Mondhatjuk, hogy a DC újabb generációs filmjei közül nem mindegyik volt éppen telitalálat, de az ingadozó minőségből némileg kiemelkedett a 2017-ben bemutatott Wonder Woman. Nyilván, nyugaton leginkább azért ünnepelték, mert végre saját különálló filmet kapott egy női szuperhős, de szerencsére a film pozitívumai nem álltak meg itt. Az eredeti Wonder Woman egy jól felépített és remekül megvalósított, érthető és pozitív értelemben vett egyszerű film lett, ahol sikerült eltalálni a megfelelő egyensúlyokat. Gal Gadot pedig nem csak szép volt, hanem többségében jól is hozta a karaktert.
A Wonder Woman 1984 is jól kezdődik, mégpedig egy flashback jelenettel Diana fiatalabb korába, ahol egyfajta amazon-tornán vesz részt.
Vélhetően ez a jelenetsor leginkább azért került be, hogy az is képbe kerüljön, aki nem látta az előző részt, de ez igazából mindegy, mert jól felépített, látványos és egy olyan tanulsággal zárul, ami alapján azt feltételezhetnénk, hogy később majd a film központi mondanivalójává növi ki magát. Ez részben így is van, csak menet közben az egész film olyan zavarossá válik, hogy a kapcsolódási pontok inkább elhalványulnak.
Mindenesetre a visszaemlékezést követően 1984-ben kötünk ki, a Ronald Reagen elnök alatti Egyesült Államokban. A hatalmas jólétben, ahol a társadalom leginkább csak fogyasztani, fogyasztani és még többet fogyasztani szeretett, a világ pedig politikai feszültségektől koránt sem volt mentes. Diana itt már a Smithonian Intézet régészeként tevékenykedik a hétköznapokban, miközben alkalmanként próbálja óvni Washington szerencsétlen népét, hogy a szuperhős énje se pihenjen. Rövidesen betársul mellé a Kristen Wiig által alakított Barbara is, akiről el kéne hinnünk, hogy egy senkit nem érdeklő, szociálisan furcsán viselkedő szürke kisegér, csak hát Wiig ehhez túl jó nő, így némi képzelőerőt igényel a dolog.
Rövidesen megjelenik a képben a Pedro Pascal által megformált gátlástalan médiaszemélyiség és olajipari üzletember, Maxwell Lord is, aki különös érdeklődést mutat egy misztikus tárgy iránt, amiről kiderül, hogy valóra váltja a kívánságokat. Igen, a történet központi elemét ez adja, és igen, a filmtörténelem során körülbelül ezerszer láttuk már ezt, így az sem fog senkit hatalmas meglepetésként érni, hogy a kívánságoknak ára van. Nagyjából ez alapján pontosan lehet sejteni, hogy mi lesz a film kifutása.
Mindenesetre Diana még közel 70 éve sem tett le szerelméről, Steve Trevorról, aki az ereklyének köszönhetően visszatér az életbe, és így Chris Pine a filmbe, hogy eljátssza azt a fajta mellékszerepet, ami hagyományosan pont a női színészeknek szokott jutni egy férfi főszereplő mellett. Ne legyen félreértés, nincs ezzel gond, sőt, teljesen jól működik, ami leginkább annak köszönhető, hogy Pine egyrészt jobb színész, mint azt sokan hajlandóak lennének elismerni, másrészt pedig még mindig jó a kémia közte és Gal Gadot között.
A film egyik nagy problémája, hogy két főellenséget próbál felállítani Wonder Womannel szemben. Barbara olyan szeretne lenni, mint Diana - erős, különleges, és ki akar tűnni a tömegből, eközben azonban sorban veszíti el azokat a jó tulajdonságait, ami alapján szerethető. Ez rendben is lenne, csak a váltás túl hamar meg végbe és így nem igazán meggyőző, valamint amennyire jól érzi a szerepét Wiig a film elején, annyira nehezen tud mit kezdeni a szupergonosszá alakuló karakterével a film végére. Ugyanez igaz a Pedro Pascal alakított Maxwellre is, aki néha meglehetősen komikusan túltolja a karaktert, aki egyébként a személyisége alapján biztos vagyok benne, hogy egyfajta Trump-paródiának készült, de nem igazán működik jól.
Érdekes, hogy a film elég sok időt szentel a két főellenségnek, ami értékes időt vesz el a főhősöktől, de mégsem sikerül igazán koherens és érthető karaktert faragnia egyikből sem.
A film első órájában sorra tűnnek fel a karakterek, bonyolódik a sztori, egyre több a furcsa politikai utalás és kritika és az egész valahogy olyan furcsán nem halad semerre, aztán már szinte vége is, annak ellenére, hogy a Wondar Woman 1984 egyébként nem rövid - 151 perces, és a rendező azt szerette volna, ha ennél még 15 perccel hosszabb lett volna. Szerintem jobb vágással és kicsit kevesebb töltelékkel lehetett volna inkább 15 perccel rövidebb, de ez igazából mindegy.
A Wonder Woman 1984 kicsit túl van pakolva mindenfélével, és hiányzik belőle az a fajta letisztultság és céltudatosság, ami az első részt jellemezte. Szintén problémának vélem, hogy az első rész belemenős, közvetlen fizikai harcra építő, egészen hihető jelenetei helyett most jóval nagyobb CGI-parádékat kapunk, ami a szuperhős-filmeknél megszokott módon eléggé lelóg a képernyőről. Ezzel együtt ezek nagyon látványosak és jól megvalósítottak, az első ilyen nagyobb jelenet pedig, ahol egy bevásárlóközpontot forgatnak fel, szuperül átadja a korszak hangulatát - ebben egyébként az egész film nagyon jó, a díszletek, kosztümök, kiegészítők, minden szuperül stimmel.
A Wonder Woman 1984 mindent egybevetve egy szórakoztató film, jó humorral, de túl sok dolog félremegy menet közben, és nem olyan jól összerakott, mint az elődje.
