A The Incredible Adventures of Van Helsing és a Warhammer 40,000: Inquisitor - Martyr kapcsán most már tényleg világszerte ismertté vált magyar NeoCore Games bejelentette régóta rebesgetett új játékát. Az anyag a King Arthur: Knight’s Tale névre hallgat, és alapvetően egy körökre osztott rendszerű, taktikai szerepjátékra számíthatunk.

A bejelentés szerint a készítők igyekeznek ötvözni a hagyományos, karakterközpontú szerepjátékok elemeit a körökre osztott taktikai játékokkal, mindezt pedig egy sötétebb fantasy körítéssel, ami a sokak által ismert brit legendákon alapul.

A harcok során egy kisebb csapatnyi hőst irányítunk majd, akiket összesen 30 közül választhatunk ki, akik pedig összesen 5 karakterosztályból kerülhetnek ki, különböző képességek és tárgyak kombinációjával.

Úgy tűnik, hogy a játék fontos része lesz a lovagjaink menedzselése. Az egy dolog, hogy összegyűjthetjük a magunk kis kerek asztala köré a lovagjainkat, akikkel aztán különböző felállásokban küldetésekre indulhatunk, de egyrészt ha meghalnak, akkor az végleges, nem támadnak fel, ha pedig különböző sérüléseket szenvednek, akkor egy ideig nem indulhatnak újra harcba, és gondoskodnunk kell a gyógyulásukról. 

Persze a játék során a lovagok egyre erősebbek lesznek, és a NeoCore azt ígéri, hogy a hagyományos szerepjátékokhoz hasonló mély, részletes fejlődési rendszeren, egyedi skillfákkal határozhatjuk majd meg az előmenetelüket. Ehhez pedig természetesen egy kidolgozott loot-rendszer is társul, a tárgyakkal pedig tovább variálhatjuk a taktikáinkat.

Galéria megnyitása

A térképen látható lesz egész Avalon, ahonnan kiválaszthatjuk a küldetéseinket és felfedezhetünk, miközben menedzselnünk kell Camelotot is: feladatunk a vár bővítése új épületekkel, amik aztán különböző fejlesztésekre adnak lehetőséget, illetve különböző módokon segítenek a sérült lovagjaink gyógyításában és menedzselésében.

Ezen kívül várható, hogy a történet során komoly döntéseket kell majd meghoznunk, és bekerül egyfajta moralitási rendszer is, ami a döntéseinknek megfelelően alakul. A kampány végén pedig mindenféle endgame tartalmakkal is készül a NeoCore, erős bossokkal, randomizált küldetésekkel és további karakterfejlesztési lehetőségekkel.

Galéria megnyitása

A technikai háttérről annyit tudtunk meg a bejelentés során, hogy a játék engine-je DirectX 12-t használ, támogatja a fizikai alapú renderelést, a környezeteket fotószkennelés útján alakították ki, és kiváló minőségű motion capture animációkra számíthatunk.

A NeoCore indított egy Kickstarter-kampányt is, ahol 150 ezer dollárt szeretnének összegyűjteni a projekt befejezésére. A tervezett megjelenés 2021 első negyedéve PC-n (Steam), majd később jöhet a PS5- és Xbox-verzió, mindez a tervezett 39,99 dolláros áron.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Worlon
Worlon
2020. okt. 14. 13:43
#4

Nekem szimpatikus, én beszélltam 40 Euróval :)

Terror
Terror
2020. okt. 13. 20:23
#3

A videók alapján borzasztó lassú és vontatott a játékmenet. És lehet, hogy ezt a játékmotort is el kéne engedni már.

Meteoreso
Meteoreso
2020. okt. 13. 19:42
#2

Nagyon szimpi és örül a lelkem hogy vannak itthon ilyen csapatok a kissé mostoha oktatás ellenére... Sok sikert a csapatnak !!! Első vevőjük megvan.

Stormrage
Stormrage
2020. okt. 13. 19:33
#1

Az első, ami eszembe jutott a fószerról, az a WoW/WC3 Lich King/Arthas, csak én vagyok ezzel, így? Vagy tényleg kísértetiesen hasonlít?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. okt. 14. 8:44

@Stormrage  ez inkább valami korona-féleség, mint egy vért darabja, gyakorlatilag a feje búbja védtelen.

Vissza az oldal tetejére