Jó eséllyel mindenkinek volt már olyan élménye, hogy gyerekkorában vagy tiniként rajongott egy filmért, ezerszer megnézte, szinte minden mondatát, minden jelentét betéve tudta és emlékei között fiatalkorának, a filmművészetnek ékköveként raktározta el. Aztán teltek, múltak az évek és kíváncsiságból, nosztalgiából vagy egyszerű véletlen folytán ismét összefutott a korábban istenített alkotással.
A döbbenetet némi kognitív disszonancia követte majd az a szomorú konklúzió, hogy bizony a remekmű varázsa jócskán megkopott és már nem ugyanazt az élményt, hangulatot árasztja magából, mint mondjuk egy, két évtizeddel korábban. 2003 novembere nagyjából 17 éve volt és az akkor kiadott XIII a képregényes stílusával, David Duchovny hangjával egész tisztességes sikereket ért el és még 2010-ben is 7. helyezést el azon a listán, ahol arról lehetett szavazni, melyik játékok érnének meg egy folytatást.
A történetet, a grafikát, a jól kidolgozott pályákat, a fejlövésekért járó beugró animációkat, az átvezető videókat és a képregényes hangok bevillanását mind friss és érdekes elemként üdvözölte a játékosvilág, de az AI ostobaságát, a néhol túl nagyra tervezett pályákat és az időnként szögegyenes küldetéseket, egy mondatos „beszélgetéseket” unalmasnak, elhibázottnak ítélte.
Mostanra remake-et kapott a XIII és újra a főszereplő bőrébe bújhatnak azok is, akik sosem játszottak az eredetivel. Kérdés, akarják-e a Doom Eternalra, RDR2-re kihegyezett gépeiket ilyesmire pazarolni.
Már a főmenüben és a beállításoknál érződik, hogy valami nincs rendben. Ahogy mozgatom az egeret, minden más is mozog, menüpontok „ugrálnak” és ennek se technológiai, se ergonómiai okát nem találom – ha kreatív ötlet, akkor pedig morcos pillantást érdemel, nem implementációt. De komolyan, nem kell, hogy „földrengés” legyen az options böngészése közben, villantson a játékmenet inkább vagy valami más része a programnak.
Hiába vagyok tisztába azzal, hogy egy 2003-as kiadású játék remake fut éppen előttem, van az a cicomázás, felújítás és digitális sminkelés, ami hiába jobb mint az eredeti, még mindig hihetetlenül kevés. Több mint másfél évtizeddel később már nem hatnak meg a képregényes megoldások, a vicces „Aaarghh, Nooooo” feliratok az ellenség fölött de a „Crash, Boom” feliratok sem, amik robbanó hordókat, betörő rácsokat jeleznek.
A párbeszédek sekélyesek, sablonosak és gyakran laposak és egész őszintén csodálkozom azon, mit láthattak ebben a játékban régebben - még úgy is, hogy a felújított verzióból kivágtak részeket, szövegeket. Persze akkor még másféle filmek mentek a moziban, a TV-ben és az akció/lövöldözés jegyében született alkotások nem a shakespeare-i monológokról és a drámai párbeszédekről voltak híresek. Igaz, hogy az egyszerűségnek is megvan a maga helye és haszna, főként ott, ahol a cselekmény, a történés tényleg hangulatossá teszi a kerek egészet.
A sablonos, egysíkú karakterek mellett a főhős is nagyon lassan cammog a történet fonalát keresve, ami nem csoda, hiszen amnéziája van szegénynek. De az hamar kiderül róla, hogy zseniális katona, aki egész hadseregekkel is képes felvenni a harcot és legalább 8 fegyvert képes magával cipelni - a korábbi verzióban nem volt ilyen korlát.
Mindemellett az ellenségeink intelligenciája egy zsák szárított szöcskéjével egyenértékű. Lassan mozdulnak, de legalább türelmesen várnak ránk, amikor társukat lelőjük. Van, amikor észre sem vesznek minket, de ha mégis, akkor ezer méterről, 3/4-es fedezék mögött is meglőnek, hiszen a játéknak is kompenzálnia kell valahogyan.
Mi pedig megyünk előre, általában karabéllyal, ugyanis ahhoz rengeteg lőszert kapunk és szépen le lehet kaszabolni vele mindenkit. Nagy ritkán lopakodós küldetést is kapunk, itt kiélhetjük ninja fantáziáinkat, de jól rejtsük el a testeket, ugyanis 1 milliméter kilógást is észrevesz a szemfüles ellenség.
Az pedig már csak tiszta szórakozás, amikor egy bankból menekülve, a játék arra utasít minket, hogy a biztonsági őröket ugyan ne öljük már meg. Ennek az a folyománya, hogy felvehető székekkel fogjuk lopakodva leütni vagy megrohamozni szegény ellenlábasainkat – ezt akár humor szálnak is vehetnénk, ha nem lőnének ránk olyan veszettül.
Bármelyik részére is nézek a játéknak azt kell mondjam, hogy 2003-ban valóban friss, újító hatása lehetett, mostanra azonban egy kis púder és pár változtatás nemhogy értékelhetővé nem tette, de sajnos élvezhetővé is alig. Egész egyszerűen kevés minden szempontból, és aki abban reménykedett, hogy némi frissítést, okosítást, csiszolgatást is kap a játék, mint mondjuk a Mafia vagy a Destroy All Humans! kapott, az sajnos csalódni fog. Összesen kb. 5 órába telik mire végigverekedjük magunkat a játékon közepes nehézségen és annyi értelmet látok ebben (hacsak valaki nem ír kritikát róla), hogy elmondhatjuk magunkról, játszottunk a nagy klasszikus új verziójával, ha a régi kimaradt az életünkből – de a remake helyett, akkor már tényleg az előddel játsszunk inkább.
