„Először is szeretném leszögezni, hogy ez nem egy szekta. Nagyon sok fájó és téves sztereotípia övezi a tevékenységünket, ami azért is sajnálatos, mert visszatart a megismeréstől olyanokat, akik közösségre, célra vágynak, miközben spirituális fejlődésükkel is foglalkoznának. Kényszermunka? Határozottan visszautasítjuk az ilyen vádakat. Tagjainkat teljes mértékben megbecsüljük és igyekszünk olyan elfoglaltságot találni nekik, amivel kitölthetik a napot, hasznosnak érezhetik magukat és amiben örömüket lelik.

Emberáldozat? Látja az ilyenek azok a kijelentések – minden alapot nélkülöző vádaskodások – amik sötét színben akarják feltűntetni az amúgy jótékonyságra és önfejlesztésre sarkalló tevékenységeinket. A szervezetünk hoz áldozatokat a hozzánk csatlakozó emberekért és más embertársainkért, hiszen a helyes ösvényt nem könnyű megtalálni. Átnevelő táborok, tengeri szörnyek, a szektavezér teljhatalomban való tombolása? Bagatel, pletykalapok címoldalára való sületlenségek, hiszen látja, mindenki mosolyog, mindenki boldog és soha-soha egyetlen tagunk sem lépett ki ebből az elkötelezett misszióból.” – interjúrészlet egy magazinból, aminek teljes szerkesztősége a szekta tagja lett vagy eltűnt a cikk megjelenése után –

Egy szektát menedzselni bizony nem egyszerű dolog és a Worshippers of Cthulhu is olyan játék, ami mindig újabb feladatokkal és elintéznivalókkal találja meg a kedves játékost, vagyis főpapot. Miután hajónkkal partot értünk egy furcsa szigeten – az ígéret földje! – máris el kell takarítanunk az előző próbálkozók – hitetlenek! – után maradt romokat, majd elkezdhetjük felépíteni a mi kis földi paradicsomunkat. A játékra jellemző, hogy komplex rendszerekben és szintekben (tier) gondolkodik, ami egyre nehezebbé válik, ahogy újabb és újabb szigeteket hajtunk az uralmunk alá. Ezzel együtt, akik szeretik a mikromenedzselést és minden végletekig való kicsiszolását, örülni fognak a lehetőségnek, hogy szektát építhessenek a nagy Cthulhunak.

Kis csapatunk kezdetben házakat épít, hogy valahol lakni tudjanak szegény szektásaink, majd nekikezdünk a fakitermelésnek és a deszkák legyártásának, hogy alapvető épületekkel bővíthessük kicsiny településünket. Már itt előre kell tervezni, ugyanis a fakitermelés hatékonyságát befolyásolja, hogy mennyi szabadon hagyott erdős terület van körülötte, beleértve a kitermelőhöz vezető utakat – ezeket is óvatosan kell megtervezni, ha meg akarjuk tartani a 100%-os hatékonyságot. És innentől kedve a hatékonyság a helykihasználás és a megfelelő szakember kitanítása/jó helyre beosztása lesz a szentháromságunk, szinte mindenben.

Már a kezdő házikókat is úgy kell letennünk, hogy minél több elférjen az adott helyen – egy szigeten ugye limitáltak a lehetőségek – de az úthálózat is jó legyen, ugyanis nem csak a nyersanyagokat és az árukat, de az épületeket felhúzó csapatokat is minél gyorsabban kell eljuttatnunk a rendeltetési helyükre. Ezek mellett embereinknek élelemre, kényelmes szektás köntösre is szüksége lesz, valamint hozzáféréshez a templomhoz és a korrekciós épülethez.

Ez utóbbiak hatótávolsága az utak jó megtervezésétől is függ, vagyis zsákutcák, túl nagy háztömbök blokkolják a hatékonyságukat. Ezzel a példával akartam érzékeltetni, hogy állandó újratervezésben és átépítésben leszünk a játék nagy részében, ugyanis gyakran előfordul, hogy a lakóházak egy részét le kell bontanunk, hogy még egy templomot vagy könyvtárat bepasszírozzunk a helyére. És akkor az embereink képességeiről, extra igényeiről és a termelő épületekről nem is esett még szó.

Jövendőbeli és reményteli szektatagjaink hajléktalanként érkeznek a szigetre és egy lakóházzal lépnek be követőink sorába – addig békésen várakoznak a képernyő felső középen levő pontján, számként kijelezve mennyiségüket. Minden szektatag ért valamihez, a legtöbbjük általános munkás, de vannak, akik már specializációval érkeznek – kukoricatermesztők, kagylóhalászok, juhpásztorok, favágók és így tovább. Az általános munkás bárhol bevethető, de a hite (vakbuzgóság – zeal) nem növekszik, mert nem olyan munkát csinál, amit imád. Ha munkahely tekintetében jó helyre kerül valaki, a termelés is jobb és a zeal is feljebb kúszik.

Ez utóbbi növeléséhez kell még az igények kielégítésére élelmet, templomot, sört és egyebek biztosítanunk vagy raktárból vagy hatósugár alapján, ahogy az épületekkel kapcsolatban írtam már. A foglalkozásoknak több szinte (tier) van, ami azt is jelenti, hogy a bonyolultabbnak számító tevékenységekhez elő kell léptetnünk embereinket egy fura gomba segítségével – ne kérdezzétek, Cthulhu mondta, hogy így működik. Innen már csak a logisztikát kell megoldanunk és igen, a magasabb szintű szektatagok újabb igényeit is ki kell elégíteni, ha jót akarunk.

A végén pedig beleszámolhatjuk azt is, hogy bizonyos szigeteken bizonyos termelésre + vagy - 25-50%-ot kapunk, tehát az egész hóbelevancot költöztethetjük át a hatékonyság érdekében. Apró kiegészítésként említést érdemel még a szektatagok foglalkozásának újraírása, amit áldozótőrrel, a hátukba vésett szimbólumokkal kell megoldanunk – igen, ez a játék PEGI 18-as kategóriájú.

De mire valók még kedves szektatagjaink és az általuk termelt hit? Természetesen tengeri szörnyek megidézésére, akik az egyetlen eszközünk lesz az ellenünk törők leigázására. Építhetünk persze parti védműveket is, de azok inkább az önvédelmet testesítik meg. A szörnyek megidézéséhez anyagi komponensek (pl. vér), feláldozható emberek és hatalmas adag zeal szükséges – és utóbbihoz fontos hozzátenni, hogy az épületeinket is részben fából/kőből húzzuk fel, de zeal költségük és fenntartásuk is van. Itt ér körbe az egész rendszer, ugyanis a termelés és a szükségletek jó menedzselése egyre több zeal-t termel, amiből tovább tudunk fejlődni, idézni tudunk, áldozatokat mutathatunk be és fenn tudjuk tartani az eddig létrehozott infrastruktúrát.

Egy ponton túl ez tényleg rettentő sok figyelmet és rengeteg felé figyelést igénylő feladat, úgyhogy most előre jelzem, ez a játék nagy pozitívuma és negatívuma is egyben, mert remek móka, de egyszersmind fárasztó, állandóan mindent fejben tartó, állandóan újra és átszervező feladathalom. Ezek mellett időnként döntéseket kell hoznunk vezetőként, például, hogy mi legyen a csáppal született kisbabával, vagy, hogy a partra sodródott bálnából lakomát szervezzünk-e vagy sem.

Horrorisztikusan zseniálisak ezek a kis közjátékok, de dicséret illeti a játékot az illusztrációk minőségéért is, bármelyik kép simán megállná a helyét egy Call of Cthulhu kiadványban is és persze előnyben lesznek azok is, akiknek komolyabb ismerete van a Mítoszban. A Worshippers of Cthulhu kampányként végigjátszva is élvezetes, lépésenként kapjuk meg a mechanikákat és haladunk előre az egyre komplexebb szekta felépítésének útján. Aki viszont igazán ki akarja a mikromenedzselési vágyait élni, annak ott van a sandbox verzió is, ahol aztán tényleg elszabadulhat Cthulhu irányti imádatunk.