I. oldal

A kétszáz kilós, texasi állat teli torokból üvölt. Hergeli a közönséget, a feje már vörös, a nyála fröcsög, a legtöbben neki drukkolnak, de vannak olyanok is, akik legszívesebben a pokolban látnák. Nem bírja a kritikát. A harmadik bekiabálás után a nézők közé veti magát, és ököllel fenyeget meg egy szerencsétlen, barna öltönyös családapát, egy pillanat sem telik bele azonban, és a bejáratnál megjelenik egy maszkos, mexikói fickó. A két harcos egymásnak esik, az észak-amerikai rezzenéstelen arccal áll minden ütést, majd elkapja ellenfelét, izzadt hónalja alá szorítja, és akkora szaltót vet vele, hogy a közelben állók rögtön orvosért kiáltanak. A mutatvány gerinctörő volt, a lucha harcos arcát eltakarva szenved a padlón, a másik ünnepelteti magát, majd hirtelen befut a pályára két újabb nehézfiú, akik fellökve a bírót, azonnal a texasira ugranak. Az egyik lefogja, a másik agyba-főbe püföli őt, a közönség soraiból valaki még egy mankót is hozzájuk vág, majd két perc sem telik bele, s a legyőzhetetlennek hitt gonosz krumpliszsákként csuklik össze.

A WWE SmackDown vs. Raw 2011 segítségével igazi pankrációban lehet részünk. Az estét pirotechnika, üvöltő rockzene, rengeteg showelem, és szabálynélküliség teszi izgalmassá, a résztvevők a legkeményebb fogásokat mutatják be, s nem riadnak vissza attól sem, ha keményen oda kell sózni a másiknak, vagy bele kell térdelni valakinek az arcába. A mérkőzésvezető itt már nem sokat tehet, ha a harcosoknak úgy tartja kedvük, akkor a folyosóig rugdossák egymást, vagy hangosan káromkodnak élő adásban, és bár szörnyülködünk a hatalmas pofonok láttán, azért nem titok, hogy az összecsapások nagy része színház. A dobások, feszítések és ugrások úgy lettek kitalálva, hogy inkább látványosak legyenek, mintsem fájdalmasak, és noha nem egyszer tiszta erőből ütik egymást a játékosok, a hangsúly mégis az előadáson, a műsoron van. Ebben pedig profik, az ugyanis biztos, hogy nincs még egy sport, amiben ennyire jól szórakozna a néző.

A játék indítása után a menüben találjuk magunkat, ahol több játékmód közül is választhatunk. A play a gyorsmeccseket rejti, melyek stílus szerint nyolc további kategóriába lettek osztva, attól függően, hogy hányan vehetnek részt benne, vagy milyen szabályok szerint játszhatnak, míg a universe játékmód a korábbi karriernek felel meg, s egy versenynaptárat nyit meg előttünk, ahol minden héten több rangadó is vár. A feladat nem kicsi, de hasonlóan jól elleszünk a road to wrestlemania móddal is, mely különböző történeteket dolgoz fel, és amolyan kampányként funkcionál a játékhoz.

II. oldal

Ez utóbbiról érdemes bővebben is beszélni, ugyanis neki köszönhetően olyan legendás harcosok bőrébe bújhatunk bele, mint Rey Misterio, Christian, John Cena, vagy Chris Jericho, de ugyanitt Kofi Kingston, John Morrison, Dolph Ziggler, R-Truth, vagy egy saját karakter segítségével szembeszállhatunk a régóta veretlen Undertakerrel, Mark William Calaway-jel is. A játékmód remek kikapcsolódást nyújt, két harc között sétálhatunk a színfalak mögött, más harcosokkal találkozhatunk, felkereshetjük a menedzsmentet, és ha kedvünk tartja, akkor még verekedést is szíthatunk, legyünk akár az öltözőben, vagy a parkolóban, a helyszín gyakorlatilag mindegy. Itt a show a lényeg, s bár a mászkálós részek nem lettek valami komolyak, sőt inkább gagyinak kéne nevezni őket, azért a backstage jelenetekkel sikerült telibe találni azt, hogy mi tudja igazán feldobni a hangulatot.

A készítők minden korábbinál nagyobb figyelmet szenteltek a tárgyhasználatra is. Játék közben mindenféle létrát, asztalt, széket, kukát, karót, gitárt, meg egyéb harceszközt húzhatunk elő a ring alól, de nem ritka az sem, hogy a közönségből nyomja ezt valaki a kezünkbe. Vannak tárgyak, amiket el lehet dobni, és van, amivel csak verekedni lehet, s bár nem könnyű őket belendíteni, a korábbi részeknél azért életszerűbb lett a fizikájuk. Jópofa, hogy a létrához például tartoznak új mutatványok is, felmászhatunk rájuk, hogy egy hatalmas ugrással végezzük ki az ellenfelet, de a dolog visszafele is elsülhet, ha nem vagyunk elég gyorsak, akkor a másik felkelhet, és lerázhat minket a magasból. Az újdonságok sora pedig még nem ért véget, csinálhatunk például saját szupersztárt, egyéni befejező kivégzéseket, és előre megrendezett meccseket is.

Természetesen online is el tudjuk verni egymást, a THQ új másolás-, és játékcsere-védelme miatt azonban minden lemezhez tartozik egy szériaszám, melyet csak egyszer lehet felhasználni. A regisztráció után ezt nem lehet másra átruházni, így ha valaki használt játékkal kívánná meg a multiplayer lehetőségeket, akkor új kódot kell vásárolnia, mely 10 dollárba kerül.

III. oldal

A játék technikailag sajnos nem változott sokat. A WWE SmackDown vs. Raw 2011 ugyanazt az öreg motort használja, amit az elődök is, ez pedig főleg a verekedéseknél, és a mozgásnál korlátoz minket. Az egész rendkívül lassú és vontatott, a játékosok ráérősen sétálgatnak, nincsen bennük semmi élet, mi meg az ütéseket és a rúgásokat sem irányíthatjuk közvetlenül, mint az MMA-ben. Gombnyomásra nem mozdulnak be azonnal, ha lehúzzuk például a jobb kart, akkor gondolkozik a karakterünk fél másodpercet, és utána végrehajt egy bonyolultabb átdobást, vagy ha a földön van az ellenfél, akkor ugyanerre olyan mozdulatot csinál, ami éppen az adott helyzetben neki tetszik. Elkapja a lábait, és belelép a másik hasába, vagy felugrik, és könyökkel előre lecsap egy hatalmasat, sokszor nem is tudjuk, hogy mi lesz, csak azért nyomkodjuk a gombokat, hogy az emberünk ne álljon tétlenül. A mozgások ráadásul elég szegényesek is, ugyanazok az ütések, eldobások és rúgások ismétlődnek folyamatosan, aki az új harcos játékok valós idejű kézlendítéseihez szokott, az most itt nem fogja magát jól érezni!

A látvány nem erős, de nem is csúnya. A karakterek részletesek, főleg a közeli képeken látszik, hogy mennyit dolgoztak rajtuk, és a pálya, meg a közönség is rendben van, de az összkép annyira nem jó. Minden műanyaghatású, a grafika olyan három-öt évvel ezelőtti képet fest, mintha csak most bontogatná a szárnyait az új konzolgeneráció: sokkal többet várnánk tőle, s a kamera se valami jó. Túl messziről mutatja a ringet, nem érezzük a meccsek súlyát, a bíró állandóan elénk áll, ha pedig a szorítón kívül folytatjuk a bunyót, akkor vagy az emelvény, vagy a nézőtér korlátja takar be folyamatosan. Semmi dinamizmus nincsen benne, pedig egy kis kamerajátékkal sokat lehetett volna dobni a mérkőzéseken, még szerencse, hogy a hangok rendben vannak. A szinkron nincsen mindig szájra illesztve, de amúgy jó, a kommentátor kiabál, nagyon élvezi a meccseket, és igyekszik nem ismételni önmagát, a zene pedig egyenesen pazar. Templomgyújtogató halálmetál, a legdurvább fajtából.

Az élmény a vontatott játékmenetnek és a gyenge kivitelezésnek köszönhetően jelentősen csökken, ám nem szabad elfeledkezni a hangulatról, ami nem csak, hogy remekül sikerült, de rögtön megmenti a játékot is. Kőkemény férfiak és szexi cicababák gyepálják egymást a képernyőn, igazi kis valóságshowt hoznak össze a kedvünkért, és ez nagyon átjön. A meccs elején, a bevonulásoknál pedig mindig van valami ütős, nem várt esemény, ami tovább fokozza az izgalmakat. Aki szereti az ilyen színpadias, túljátszott verekedéseket, az jól ellesz a játékkal, ha pedig valaki belemerül a karrierbe, és az új történeti módba, akkor hosszú napokra, sőt hetekre lefoglalhatja magát.

IV. oldal

Igazi konzolos játék lévén nézzük meg gyorsan a DLC-ket is. Az első kiegészítőcsomag már a megjelenés napján elérhető volt, ez Chris Masters és Rey Mysterio karakterét teszi elérhetővé, illetve Kelly Kellynek ad egy szexi halloweeni ördög jelmezt is, hogy stílusosan emlékezhessünk a halottak napjára. A második csomag szintén kijött már, és British Bulldog, David Otunga, Justin Gabriel, Layla, Lex Luger és Wade Barrett karakterét nyitja meg előttünk, két új kosztümmel, és egy új, NXT Arena pályával, míg a harmadik CM Punkot, John Cenát és Undertakert öltözteti át egy WCW Nitro Arena szorító kíséretében.

Közepes játék lett a WWE SmackDown vs. Raw 2011. Látványos összecsapásoknak lehetünk benne a tanúi, igazi pankrációhangulat uralja a játék minden percét, a kivitelezésben viszont nem valami erős. Tele van olyan hibákkal, amit a Fight Night, a UFC és az EA Sports MMA címek után nem szabadna megengednie egy fejlesztőnek, a játék sajnos nem tud haladni a korral: ha vizes a puskapor, akkor nem fog elsülni. Reméljük, jövőre összekapják magukat a srácok, mert kár lenne elhanyagolni a szériát!

Platformok: PS2, Playstation 3, Xbox 360, Wii, PSP

Tesztelt platform: Xbox 360