A Szovjetunió felbomlása nagy fordulatot hozott nemzetközi és bizonyos országok személyes történelmében is. De el lehet játszani azzal a gondolattal is, hogy mi lehetett volna, ha másképp alakulnak a dolgok? Ha például Gorbacsovot 1987-ben egy katonai puccs eltávolítja a helyéről, és a hadsereg és a KGB veszi át az irányítást. Finnország szovjet kormányt kap és az addig szovjet befolyás alatt levő államok a szövetségen és a Varsói Szerződés keretein belül maradnak.
Egymásnak feszül egy új Hidegháború keretein belül a NATO és a Keleti blokk, majd a kölcsönösen végrehajtott – egymás elleni erőfitogtatást jelentő – hadgyakorlatok és mozgósítások egy lépésnyire sodorják a feleket a háborútól, miközben a Szovjetunió élelmiszer és nyersanyaghiánnyal valamint folyamatos tüntetésekkel néz szembe.
A szembenálló feleket a Warno története szerint inkább a paranoia és a végletekig kiélezett feszültség ugrasztotta egymásnak, elérve azt a pontot, ahol már egyik fél sem hátrálhatott vagy várhatott tovább. A NATO oldaláról ebben az alternatív 1989-ben ez nagyjából a következőt jelentette: A hidegháború csúcspontján a 16 tagállam hozzávetőlegesen kb. 4,5 millió főnyi aktív katonai állományt tartott fenn, köztük kb. 435 000 előre telepített amerikai katonát.
Ezzel szemben a Varsói Szerződés hadereje annak csúcsán kb. 6 milliós katonai állományt jelentett, több hadnemben a másik oldalhoz képest kettő vagy majdnem háromszor annyi egységet (pl. páncélos, tank-elhárítás, tüzérség, páncélozott személyszállítók) és ezek mellett a harci helikopterek terén nagyjából kiegyensúlyozottnak volt mondható a két fél. Az egyetlen nagy különbség a NATO javára a szállító és támogató helikopterek terén jelent meg és ez majdnem ötszörös túlerőt jelentett.
Elemzések szerint egy valós összecsapás során, a Varsói Szerződés egységei a konfliktus kezdeti napjaiban lerohanták volna Nyugat-Európa egyes részeit, egyszerűen a Közép-Európában állomásozó csapataiknak a NATO-hoz viszonyított puszta létszáma miatt. A NATO azonban légi fölényben volt, jobb technológiával és erőforrásokkal rendelkezett, amelyek végül is képesek lettek volna egy invázióval szemben fellépni a háború későbbi szakaszában.
Két helyszínen is át kell vegyük a parancsnokságot, a nagytérképen zászlóaljakat mozgatunk és hadmozdulatokat, vezénylünk le, miközben összetett stratégiában kell, hogy gondolkodjunk. Az összecsapások során pedig a taktikai hadviselés, a hadnemek bevetésének sorrendje, módja, a rendelkezésre álló haderő behívása és mozgatása a feladatunk, miközben különféle célokat kell elérnünk.
A nagy térképen akciópontból mozgunk és harcolunk, a világoskék zóna után még tudunk támadni, a sötétkék után viszont nem. A mozgás tekintetében is figyelembe kell vennünk, hogy a zászlóaljunk milyen egységekből áll. A gépesített egységek értelemszerűen lassabban haladnak erdős terepen, a légi támogatást nyújtó helikopteres egységeket hidegen hagyják a terepviszonyok, a tüzérség viszont speciális szabályok alá esik, ők 1 vagy 2 kockányit mozoghatnak csak, ha utána még támadni is akarnak. A nagy térképen az egységek 8 kockányi távolságban szúrják ki az ellenséges egységeket, az észlelés a bevetéseknél már egy sokkal trükkösebb dolog lesz.
Már az összecsapás elején taktikai döntést kell hoznunk – mi lesz az a két egység, ami a támadók gerincét alkotja, milyen támogató egységet kapnak és hozunk-e (tudunk-e, akarunk-e) tüzérségi és légi támogatást adni hozzá? Lehetőségünk van a csata gyors lejátszására is (autoresolve), de a kezünkbe is vehetjük az irányítást. Külön faktor a zászlóalj fáradása (fatigue) és az is, hogy milyen terepen zajlik az ütközet – egy síkság nem ad túl nagy védelmet, de a városi terep 30%-ot is hozzáadhat, ez pedig mindkét oldal jól tudja. Minden fontosabb hadszíntéren győzelmi pontokat (VP) kell gyűjtenünk a győzelemhez – ez jelentheti stratégiailag fontos területek elfoglalását/megtartását és ellenséges zászlóaljak megsemmisítését is.
Érdekes mód, a NATO egy pontot kap csak egy megsemmisítésért, a Varsói Szerződés hadereje viszont kettőt, mivel történelmileg és az egymással szemben álló hadseregek erejét és fejlettségét figyelembe véve az utóbbinak ez sokkal nagyobb erőfeszítésébe került, kisebb százalékkal volt rá esélye.
A Warno igazán azoknak fog tetszeni, akik szívesen beleássák magukat egy háború, az adott korszak harci egységei, a járművek, lőszerek, hadtestek és minden hasonló témába, lehetőleg minél részletesebben. A játék ugyanis igyekezett valós térképpel, adatokkal, jármű képességekkel dolgozni, de elvileg még a zászlóaljak elnevezései, a rövidítések, a „kódnevek” (callsign) is valós adatbázisból lettek felhasználva. Ehhez kapcsolódik a komplex stratégiai és taktikai harc, ami a nagytérképen és az összecsapások térképén komolyan veszi azt, hogy ki lát kit, milyen fegyverrel/lőszerrel lövünk milyen egységre, mekkora fedezékben, takarásban vagyunk, egy tank melyik oldalán mekkora a páncéljának a védelme.
Az RTS játékokhoz tartozó RTT (Real Time Tactics) kiváló példája a Warno és elismerést érdemelnek a készítők azért a részletességért, a taktikai opciók és faktorok ilyen mértékű megvalósításáért. Mindehhez pedig vérbeli 80-as évekbeli, főként synthwave jellegű zene is dukál, ami remek aláfestést ad bármit is csináljunk a játékban.
Háború, hadjárat és csataszimulátor Warno és ebben a sok apróságban őszintén vagy lubickolni, vagy elveszni lehet csak. Akinek ez nem fekszik, vagy túl bonyolult, az zavarodottan fogja feltenni a kérdést, hogy miért nem lehet egyszerűen legyártani egy hordányi mamut tankot és leradírozni a térképet. Ezért jó, hogy van választék, így mindkét oldal megkaphatja, amire vágyik.
