt reklám még olyan 15 éve. De ami most van, az simán utolérte a tévé szintjét. Ez van, ha a pénzemberek ráteszik a kezüket a technikai vívmányokra.

Resike
Resike
2023. jún. 30. 19:57
#3

Vicces lesz majd azt látni hogyan is fognak ebbe belebukni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jún. 30. 19:34
#2

Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben lesz majd valamilyen megoldás a reklámok tiltására, mindenféle prémium vacak nélkül.

Dragon3k
Dragon3k
2023. jún. 30. 19:06
#1

Ha nem ilyen undorító módon csinálnák a dolgokat, akkor kevesebben használnak reklámblokkolót, prémium/reklámblokkoló nélkül egy használhatatlan fos szar az egész. Amíg videót előtt volt egy reklám és közben 1-2, azzal még nem is volt gond, de most már van 2 reklám előtte és pár percenként is előfordul már, és csodálkoznak, hogy blokkolót használnak az emberek.

GhanBuri
GhanBuri
2023. júl. 4. 12:11

@abysan Látom, azóta sem csináltad meg a házit. Akkor tessék, itt a megoldás (még mindig az első találatról beszélünk, szóval nemcsak ez az egyetlen forrás

https://www.eff.org/deeplinks/2020/03/google-says-it-doesnt-sell-your-data-heres-how-company-shares-monetizes-and

Google Says It Doesn’t 'Sell' Your Data. Here’s How the Company Shares, Monetizes, and Exploits It.Az Electronic Frontier Foundation (eff.org) cikke. A site megbízhatósága a mediabiasfactcheck szerint:

https://mediabiasfactcheck.com/electronic-frontier-foundation/

Bias Rating: LEFT-CENTER
Factual Reporting: HIGH
Country: USA
Press Freedom Rank: MOSTLY FREE
Media Type: Organization/Foundation
Traffic/Popularity: Medium Traffic
MBFC Credibility Rating: HIGH CREDIBILITY

Mondanám, hogy akkor szerintem ennyit erről.

Vissza az oldal tetejére