Úgy tűnik egyre több stílusban kezdik megtalálni a helyüket a magyar filmek is. Nem is olyan régen olvashattátok a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) kritikáját, ami az online zaklatásról, a fiatalok digitális életéről és hétköznapjairól szólt és nagyon jól sikerült. Most a skandináv krimik és thrillerek világába csöppentünk Mészáros Ujj Károly új filmjével. Akinek a rendező és Balsai Móni neve alapján a Liza a Rókatündér ugrik be nagyon is jó nyomon jár, azonban az aranyosan esetlen, varázslatos és sötét humorú filmből csak a sötétség maradt meg, sőt abból duplát kértek, biztos, ami biztos.
Az X - A rendszerből törölve egyszerre ismerős és idegen. Egy fiktív Magyarországon játszódik, ahol hétköznapi életek, tüntetések és öngyilkosságok adják meg az alaphangot. Barátságtalan, ijesztő, rideg világ ez, ahol a rendőrfőnök is a könnyebb utat választaná legszívesebben. A lezárt ügyek maradjanak a fiókokban, ne piszkálja őket és a statisztikát senki, anélkül is van elég baj. A Balsai Móni által alakított rendőrnyomozó azonban egy széthullás határán táncoló karakter, aki zseniális következtetésekkel és tévedhetetlen intuícióval új lendületet vihetne az öngyilkosságokat övező rejtélyek megoldásának érdekében. Viszont az összetört, pánikbeteg, labilis nőt, hiába van igaza, olyan könnyen félresöpri a rendszer, hogy a fal adja a másikat.
Ez a világ nem akar hősöket, gyakran eredményeket sem.
De ha már a munkahely ennyire reménytelen, akkor legalább a magánéletben nyugtunk lehetne, igaz? A korábban emlegetett sötét és rideg világ azonban nem hagyja ezt. „Ahány ház, annyi baj legyen!” állhatna a film plakátján. Az öngyilkosságok egyre furcsábbak és reményt egy új munkatárs hoz csupán – vidéki kollega, bizonyítani akar, és szívesen betársul az elvileg tiltott nyomozásba. Ketten többre jutunk a sötétség és a titkok ellenében? Egységben az erő? Az igazság, az ügy megoldása és a látszatok mögé bújtatott rettentő sorozatgyilkosság egyre bonyolultabb hálóba szövi a szereplőket.
Az eltemetett múlt nem csak a megoldást rejti – kiderül, olyan erő húzódik a háttérben, amely évtizedek távolságából is halálos veszélyt jelent bárkire, aki be szeretne pillantani a kulisszák mögé.
A film néhol lassan hömpölyög, máskor alig győzzük kapkodni a fejünket. Nem is az akciójelenetektől izgalmas az egész, a csavaros, szálakat összekuszáló, új nézőpontot adó történet az, ami folyamatos feszültségben tartja a nézőt. A főszereplők is a siker és a teljes kudarc határán egyensúlyoznak végig. Hőst biztosan nem fogunk látni a mozivásznon.
Esendő embereket annál inkább, legyen szó iskolai verekedésről, elhunyt házastársról vagy épp a siker akarásáról. Ez adja az X egyik tragikumát is: mindenki a saját világába zárva küzd a mindennapokkal, a terhekkel és nagyon nehezen talál kapcsolatot a többiekkel. Pedig ahogy összecsapnak a hullámok a fejek felett, nagyon is sokat érne egy segítő kéz, egy kapaszkodó, egy reménysugár.
De megvéd ez az árulástól?
Jó alkotáshoz hűen kérdéseket is kapunk, amik az eltemetettnek hitt múltról, a feldolgozatlan traumákról szólnak. A központi szerepet azonban az igazság és annak a törékenysége kapta. Mit ér az igazság, ha senki nem kíváncsi rá? Elég lehet tudni és megfejteni a titkokat, ha az igazságszolgáltatás elmarad? Úgy túnik ebben a világban nincsenek egyenes válaszok. Fekete és fehér helyett nehezen behatárolható szürke van csak, ami több kérdést vet fel, mint amennyi választ ad.
Egyetlen dologban bízhatunk csak: ha elég kérdést felteszünk, akkor legalább annyi nyugalmat és békét sikerül kiharcolnunk magunknak, hogy tovább folytassuk hétköznapi, feltűnéstől mentes kis életünket. Hiszen nem hősök, csupán átlagemberek vagyunk. Nem akarunk a végtelenségig válaszokat keresni, megelégszünk azzal, hogy a ma jobb, mint a tegnap volt. És ez holnap is elég lesz.
