1. oldal

Bár Geralt kalandjai a fejlesztők szempontjából mondhatni véget értek, azért azt már megjelenés után kevéssel tudni lehetett, hogy két remek DLC várható még a harmadik részhez. Az első meg is érkezett nagy örömömre, így némi kezdeti csetlés botlás után szörnyvadászként róttam ismét a Witcher 3fantasztikusan részletgazdag világát. Jó pár hónap után visszatérni kicsit olyan, mint amikor egy MMO-t abbahagy az ember és utána újrakezdi. Ismerős az egész, maradt is némi rutin a kezünkben, de néhány gombon, funkción azért el tudunk gondolkodni. Én a lóra nem tudtam felülni és pár percembe került, mire a pofonegyszerű megoldás homlokra csapósan gyalogosból ismét lovassá tett. Van ilyen. Hol is kezdődik a történet? Mivel az elmúlt hónapokban a gonoszt minden bizonnyal kardélre hánytuk (az acél kardra, természetesen), és az összes szörnyet, kicsit, nagyot, nevesítettet, lekaszaboltuk (ezüst pengével, természetesen) kevés tennivaló maradt. Valószínűleg a felszerelésünk is mestermunka szintre van felhúzva, mi is állhatna az utunkba? Nem egyéb, mint egy ránk kényszerített egyesség, ami a mellékküldetéseket is beleszámolva, az előzetes bejelentéssel ellentétben bőven 10 óra feletti szórakozást nyújt.

Nem mondhatjuk, hogy a CD Project Red nem kényeztette el a Witcher rajongóit a közelmúltban. Megannyi jobbnál jobb apró DLC-t kaptunk ingyen, és most sem panaszkodhatunk az újdonságokra. Az első a sorban a bájolás (enchant), amivel egy messzi földről érkezett, az arab kultúrát idéző úriember ismerteti meg hősünket. A bájolás csakis a magas szintű és minőségű tárgyakon lehetséges, ez azt jelenti, hogy 3 rúnakő slot kell hogy legyen rajtuk. Az endgame felszerelésünk mellpáncélja és a két kard is ilyen. Magának a tárgyra bűvölt varázsnak is megvan az anyagköltsége, és a szintje is, ami a mesterember szintjétől függ. Ha valaki eddig azon aggódott, hogy a zsebében csengő több tízezerre rúgó vagyont nem lesz mire elkölteni, nos, a fejlesztők kicsinynek nem nevezhető csapata tett róla, hogy ez változzon. Ez ugyanis nem olcsó mulatság, olyannyira nem, hogy a mestermunka páncélok és fegyverek legyártásánál is mélyebben az erszényünkbe kell nyúlnunk, egész pontosan 30.000 oren mélységbe. Cserébe egyedi és meglehetősen erős képességekkel ruházhatjuk fel fegyvereinket és páncélzatunkat, mint például, hogy a rájuk rakott „élezés” és „kiképzés” buffok sosem járnak le, permanensen megmaradnak, és ez csak az első szint a háromból. Harmadik, vagyis mester szintig fejleszthetjük a műhelyt, és akkor kapjuk meg az összes elérhető fegyver és páncél bájolást. Az egyik legviccesebb fegyver enchant talán az, ami 100%-kal megnöveli az elfogyasztott étel/ital gyógyító hatását, de cserébe mindennek pierogi(Lengyelország nemzeti étele) íze lesz. Valljuk be, ennél járhattunk volna sokkal rosszabbul is, sőt, képről nagyon is ínycsiklandónak tűnik a finomság! A másik előny, hogy új barátunktól bármilyen rúnakövet vehetünk, ha esetleg fegyverbe, páncélba kellene még pár dolog. Ez igazából megint csak pénz kérdése, ebben is megkönnyítették a dolgunkat a készítők.

2. oldal

A kiegészítő nagy erőssége a történet, és az új és visszaköszönő karakterek is nagyon jól sikerültek. Jellemüknek és párbeszédeiknek kidolgozottsága, a különböző csavarok és utalások minden dicséretet megérdemelnek. Nem volt nehéz megjósolni, hogy az egyik legjobban várt visszatérő a fiatal orvos, Shanilesz. A trilógia első részében fontos mellékszerepet kapott, valamint Triss Merigold mellett ő az, akivel Geralt közeli (pár) kapcsolatba kerülhetett. Ez még hősünk amnéziájának elmúlása előtt történik, de bárhogy is döntünk, a második részben csak említés szintjén kerül a képbe az ifjú gyógyító. Mivel sokan szimpatikusabbnak találták már régebben is a gyakran -és okkal- arrogánsnak tartott varázslónőknél, így visszatérése és a lehetséges romantikus kimenetel sokaknál tölti be az eddig fájó űrt. Még az is kiderül, hogy a múltbéli románc után milyen következménye is lesz a két szereplő között újból fellobbanó érzelmeknek, de persze ebbe is van beleszólásunk.

A fősztorira visszatérve, a szálakat mozgató karaktert Gaunter O'Dimm-nek hívják és foglalkozását tekintve egyszerű kereskedő. Ha a neve nem is, az arca ismerős lehet a Witcher történelemben jártas szakavatott mestereknek. Ő volt az, aki a Yennefer nyomát kutató szörnyvadászt kisegítette, és végül komoly szerepe volt a varázslónő megtalálásában. Most kiderül, hogy talán nem is kereskedő, de az bizonyossá válik, hogy egyáltalán nem egyszerű halandó ember. Nehéz róla úgy írni, hogy ne áruljak el részleteket és apróságokat a történetből, de ki merem jelenteni, hogy az egész trilógia legszínesebb és legérdekesebb karakterét alkották meg a személyében, hátborzongatóan kifinomult és rejtélyes figura.

Olyan utalásokra és meglepetésekre is számíthatunk, amik feldobják és érdekessé teszik Geralt kalandjait. Találhatunk a Twilight regényekre utaló könyvet, ami gúnyt űz az eredetiből, de összefuthatunk H. P. Lovecraft Necronomiconjának a parafrázisával is. Megtudjuk milyen sors vár a csatornában pusztító démoni békára, és azt is, hogy egy halhatatlannal szemben a kardpárbaj meglehetősen értelmetlen. Aukción licitálhatunk nehezen megkeresett pénzünkkel és felcsaphatunk akár műtárgy szakértőnek is. Utunk során esküvőre is kapunk meghívást, igaz nem úgy, ahogy elsőre elképzelnénk, de az azért kiderül, hogy Geralt mosolyogni is tud. A más játékokból, vagy a mi világunkból átemelt részletek néha viccesek, máskor véresen komolyak, de amikor a GTA 5 rablásainak a megtervezési fázisa jött szembe, az azért engem is meglepett, és mégis, hibátlanul illett a játékmenetbe. A korábbi tehenes exploit után itt is a hozzá illő humorral kezeli a csalókat a fejlesztő, ugyanis egy adószedővel találkozhatunk Novigrad utcáin, aki rákérdez bizonyos dolgokra (értsd: ismert exploit mechanikákra).

3. oldal

Területileg a háborús senki földjén, Velenben, valamint a két nagyvárosban, Oxenfurt és Novigrad utcáin fogunk harcolni, nyomozni és küldetéseink céljai után loholni. Jó hír a páncélok kedvelőinek, hogy a Vipera witcher iskola páncélja is megszerezhető, ha elég ügyesek vagyunk, és a messzi Ofier keleties stílusú páncéldarabjait is levadászhatjuk, tovább bővítve gyűjteményünket. A Lángoló Rózsa Rendjével (Order of the Flaming Rose) is újfent összetűzésbe keveredünk, ami nem csoda, hiszen feloszlatásuk után fosztogató rablóbandaként terrorizálják a vidéket és nem mellesleg fura nyelven íródott tekercsekre is bukkantak, amik megfejtése minket is érdekelni kezd. Ha esetleg hiányérzete lenne valakinek, megnyugtatásul közlöm, hogy a Gwent paklink is kiegészülhet néhány új lappal (egy nagyon komolytalant is beleértve). Csak pár amatőrt kell legyőznünk verhetetlen összeállításunkkal, és stratégákat megszégyenítő játéktudásunkkal.

A párbeszédek és az átvezetők hangulatosak és remekül megkomponáltak, de néha kicsit hosszúak. Amikor újra akartam játszani egy részt, még a space folyamatos nyomkodása mellett is percekbe került, mire ledaráltam egy-egy átvezetőt. Egy küldetésnél pedig beszélgetés közben eltűnt mellőlem a beszélgetőtársam, de a csevej tovább folytatódott, mintha mi se történt volna. 175 órányi játékidővel a hátam mögött keresztül kasul bejártam a térkép legnagyobb részét könyveket olvasgatva és apró mellékküldetések után rohangálva, de lenyűgöző milyen részletességgel és árnyaltsággal alkották meg a DLC-t is. Távol álljon tőlem, hogy rajongóként dicsőítsek mindent és bármit ami „Witcher” címke alatt kijön a CD Project Red műhelyéből, de elismerésre méltó az a rengeteg munka és precizitás, amit a kiegészítőbe (is) beletettek. Nem lesz könnyű kivárni a jövőre érkező ennél is nagyobb második és egyben utolsó DLC-t, de megnyugtató a tudat, hogy a minőségben nem reménykednünk kell, hanem számíthatunk rá.