1. oldal - Morte élményei
Morte élményei
Első ránézésre a WildStar igazi, hamisítatlan űrwesztern, képregényes stílusú grafikával. Másodikra is. Ráadásul minél tovább nézzük, annál őrültebbnek tűnik: élénk színek, hiperaktívan mozgó rajzfilmes karakterek és egy világ, amelyben mindig történik valami. A játék le sem tagadhatja, hogy a Vanilla WoW alkotói készítették, de más behatások is felfedezhetőek rajta: Jak & Daxter, Ratchet & Clank, Pixar & Disney. Emellett, vagy ennek ellenére köszöni megvan a maga saját egyénisége: szókimondó, pofátlan, humoros, pörgős... itt még a teleport kapunak is személyisége van, a holo sírkő is szarkasztikus megjegyzéseket tesz, ha meghalunk, és bármi megtörténhet: megvadult mutáns zöldségek üldöznek vagy elmenekül előlünk a bányánk.
A játékban két oldal létezik: az elnyomó Dominion kemény, rendszerető, vallásos és meglehetősen hatékony társaság, náluk indulhatunk sárkány-démonszerű Drakennel, Mecharinak nevezett szexi robottal és szőrös kis genyónak látszó Chuával is. A Dominion által elnyomott, szedett-vedett, törvényen kívüli menekültekből álló Exile oldalon találjuk a szintén kis szőrös, de inkább cuki, fákat ölelgető Aurinokat, a sziklaszerű, sörvedelő Granokokat és az élőholt kinézetű Mordesh nép tagjait. Utóbbiak valószínűleg túl mélyen néztek lombikjaikba kísérleteik során. A kozmopolita emberi faj képviselői minkét oldalon megtalálhatóak, szokás szerint ők azok, akik bármilyen kaszt tagjai lehetnek, a többieknél ez kötött, Chuából nem lesz pl. nagy misztikus varázsló, az Aurinok pedig nem fogják pöfögő gépekkel szennyezni környezetüket.
A karakterkreáló képernyőről elsőre egy szimpatikus űrkecske nézett vissza rám. Sajnos nem találtam olyan opciót, ami lehetővé tette volna, hogy vele induljak, ezért végül egy környezetbarát Aurin és egy jóval kevésbé környezet- és egyáltalán nem Aurinbarát Chua mellett döntöttem, hogy mindkét oldal tagjai képviselve legyenek.
A hat játszható kaszt nagyjából a szokásosnak tűnt, de mindegyikben volt egy kis csavar, vagy humor, a Spellslinger pl. varázsló csak épp high-tech pisztolyokkal, a Medic meg két újraélesztő tappanccsal gyilkolászik és ment életet. Érdekesnek tűnt még az illúziókkal dolgozó Esper, és a robotsegítőkkel rendelkező Engineer is. A Stalker a szokásos osonó rugó, karomszerű fegyverekkel, a Warriror pedig a hagyományos kardos harcos mintapéldánya.
Kasztunk mellé választanunk kell még egy játékstílusunkhoz illő másodlagos foglalkozást (Path-t) is a négy közül, ami extra játéklehetőségeket biztosít számunkra. Kis cuki Aurin bérgyilkosom felfedező (Explorer) lett, ugrálós fejtörőket oldhat meg, ismeretlen területeket térképezhet fel és relikviákat találhat, míg ádáz Chua mérnökömből tisztességes telepes (Settler) vált, így alapanyagokat gyűjtögethet és egész bázisokat tud felépíteni, amelynek előnyeit a többi játékos is élvezheti. A katona (Soldier) nevéhez hűen harci feladatokat kap, a tudós (Scientist) felderítőrobotja segítségével a világban található artifaktokat elemezheti, és így több háttérinformációhoz juthat. Másodlagos foglalkozásunknak - akárcsak kasztunknak - szintje is van, és pár hasznos kiegészítő képességet is biztosít számunkra: a felfedező például nagyobb magasságokból tud leesni sérülés nélkül, a telepes árust hívhat, a tudós kaput nyit a fővárosra, a katona elteleportálja csapatát, ha baj van stb.
2. oldal
A sztori felütése érdekesnek ígérkezik: a két, már alapjáraton is ellenséges oldal egyszerre érkezik meg a Nexus nevű bolygóra, ahol egy letűnt civilizáció tagjai, az Eldanok éltek egykor. A bolygó tele van relikviákkal, elveszett technológiával és titkokkal, melyekért meg is indul a harc. Ennek ellenére a két oldal teljesen különböző térképen indul, és egyelőre úgy tűnik, hogy ez az elszigeteltség a későbbi pályákon is megmarad.
Az alapokkal megismertető, vizuálisan érdekes, ám minden más szempontból kissé unalmas tutorial űrhajókról hamar kijuthatunk a nagyvilágba. Akinek bejön a WildStar grafikai stílusa, az egészen biztosan nem fog csalódni a látványban. A pályák nemcsak széltükben és hosszukban hatalmasak, hanem fölfelé is terjeszkednek. A bolygó állat- és növényvilága rendkívül karakteres, az animációk fantasztikusak és a zene kiemelkedően jól sikerült, órákig el tudtam hallgatni, anélkül, hogy meguntam volna.
A vizuális orgiának azonban megvannak a maga hátrányai is. Amikor először próbáltam ki a játékot, igen hamar elfáradtam, a világ annyi látnivalót kínált, hogy már egy óra után úgy éreztem magam, mint egy turista egy hosszú nap végén. Ráadásul a tennivalók is kezdtek egyre jobban felhalmozódni: a zsúfolt questhubok elárasztottak küldetésekkel, még nyakig voltam egy szériában, de máris hozzám vágtak másik hármat. A központokban felvett küldik mellett kint a terepen is rengeteget találtam, és voltak olyan pontok, ahol az NPC-k rádión hívtak és még több tennivalót varrtak a nyakamba. Ezen kívül út közben még kihívásokba (Challengekbe) is botlottam, és a másodlagos foglalkozásomból adódó feladatokat jelző pöttyök is csak egyre szaporodtak a térképen. A küldetések egyébként az MMO-kból megszokott stílusban zajlanak, gyilkolászás, postaszolgálat, lótifuti, ezzel nem is lenne baj, a probléma a struktúrával, vagy inkább annak hiányával van, amelyben a játék adagolja őket - mintha egy sok fogásos lakoma összes ételét egyszerre tálalnák fel nekünk.
A szakmák szokás szerint a fegyverek, páncélok és egyéb felszerelések előállítása körül forognak, de lehet főzőcskézni és lakberendezési tárgyakat készíteni is. Az alkotómunka minijáték is egyben, nem elég egy gombnyomás, főzésnél pl. el kell döntenünk, milyen fűszerezést alkalmazzunk. A gyűjtögető szakmákat feldobja, hogy balta és csákány helyett lézerláncfűrésszel ill. puskával nyomulhatunk - ez utóbbi akkora, mint egy ágyú (ami egy nyusziszerű aurin kezében különösen félelmetes), nem csoda, hogy ezt látva a bányák időnként elfutnak előlünk.
A lakáskérdést a Nexus bolygón érdekesen oldották meg, mindenki kap egy magasan lebegő telket, ahol felépítheti kulipintyóját. Melléképületeket, kerti grillt, működő műhelyt és egyebeket fix, moduláris rendszerben rakhatunk le, de a kisebb tárgyakat lehet forgatni, méretezni is, ezek szabadon elhelyezhetőek. A berendezési tárgyak és trófeák nemcsak komfortérzetünket növelik, de különböző hasznos buffokat és bónuszokat is adnak (pl. xp).
A talentrendszer nincs túlbonyolítva, némiképp a GW2-jére hajaz. Ahogy nő a szintünk, egyre több képesség közül választhatunk, és ezeket pontjainkból tovább is fejleszthetjük, ám egyszerre csak korlátozott számú képességet tehetünk ki a hotbarra. Az AMP-nak nevezett talentkeréken költhetjük el a kapott pontok másik felét a különböző ágakon, melyeken csoportosítva találjuk a támadó, támogató és hasznos erősítéseket, ill. ezek hibrid változatait.
3. oldal
Instázni 20. szinttől lehet, ehhez jönnek még az Andventure-ök, amelyek lényegében 5-fős mini-insták. Két nagy dungeönt próbáltam ki, ezek közül érdekes módon pont az első (Stormtalon) nem volt még rendesen finomhangolva, több különböző puggal sem sikerült átverekedni magunkat rajta. A másodikkal már minden rendben volt, az már úgy viselkedett, ahogy egy kis, alacsony szintű kazamatának illik, ha egy zöldfülűekből álló csapat meglátogatja.
Úgy vettem észre, hogy a harc és különösen az insták több odafigyelést és ügyességet igényelnek, mint egy átlag MMO-ban, ez valószínűleg sokak tetszését el fogja nyerni. A harcrendszer nem egyszerűen Tab-kijelölős, valóban el is kell találni az ellenfeleket, ebben segít, hogy támadó képességeink hatókörét a földön kék kijelölések formájában láthatjuk. A gyógyítások is területre hatnak, ezeket a játék zölddel jelöli, a nekünk ártó csúnyaságokat pedig pirossal - ez utóbbiak eléggé büntetnek, és rengeteget kapunk a nyakunkba, ha sok ellenféllel harcolunk, előfordul, hogy már nincs hova ugrani. A fentiek már egy 5-fős partiban is tetemes mennyiségű izgő-mozgó, állandóan változó padlómintát jelentenek, az effektekkel, életerő, sebzés és egyéb kijelzőkkel együtt pedig a csata meglehetősen kaotikus tud lenni. El lehet képzelni, hogyan fog ez kinézni a 40-fős raideken... Dicséretes viszont, hogy többféle, színtévesztőknek készült paletta is létezik. A játék támogatja a külsős addonokat, ezek segítségével remélhetőleg majd be lehet szabályozni a képernyőn megjelenő információk mennyiségét.
A PvP alacsony szinteken a szokásos bg-ken folyik, a bétában a Walatiki Temple 10 vs. 10 pályát próbálhattuk ki, ami teljesen szokványos capture the flag mechanikával működött. Magas szinten viszont megnyílik a Warplots-rendszer, amely egy hatalmas 40 vs. 40 fős bg, amelynek érdekessége, hogy a csatateret mi magunk építhetjük fel, csapdákat, védműveket és még foglyul ejtett raid bossokat is betehetünk bázisunkra. A 25-ös szintkorlát miatt ezt sajnos nem tudtam még kipróbálni, de szerintem sokak számára ez lehet majd a WildStar endgame egyik legvonzóbb része.
4. oldal
A világ dizájnja és a hangulata nagyon bejött, tetszettek a karakterek, a különböző fantasztikus lények, a képi humor és a zenét is igen kellemesnek találtam. Az én ízlésemnek viszont kicsit sok volt az ügyességi, gyorsasági rész, gyakran úgy éreztem, hogy egy hiperaktív gyerekeknek készült vidámparkba kerültem (küldik közben, szerencsére nem sűrűn, de voltak pl. olyan részek ahol a játék azt kérte, hogy gyorsan nyomogassak egy gombot). Számomra a legnagyobb negatívumot a nyomasztó tömegben kapott küldetések és feladatok jelentették, pedig általában ezt a részt szoktam a legjobban élvezni egy MMO-ban, ezek adagolásán lehetne még javítani.
A közelgő júniusi megjelenés ellenére ez a béta meglehetősen bugos volt (igazság szerint bugosabbnak találtam, mint az előző kettőt), de ebből még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, legfeljebb annyit, hogy látszik, hogy gőzerővel dolgoznak rajta. Úgy találtam, hogy a fejlesztők a fórumokon és a közösségi média oldalakon igen aktívak, közvetlenek, nem bújnak marketingesek mögé és nagyon odafigyelnek a játékosok visszajelzéseire, és reagálnak is rá - mindez nagyon fontos egy MMO esetében, mivel nemcsak játék, de szolgáltatás is egyben.
A WildStar a sci-fi téma miatt hiánypótló lehet a fantasy MMO-k tömegében ugyanakkor elegendő fantasy elemet is tartalmaz, hogy a másik tábor tetszését is elnyerje. A rajzfilmes, képregényes grafika nem fog bejönni mindenkinek, mint ahogy a felpörgetett játékmenet sem, de a WildStarnak elképesztő karaktere és hangulata van és biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a maga rajongótáborát.
Pacman különvéleményét a következő oldalon olvashatjátok, ne hagyjátok ki!
5. oldal - Pacman különvéleménye
Különvélemény – Pacman
Ez egy sci-fi WoW. Ügyesen felépítve, más ötletekkel kiegészítve, de szívében és lelkében akkor is a Blizzard korszakalkotó játékát jeleníti meg. Emiatt a kijelentésem miatt biztosan lesznek, akik nagyokat sóhajtanak majd, hogy már megint a World of Warcraftra mutogatunk vissza, de a Wildstar egyszerűen ilyen. Természetesen az endgame, a housing rendszer és számos más dolog van még, amit én nem láttam, de megtapasztaltam milyen a küldetésrendszer, az UI, a harc, a pályadizájn és láttam, hogy mindezt hogyan csomagolták nekünk, tehát hogy milyen a grafika.
Zárójelben megjegyezném, hogy a Wildstarral párhuzamosan teszteltem az Elder Scrolls MMO-t is, így még erősebb volt a benyomás: a Zenimax Online csinált egy online TES játékot, míg a Carbine egy… na, nem akarom még egyszer mondani.
A játék legnagyobb hibájának én is a kaotikus küldetésrendszert találtam, de voltak hiányosságok történetmesélés frontján is. Nincs szinkron, és rengeteg apró kis szövegablakot tol a játék az arcunkba, amik egyszerűen sikítanak azért, hogy kattintsuk át őket. A milliónyi küldi miatt már azt sem tudjuk mit miért teszünk, csak követjük a térképen a jelzéseket, amikből meg aztán akad bőven. A Wildstar egy eleven és színes világot tár elénk, amiről még 15 óra játék után is csak annyit fogtok tudni, mint a legelső trailer megnézését követően.
A játékban rengeteg aktivitás van, amik sokszor még tolakodóak is. Megölsz valahol egy mobot és máris kinyom a játék egy visszaszámlálót a képernyőre, hogy 1 perced van erre a kihívásra (nem csak ölős kihívások vannak, de ezek a leggyakoribbak). Folyton eltérít valamivel és sokszor inkább éreztem hosszas munkának befejezni egy-egy térképet, mint szórakozásnak. Az UI is néha nyomasztóan sok volt nekem, lépten-nyomon feljöttek ablakok, de ehhez azért hozzá kell tenni, ha végeztünk minden tutoriallal, akkor ez mérséklődik valamennyire. (Mivel közben az ESO-t is tesztelem, így nekem nagyon nagy volt a kontraszt.)
Sajnos nekem sikerült kiválasztanom az egyik legrosszabb kasztot, a Spellsingert, ami nem elég hogy gyenge is egy picit, de nagyon fárasztó is volt vele játszani. Körülbelül úgy képzeljétek el a kasztot, hogy az összes varázslata „Cone of Cold”, csak különböző méretű hatótáv mezőkkel. Volt egy olyan pve opció, ami automatán a kijelölt mob felé fordította a karakterem varázslásnál, de sajnos mivel az esetek jelentős részében több mobot kell egyszerre ütni, így ennek használata rendkívül ineffektív volt. Folyton köröztem a mobokkal, hogy mindegyik benne legyen a varázslataim találati mezejébe és még egy farmolós-gyilkolászós küldi tucatmobjait is elég munkás volt így aprítani. Ezzel együtt a játékmechanika nem volt rossz, nagyon ügyes ötletekkel dobták fel a WoW receptjét, különösen a CC lett ötletes.
Összességében én ezt a játékot elsősorban azoknak tudom ajánlani, akik mindenek fölé helyezik a játékmenetet és egy MMO-ban a maximális szint elérését csak úgy élik meg, mint egy másfél hetes erőltetett menetelést az endgame felé. Ugyanakkor ha őszinte akarok lenni, inkább várnám meg a Warlords of Draenor kiegészítőt, mint hogy beleugorjak a Wildstarba. Mondom ezt úgy, hogy jó ideje nem vagyok aktív játékosa a Blizzard behemótjának. Egy MMO veteránnak egyetlen kérdést kell csak megválaszolnia: megelégszik a megszokott dolgokkal és befizet még egy körre a Warlords of Draenorral vagy átkacsint a Wildstarba ahol kaphat egy kis környezetváltozást ismerős játékmenettel.
