Oldal I.

Immár kilencedik éve ég a világ X-men lázban, hisz ez alatt a majdnem egy évtized alatta már a negyedik film érkezett a népszerű, mutánsos témában. Mire az alap trilógia véget ért, kikristályosodott, hogy a szereplők közül még mindig egyértelműen Wolverine (a magyar mozis fordítás alapján Farkas - most ne menjünk bele, hogy miért nem Rozsomák) a legnépszerűbb. Hollywood pedig szereti a pénzt, így a nép akaratának engedve elkészítette a híres / hírhedt karmos mutáns előzményfilmjét. Ha pedig mozisiker, akkor marketing, s ennek különösen fontos elemét képezi a premierkor megjelenő játékadaptáció. Ugyan a legtöbb esetben ez nem jelent sok jót, ezúttal kellemesen csalódtunk, hisz akárcsak a nemrég érkezett Wanted: Weapons of Fate, az X-men Origins: Wolverine (továbbiakban csak Wolverine) is jobb, mint az utóbbi évek hasonszőrű játékai voltak. Ráadásul nem kisebb név szállította a programot, mint az id haverjaként elhíresült Raven software...

"[bold]Azt hittem, megismételhetetlen vagy, Farkas... tévedtem."

[/bold]

A játék története nagyjából az azonos című filmet követi, attól néha eltávolodva és kiegészítve, más perspektívából is bemutatva az ott látott eseményeket. Afrikából indulunk, és végigkaszaboljuk a fél világot, hogy kiderítsük, ki is valójában Wolverine, és miért is olyan, amilyen. Sok ismerősről hallunk majd, néhányat látunk is, párat pedig megölünk, ám nem mondom, hogy teljességgel tiszta lesz, miért is csináljuk mindezt. A történetmesélés tehát csak közepes, pedig egy képregényen alapuló játéknál ezt nagyon fontosnak tartom. Még akkor is, ha filmhez készült produktumról van szó.[bold]

[/bold]

Oldal II.

"A farkas is csak macska, csak egy kicsi... hopp, valamit összekevertem."

A játékmenet a már unalomig ismételt hack 'n slash, azaz harmadik személyű akciójáték receptjét követi. Amint megkapjuk az irányítást Logan felett, nincs más dolgunk, mint átvagdosni magunkat a minden sarkon leselkedő ellenfelek tucatjain, mindezt öt különböző fejezeten keresztül. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy kapjuk meg mutánsunk egyre erősebb képességeit, kombóit, melyek először még csak jó poénnak tűnnek, ám a későbbi pályák egyre erősödő ellenfelei esetében a használatuk egyenesen kötelező lesz. Wolverine egyetlen igaz fegyvere persze a karjából előugró hat adamantium-karom, így minden egyes támadásunk ezekhez az ikonikus gyilkoló eszközökhöz kötődik majd.

A készítőknek igazi piros pont jár, mert eddig egy képregény alapú játék sem érzékeltette olyan jól a szupererőket, mint azt az új X-men programban tapasztalhatjuk. Wolverine gyógyuló képessége miatt szinte halhatatlan, karmai soha nem fogynak ki a "munícióból", valamint hősünk sosem fárad el, ergo tényleg úgy érezhetjük, hogy megállíthatatlan erő képviselői vagyunk. Mivel a harcon kívül csak egy-két nagyon egyszerű puzzle feladvány vár ránk, elakadni sem nagyon lehet, és így a tíz óra hosszú - egyébként elég rövidke - játékélmény folyamatos intenzitással hat a játékos érzékszerveire. A cél tehát – ami egy gördülékeny akciójáték elkészítése volt – látszólag teljesül a játékmenetet illetően.

Ellenfeleink rendkívül változatos formában törnek életünkre, és ez tovább fokozza a hangulatot. Lesznek itt kommandósok, mutánsok, sőt, még robotok is, és akkor a bossokról még nem is beszéltem. Ez eddig nagyon jól hangzik, ám sajnos az egész dugába dől, mert hiába a nagy tűzerő és a sok rosszfiú, ha Logan szuperereje ellen nem érnek egy fabatkát sem. Közepes nehézség mellett aligha lesz olyan helyzet, hogy fenyegetve érezzük magunkat, sőt, még a komolyabb, elvileg izzasztónak szánt csatákban sem nagyon kell taktikához folyamodnunk. Elő a legfrissebben megtanult képességgel és nosza, máris mi állunk nyerésre.

Oldal III.

Ha arra gondolna a Kedves Olvasó, hogy sebaj, akkor majd nehéz fokozaton esik neki a játéknak, ki kell, hogy ábrándítsam. Az ugyanis csak a közepes nehézség végigjátszása után válik elérhetővé, ami egy ilyen könnyűre vett akciójáték esetén igazi öngólnak számít. A bossok még megmenthetnék a helyzetet, és tény, hogy az utolsó harc nem lesz egyszerű, de az egész koncepció elvérzik a millió apró programhiba miatt. Bizony, sajna a Wolverine koránt sincs kész, inkább egy, a fejlesztés végéhez közelítő bétaverziós programnak tűnik. Az még a kisebb dolog, hogy az ellenfelek belelógnak a falakba, vagy épp mi ragadunk fent a pálya textúraillesztési pontjain, de hogy a főellenfelek is kifagynak, az több mint dühítő. Ez pedig előfordul, még ha nem is mindenkinél, és nem is mindene esetben.

A mesterséges intelligencia sem erőssége a játéknak. Persze, ezt nem igen vesszük észre, hisz amint meglátjuk az ellenfeleket, egyből le is fejezzük őket, így idejük sincs reagálni. De kíváncsiságképp egyszer beálltam közéjük úgy, hogy nem csináltam semmit. Az eredmény már-már komikus volt. Néha teljesen rossz irányba lőttek, vagy épp meg sem mozdultak, akik viszont észrevettek, nagyon okosan, hátulról támadtak nekem. Ebből is látszik, hogy a potenciál megvolt a fejlesztőkben, csak sajnos a szűk határidő ismét koraszülöttnek adott életet. Egyébként megnyugtatásul közlöm, hogy a nehéz fokozat sem olyan nagy szám, csak egy-két alkalommal érezhetően van benne kihívás is, ennyi az egész.

Az, hogy a játék könnyű, és az, hogy bugos, még elintézhető egy-egy patch kiadásával, de mivel a Wolverine egy konzolokra összpontosító hack 'n slash játék, jó kérdés, hogy az irányítás miként szuperál számítógépes környezetben. Nos, eleinte meglepően jól, hiszen a főtámadások az egér segítségével hozhatóak elő, míg a billentyűzettel sem nagy kunszt elnavigálni a néha Lara Croftot is megszégyenítő módon ugrabugráló Logant. A gondok inkább a kombóknál kezdődnek, ezek ugyanis néha elég bonyolultak lettek, és bár meg lehet szokni a dolgot, nem árt, ha három, vagy inkább négy kezünk van. Ha viszont csak kettő, de van otthon egy gamepad, máris szebb lesz a világ, úgyhogy homo sapienseknek erősen ajánlom egy kontroller beszerzését.

Oldal IV.

Hugh Jackman, a jó pasi

Ugyan a bekezdés címéről egy hölgynek több fogalma lehet, tény, hogy Wolverine filmbéli megformálóját sokan jó partinak tartják. Ilyen fickóhoz pedig szép játék dukál, és ezt a feltételt az új X-men már-már teljesíti is. A textúrák nem rosszak, a karakterek pedig kifejezetten részletesek lettek, különös tekintettel Rozsomák úrra. Persze, ez azért elvárható, hisz a játékot az Epic harmadik generációs Unreal motorja mozgatja. A pályadesign ezzel szemben elég vegyes érzéseket kelt. Néha hihetetlen igényességgel megalkotott területekre tévedünk, míg máskor - főleg a belső tereken - elnagyolt módon berendezett, ötlettelen, sivár helyszínekkel szembesülünk. Itt is érezhető tehát a játék félkész állapota, hisz ugyan változatos helyekre kalauzol a program, de ezek kivitelezése nem ér fel a tervezettekhez. Egy kicsit több idő ráfordításával nagyon megkapó környezetet kreálhattak volna a fejlesztők. A linearitás viszont így is, úgy is a pofátlanság határát súrolja. Egy kicsit sem térhetünk le a sárgaköves útról, mert ha így teszünk, akkor a közel halhatatlan Logan sec perc alatt feldobja a sáros bakancsát. Még szerencse, hogy a játék legalább jól fut. A tesztgépen (AMD X2 4400+; HD 3870; 6 giga RAM) meg se röccent 720p-s felbontás alatt (van 16:9 támogatás).

Tehát a grafika vegyes, a pályák változatosak, de lineárisak, a gépigény pedig jó. Ha azonban van olyan vizuális elem, amiben a Wolverine kiemelkedőt nyújt, az a vér. Kérem szépen, láttam én már brutalitást, de ami itt folyik, az nem csak sima vér, hanem benne áztatott végtagok és belső szervek ízlésesen vegyített halálkoktélja. Farkas jön, lát, öl, és útját szabályosan felszeletelt emberek jelzik világszerte. Mindennek tetejébe pedig az összes sérülés meglátszik Logan modelljén, így bármikor megcsodálhatjuk elképesztő gyógyulási folyamatait. Le a kalappal a Raven programozói előtt, mind a merészségük, mind a türelmük miatt, mert ezt megcsinálni manapság nem túl megszokott. Rátesz egy lapáttal maga Rozsomák is, aki ha a pályadesign úgy hozza, teljesen magától kapja fel az ellenfeleket és szúrja fel őket a kiálló elemekre. Brávó!

Ami a hangot és a zenét illeti, mindkettő a filmből van, szóval csalódni nem nagyon fogunk. Az összes színész kellő beleéléssel adja a karaktereket, míg az akciót néha előre renderelt animációs filmek szakítják meg. Ezek nagyon jó koreográfiát kaptak, és a hangulatuk is üt rendesen. Ez utóbbi amúgy az egész játékra igaz. Nem hittem volna, de minden hibája ellenére a monitor előtt tartja az embert az új X-men, és ez leginkább a szórakoztató atmoszférának köszönhető. Hiába, a Raven nem véletlenül híres fejlesztőcsapat. Kár, hogy ezúttal nem kaptak elég időt.

Oldal V.

Összegzés

Az X-men Origins: Wolverine nem rossz játék, sőt, bizonyos esetekben kifejezetten jó, de szenved a gyermekbetegségeitől, és épp ezért nem nagyon merem ajánlani, csak a film- és képregényszéria rajongóinak. Ha nem kellett volna elsietni, igazi klasszikus válhatott volna belőle, ám jelen állapotában hemzseg a bugoktól és a szemmel láthatóan hiányos részletektől. Mivel pedig multiplayer sincs, a szavatosságával sincs minden rendben. Egy próbát megérhet, ha tetszett a film, vagy ha szeretjük az akciójátékokat, és mint filmadaptáció, így is kifejezetten magasra tette a lécet, de csodát azért most se várjon senki. Ki tudja, talán majd legközelebb...

Chocho