• Freeedooooom!

A nyílt világba érkezés legelső percében elfogott az a gyanú, hogy a játék szétnézett a zenéim vagy a Spotify listáim között, mert kapásból metálzene üvöltött az utcán és az első autó, amibe beszálltam is rockzenét kezdett játszani a rádióból, pedig ez is lehetett volna.

Persze mindez véletlen is lehet. Hiszen olyan, hogy adatokat gyűjtenek rólunk, megfigyelnek, elemzik az adatainkat, profiloznak, kizárólag a Watch Dogs: Legion világában létezik. Egy olyan társadalomban, ahol egy terrorista támadásnak bélyegzett robbantássorozat után a várost immár az Albion nevű biztonsági cég (vagy hadsereg) „védi”.

Bűnösként mindannyiunk kedvenc hacktivista csoportját a DedSecet kiáltották ki és az összeesküvés szálai messzire vezetnek. Az egész kormány? A hadsereg? Egy elborult elméjű milliárdos? Egy zseniális hacker? Idegen lények és gyíkemberek? A legutolsó talán mégsem, de amúgy rajtunk múlik, hogy kiderítsük mi is történt valójában, mindeközben pedig megmentjük a várost az Albion terrorjától és a DedSecet is újra megszervezzük és feltámasztjuk hamvaiból. Gyerekjáték, nem igaz? Okostelefont elő és indulhat a móka!

Kórház, börtön, halál

Az első lépéseink egy bázis létrehozását és némi információ begyűjtését jelentik majd, de miközben ezért rohangálunk egy csomó podcastet találunk majd mindenfelé elszórva. Ezt lore-nak, háttéranyagnak, a világot elmagyarázó, bemutató apróságnak is tekinthetjük, ami nagyon hasznos, ha értékeljük az ilyesmiket, ha azonban végre nekiugranánk London felfedezésének, akkor jó eséllyel későbbre halasztjuk az amúgy több perces, de érdekes, vicces és információgazdag felvételeket. Amúgy az első néhány küldetést érdemes végig csinálni még azelőtt, hogy elszabadulnánk és szétnéznénk a városban, ugyanis új funkciókat nyitunk meg és egyfajta tutorialként a játékmechanikából is egyre többet sajátíthatunk el.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a játékban az egyik leglényegesebb feature nem működik vagy valami baja van. A permadeath - vagyis az, hogy ha harcban legyőznek minket, ügynökünk meghal és azonnali törlésre kerül -  ugyanis néhány küldetés után aktivizálódik csak, addig, mivel szétverték szinte az egész DedSecet, Albion és a rendőrség sem igazán kezel minket komoly problémaként. Mindez azonban abban a pillanatban megváltozik, amikor a fő küldetésszálon elég borsot törünk ellenlábasaink orra alá, de a játék is bejelenti, hogy a permadeath be lett kapcsolva. Ezt ugye még mindig kikapcsolhatjuk bármikor (sőt, eleve kikapcsolt állapotban is indíthatunk játékot), de vissza már nem. Innentől a helyzeten és a szerencsénken múlik majd, hogy kórházba, börtönbe vagy a temetőbe viszik ügynökeinket abban az esetben, ha egy küldetés balul sül el.

London szélesre tárt karokkal vár

A város nemcsak részletgazdag, változatos és élettel teli, de olyan jól kidolgozott, hogy szó szerint tudni fogjuk, ha egyik kerületből a másikba értünk. Sokat változik nemcsak épületek de forgalom, boltok, díszítések terén is a környezet. És teljesen mindegy, hogy jártunk-e valaha Londonban vagy sem, az olyan ikonikus helyek, mint a Buckingham palota vagy a Piccadilly melletti Reagent street ismerősek lesznek még úgy is, hogy disztopikus köpenybe burkol minden négyzetmétert az Albion uralma. Azért viszont kár, hogy viszonylag kevés épületbe mehetünk be és a legtöbb helyen zárt, nem működő ajtók fogják jelezni, hogy az adott épület inkább díszlet, mint helyszín.

Tetszetős a játék azon része is, hogy az utcákon sétáló emberek reagálnak az eseményekre és ez alatt nem csak azt értem, hogy visítva elszaladnak, ha lövöldözés kezdődik, vagy durvább karambolt okozunk. Ránk dudálnak, ha megállunk az úton, méltatlankodnak, ha nekik megyünk, de ami igazán tetszett az egy véletlen balesetből fakadt. A mindent (is) meghackelő telefonomon rossz gombot nyomtam le és egy közelben álló autót akaratlanul hátramenetbe kapcsoltam (mivel szinte minden „okos” a városban, így az autók felett is átvehetjük az irányítást) és 2 embert elütöttem vele, akik eszméletlenül terültek el.

Az arra sétáló emberek pedig többféle képen reagáltak: volt, aki fotókat készített, volt aki elsétált, de az egyik járókelő szólongatni kezdte a földön fekvőket, majd odaszólt valakinek, hogy hívja a mentőket. A megszólított így is tett, én pedig testközelből néztem/hallgattam végig, ahogy a sérültekhez mentőt hívnak. Pár másodpercen belül megjelent egy híradós drón is és nem sokkal később a mentő is előkerült. Apróságnak tűnik és az esetek 90%-ában elviharzunk a helyszínről, dolgunkra sietve, de jó volt látni, hogy azért van itt élet és nem csak ostobán masírozó NPC-kkel vagyunk összezárva egy világvárosban.

A zenére sem lehet panasz. Volt, hogy egy kicsit még az autóban maradtam, hogy tovább hallgassak egy dalt, mert épp jól illett a város hangulatához, erre pedig legutóbb egy GTA játékban volt precedens. Több csatornát is végigszörfözhetünk, hogy megtaláljuk a nekünk való fülbemászó muzsikát, a metáltól, a hip-hopon át a klasszikus zenéig, de még egy olyan adó is van, ahol podcasteket hallgathatunk.

Bárkiből ügynököt faragunk

Az embereknek napirendjük van, amit a megfelelő eszközök segítségével bármikor megnézhetünk. Tudjuk mikor randizik, hol tér nyugovóra, hol és meddig dolgozik és azt is, ha találkozója van, vagy épp valami illegálisban akar részt venni, esetleg, hogy délután 5-kor csatlakozik egy tüntetéshez, esetleg estefelé gyászolni megy a közeli temetőbe. A változatosság pedig itt igazán zavarba ejtő.

A kedvencem egy idős bácsi volt, aki a hivatása szerint felnőtt filmekben játszik, emellett korából adódóan lassú és nem tud fedezékbe húzódni (ez minden idősre igaz) emellett szerencsejáték függő, vagyis időnként el-eltűnne egy kis pénzünk, ha ügynökeink közé fogadnánk és végül bármikor hirtelen meghalhat (Doomed). Emellett rengeteg emberrel találkozhatunk, mindenki egyedi, de nagyítóval kell keresni azokat, akiknek több hasznos képessége vagy képesség csomagja van, tehát kiemelkedik az átlagos tömegből.

Kezdetben még simán beérjük egy hackerrel, aki mondjuk gyorsabban tölt le, de később már a drónok meghülyítése, a biztonsági kulcsok távolságfüggetlen letöltése vagy ezekből minél több megléte lesz az alapkövetelmény. Az építőipari munkásokkal a legegyszerűbb, mert szinte mindannyian ugyanazt tudják alapból és bevallom nincs hasznosabb annál, mint gombnyomásra teherhordó drónt idézni bárhová. A segítségükkel azonnal a levegőbe emelkedhetünk felderítés, gyűjtögetés, menekülés vagy bármi más célból. De találhatunk hipnotizőrt, digitális méhészt (komolyan!), anarchistát, focihuligánt, tüntetés-szervezőt, festékszórós művészt, hackert, kémet, bérgyilkost, mentőst, hírességet és a lista még folytatódik.

Akinek kedve van hozzá, egy nyugdíjas kommandót is alapíthat, és most lefogadom, hogy a YouTube hamarosan tele lesz vicces nagyis, nagypapás Watch Dogs: Legion videókkal.

A mindenki és bárki lehetsz játékelem azonban nem ment meg minket attól, hogy kötődni kezdjünk azokhoz az ügynökökhöz, akiket kemény munkával sikerült csatlakozásra bírni. Kiemelten fontosak lettek, hiszen megtaláltuk a megfelelő felszerelést, ruhát számukra és az adatlapjuk alapján még az életüket is megismerhettük kicsit. Hiába áll „végtelen” mennyiségű potenciális jelölt a rendelkezésünkre, a kiválasztottakban akkor is láttunk valami különlegeset. Lehet, hogy a tudása és a skilljei, a kinézete vagy a beszédstílusa volt meggyőző, de az biztos, hogy még egyszer ugyanilyen embert nem találunk.

A besorozással kapcsolatban pedig egyfelől bízhatunk a szerencsénkben, hogy szembejön valaki, aki hasznos lesz. Vagy elmehetünk olyan épületek, helyszínek felé, ahol az adott „típus” gyakrabban előfordul. Kórházak, építési területek, az MI6 központja és így tovább. Vagyis, ha konkrétan tudjuk kit keresünk a csapatunkba, gondolkodjunk el azon is, hol fordulnak meg ezek az emberek leggyakrabban.

Bevetésre készen

A harc bizonyos tekintetben egyszerű. Pusztakézzel vagy közelharci fegyverekkel (pl. ólmos bot, vascső, csavarkulcs) eshetünk neki ellenségeinknek. Amíg nem lövöldözünk, jó eséllyel az ellenség sem fog, ha viszont eldördül egy lövés, a többiek sem lesznek olyan ostobák, hogy közelharcot akarjanak. Ezzel nem csak ügynökeink életét tehetjük biztonságosabbá, de a menekülésünkre is hatással van. Egy-egy meglőtt ellenség nagyon hamar erősítést hív majd és golyózápor közepén találhatjuk magunkat, míg a pusztakézzel elintézett ellenségek után elvileg tovább lopakodhatunk. Menekülni is egyszerűbb olyan támadók elől, akik nem lőfegyverekkel akarnak maradásra bírni minket, vagyis jó átgondolni, mekkora bajba is keverjük magunkat.

Ügynökeink tudása mellett a felszerelésük is komoly hangsúlyt kell, hogy kapjon. Küldetésekből és a játékban elszórva Tech pontokat gyűjthetünk, amiket ezután felszerelésre, extra képességekre, vagy meglevő eszközök fejlesztésére fordíthatunk. Érdemes átgondolni, hogy a tűzerőt, extra hacker képességeket vagy a lopakodást segítő kütyük érdekelnek minket jobban, de nyugodtan kialakíthatunk egy saját játékstílusunkat kiszolgáló vegyesfelvágottat is.

A játék fő küldetésszála izgalmas és lépésenként fogjuk felderíteni, mi is történt a háttérben. Mindeközben a várost megszálló, uraló hatalmakkal is összetűzünk, legyen szó a Londont "védő" Albionról, vagy a bűnözőket összefogó Kelley klánról. Minden felszabadított kerület további küldetésszálakat nyit és akkor még nem esett szó azokról a mellékküldetésekről, amiket embereink besorozásához kell végigfutnunk.

Változatosságban nem lesz hiány és olyan szempontból is jól sikerült a mix, hogy többféleképpen is megoldhatunk egy küldetést és több ügynökünk is alkalmas lehet a feladatra. Ha a hadsereg egy veteránját küldjük, készüljünk fel a tűzpárbajra, ha kémet vagy bérgyilkost, akkor a lopakodás mellé jelentős tűzerőt is viszünk magunkkal. Hackerekkel a kis pókdrónunk segít majd a bajban, egy építőmunkás pedig a teherdrónnal bármely magaslatot vagy kóddal elzárt helyszínt elérheti, amíg van fal vagy emelet ami így elérhetővé válik számára. Ezek persze csak a legjellemzőbb példák, ennél többet is kihozhatunk a csapatunkból.

Hiba a mátrixban

Bugok akadnak. Például egy test átcsúszott a falon miután a földre került, ami elég ciki lehet, ha az épületen belüli akciónkról így egy kinn sétáló járőr vagy katona értesül. Egy kedves idős úr is csatlakozott a csapathoz és egészen véletlenül egy elektromos sokkoló gránátvető az elsődleges fegyvere. Ez remek dolog, azonban az már kevésbé volt hasznos, amikor nem tudta eltenni a fegyvert, többszöri utasításra sem. Egy újraindítás ezt ugyan megoldotta, de a fegyver ettől még néha beakadt, ami egy felderítő vagy békésen sétálgató helyzetben gubancokat okozhat érthető okokból. Előfordult, hogy az új ruhákba öltözött ügynök, amikor egy másikra váltottam a régi ruháiban sétált tovább, de a csapat adatbázis jól mutatta, ha kiválasztottam. Ezek apróságok, nem veszélyesek a játékmenet szempontjából sem, de látszik, hogy vannak még csiszolnivalók.

Összegzés

A Watch Dogs: Legion az egész városnyi ügynökkel olyasmibe vágta a fejszéjét, amire még nem volt példa. Érdekes a koncepció, de mindenki tegye fel a kérdést magának, minek örülne jobban? Fix főhősnek, vagy időt és energiát igénylő, sok kereséssel járó játékmenetnek, aminek a végeredménye egy ütőképes csapat lesz? A személyre szabhatóság, a hatalmas választék egyszerre hatalmas előny és ijesztő mélység - tényleg komoly mennyiségű időbe telik, mire összehozunk egy DedSechez méltó csoportot.

Mindezt azonban egy jól összerakott, nyitott világban tehetjük meg és még jól felszerelten, tapasztaltan sem dőlhetünk hátra, hiszen egyetlen ember mégsem veheti fel a harcot egy hadsereggel szemben. A hamarosan érkező multiplayer tovább bővíti a lehetőségeinket, az extra DLC karakterek mellett pedig folyamatos ingyenes tartalmakat is ígér az Ubisoft. A játék maga jó lett, a maga szokatlan alapkeretével együtt is és biztos vagyok benne, hogy akinek az előző két rész alatt megtetszett a Watch Dogs világa, az itt is örömmel veti bele magát London megmentésébe.