Oldal I.
Alaposan megkavarta a játékipart, amikor az Activison és a Blizzard (egészen pontosan a Blizzard-ot magában foglaló Vivendi Games) egyesült egymással 2007. decemberében. A fúziót követően kiderült, hogy a létrejött gigavállalat több készülő játékáról lemond, ergo nem fogja megjelentetni őket. Ezek programok közé tartozott a World in Conflict című RTS kiegészítője is, a Soviet Assault. Végül a francia óriáskiadó, az Ubisoft a játék segítségére sietett, hiszen megvásárolták a programot fejlesztő Massive Entertainment stúdiót. Lássuk, hogy a kiadás körüli herce-hurca megviselte-e a sokak által várt játékot?
Egy kis múltidézés
Akik nem lennének teljesen képben a World in Conflict-tal kapcsolatban, azok számára íme egy kis emlékeztető: a Ground Control című valósidejű stratégiával elhíresült Massive Entertainment 2007-ben dobta piacra a játékot, mely ragyogó értékeléseket kapott. A programot az elejétől kezdve a többjátékos csatákra hegyezte ki a stúdió, miközben teljesen száműzte belőle az erőforrás gyűjtögetést, az egységek irányítására és a taktikára helyezvén a hangsúlyt. A játékban szereplő szovjet, amerikai és NATO csapatok esetében is több haderőnemet különböztettünk meg (úgymint támogató, légi, páncélozott csapatok, gyalogság), melyek közül egy játékos mindig csak egyet irányíthatott. A győzelemhez a különböző szerepkörök hatékony együttműködésére volt szükség. A máig népszerű többjátékos lehetőségek mellé egyjátékos mód is társult, mely bár játékmenetét tekintve nem volt nagy durranás, ám olyan atmoszférájú, izgalmas küldetéssorozatot tartalmazott, mely során az ember tényleg elhitte, hogy a szovjetek megszállták az Egyesült Államokat. Számomra még egy RTS sem valósította meg az igazi háború hangulatát olyan hitelesen, mint a WiC.
Pedig minden olyan szépen indult…
A Soviet Assault fejlesztésének kezdetén a készítők nem voltak híján az ígéreteknek, bár azt hiszem ez a játékipart figyelemmel követők számára nem újdonság. Eredetileg a Massive nem csak PC-re, hanem az újgenerációs konzolokra is készítette a játékot, ám ebből csak a jó öreg számítógép maradt meg végül, ami nagy érvágás a minőségi RTS-ekben még mindig nem bővelkedő konzolos közösségnek. A fejlesztés időtartama alatt adott interjúkban a készítők elmondták, hogy a kiegészítőben szeretnék a háborút a másik fél szemszögéből is megmutatni, hogy lássuk, a szovjetek nem azok a démonizált ellenfelek, akiknek egyetlen céljuk, hogy megszálljanak és elpusztítsanak egy országot. Egy ilyen információ alapján azt hiszem minden WiC rajongó tűkön ülve várta a programot, hiszen ki ne kívánta volna nyomon követni a Vörös Hadsereg útját az alapjátékban látott izgalmas küldetésekhez hasonló missziókban.
Oldal II.
Ennek megfelelően jómagam is rögtön belevetettem magam a hadjárat módba. Az alapjátékhoz hasonlóan a töltőképernyő alatt egy narrátor (vagyis az általunk megszemélyesített szereplő) tolmácsolásában vázolták fel nekünk az alaphelyzetet. Bár ezúttal nem sikerült olyan neves színészt megnyerniük maguknak, mint Alec Baldwin (korábban ő mondta fel az átvezető szöveget), a szovjet karakter hangjára sem lehet panaszunk. Nagyon jó ötlet, hogy először mindig a szovjet propaganda szövegét halljuk, és ez vált át a tényleges történések bemutatására. Érdekes, hogy a kommunista hatalom milyen szinten elhallgatja a vereségeket, és mindig azt mondják a népnek, hogy az erőink a győzelem küszöbén állnak. Mint azt a játék elején megtudjuk, a Szovjetunió gazdasága beleroppant a hidegháború fegyverkezési versenyébe. Emiatt pattanásig feszült a helyzet a nyugati országok és a keleti blokk között. Miután a tárgyalások megfeneklettek, a szovjetek - nem látván más kiutat -, megindítják az első támadást. A kezdő küldetésben ebben a támadásban fogunk részt venni, miközben leromboljuk a berlini falat, és elfoglaljuk a várost.
Rögtön látni fogjuk, hogy még mindig milyen szépen fest a grafika, annak ellenére, hogy amint észrevettem, túl sok mindent nem fejlesztettek rajta. Teljesen ráközelítve az egységekre megfigyelhetjük, hogy az utolsó csavarig részletesen le lettek modellezve, akár a helikopterek pilótafülkéjébe is belenézhetünk. Persze ilyen közelről nem lehet hatékonyan kommandírozni a katonákat, így tekintsük meg madártávlatból, hogy néz ki a játék. Jelentem, itt sem találhatunk komolyabb problémát. Miközben tüzérségi támadás zúdul az egységeinkre, mindenfelé robbanások rázzák meg a földet, füst gomolyog a becsapódások helyén, az eltalált egységek pedig darabokra hullva adják meg magukat. Igazi háborús környezetet alkottak ismét a Massive-nál. Az alapjátékhoz hasonlóan a Soviet Assault-ban is hatalmasak a térképek, ami nem csoda, hiszen ezeken zajlanak a többjátékos összecsapások is, melyeken akár 16 játékos is harcolhat.
Oldal III.
Ráadásul a technika fejlődésének hála, aminek futtatásához régen egy erőmű kellett, az ma már egy átlagos gépen sem akad meg. Az én felső-középkategóriás gépemen (AMD X2 6000+, 4 GB RAM, ATI HD4830) 1680x1050-es felbontáson maximális részletességgel minden gond nélkül futott a program, egyedül a felhők vízen történő tükröződését kellett kikapcsolnom, ami feltehetőleg egy bug miatt iszonyatos szaggatást okozott. Hangok terén sok újdonságot nem fogunk felfedezni: a robbanások, egységhangok az alapjátékkal megegyezők és sajnos a zenék terén sem találkozhatunk sok új számmal, igaz a hozott anyag minősége első osztályú. Egy-két új dallam azért felcsendül, bár ezek közül csak a küldetés megnyerésekor hallható orosz zene fog megmaradni bennünk. A szinkronhangok esetében a narrátorról már beszéltem, de az átvezető videókban szereplő karakterek esetében sem panaszkodhatunk, erőteljes alakítást nyújtanak.
Ennyi, és nem több
Miután megnyertem az első küldetést, máris nagy lelkesen nyomtam a folytatás gombra, hiszen éreztem, hogy a hangulatot ismét telibe találta a Massive. Annál nagyobb volt a meglepetésem, hiszen a program az amerikaiak első küldetését hozta be, melyet az alapjátékban játszhattunk. Nem tudtam mire vélni a dolgot, így megtekintettem a küldetéslistát, melyből aztán szembesültem az igazsággal. A fejlesztők úgy oldották meg a szovjetek küldetéssorozatát, hogy misszióikat beleszőtték az eredeti World in Conflict amerikai hadjáratába. Tehát a szovjet kezdés után két-három amerikai küldetés jön, aztán megint egy szovjet, majd újabb amerikaiak és így tovább. Ez a rendszer még nem lenne nagy baj, bár úgy gondolom, hogy sokkal jobban átjön a hangulata a történetnek, ha nem töri meg folyamatosan a másik frakció küldetése. Az igazi probléma az, hogy összesen hat új misszió került be a kiegészítőbe, szemben az alapjátékban található tizennéggyel. Ez hihetetlenül kevés, ráadásul átlagosan legfeljebb 35-40 percbe telik egynek a megnyerése, sőt az igazán profi stratégáknak talán még ennyibe sem. Így aki csak az orosz küldetéseket játssza, és nem kezdi újra az egész hadjáratot, egy délután alatt befejezheti a kiegészítőt.
Oldal IV.
Mentségére legyen szólva a fejlesztőknek, hogy az elkészített küldetések még mindig kifogástalan minőségűek és változatosak. Harcolni fogunk Berlinnél, partra szállunk Norvégiában, és persze ott leszünk az USA-ban is a megszállás idején. Folyamatosan változnak a célok, sosem alakul olyan simán a küldetés, ahogy azt előzetesen a parancsnok felvázolja. Az izgalmat kétségtelenül fenntartja a program, plusz a történetbe sem lehet – a rövidségen kívül – belekötni. Ez utóbbi főleg akkor élvezetes, ha az amerikai oldal küldetéseit is végigjátszottuk valamikor, hiszen folyamatosan visszautalások vannak a korábbi történésekre. Épp ezért fájó, hogy a Massive ennyire keveset adott nekünk a jóból. Ezt a keveset ráadásul úgy kell érteni, hogy semmi mást nem kapunk az eddig említetteken kívül. Egyetlen új egységet, multis játékmódot vagy egyéb újdonságot sem találunk a kiegészítőben, leszámítva azt a néhány új térképet, melyeken a szovjet küldetések játszódnak. Ezek természetesen a többjátékos meccsek alatt is elérhetőek.
Összefoglalva az eddig elmondottakat, a Soviet Assault hatalmas csalódást okozott. Hiába jó az, amit kapunk, ha kevés, hiszen ezt a tartalmat kis túlzással egy modder csapat is össze tudta volna hozni, és ők még talán ingyen is adták volna, míg így 20 dollárt kell leszurkolnunk érte. Fele annyiért még bátran ajánlanám mindenkinek, de így csak azok vásárolják meg, akik mindenképpen kíváncsiak arra, hogyan látják a szovjetek ezt a háborút. Aki még nem játszott az alapjátékkal sem, az pedig inkább várja meg a World in Conflict: Complete Edition-t, mely tartalmazza az alapjátékot és a kiegészítőt is, ráadásul várhatóan 30 dollár körüli áron beszerezhető lesz.
