Windows 1.0-2.1

Tagadhatatlan, hogy az informatika világának talán legjobban kedvelt és egyben legjobban gyűlölt operációs rendszere a Microsoft Windows valamelyik verziója. Bár a kedveltség aránya verziónként különböző, senki nem tud közömbös maradni a világ legelterjedtebb szoftverével szemben. Ez a cikk áttekinti a Windows történetének csaknem negyed évszázadát, bemutatva a termék fejlődésének legjelentősebb fázisait.

A cikk kivételesen nem időrendben halad, hanem a Windows két vonalát külön tekinti át. Az egyik a „hagyományos” termékvonal, amely a Windows 95/98 miatt „Win9x” néven szerepel sok helyen, a másik a mára egyeduralkodóvá vált, egykoron Windows NT néven futó fejlesztési ág.

A Windows első verziója, a Windows 1.0 (pontosabban 1.01) 1985. november 20-án jelent meg. Lényegében az akkori Microsoft operációs rendszer, az akkori 16 bites processzorokon futó MS-DOS kiterjesztése volt, gyakorlatilag egy grafikus héj, ami – igaz, kezdetleges formában – lehetővé tette több alkalmazás egyidejű futtatását (multitaszk). Fontos azonban megjegyezni, hogy ez még az úgynevezett kooperatív multitaszk volt, amelynek az a lényege, hogy az alkalmazások akkor adják vissza az operációs rendszernek az irányítást, amikor kedvük tartja. Egy „önző” (rosszul megírt) program az egész rendszert megakasztja (lásd: Windows 3.1-ben a vég nélküli „homokórázás”).

A Windows 1.0 legkomolyabb hiányossága az volt, hogy a képernyőn megjelenő ablakokat nem lehetett egymás fölé  pakolni, csak a fenti képen látható módon lehetett őket egymás mellé rendezni. Többek között ezt a hiányosságot küszöbölte ki az 1987-ben megjelent Windows 2.0, majd az 1988. május 27-én megjelent Windows 2.1. Ez utóbbi két változatban jelent meg: a Windows/286 az Intel 80286-os processzorára utal, és elsőként tartalmazza a HIMEM.SYS drivert. Ez a később (1991-ben) megjelent MS-DOS 5.0-nak is része lett. Azért volt rá szükség, mert – bár a processzor meg tudta címezni – a programok mégsem tudták adatok tárolására használni a számítógép 1 Mbyte feletti memóriaterületét. Így a Windows/286 elődjénél több memóriával gazdálkodhatott. Ez volt az első, de nem az utolsó alkalom, amikor a Windowst különböző processzorokra készítik el (lásd majd Windows NT).

A Windows/386 ennél tovább ment: a rendszermag védett módban futott, kihasználva az Intel 80386-os processzorának képességeit (sajnos ez azonban nem jelentette azt, hogy a programokat is védett módban futtatta, erre csak a Windows 3.0-ban került sor). A védett mód sok olyan újdonság bevezetését tette lehetővé, amelyet az elkövetkező Windows-verziók valósítottak meg (virtuális memóriakezelés és lapozás, preemptív multitaszk).

Windows 3.0-3.11

1990. május 22-én jelent meg a Windows 3.0, ami az előző verziókkal ellentétben már sikeresnek volt mondható, és megalapozta a Windows – igaz, kissé kétes – hírnevét az informatikában. 1992 áprilisában követte a Windows 3.1, majd 1993 szilveszterén a Windows 3.11-es verziója. A hármas sorozat legjelentősebb változásai közé sorolható a megújult kezelőfelület, a Program Manager és a File Manager megjelenése, illetve a Windows-programok védett módban történő futtatása. Ez utóbbinak köszönhetően megvalósult a lapokra osztott memóriakezelés, és a virtuális memória használatának lehetősége is. Így a rendszer lényegesen több memóriával tudott gazdálkodni, ugyanis a nem használt lapokat a merevlemezre írta, és így értékes területet szabadíthatott fel az egyre memóriaéhesebb alkalmazások számára.

Ez jót tett az elterjedtségének és így a népszerűségének is: szépen lassan megjelentek a Windowsos szoftverek, mint például a Word és az Excel, valamint a 3.1-es verzió fontkezelési képessége miatt a kiadványszerkesztő programok is. A rendszer azonban még mindig nem használta ki a 386-os processzorok 32 bites címzési képességeit a programok futtatásához (bár egyes verziók már tartalmaztak 32 bites fájlhozzáférést). Hálózati működést támogató verzió is elkészült, Windows for Workgroups néven.

Windows 95

1995. augusztus 24-e nagy valószínűséggel piros betűs ünnep a Microsoft naptárában. Ezen a napon indult világhódító útjára a Windows 95, az addigi legsikeresebb termék a cég történetében. Az idősebbek nyilván emlékeznek a „Win95”-öt övező elképesztő médiacirkuszra. Az új jövevény kétségtelenül óriási előrelépés volt az elődeihez képest: számtalan újítása mind a mai napig a Windowsok alapját képezi. A radikálisan megújult felhasználói felület, a Start menü, a Tálca, az Explorer (Intéző) kisebb-nagyobb változtatásokkal megtalálható az összes azóta megjelent verzióban.

A Windows 95 volt az első valódi értelemben vett operációs rendszer az otthoni felhasználóknak szánt Windows-verziók között. Védett módú, 32 bites rendszermaggal rendelkezett, ám a visszamenőleges DOS- és Win 3.1x-kompatibilitás miatt a kernel tele volt 16 bites „kódmaradványokkal”. Így lett a legnagyobb előnyéből a legnagyobb hátrány: ez a struktúra képtelen volt megbízható, stabil alapot nyújtani az operációs rendszernek, és ezt a problémát a „Win9x” vonalon nem lehetett a továbbiakban sem kiküszöbölni.

Ugyanakkor számos kellemes tulajdonsága is volt: a VFAT fájlrendszerrel 255 karakter hosszú, ékezetet is tartalmazó neveket lehetett használni (a régi, igen kényelmetlen 8 karakteres nevek helyett), megjelent a preemptív multitaszk, azaz a programok meghatározott időszeletre vehették csak igénybe a processzort, utána kénytelenek voltak átadni a lehetőséget a többi programnak. Amennyiben egy „rakoncátlan” program nem szándékozott visszaadni a vezérlést, az operációs rendszer el tudta venni tőle erőforrásait, és meg tudta szakítani a futását.

A hardverek telepítését a „Plug and Play” technológia hivatott megkönnyíteni. A Windows 95 OSR2-ben (OEM Service Release 2) mutatkozott be a 32 bites FAT fájlrendszer (FAT32), az OSR2.5 pedig már az Internet Explorer 4.0-s verzióját is tartalmazta, a Windows asztal és a böngésző integrációjával együtt (Windows Desktop Update). Ezeket a szervizváltozatokat azonban csak OEM konstrukcióban lehetett beszerezni.

Windows 98 és ME

1998. június 25-én megjelent a Windows 98, a Win95 továbbfejlesztett verziója, amit alig egy év múlva, 1999. május 5-én követett a Windows 98 Second Edition (második kiadás). A Win98 még az IE 4.0-t, míg a Win98SE már az Internet Explorer 5.0-t tartalmazta. A rendszer továbbfejlesztett USB-támogatással rendelkezett, és tartalmazott egy varázslót a lemezek FAT32-re történő konvertálásához. Talán a legfontosabb újítás a WDM (Windows Driver Model) megjelenése volt, amely a későbbiekben lehetővé tette az egységes driverfejlesztést Windows platformon. A Win98 már elég jó multimédia-támogatással rendelkezett, a DirectX egészen a 9.0c verzióig telepíthető rá, így hamar a játékok kedvenc platformjává vált. Ezek után nem meglepő, hogy a Windows NT mindaddig nem tudta leváltani a Win9x-vonalat, amíg 100%-os DirectX-kompatibilitással nem rendelkezett.

Mivel a Windows 2000 nem igazán nyerte meg az otthoni felhasználókat (lásd később), a Microsoft kiadta a Win98SE utódját, az utolsó 16/32 bites rendszermagon nyugvó Windows Millennium Edition-t (Windows Me) 2000. szeptember 14-én. Bár ne tette volna…

Pedig a Windows Me is sok olyan újítást tartalmazott, amely később az XP-ben is visszaköszönt: a System Restore (rendszer-visszaállítás), a Movie Maker és a Windows Media Player 7 (a Win98SE-ben a ma Media Player Classic néven futó szoftver elődje volt), a HTML-alapú súgórendszer, valamint a Windows Update azóta a Microsoft operációs rendszerek elválaszthatatlan részét képezik. Sajnos azonban a WinMe rendkívül megbízhatatlan, instabil és problémás szoftver lett: az amerikai PC World magazin a Windows „Mistake Edition” gúnynévvel látta el, és minden idők negyedik legrosszabb IT-termékének nevezte. Sajnos a Vista megjelenése után sokan kellemetlen párhuzamot állítottak közte és a rossz emlékű Windows Me között. Pedig – mint látjuk majd – a Windows Vista minden hibája ellenére jelentős mérföldkő a Windows operációs rendszerek életében.

Egy tréfát engedjenek meg: kár, hogy a Millenniumnak nem készült második kiadása, ugyanis magyarul a Windows MeSE azért igencsak viccesen hangzott volna…

Windows NT: a kezdetek

Most pedig ugorjunk vissza egy kicsit az időben: nézzük meg, hogy a kezdetben a Windows 3.1 grafikus felületét használó Windows NT operációs rendszer hogyan fejlődhetett odáig, hogy a Windows 9x-et mindörökre zárójelbe téve Windows XP néven minden idők legnépszerűbb asztali operációs rendszerévé váljon.

Az NT történetéhez egészen 1989 novemberéig kell visszanyúlnunk. Az IBM és a Microsoft ekkoriban még együtt fejlesztette az OS/2 nevű operációs rendszert. Látva az 1990-ben megjelent Windows 3.0 sikerét, a Microsoft úgy döntött, hogy a készülő, akkor még NT OS/2 néven futó rendszer alkalmazásprogramozói felülete a saját Windows API-ja legyen (régebbi nevén Win32 API). Az IBM a döntést követően szakított a Microsofttal, és egyedül folytatta az OS/2 fejlesztését. Meglepő lehet tehát, hogy bizony a ma használt operációs rendszereink az IBM rég elfeledett, jobb sorsra érdemes termékének alapjait hordozzák.

A Microsoft a Windows NT nevet adta immár önálló termékének. Sokan a mai napig vitatják az „NT” mozaikszó jelentését; a legvalószínűbbnek a „New Technology”, azaz „Új Technológia” feloldás tűnik. A Windows NT egy C / C++ nyelven írt, teljesen 32 bites, többprocesszoros és többfelhasználós operációs rendszer, amely teljes mértékben preemptív multitaszkot használ a 32 bites programok esetén. Érdemes azt is megemlíteni, hogy belül teljesen Unicode-alapú. A rendszert hordozhatóra tervezték: a 3.51-es verziója négyféle processzorra is megjelent (Intel x86, DEC Alpha, MIPS, PowerPC). A kezdetektől létezik munkaállomás (Workstation) és szerver (Server) változata is, amelyek fejlesztése a Windows 2000-ig együtt zajlott

Mint tudjuk, a WinNT saját fájlrendszerrel is rendelkezik (NTFS), amely a VFAT/FAT32 fájlrendszereknél lényegesen fejlettebb és megbízhatóbb. Ezt többek között annak köszönheti, hogy a fájlok indexeléséhez B-fákat használ, így azok elérése lényegesen gyorsabbá válik. A lemezműveleteket naplózza, így hiba esetén is biztosítható a fájlrendszer épsége. Továbbá érdemes megemlíteni, hogy az NTFS képes „röptömörítésre”, azaz egyes fájlok és mappák „menet közben” történő be- és kicsomagolására (a felhasználó számára ezek nem különböznek a tömörítetlen objektumoktól, a művelet a színfalak mögött történik).

Az első Windows NT (3.1-es verziószámmal) 1993 júliusában jelent meg. Ezt követte 1994 szeptemberében az NT 3.5, majd 1995 május 30-án a Windows NT 3.51. Ezek a rendszerek még a Windows 3.1 grafikus felületét használták, ám belső felépítésüket tekintve erősen eltértek attól. Egy alrendszer segítségével tudták futtatni a 16 bites Windowsos programokat, a DOS-alapúak közül pedig csak azokat, amelyek nem akartak közvetlenül a hardverrel kommunikálni. Így természetesen az akkori játékok nagy része egyből ki is esett. Az OS/2 kompatibilitás miatt ezek a verziók még támogatták az IBM HPFS fájlrendszerét is.

Az fenti képernyőfotó jól mutatja, hogy a Win32 API támogatásának köszönhetően az NT 3.51 akár Windows 95-re írt programokat (például egy Word 97-et) is tud futtatni, bár a Windows 3.1-es ablakkeretben ezek a szoftverek kissé bizarrul néznek ki.

Windows NT 4.0 és Windows 2000

Az 1996 augusztusában megjelent Windows NT 4.0 ismét nem az otthoni felhasználóknak készült. Bár megkapta a Windows 95 új felhasználói felületét, nem támogatta a játékokat (nem ismerte az AGP-t, és a Direct3D sem volt benne a rendszerben), a Plug and Play módon történő hardvertelepítést, valamint az USB eszközöket. Ugyanakkor lényegesen stabilabb volt a Windows 95-nél, de mivel a grafikus kártyák driverei kernel módban futottak, könnyen össze tudták dönteni a rendszert. Sajnos az NT akkor még nem támogatta a Win98-ban debütált WDM drivereket, így a gyártóknak teljesen az alapoktól kellett az NT 4.0-hoz drivereket készíteni. Idejük volt bőven, mert a következő verzióra bizony sokat kellett várni…

2000. február 17-én, három és fél év fejlesztés után újabb mérföldkőhöz érkezett a Windows NT család: megjelent a Windows 2000, amely fejlesztése során sokáig a Windows NT 5.0 névre hallgatott. Bár a nevéből eltűnt az „NT” mozaikszó, az indítóképernyőn még mindig a „Built on NT Technology”, azaz „NT alapokon” kitétel volt olvasható.

A Microsoft eredetileg azt tervezte, hogy a Windows 2000 egyszerre váltja fel a Windows 98-at és az NT 4.0-t. Erre azonban a következő verzióig várni kellett. Addig is az NT 4.0-hoz képest szinte minden elemében megújult a rendszer: megkapta a Win98 felületét, az IE5-tel és az Active Desktoppal együtt, Plug and Play-kompatibilis lett, támogatta az USB-t, a FAT32 fájlrendszert, és a Windows Driver Modelt. A munkaállomásokra szánt verzió Workstationből Professional lett. A Server is rengeteg új képességgel bővült: itt jelent meg először az Active Directory szolgáltatás.

Bár a rendszer változatlanul jóval stabilabb volt a Win98-nál, több memória kellett hozzá, lomhább is volt, és számos biztonsági hibára derült fény az idők folyamán. A WDM driverek fejlesztése lassan haladt, a DirectX-támogatás sem volt az igazi, így az otthoni felhasználók egyelőre kénytelenek voltak a Windows 98-cal és a Windows Me-vel beérni.

Windows XP és Server 2003

2001. október 25-én piacra lépett az a Windows-verzió, amely egyszerre volt otthoni használatra szánt és NT-alapú, véget vetve ezzel az MS-DOS-alapokat is őrizgető 16 / 32 bites rendszermag uralmának. A Windows XP (tulajdonképpen NT 5.1) a mai napig a legnépszerűbb Windows-verzió, és ezt nem pusztán utódja kétes fogadtatásának köszönheti.

Az XP könnyen kezelhető, megújult felhasználói felülete, széleskörű hardvertámogatása (a WDM-nek köszönhetően), a Win9x-hez képest mindenképpen stabilabb, megbízhatóbb működése, kiváló multimédiás képességei elég hamar elsöprő sikert eredményeztek. Relatíve alacsony hardverigénye miatt még 2008-ban is adtak el belőle licenszeket, a netbook-őrület miatt a Microsoft nem tudta a tervezett időpontban befejezni a támogatását.

Tőle szokatlan módon, a Microsoft – erőforrásokat elvonva a következő verzió fejlesztésétől – alaposan átdolgozta az XP biztonsági rendszerét a Service Pack 2 kiadásban. Ekkor került a rendszerbe a továbbfejlesztett tűzfal (Windows Firewall), az új Security Center (amely lehetővé teszi a biztonsági elemek közös felületen történő kezelését), valamint a hirdetések blokkolása Internet Explorer alatt.

Két érdekesség az XP-ről: 2008 áprilisában, hat és fél évvel az első kiadás után is jelent meg  hozzá szervizcsomag, az SP3, amely az összes addigi javítást, biztonsági frissítést tartalmazza, és 2009 áprilisában, hét és fél évvel debütálása után még mindig nagyjából 62%-os piaci részesedéssel rendelkezett!

A Windows 2000-rel ellentétben a szerver verzió jó másfél évvel később érkezett, 2003 áprilisában, Windows Server 2003 néven (NT 5.2 verziójú kernellel). Ez az operációs rendszer a Windows XP összes előnyös tulajdonsága mellett számos szerverfunkcióval, valamint egy továbbfejlesztett rendszermaggal is büszkélkedhet. Az alapból kikapcsolt multimédiás és UI-funkciók (pl. témák) bekapcsolásával a Server 2003 teljes értékű asztali operációs rendszerként volt használható. Arról nem is beszélve, hogy az XP óta történt fejlesztéseknek köszönhetően az operációs rendszer érezhetően gyorsabbá vált, SP1-es változata pedig később a Vista alapja lett.

A Server 2003 SP1 (amely a biztonsági fejlesztéseket az XP SP2-től örökölte) 64 bites változatban is megjelent, és otthoni felhasználásra szánt variánsa Windows XP Professional x64 Edition néven az asztali PC-kre megjelent első 64 bites operációs rendszer lett. Sajnos első változata sem stabilitási, sem kompatibilitási szempontból nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ám az időközben megjelent SP2 jelentős javulást hozott.

Windows Vista és Server 2008

A Microsoft már 2001-ben elkezdte fejleszteni az XP utódját, „Longhorn” kódnéven. Eredetileg csak egy köztes verziónak szánták, majd ahogyan egyre több mindent terveztek megoldani benne (új, 3D-alapú kezelőfelület, adatbázis-alapú fájlrendszer WinFS néven, és számos erre épülő új szolgáltatás, például keresés), egyre csúszott a megjelenés várható időpontja. Az XP-vel és Server 2003-mal kapcsolatos biztonsági problémák miatt a fejlesztőcsapat egy részét átvezényelték az XP SP2 fejlesztéséhez. Ezek miatt a Longhorn projekt fejlesztése 2004 augusztusában új irányt vett (ez volt a hírhedt „Longhorn Reset”). Mint már említettem, az XP helyett a Server 2003 SP1 szolgált az új verzió alapjául.

Végül hosszas tesztelés, és rengeteg köztes verzió után 2006. november 8-án elkészült a Windows Vista (NT 6.0), de boltokba csak 2007. január 30-án került. Az új operációs rendszer fogadtatása azonban sajnos a Windows Millenniuméra kezdett emlékeztetni. Egy (viszonylag) friss adat: 2009 áprilisára az XP 62%-os piaci részesedéséhez képest alig 24%-ot sikerült elérnie.

Legfőbb hibájának az alábbiakat rótták fel: igencsak (némileg indokolatlanul) magas hardverigény, rengeteg kompatibilitási gond, sok helyen túlbonyolított felhasználói felület, meglehetősen lassú működés, illetve a felhasználói fiókok felügyeletének (UAC – User Account Control) rendkívül idegesítő viselkedése.

A Vista azonban távolról sem olyan rossz, mint amilyennek sokan beállítják, pedig a „Longhorn” projekt újraindítása, a sok meg nem valósított újítás (például a WinFS elhagyása), és a fejlesztési folyamat elhúzódása nagyon sokat ártott neki. (Érdemes megjegyezni, hogy a javítócsomagok – SP1 és a nemrég megjelent SP2 – ugyanakkor mindenképpen sokat javítottak a rendszeren.) Érdemes megnézni, hogy a Microsoft mit valósított meg a Vistában, és ezek a változások milyen kellemes és kellemetlen következményekkel jártak.

A Vista rengeteg változást hozott az operációs rendszer magjának szintjén. Teljesen újraírt grafikus alrendszerre épül, a WDDM (Windows Display Driver Model) 1.0-s verziója felelős a kernel és a driver kapcsolatáért. Ez nem csak azért számított óriási előrelépésnek, mert a Windows grafikus felülete kihasználja a modern (legalább DirectX 9-es) GPU-k grafikai erejét az ablakok kirajzolásához, hanem mert a driver nagy része az operációs rendszer magjából (kernel módból) átkerült felhasználói (user) módba. Ennek eredményeképpen egy rosszul megírt, instabil eszközillesztő nem a rendszermagban okoz hibát, tehát a „kék halál” jóval ritkábban fordul majd elő. Sajnos azonban a megfelelő teljesítményű driverek elég sokára készültek el hozzá, mert a régi driverek WDDM-re történő átírása lényegesen bonyolultabb feladat lett, mint korábban a WDM esetén volt.

Az új grafikus felület (Aero) – bár szépre sikerült – sok lényegi funkcionális változást nem hozott. Az ablakok tartalmába történő betekintés és a 3D-s taszkváltás (Flip3D) nem könnyítették meg számottevően a grafikus felület kezelését. Látni fogjuk, hogy a Windows 7 nem véletlenül helyezett nagy hangsúlyt az Aero funkcióinak bővítésére. És bár a WDDM 1.0 kihasználta a GPU-k egyre növekvő erejét, az esetek többségében ez jelentős memóriaigényt hozott magával. A Windows 7-ben debütáló WDDM 1.1 megoldja ezeket a problémákat.

A Vista hálózati alrendszerét (TCP/IP stack) teljesen, az alapjaitól kezdve újraírták. Ennek köszönhetően felkészítették az IPv6 protokoll támogatására is. Sajnos a gyakorlatban nem bizonyult tökéletesnek: bizonyos műveleteknél elképesztően lelassult, és az új Network and Sharing Center sem éppen könnyű kezelhetőségéről vált híressé. Az új, HD Audio specifikációnak megfelelő hang alrendszer is jelentős előrelépés a HD minőségű hang előállítását illetően, de a DirectSound alrendszer elhagyásával a játékfejlesztőket és a hangkártyák gyártóit nehéz helyzetbe hozták: számos játék képtelen volt térhatású hangot kiadni. Az áthidaló megoldások és az új, Vista-kompatibilis driverek itt sem készültek el a Vista megjelenésének idejére.

Mint az a Vista fejlesztése közben kiderült, a Windows NT kernel számos súlyos biztonsági problémát hordoz magában. A már említett UAC célja az volt, hogy a kártékony programok ne tudjanak adminisztrátori joggal futni, ezáltal az operációs rendszer védve legyen tőlük. Sajnos azonban ez a szolgáltatás rengeteg bosszantó üzenet felbukkanását hozta magával, és jelentősen megnehezítette az operációs rendszer kezelését.

Látható tehát, hogy a problémák ellenére a kernel szintjén nagyon sok fontos és lényeges változás történt. Az új API-k (például a Windows Presentation Foundation, Windows Communication Foundation), és a teljesen újraírt alrendszerek (grafika, hang) nagyon jó alapot nyújtottak a következő verzió fejlesztéséhez.

2008 februárjában, a Vista SP1 kódbázisán jelent meg a Windows Server 2008, amelynek fogadtatása lényegesen pozitívabb lett a Vistáénál. Az SP1-nek köszönhetően gyorsabb és stabilabb volt az alaprendszernél, szerverfunkciói jelentősen kibővültek a Server 2003-hoz képest.

A nem is oly távoli jövő

A múlt áttekintése után elérkeztünk végre a jelenbe. A Windows NT következő verziója Windows 7 néven (és NT 6.1 verziójú rendszermaggal) kerül a boltokba a legfrissebb bejelentés szerint 2009. október 22-én. Ugyanezen a napon rajtol a Server 2008 utódja, a Win7 alapjaira építve, Windows Server 2008 R2 néven.

Január elején publikusan letölthető volt az egyetlen bétaváltozat, május 5-e óta pedig letölthető a kiadásra jelölt (RC – Release Candidate) változat. A saját felhasználói tapasztalatom és a világszerte olvasható tesztek, értékelések szerint a Win7 végre az, amire az XP-hívők vágytak: szép külső, hasznos új funkciók, gyors és stabil működés, alacsonyabb hardverigény, letisztult felhasználói felület jellemzi.

Mindenképpen látnunk kell azonban, hogy a Windows 7 azért lehet sikeres operációs rendszer, mert a Windows Vista által lefektetett alapokon építettek fel egy (szinte) minden ízében megújult, a korábbi verzióban kritizált funkciók finomítását, tökéletesítését felvonultató rendszerszoftvert. Az viszont, hogy ezt hogyan tudták megvalósítani, a Vista fent említett hibáit miképpen sikerült kiküszöbölni, az már a következő cikk témája lesz.