Warhammer: End Times - Vermintide - Hős, vagy patkányeledel?

Izgalom? Pipa! Sötét hangulatú világvége? Pipa! Hatalmas hentelések? Ez is meg van! Warhammer Fantasy élmény, testközelből!

Warhammer: End Times - Vermintide - Hős, vagy patkányeledel?

1. oldal

A Games Workshop nagyot csavart a sokak szerint ellaposodott Warhammer Fantasy világán. A folyamatot regények egész sora tárta az olvasók elé, míg végül eljött a végső kataklizma. A kifesthető figurákról és terepasztalokon vívott csatákról híres cég a videojáték piacon is aktivizálta magát az elmúlt évek során. Ennek jegyében ugorhatunk fejest a véres harcokat ígérő, túlélő kooperatív FPS-be, ami a Vermintide nevet kapta. Ha fél óra játék után valakinek Left 4 Dead utánérzése lesz, az nem véletlen, de szerencsére nem is baj. A Fatshark fejlesztői ugyanis mondhatni szolgai pontossággal másolták le és vették át az elődök jobbnál jobb mechanikáit és megoldásait. Ezzel önmagában pedig semmi baj nincsen, csak kicsit fura, mert így ez nem inspiráció merítés. A tárgyak kijelölése, az inventory rendszere, az ellenségek típusai mind jó példák erre, de a recept működik, úgyhogy ez semmiképp nem fanyalgás a részemről. Ahogyan a L4D, úgy a Warhammer világa is tökéletesen alkalmas arra, hogy nyomasztó hangulatú háttér mellé olyan összecsapásoknak adjon színteret, amitől adrenalin fröccsöt vagy szívrohamokat kap az egyszeri gyanútlan játékos.

Ahogy a baljós cím is sejteti, a világnak bizony vége van, legalábbis majdnem. Mindenesetre az sem segít sokat abban, hogy optimistán szemléljük a jövőt, hogy a föld alatt élő és mindenfelé járatokat furkáló skavenek (patkány-ember) elözönlötték az emberek birodalmát (is). Mindez azért is kellemetlen, mert jóformán végtelen számban törnek elő a patkányok, legyilkolva mindent és mindenkit. Ráadásul még a meglepetés erejével is, hiszen ilyen erejű és mértékű offenzívára senki nem számított, a városfal pedig addig véd, amíg az ellenség kívül van, nem pedig a csatornából (és még ki tudja honnan) mászik elő. Hőseink sem szerencséjükről híresek, hiszen pont Ubersreik városán át vezet az útjuk, amikor is kitör a balhé, amely szokatlan kényszerszövetségbe kovácsolja őket.

A főszereplők változatossága és eltérő harcmodora jó jel, mivel így majdnem biztos, hogy mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. A hátterükről kevés dolog derül ki, néhol pedig nagyon nagy a titkolózás, jó ötlet lenne ezeket felfedezni és kinyomozni, mondjuk egy később megjelenő DLC formájában. A sok különbözőségben viszont egy nagy közös pont is akad hőseinknél: rühellik a patkányfajzatokat.

A sort Victor Saltzpyre Sigmar boszorkány (és démon és eretnek és egyéb bűnös fajzatok) vadásza kezdi, aki egy korábbi összetűzése óta megszállottan kutatja a skavenek nyomát és bármilyen információért képes ölni, ami velük kapcsolatos. A világot cinikusan és bizalmatlanul szemlélő inkvizítor jellegű figura egyaránt megállja a helyét távol és közelharcban is. Sienna Fuegonasus (bonyolultabb név nem volt?) a tűzmágia űzője és őrült piromániás. A csata és a lángok heve adja meg azt az adrenalin löketet, ami életének értelmet ad. Éppen ezért, -habár a legerősebbek között tartják számon és megannyi csata túlélője-, az életstílusa túlkapásokkal és ellenségekkel teli végkifejlet felé sodorta. Victor és Markus foglyaként épp a tárgyalásának helyszíne felé tartottak Ubersreik városában, mikor a világ a feje tetejére fordult (és cincogni kezdett). Bardin Goreksson és társai feladata a törpe nagyvárosok környékének folyamatos felügyelete, az ellenség mozgásának figyelése, és a határok ellenőrzése. Egy nap, addig ismeretlen bánya bejáratánál találja magát, és még nem sejti, hogy az ott előásott térkép Karak Zorn, legendás -és rég elveszetnek hitt- erődjének pontos helyét őrzi. A probléma csak a pontos lelőhely megfejtésével van, ugyanis a térkép ismeretlen törpe dialektusban íródott. Hosszas keresés után tudomására jut, hogy egy hasonló rúnákkal díszített könyv található Ubersreik törpe kolóniájának egyik boltjában. Hősünk útja így a városba vezet, ahol a könyv helyett a patkányok inváziójával találja magát szemben. Kerillian erdei elfként félelmet és kíváncsiságot vált ki a város lakóiból. Hűvös és lekezelő modora tökéletesen alkalmas arra, hogy megértesse a többiekkel, jobb, ha elkerülik őt. Harci képességei átlagon felüliek, céljait és tetteinek mozgatórugóit pedig nemhogy kitalálni, de még megsejteni sem lehet igazán. Markus Kruber a csataterek veteránja és a Birodalom hű katonája. Tapasztalt harcosként Victor alkalmazásában áll épp, mivel az elfogott varázslónő bírái elé kísérése nem veszélytelen feladat. És akkor még nem is sejtik, mennyire igazuk lesz ebben.

2. oldal

Patkányból is sok féle akad, a közönséges golyófogó rabszolgától kezdve a forgótáras gépágyút nyakunkba zúdító ratling gunner-ig, a lesből támadó orgyilkosról és a járőröző nehézvértes elit patkányról nem is beszélve. De a legfontosabb akkor is micsoda? Hát, persze, hogy a loot! Erre is van patkány, és ha meglátod, rohanj utána és csépeld, amíg ki nem leheli a lelkét, ugyanis értékes dolgokat őrizget a zsákjában. Hogy az egyik csapattárs épp a földön fekszik, a másikat sarokba szorították, a harmadik nyakában pedig épp egy orgyilkos ül? Mindez egyáltalán nem fontos, hiszen ott a loot, ott rohan, el kell kapni, gyerünk, loot! Van még pár meglepetése a rágcsálófajzatoknak, de minden poént nem jó előre lelőni. Nincs is felemelőbb érzés annál, amikor egy keményebb csata után, lerongyolódva megyünk pár métert előre, és egy rettentő üvöltés hasít a levegőbe, mindenkivel tudatva, hogy olyasvalami közeleg, aminek nagyon, nagyon nem fogunk örülni.

A játék is szeret mindenféle meglepetést a nyakunkba zúdítani, ami ellen egy ellenszerünk lesz. Nem, nem a gyógyital -bár az sem árt-, hanem a csapatmunka. Ezt nagyon komolyan gondolták a készítők. Bármilyen erősek, tapasztaltak, menők, szépek és tehetségesek is vagyunk anyukánk szerint, a magányos hősöket nem ide találták ki. Ők rövid úton néhány keresetlen szót kapnak, ami kimerül a „Maradj a csapat mellett vazeg!” finomabb és durvább verzióiban. Hosszabb távon pedig kick a jutalma azoknak, akik -szerintük- mindent megoldanak egyedül. Nem is feltétlenül a túlerő bánik el az ilyen mentalitású játékossal, hanem a különleges (értsd: rádugrik, és annyi neked) képességű rágcsálók kapják el a grabancukat. A már emlegetett L4D-hez hasonlóan, itt is vannak olyan speciális egységek, amik magatehetetlenné teszik a karakterünket, és ilyenkor, csak a többiek segítségében és reflexeiben bízhatunk. No meg a jóindulatában, ugyanis jó párszor tanúja voltam annak, hogy a szóból nem értő delikvenst hagyták elhullani, hátha majd abból tanul (aki persze gyakran megsértődött, hogy a többi noob nem vigyáz rá, és csakis rá). Itt a „halállal” sincs vége a történetnek, mivel a hős csak fogságba esik, és a pálya egy távolabbi pontján ismét kiszabadítható. Nehezebb fokozatokon viszont az emberhiányt kegyetlenül megérezzük, főleg ha a véletlen nyakunkba küld egy-két orgyilkost, amik akár 2 karaktert is kiüthetnek, vagy az utolsó talpon maradtat, aki épp húzná fel a többieket. A programkódba nem láttam bele, de van egy sanda gyanúm, hogy a játék valamilyen módon figyeli a messzire kalandozó és a magára maradt karaktereket és ezt ki is használja galád módon.

A játékban felszereléshez szintlépéskor és a sikerrel teljesített pályák végén jutunk. Ám nem elég, hogy végigszenvedtük magunkat a pálya nehézségein, száz számra lekaszabolva a rettentő patkányfajzatokat, a legvégén a véletlen generálta kockadobás is próbára teszi az idegeinket. A kockából 4 féle van, és abban segítenek, hogy minél jobb és értékesebb, ritkább besorolású tárgyat kapjunk fáradozásainkért. A sima csontkockánál 2 a 6-hoz az esély, hogy „pontot” ér a dobásunk. A dobás „pontszáma” azt jelzi, hogy a legalsó és legértéktelenebb tárgytól hány lépésnyivel kúszik feljebb a mutató. Legalul vannak ugyanis a fehér ritkaságú és erejű tárgyak, majd őket követik a zöldek, a kékek, majd a narancssárgák. Ha a ládákban, vagy a zsákos patkánynál dobókockát találtunk, akkor ezzel 3 a 6-hoz eséllyel dobunk jót, a pályán megtalált és kimentett könyvek (tome) már 4:6 arányban hoznak jó eredményt, és maximum 3 van belőlük a térképen, de nem mindegyiken. A legjobban a grimoire-okkal járunk, ezekből kettőt szedhetünk össze, de mivel eretnek dogmákat és a káosz erőinek bélyegét hordják magukon, felvételük 25% maximum életerő elvesztését jelenti mindenkinél. Még szerencse, hogy maximum kettő van belőlük egy pályán. Cserébe viszont az értük kapott kockákkal csak jót lehet dobni, vagyis az esély 100%. Az előbb említettek alapján a kimentett értékek és kincsek szerint kapjuk meg végül a 7 kockánkat. Legjobb esetben tehát 2 darabot a grimoire-ok után, 3 a tome-ok után és mondjuk 2 loot kockát is összeszedtünk, vagyis 1 csontkocka maradt (a jobbak ugyanis felülírják az alap kockát). Ezekkel dobunk egy lendületeset, majd imára kulcsolt kézzel várjuk a végeredményt, és az esetek nagy részben káromkodunk. Vagy azért, mert vacak tárgy esett, vagy azért, mert nem annak a karakternek, akivel játszottunk, sőt még csak nem is olyannak, akit kedvelünk. Hiába esik zöld vagy kék (narancsot nem is említve) tárgy például a lovagnak, ha mondjuk nem tetszik valamiért, vagy nem akarunk játszani sem vele, mert minden más karakter jobban tetszik nála. Ezt dobta a gép. Szó szerint. A játék megannyi aspektusát dicsérték és méltatták a fórumokon, de ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Még akkor is, ha az újrajátszhatóságot és a játék szavatosságát akarták ezzel belőni hosszabb távra.

3. oldal

Az sem segít a fent vázolt helyzeten sokat, hogy a feleslegessé vált, vagy használaton kívüli tárgyainkból újakat készíthetünk. Az átváltási arány itt 5 az egyhez. 5 zöld tárgyból lesz egy random kék például, vagy ha ugyanabból összeszedünk ötöt, akkor egy ugyanolyan, de egy ritkasági fokkal jobb. Ezek után már csak azon kell drukkolnunk, hogy a tárgyon véletlenszerűen megjelenő buffok jók legyenek, mert ez is kiszámíthatatlan. Vagyis itt is megjelenik a szerencse és az IJ (így jártál) tipikus esete, ami megint morgásra adott okot azoknál, akik ennél kicsit kevésbé szerencsejátékos rendszert szeretnének. A fejlesztők eddig figyeltek a visszajelzésekre, így nem kizárt, hogy valami változás lesz ezen a téren és a dobásoknál is idővel. Persze ez alatt nem azt kell érteni, hogy 3-asával potyogjanak a narancs tárgyak, de lehetne például nehezen megszerezhető tokeneket vagy ilyesmiket gyűjteni, amiket aztán olyan jutalomra válthatnánk be, ami pont megfelel játékstílusunknak és kedvenc karakterünknek.

Az összkép mindezek ellenére nagyon is pozitív. Szórakoztató és szociálisan nevelő jellegű a játék, amit jó dolognak tartok. A pályákat csak félig lehet rutinból futni, mert az ellenségek mennyisége és típusa állandóan változó intenzitással érkezik az arcunkba. Persze ezt is a véletlen generálja nagyrészt, és ez is növeli az újrajátszhatóságot. A karakterek beszólásai, kommentárjai jól visszahozzák a személyiségüket és világszemléletüket. Egymásra is reagálnak, így jókat derülhetünk kaszabolás közben is. A pályák változatosak és jól felépítettek, de ésszel kell haladni a legegyszerűbb felépítésűn is, különben pengével/karmokkal/fogakkal a hátunkban végezhetjük. Aki szerette a zombis elődöt és nem sérti halálra, hogy nem ő a legjobb mindenben, sőt, hajlandó odafigyelni a csapattársakra is, az nagyon jól fogja érezni magát a Vermintide patkányos őrjöngésében. Kívánok mindenkinek jó vadászatot, patkány dögök tucatjait, jó lootot, és hogy mindig legyen nála bomba. Majd megtudod miért!

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward