1. oldal

Több mint egy évnek kellett eltelnie, hogy végre mi is kezünkbe vehessük a Japánban már tavaly megjelent Yakuza 3 című, kizárólag PS3-ra kiadott akciójátékot. A szigetországban Ryu Ga Gotoku néven futó széria eddigi részei rendre pozitív kritikákat kaptak a sajtótól, nem csoda, hogy meglehetősen népszerűek az ottani játékosok körében. Az már sokkal inkább meglepő, hogy a nyugati közönség mindig csak egy-két éves késéssel tehette rá a kezét a lokalizált verziókra. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Japánon kívül nem arattak túl nagy anyagi sikert az eddigi Yakuza programok, emiatt sokáig olyan hírek keringtek az interneten, hogy a harmadik epizód nem is fog nálunk megjelenni, mivel az nem éri meg a programot kiadó Segának. Szerencsére a rémhír hamisnak bizonyult, így a rajongók ismét elmerülhettek a japán alvilág izgalmas, ámde veszélyes világában.

A múlt nem enged

Van egy sanda gyanúm, hogy sokan nincsenek tisztában a sorozat korábbi részeivel, így gyorsan fussunk át az előzményeken, illetve nézzük meg milyen stílusú programról is van szó. A PS2 korszak már a vége felé járt, amikor kiadták az első két Yakuza részt, melyek főszereplője egy Kazuma Kiryu nevű férfi volt. Ő sokáig a japán maffia tagjaként tengette napjait, egészen addig, míg legjobb barátja meg nem ölte az egyik yakuza család egy tagját. Kazuma magára vállalta a gyilkosságot, hosszú éveket kellett a rács mögött töltenie, ráadásul klánja is magára hagyta. Ennek ellenére Kazuma kétszer is megmentette egykori „családját”, hiszen először felhajtotta a tőlük ellopott 10 milliárd jent, majd megakadályozta a szervezet széthullását. Akinek korábban nem volt lehetősége kipróbálni az első két Yakuza programot, annak ajánlott belenézni a harmadik részben látható „sztori játékmódba”, melyben Kazuma részletesen elmeséli, hogy mi történt vele korábban. Bár nem tartozik a fő Yakuza történetszálhoz, érdemes megemlíteni a kizárólag japánban megjelent Ryu Ga Gotoku: Kenzan!-t, mely a sorozat egy mellékága. A többi résszel ellentétben ez az epizód nem napjainkban játszódott, hanem a feudális japánba kalauzolt el minket.

 

2. oldal

Ezzel el is érkeztünk a Yakuza 3-hoz, mely a Kenzantól eltérően ismét Kazuma Kiryu történetét folytatja. A nyitó képsorokból úgy tűnik, hogy hősünk végleg megszakította kapcsolatát a maffiával, hiszen egy árvaházat vezet Okinava egyik szigetén, ahol az a legnagyobb gondja, hogy tud-e fogni egy méretes halat a vacsorához. Azzal gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ez az idilli helyzet nem tart sokáig, hiszen hamarosan két barátját is megpróbálják megölni. A Yakuza 3 története lassan indul be, először többnyire csak az árvaház körüli feladatokkal fogunk foglalkozni, de pár játékóra múlva már komolyabb, izgalmasabb küldetéseknél is helyt kell állnunk. Ha már szóba kerültek a missziók, egy piros pontot mindenképpen megérdemelnek értük a fejlesztők, hiszen kellőképpen változatosra sikeredtek. A tipikus „lásd el valakinek a baját” feladatok mellett utcai üldözés, akciófilm forgatás, divattanácsadás (nem vicc), tárgykeresgélés is szerepel a repertoárban, és persze ez még nem a lista vége. További pozitívum, hogy nagyon ritkán ismétlődnek a feladatok, így nem fenyeget a monotonitás veszélye.

A játékmenet alapjai nem változtak az előző részekhez képest, hiszen még mindig egy nyílt világú akciójátékról van szó. Sokan a GTA szériához hasonlítják a programot, pedig a szabadon bejárható területet és az alvilági témát leszámítva nem sok közös vonás van bennük. A Yakuzában nem fogunk autókat lopni, járókelőket laposra verni, nem robbantunk fel mindent, ami az utunkba kerül. Hősünk sem egy elvetemült bűnöző, mint a GTA játékokban, hanem egy becsületes, a múltjával leszámolt yakuza tag. Maga a bejárható terület is sokkal kisebb, mint a Rockstar stúdió játékaiban. Míg azokban egy teljes város lemodellezésre került, itt csak egy-egy városrész szerepel a programban, amelyet gyalog kell bejárnunk. Összesen két helyszín szerepel a Yakuza 3-ban, a sorozat korábbi részeiből visszatérő Kamurocho (Tokió egy negyede), illetve az Okinaván található Ryukyu.

3. oldal

Kis méretük ellenére mindkét városrészben rengeteg a tennivaló, hiszen számos bolt, szórakozóhely és utcai árus vár minket, amelyeknél elkölthetjük a pénzünket. Ezeken a helyeken rengeteg minijátékot próbálhatunk ki, melyek ráadásul sokkal változatosabbak, mint a legtöbb hasonló stílusú játékban. A bárokban billiárdozhatunk és dartsozhatunk, a játéktermekben shoot ’em up játékokkal verhetjük el a pénzünket, a szerencsejáték barlangban több tradicionális kártya és kockajátékot is kipróbálhatunk és még lehetne sorolni. Külön ki kell emelnem a karaoke bárt, hiszen Japánban ennek a szórakozási formának nagy hagyománya van. Mi is betérhetünk ilyen helyekre, hogy aztán elénekeljünk egyet-egyet a programba bekerült számok közül. Persze valójában nem fogunk dalra fakadni, hiszen ez csak egy ritmusjáték, ami annyit tesz, hogy a képernyőn megjelenő gombokat kell a megfelelő pillanatban lenyomnunk, így szerezve minél több pontot. Nagyon poénos, ahogy egy olyan morcos ex-yakuza, mint Kazuma Kiryu japán dalokat énekel, nem csoda, hogy ez volt az egyik kedvenc játékmódom.

Bocs öreg, bevernéd a képem?

A minijátékok mellett nagyon sok időnket fogják felemészteni a folyamatosan belénk kötő járókelők, pontosabban a velük folytatott csetepaték. Aki játszott már japán szerepjátékkal, az tudja, hogy azokban előszeretettel zúdítanak a játékos nyakába véletlenszerűen felbukkanó szörnyeket, melyek legyőzése csak a karakter fejlődését szolgálja. Bár a Yakuza 3 nem RPG, ez a módszer (kissé átalakítva) itt is megjelenik. Ahogy az utcán lófrálunk, és próbálunk egyik helyről eljutni a másikba, újra és újra meg fognak támadni az utcán lófráló utcakölykök és yakuzák.  Rengeteg ilyen harcot kell átvészelnie a játékosnak, gyakran előfordult, hogy fél percen belül háromszor támadtak rám. A dolog az első pár alkalommal még élvezetes, a huszadik-harmincadik eset után kissé unalmas, a századik harc után pedig egyenesen frusztráló, hogy nem lehet verekedés nélkül átvágni a városon. A legrosszabb, hogy ilyenkor mindig el kell nyomnunk egy rövid párbeszédet, amiben a támadónk elmondja, hogy azért kötött belénk, mert épp nem volt jobb dolga, vagy mert véletlenül nekiütköztem (ami ráadásul nem is igaz). Szerencsére ezek a csaták egyáltalán nem nehezek, és mindig kapunk értük valami jutalmat, de beértem volna kevesebb harccal is. Viszont a korábbi részektől eltérően szinte semmit sem tölt ezeknél a részeknél a játék, így azonnal átváltunk „csata módba”. Az alacsony töltési idő amúgy az egész játékra jellemző, pár másodpercnél hosszabb időre sosem esünk ki a játékból, és az is csak akkor fordul elő, ha bemegyünk az épületekbe.

 

4. oldal

Ha még egy indokot kellene mondanom, hogy miért tér el gyökeresen a GTA és a Yakuza játékmenete, akkor mindenképpen a harcrendszert említeném. Míg előbbiben inkább a lőfegyvereken van a hangsúly és pusztakézzel igazából nem sokra megyünk egy komoly szituációban, addig utóbbiban csakis a közelharcról szól a móka. Kazuma rengeteg különböző, sokszor igencsak brutális mozdulatot tanulhat meg, amelyekkel megkeserítheti az ellenfelei életét (nem hiába nevezik Dojima Sárkányának). Attól nem kell félni, hogy a játék átváltana Street Fighter, vagy Mortal Kombat módba, mivel a harc megmaradt a realizmus talaján, ergo semmilyen szuperkombó, vagy egymillió gombnyomásból álló kombináció nem került be a programba. Nagyon jó ötlet, hogy szinte bármilyen tereptárgyat felkaphatunk csata közben, hogy aztán azokkal lássuk el ellenfeleink baját. Nincs is felemelőbb érzés annál, mint amikor valakinek a nyakába akasztunk egy biciklit, vagy egy zászlórúddal ápoljuk le a testét. Ha pedig profibb felszerelésre vágyunk, meglátogathatjuk kedvenc fegyverkereskedőinket, akik különféle késeket, botokat, kardokat adhatnak el nekünk, illetve képesek fejleszteni meglévő eszközeinket is. A harcok (és a küldetések) után tapasztalati pontokat kapunk, melyeket a négy fő kategória között elosztva tudunk újabbnál újabb kombókat és képességeket venni hősünknek. A leglátványosabb mozdulatokat azonban nem tudjuk így megszerezni, azokhoz csak megvilágosodás révén juthatunk hozzá. Igen, jól olvastátok, a Yakuza 3-ban meg fogtok világosodni. Többször szemtanúi leszünk olyan eseményeknek, amelyeket meg kell örökítenünk a mobiltelefonunk kamerájával, majd ezzel kapcsolatban válaszolnunk kell egy kérdésre. Ha mindent jól csinálunk, akkor Kazuma egy speciális mozdulattal lesz gazdagabb, amelynek nagy hasznát vehetjük a harcokban.

A Yakuza esete az ollóval

Azt már tudjuk, hogy mi csak alapos késéssel juthattunk hosszá a Yakuza 3-hoz, ám sajnos nem csak a megjelenés időpontjában különbözik a japán és a nyugati verzió, mivel a kiadó briliáns ötletének köszönhetően néhány dolgot kivágtak a mi változatunkból. A legbosszantóbb hiányosság, hogy eredetileg mindkét városban voltak hostess bárok, illetve kabaré klubok, ahova be lehetett térni.  Sajnos mi úgy, ahogy van, kimaradunk ezekből, lévén a nyugati verzióból mind a 10 ilyen helyszínt kivágták, ráadásul 4 minijátékkal, 2 küldetéssel és pár trófeával is szegényebbek lettünk. Hogy valami pozitívumot is mondjak a mi verziónkról, minden eddig elkészült DLC, és extra játékmód szerepel a lemezen, melyeket a játék végigjátszásával nyithatunk meg. Ha csak a fő küldetésekre koncentrálunk, akkor körülbelül 20 óra alatt érhetünk a program végére, ám ha igazán elmerülünk Yakuza 3-ban, akkor ennek több mint a dupláját is elérhetjük, hála a rengeteg extra tartalomnak és küldetésnek.

 

5. oldal

Technikai szempontból elemezve a játékot megállapíthatjuk, hogy az meglehetősen stabil lábakon áll, bugoknak vagy akadásoknak nyoma sincs. Azt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy az eredetileg tavaly kiadott játék grafikája ma már kicsit kevésnek bizonyul. Szó sincs arról, hogy ronda lenne a Yakuza 3, de a karakterek kidolgozottsága és a tárgyak részletessége elmarad az olyan csodáktól, mint teszem azt a God of War 3. Ennek ellenére dícséret illeti a programot, hiszen egy élettel teli, változatos Japán képét vetíti elénk, legyen szó akár Ryukyu homokos tengerpartjáról, vagy Kamurocho neonfényekkel zsúfolt szórakozónegyedéről. A mozgás animációi, különösen a verekedéskor látott mozdulatok ugyanakkor nagyon jól sikerültek, és igazából az arcmimika sem lett rossz, bár ennél már láttunk jobbat. Az audió részlegre viszont nem igazán lehet panaszunk. A harcok közben hallható zúzos zenék és a háttérhangok is megütik az elvárt szintet, de legjobban a szinkronhangok tetszettek. Aki nem rajong a japán nyelvért, az bizonyára húzni fogja a száját, hiszen angol szinkron egyáltalán nincs, csak angol felirat. Viszont a hozzám hasonló játékosok élvezettel fogják hallgatni a karaktereket, hiszen nagyszerűen teljesítenek a szinkronszínészek (érdekesség, hogy a játékbeli karaktereket az ő arcukról mintázták). Egyetlen hibája van a programnak e téren, méghozzá az, hogy sok más japán játékhoz hasonlóan nincs minden mondathoz hangalámondás, sokszor csak szöveget láthatunk. Azért a Yakuza 3 nem egy RPG, ahol milliónyi párbeszéd van, jó lett volna, ha nem ezen spórolnak a készítők.

Kicsit furcsa, hogy míg Japánban már a pár hete megjelent Yakuza 4-gyel játszanak a játékosok, mi még csak most kóstolhattunk bele elődjébe. Reméljük a harmadik részből fogy majd annyi, hogy a Sega a folytatást is elhozza nekünk, még ha egy év késéssel is. Mert a Yakuza 3 egy élvezetes, ízig-vérig japán játék lett, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Aki nem idegenkedik a japán kultúrától, játékstílustól, és szeretne egy izgalmas történettel nyakon öntött, sok helyen filmszerű akciójátékot kipróbálni, az nyugodtan ruházzon be erre a programra, nem fog rossz üzletet csinálni.

A játék nyitóvideója