Shop menü

WWDC 2013: BÉTA IOS 7-ET HOZOTT A NYÁR

Az Apple fejlesztői konferenciáján bebizonyosodott, amire már régóta számítani lehetett: az iOS az egyszerűség jegyében újul meg. De véglegesen csak ősszel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
WWDC 2013: Béta iOS 7-et hozott a nyár

Az iOS rengeteg változáson megy keresztül, a soron következő kiadással. A legszembetűnőbb a kezelőfelületet érintő újdonságok lesznek, de a Siri asszisztens sem maradt a régiben, a multitasking is jobb, mint valaha és az értesítési részleget is jelentősen "felokosították".

Galéria megnyitása

A friss fejlesztések között mostanra sok esetben az Apple csak a lemaradását pótolja - de azt meglehetősen jól -, így nem kell meglepődni, ha esetleg az Androidban jártasabb olvasóink számára nem lesz olyan sok meglepő újítás. Az új operációs rendszer legfőbb hozománya az átláthatóság és egyszerűség. Már korábban is az Apple volt a letisztultság mintapéldája, és az iOS 7 még tovább erősíti majd ezt, miután eddig soha nem látott vonalvezetés köszönti a rendszert telepítőket.

Galéria megnyitása

Az összes gyárilag megjelenő ikont újratervezték a fejlesztés során, így ezek már a legkevésbé sem nyújtanak térérzetet. Minden lapos, és a korábbinál is rendezettebb lesz. Ám nem kell lemondani a dinamikusságról, ezen ugyanis úgy módosítottak, hogy ellensúlyozzák az unalmasabbnak ható ikonkészletet. A háttér már nem fix, hanem megmozdul, méghozzá éppen úgy, ahogy a telefont tartjuk. És vele mozognak a képernyőelemek is, úgy, hogy azok mindig a lehető legjobb láthatóságot garantálják számunkra. Érdekes, de szó szerint kézre álló effektust sikerült alkotnia az Applenek, ami jól ellensúlyozza a grafikából kieső térhatást.

Galéria megnyitása

Kiemelendő a multitasking rendszer átalakítása is. A jövőben a programok között kis kártyák formájában navigálhatunk, valamint még jobb üzemidőt csikarhatunk ki az iOS-sel hajtott masináinkból a változtatásoknak köszönhetően. A háttérben futó programok csak meghatározott időszakokban fognak frissülni, de hogy erre mikor is kerül sor? Az több összetevőtől függ: a rendszer figyeli, hogy éppen ébren van-e a készülék vagy hogy per pillanat milyen a hálózati lefedettség. Ha az asztalon van a mobilunk, és LTE-n villámgyorsan el tudja intézni a dolgát, akkor bizony túl is esik a lehető legtöbb frissítésen, de ha alig van térerő, és még nyomkodjuk is az adott gépet, akkor inkább pihenteti a háttérben futó dolgokat.

Galéria megnyitása

Továbbá különösen nagy figyelmet kell fordítani a Sirire, ami bizony komoly revízión esett át. Az iOS 7-nél teljesen más hangon fog megszólalni, és minőségileg is jobb lesz, nem csak a hangszínt figyelembe véve. A Siri is megváltozott külsővel köszönti a felhasználókat, az új verzió teljesen kitölti majd a képernyőt. Ezentúl pedig több alkalmazással is együtt fog már működni (pl.: Twitter, Wikipedia és Bing), és akár az egyéb "i" eszközeinket is képesek leszünk vezérelni vele.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az értesítési részleg immáron elérhető lesz a lezárt képernyő mellett is, tehát szinte bármikor a készülék használata közben. Itt már nemcsak a legfrissebb történések fognak feltűnni, hanem a mai naphoz köthető események java is: naptári bejegyzések, szülinapok, a várható időjárás, továbbá a következő nap fontosabb tennivalói is. Az új értesítési központ felülete már finoman áttetsző, így a háttérben futó folyamatot sem takarja el teljesen. A megjelenését tekintve ilyen lett a gyorsindító is (igen, ez is lesz már), csak ezt a képernyő ellentétes végéről csalogathatjuk elő. Itt minden féle funkcióhoz kapcsolódóan helyezhetünk el különböző kapcsolókat. Innen irányítható a zenelejátszó, parancsikonokat is felvehetünk a különböző appokhoz, de kapcsolható például "elemlámpa" is. Valamint az AirDrop és AirPlay tartalommegosztási lehetőségek is helyet kaphatnak itt.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Frissült a kamera felülete is, ahol így már négy különböző mód közül tudunk választani. A hagyományos fotók és videók mellett készíthetünk szűrőkkel ellátott képeket és panoráma felvételek is. A galéria minden eddiginél rendezettebb lesz, a fotóinkat sorba pakolhatjuk aszerint, hogy mikor vagy hol készültek, és automatikusan fel is címkézhetőek vagy gyűjteményekbe szedhetőek lesznek így. Tehát az egész sokkal jobban fog működni, és ezentúl nem kell feleslegesen sok időt tölteni a rendezgetéssel, majd később a nyaralós képeink előkeresésével.

Galéria megnyitása

Az Apple nem hanyagolta el a böngészőt sem szerencsére, így amellett, hogy a Safari a legmodernebb HTML5 eljárásokat is támogatja már, egy sor új dolgot figyelhetünk meg. A különböző lapok között 3D nézetben navigálhatunk, hasonlóan a Chrome-hoz, és már nem ütközünk olyan limitációba, mint korábban - eddig nyolc lap lehetett összesen megnyitva. Szintén a Chrome-nál látottakra hajaz az új kereső, ami nincs. Mostantól az URL mezőbe kell mindent gépelni, akár egy lapra ugornánk, akár keresni szeretnénk a weben. Az olvasási lista pedig a már bemutatott iClouddal lesz szinkronban tartva, épp úgy, ahogy a Keychain jelszógyűjtemény is.

Galéria megnyitása

A gesztusok az egész rendszerben nagyon fontos szerepet kaptak. Eddig az iOS nem sok ponton alkalmazott oldalról elhúzós navigálást, de mostantól már ezt több felületen bevethetjük különböző eredmények elérése érdekében. Takaríthatunk így az értesítési menüben, de a Safariban is jó hasznát vesszük, itt ugyanis az előzményeket varázsolhatjuk így elő. Az applikációk az App Store-ból már automatikusan fogják magukat frissíteni, ahogy azt az Android esetében is megfigyelhetjük. Ezeknél persze mi dönthetjük el, hogy megtörténjen-e a frissítés azonnal, vagy továbbra is csak egy értesítést kérünk erről.

Galéria megnyitása

Kisebb újítások sora is felfedezhető a rendszerben, a Facetime például innentől működhet kikapcsolt kamerával is, az időjárás-előrejelzés pedig elvileg átfogóbb és lehetőleg pontosabb lesz azon túl, hogy immáron jobban illeszkedik a felhasználói felületbe és több város időjárását is jelezheti. Az időjárási információkat már a Yahoo! szolgáltatja. Az AirDroppal pedig fentebb összefutottunk, ezzel fájlokat oszthatunk meg barátainkkal, de sajnos nem minden iOS 7-es gépnél lesz elérhető, csak iPhone 5-tel és a legújabb iPaddal használhatjuk (peer-to-peer alapon működik, Wi-Fi használatával). Az iTunes Radio pedig pont az, amit a neve is mutat, vagyis rádió. Ezzel korlátlan zenehallgatásra nyílik lehetőségünk teljesen ingyen, de a reklámokat azért el kell viselni. Ám ha előfizetünk az iTunes Match-re, akkor ezek eltűnnek a felületről. Ezt sajnos egyelőre csak az Egyesült Államokban lehet használatba venni, ám ott elérhető minden egyéb platformon is.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az iOS 7 egyelőre csak béta állapotban van, de már elérhető. A teljes kiadásra jelen állás szerint ősszel fog csak sor kerülni, így most még előfordulhatnak benne különböző hibák, problémák. A rendszer az iPhone 4-ig visszamenőleg támogatja az okostelefonokat, tableteknél az iPad mini mellett az iPad 2-re is feltehető, az iPod touchból pedig legalább az ötödik generációs masinát igényli.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére