WAYMO: SOKKAL MEGBÍZHATÓBBAK A ROBOTTAXIK, MINT AZ EMBERI SOFŐRÖK

Lényegesen kevesebb balesetet okoznak a Waymo önvezető autói, mint az átlagos vezetők, és erről most egy friss statisztikát közölt a cég.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. dec. 23. 6:04
Waymo: Sokkal megbízhatóbbak a robottaxik, mint az emberi sofőrök

A Google, illetve az Alphabet égisze alá tartozó Waymo az elmúlt években rengeteg energiát fektetett abba, hogy az önvezető rendszereket fejlessze. Most először pedig már olyan statisztikai adatokkal is tud szolgálni, ami megmutatja, hogy a robottaxik mennyire megbízhatóak. A cég szerint nem az a kérdés, hogy jobbak-e, mint az emberek, hanem az, hogy hányszor jobbak.

A Waymo rendszeresen szokott különböző adatokat publikálni a teszteléseivel kapcsolatosan. Eddig viszont csak olyan számokat láttunk a cégtől, amik magukban foglalták a teljesen önvezetéssel megtett távok mellett a felügyelet alatt levezetett kilométereket is. Ezúttal azonban egy olyan elemzést hozott nyilvánosságra a cég, amiben már kizárólag sofőr nélküli üzemben megtett távok vannak összegezve.

Egy ideje már mennek a teljesen felügyelet nélküli robottaxik, a teljes megtett táv elérte a 7,13 millió mérföldet, ami átszámítva csaknem 11,5 millió km-t jelent.

Eredetileg csak egy kisebb területen üzemeltek ezek, de ma már három nagy amerikai városban járják az utakat a speciális értékelőkkel és más technológiai megoldásokkal ellátott autók. Phoenix, Los Angeles és San Francisco utcáin egyaránt lehet találkozni Waymo robottaxikkal. A rengeteg levezetett idő alatt természetesen több balesetre, rendőri intézkedésre is sor került a járművekkel kapcsolatosan. Ezt lényegében nem lehet kivédeni, de a Waymo számai szerint 6,7-szer kisebb eséllyel kerül sérüléssel járó autóbalesetbe egy ilyen jármű, mint amit egy átlagos ember vezet.

85 százalékkal biztonságosabban lehet a robottaxival utazni a jelenleg elérhető mérőszámok szerint.

Azt is hozzá kell tenni, hogy azért a kisebb koccanások már sűrűbben előfordultak, bár ebből a szempontból is lényegesen jobb a helyzet, mint az átlag vezetők esetén. 2,3-szor kisebb volt az átlagosnál a rendőrségi bejelentést igénylő koccanások mennyisége. Minden esetben a legfrissebb helyi statisztikákat vették alapul az összevetésekhez. Ráadásul nagyobb szigorral vannak, mint az emberek, a kisebb koccanásokat ugyanis az emberek sokszor rendezik egymás között, nem jelentik ezeket, a Waymo viszont mindent jelent, így a statisztika még neki kedvezőtlenül torzít.  

Galéria megnyitása

Összesen három olyan baleset volt, ahol személyi sérülés is történt a rengeteg megtett kilométer ellenére. Kettő súlyosabb közlekedési baleset volt Phoenixben és egy pedig San Franciscóban. Ha a Waymo autói is csak átlagos emberek keze alatt üzemeltek volna, akkor a teszt alatt 17-tel több személyi sérüléssel járó balesetet és 20-szal több rendőri beavatkozást igénylő balesetet okozhatak volna a jelentést felölelő távon. 1 millió mérföldre vetítve a városokban az emberek átlagosan 2,78 súlyos balesetet szenvednek, míg a Waymo 0,41-es átlagot ért el.

Galéria megnyitása

Azok a vállalatok, akik a robottaxikat fejlesztik, óriási kockázatot vállalnak. Egy-egy balesetben bizony emberéletek foroghatnak kockán, éppen ezért a biztonság nagyon fontos. A Waymo egyik legnagyobb riválisa a Cruise például most egy mélyponton van. A vállalat felfüggesztette a működését, miután kiderült, hogy az egyik sofőr nélküli autója elgázolt egy ember, és métereken keresztül vonszolta magával. Egy ilyen balesetnek komoly következményei lehetnek, de a Cruise még tetézte is a bajt. Visszatartotta a bizonyítékokat, megpróbálta eltitkolni az esetről történt videofelvételt a hatóságok elől.

Úgy is tűnhetne, hogy a Waymo megpróbálja jobb színben feltüntetni a robottaxikat a mostani helyzetben, de a cég szerint véletlen egybeesés az, hogy a Cruise-t éppen most hurcolják meg. A vállalat akár 1,5 millió dolláros büntetést is kaphat. Sokan azonnal felszólaltak az önvezető autók ellen, függetlenül attól, hogy azokat mely vállalat fejleszti, milyen technológiai megoldásokat használ.

Trent Victor, a Waymo biztonsági kutatásokért felelős igazgatója elmondta, hogy az által kiadott statisztikák azért fontosak, mert ez növeli a transzparenciát és az érdeklődők bizalmát. Arra is rámutat, hogy a különböző önvezető rendszerek között komoly különbségek vannak, ami a biztonságos működésre is jelentős kihatással van.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
TaluControl
TaluControl
2023. dec. 27. 6:08
#7

Még anno a főiskolán megtanultam, hogy a statisztika és a mérési jegyzőkönyv ugyanazokból az adatokból mindig azt mutatja, amit ki akarok mutatni...

pdx006
pdx006
2023. dec. 25. 12:22
#6

Még mindig nem érti a világ, hogy az USA-ban szabályos átlátható jóminőségű négyzetrács úthálózatok és közlekedési rendszer van a városokban, felezővonalak se hiányoznak, főleg ilyen San Franciscókban. Ilyen helyeken érthető hogy ellavíroznak maguktól is. Európában pedig összevissza minden tekintetben, tisztelet a kivételnek. Hozzák egyszer el, aztán meglátjuk mennyire szédül meg a rendszer.

ncc1701
ncc1701
2023. dec. 27. 9:28

@pdx006 Triesztben plö olyanok a sáv felfestések, h lámpánál ha egyenesen megyek, akkor a lámpa után a két sáv közepén találom magam. Nem is értem. :)

ZSORRO
ZSORRO
2023. dec. 23. 19:35
#5

Sokan azt nem értik meg, hogy az önvezető autók (ezután) is fognak nagyon súlyos baleseteket szenvedni/okozni! És sajnos emberek életét teszik majd tönkre. De a hagyományos közlekedés is úgy indult, hogy nagyon sok baleset, haláleset volt... az önvezető autók ellenben az ilyen balesetekből (remélhetőleg) "tanulnak", és minél több balesetük lesz, annál biztonságosabbá válnak!

ZoliS
ZoliS
2023. dec. 24. 11:32

@BiroAndras Így igaz. Az összes közlekedési forma közül az autóban a legnagyobb az esélye annak, hogy meghalsz. Ha minden autó önvezető lenne, akkor meg nagyon elenyésző esetekben lennének balesetek és amikor megtörténnek, azután meglehetősen gyorsan lehetne biztosítani, hogy az adott balesettípus többé ne történjen meg. Persze lehet lesznek/vannak szoftverhibás meg alkatrészhibás esetek is, illetve tudomásom szerint még nincs is tökéletes önvezető AI.

zoolyka
zoolyka
2023. dec. 23. 19:02
#4

Az illetot amugy nem a robotaxi utotte el, hanem egy masik, ember altal vezetett auto. A taxi viszont athajtott a foldre eso emberen, gondolom elotte nem sokat treningeztek ilyesmire.

BiroAndras
BiroAndras
2023. dec. 27. 21:01

@Szefmester

Te most szándékosan nem akarod érteni, vagy tényleg ennyire nehéz a felfogásod?

  1. Mégegyszer, almát körtével hasonlítassz. Kamiont vezetni teljesen más, mint személyautót, sokkal nagyobb, sokkal kevésbbé mozgékony, és sokkal rosszabbul lehet kilátni belőle. Amikor egy személyautó elüt egy gyalogost, akkor az 99%-ban a szélvédőre kenődik fel, vagy ha nem, akkor is jól hallható és érezhető az ütközés. Ha a sofőr nem veszi észre, akkor vagy csontrészeg, vagy be van lőve.
    A kamionnál viszont gyakori a pótkocsi alá szorulás, ahogy a videón is. Ezt a sofőr nem látja, ha nem néz direkt a megfelelő tükörbe. Az alacsony relatív sebesség miatt az ütközést sem érzi, plusz a pótkocsi amúgyis csak lazán kapcsolódik a vontatóhoz, és csak részlegesen közvetíti az erőhatásokat. A másik gyakori eset hogy a kamion előtt közvetlenül halad a másik autó, ahova kamion sofőrje nem lát, és szintén az alacsony sebesség különbség miatt nem érzi az ütközést. További nehezítés, hogy a kamion nehezen gyorsul és a tömege nagymértékben változik a szállítmánytól függően, így az enyhén romló teljesítmény sem olyan feltűnő, mint egy személyautónál (ahol szintén sokan nem veszik észre). És ott van még a hangos motor is, ami elnyomja a többi zajt. Meg a motor erős rezgése, ami a kisebb erőhatások érzékelését nehezíti.

  2. Mégegyszer, az az alapfelállás, hogy a gép vezeti az autót, az ember meg felügyeli, és beavatkozik, ha kell. Tehát az ember nem csinál hülyeséget, mert a gép vezet. Ahhoz hogy baleset történjen először a gépnek kell hibáznia, majd az embernek elmulasztani a beavatkozást. Tehát két valószínűtlen esemény együttes bekövetkezése szükséges. Tisztán manuális vezetésnél, vagy tisztán automatánál egy valószínűtlen esemény elég.
    Elméletileg az is előfordulhat, hogy a gép tökéletesen vezet, az ember mégis átveszi az irányítást és balesetet okoz. A gyakorlatban viszont ez rendkívül valószínűtlen.
    A statisztikák is azt mutatják, hogy az ember és a gép együttműködése a legbiztonságosabb. A hagyományos vezetéstámogató rendszerek is ezen az elven alapulnak.

tomchee
tomchee
2023. dec. 23. 13:38
#3

Itt a UK ben biztosan. 

Kb minden taxi pakisztáni és úgy vezetnek mint ha otthon lennének, a kresz meg csak a civilizált ember hülyesége

nedcoleman
nedcoleman
2023. dec. 24. 17:07

@tomchee Pont, mint kishazánkban. Nulla a morál...

Bihus
Bihus
2023. dec. 23. 11:48
#2

Az emberek között is nagyon nagy a szórás, van, aki millió kilométer alatt sem okoz balesetet, más pedig minimális vezetéssel többet is. Szóval itt nem csak az átlagot kell figyelembe venni, mert az nem sok vigasz, hogy az átlag béna vezetőnél biztonságosabban mennek a taxik. A legjobb sofőrök szintjét kell túlszárnyalni, akkor lehet a kísérleti üzemből előrelépni.

BiroAndras
BiroAndras
2023. dec. 27. 21:03

@Resike

Tehát szerinted nekem van igazam?

ianbrenner
ianbrenner
2023. dec. 23. 10:26
#1

"az egyik sofőr nélküli autója elgázolt egy ember, és métereken keresztül vonszolta magával"

Tetszik, nem tetszik, az ilyen eseményeket teljesen ki kell küszöbölni, mert ezek bármikor a mélybe ránthatják magukkal az önvezetést. Ilyenkor látszik, hogy az önvezető autó nem tudja, hogy mi történik vele, ami speciális esetekben nagyon veszélyes is lehet.

Vissza az oldal tetejére