1. oldal

Nem indult túl fényesen az ingyenesen játszható Warframe pályafutása 2013-ban, nem nyújtott koherens, értelmezhető játékélményt, elégséges tartalmat, és nagyon sokan félretették, mint félkész terméket. Idén viszont hatalmas figyelmet kapott a játék, elsősorban a nyíltabb területet bemutató Plains of Eidolon kiegészítővel, szóval én is elkezdtem komolyabban figyelni, mi történik, beugrottam a játékba, és... huh, emberek.

A Warframe egy mestermű. És teljesen ingyen van.

Négy év és huszonkét (!) tartalmi frissítés után itt egy prológussal és történet-centrikus küldetésekkel központozott, elképesztő méretű és komplexitású űrnindzsás slasher/shooter, ahol mindig tartunk valami felé, mindig kellemes ütemben kapunk újfajta tennivalókat, újfajta játékmódokat, és mindez teljes terjedelmében elérhető azok számára is, akik most regisztrálnak, vagy csak letöltik kedvenc platformjukra.

A legnagyobb félelmem az volt, hogy vajon mennyiben mást él meg az, aki négy évig folyamatosan követte a játék fejlődését, szemben azzal, aki most ugrik be először, akár tiszta lappal, akár hosszú kihagyás után? Legnagyobb örömömre a játék immár tartalmaz egy kezdő-barát tutoriallal összekötött felvezetőt, és minden újítás teljesen észrevétlenül épül be a játékba, organikusan, tehát elsőre még csak nem is annyira nyilvánvaló, hogy mi az, ami új, mi az, ami mindig is volt.

Elvégre amikor belépünk, nem csak warframe-et (gyakorlatilag bionikus öltözetet) választunk, hanem tucatnyi fegyvertípust is, ami mind sajátos játékmenetet biztosít, és mindegyiket szintezhetjük orrvérzésig, pakolhatjuk őket tele modokkal és színezgethetünk, mint az oviban. A bevetések meg csak jönnek, egyik a másik után. Már csak kipróbálni mindent, ami a játékba való belépéskor fogad, eszméletlen távlatokat sejtet.

És probléma, hogy ingyenes? Várjatok, hogy is fogalmazzam meg, mire kell számítani. Szóval. Nem az az első, hogy „vegyél prémium nyersanyagot”. Nem is a második. Nem is a harmincharmadik. A Warframe egyszerűen kinyitja a kapuit, és azt mondja: élvezd.

Kezdetben kétkedve, aztán egyre magabiztosabban... én így tettem.

2. oldal

Szóval, mi változott?

A Warframe annak idején vegyes, ám inkább hűvös kritikákat kapott. Baj volt a változatossággal, az ismétlődő díszletekkel, ellenfelekkel, a nem túl értelmesen elmagyarázott játékmechanikákkal, a kihívás kiegyensúlyozatlanságával, a zavaros menürendszerrel, és bizonyos idő után nem is nagyon tartott sehová. Hiába a remek harc, a kimondottan fura, egyedi világ- és lénytervezés, nagyon nem lehetett kiszedni belőle komolyabb hosszútávú élményt.

Így tehát, el is fordultak tőle sokan, akik pedig kitartottak, évről évre közelebb kerültek egy olyan produktumhoz, ami (hát elnézést, de) a Battlefront 2-t is több szempontból jelenleg röhögve lehagyja, vagy még ha nem is, legalább arcátlanul másféle megközelítésben nyújt egyedi élményt. Hatvan dollárral kevesebbért, ugye. Egy alapvetően küldetésről-küldetésre repesztő, minden fél órában valami új dolgot feloldó, PvE-centrikus, de online játékról van szó, ami jelenlegi állapotában azonnal beszippant, és soha el nem ereszt.

Kezdjük azzal, ahogy a mechanikákat adagolja. Lenyomsz pár küldetést az egyik bolygón, és már nyílik is két csomópont a következő két bolygó felé (jelenleg tizennégy van). Minden bolygón háromféle különböző látványvilágú frakció jön szembe jól elkülöníthető egységekkel, féltucatnyi különböző moduláris (procedurálisan generált) pályatípuson, azokon belül is féltucatnyi küldetéstípusban, szóval a változatosságot egészen biztosan rendbe rakták, az eddig lenyomott majdnem száz bevetésemen egyszer nem éreztem azt, hogy fáraszt az ismétlődés. Különösen nagy kedvencem az Infestation faj / Survival játékmód / shotgun + kard kombináció, ami majdnem olyan, mint valami Shinji Mikami játék szteroidokon (értsd: egy Vanquishbe oltott Resident Evil).

És nem csak új helyszínekre jutunk, hanem visszaérkezve a bázisra (az űrhajóra) mindig új tárgyak, tennivalók, műhelyek jelennek meg. Mondjuk, játszok egy órát, és felmerül annak a lehetősége, hogy nevelhetek egy kisállatot. Három külön küldetés, mire szerzek egy tojást és összerakom a keltetőt, és még egy-két bevetés, mire a keltetőben megjelenik a kisállat, és még egy-két bevetés, és vihetem őt is randalírozni. Aztán elmegyünk két-három bevetésre, már jelez is a játék, hogy esetleg rakjunk össze egy berendezést, amivel repkedni lehet. És így tovább, de valami elképesztő mennyiségű újdonsággal, ahogy fokozatosan bejön a kohó, a piac, a Void-küldetések, bossharcok, és ahogy a történetre kihegyezett részek ezeket frissítik, folyamatosan rotálódik a látóterünkbe valami, amiért érdemes újra és újra „már csak egy-két bevetésre” leugrani.

A legújabb tartalmi frissítés a Plains of Eidolon, amelynek bődületesen széles terepén félelmetes gigászok kullognak, már-már leszedhetetlennek tűnő életerővel. Egyelőre még egy kicsit döcögősnek tűnik, de azért a kezdeti moduláris, folyosós pályák után megpillantani azt a hatalmas nyílt terepet, kapujában a kereskedőkkel, NPC-kkel, takaros kis városkában... elképesztő, bámulatos. Nem mondom, képes megenni a hardvert (PS4-es alapvető 60 FPS szerintem 30 alá is leugrik), de minden javítással egyre stabilabb, és gyönyörű az egész. Ilyet is tud, és gyanítom, ez még csak a kezdet. Nem úgy tűnik, mintha a Digital Extremes leállna az új anyagok gyártásával.

3. oldal

Ami viszont számomra a tartalmi mennyiség mellett is vonzóvá teszi ezt a játékot, az maga a pillanatról-pillanatra játékmenet, a folyékony, táncművészetre emlékeztető mozgékonysága, akrobatikus harcrendszere és egy pillanatra meg nem álló akciója. A matchmaking, a beugró co-op partnerek még az én szinglijátékos lelkületemnek sem zavaróak, a küldetések nagy része teljesen jól szólózható PvE, minden más játékos csak egyszerű segítség. A PvP kipróbálásánál féltem, de az is annyira baráti, kellemes időtöltés, hogy csak néztem.

Ráadásul, amikor azt mondom, teljesen ingyen van, ne gondoljatok arra, hogy farmolás és loot boxok mögé van zárva az előrejutás. Semmi fontos nincs elzárva. Semmi. Minden fegyvertípust, minden küldetést, minden helyszínt, minden képességet teljesen jó ritmusú, pályáról-pályára haladással megkapunk a frissítésekkel és újításokkal együtt, az első perctől. Minden, ami prémium, fizetős nyersanyag mögé van zárva, kimerül olyan tárgyakban, warframe-ekben vagy felszerelésben, ami nem szükséges a játék végigviteléhez, annak élvezetéhez.

Egy olyan free-to-play modell, ami tiszteletben tartja nem fizető játékosait. Manapság elengedhetetlen, hogy tudjunk egy jó példára mutatni, és a Warframe nem csak jó, de talán a legjobb példa. Félreértés ne essen: rengeteg nagyon fincsi dolgot vehetünk pénzért, felgyorsíthatjuk az időzített tárgykészítést, vannak random dropos már-már loot boxnak hívható ereklyecsomagok, de mindez annyira marginálisan, annyira jól van tálalva, és annyira szükségtelen a központi játékélményhez, hogy már csak szívességből is szórnám a piactéren a pénzt.

Szóval, aki félretette annak idején, és talán joggal is, tegyen még egy próbát vele. 2017-ben ez a játék immár teljesen rendben van, összeszedett, tartalmas, szórakoztató és ami a legfontosabb: tiszteletben tartja a játékos idejét, kihívás-igényét és intelligenciáját is. Nyilván, akik régóta játszanak vele folyamatosan, tudnak hozni negatív változtatásokra is példát, de nekem így frissen beszállva majdhogynem tökéletes, el nem eresztő élmény volt.

Színesebb, változatosabb, mint megjelenéskor, gyönyörű a tálalás is, a zene valami fenomenális... tök érdektelenül, mintegy unott kíváncsiságból töltöttem le, és az idei év egyik legjobb élményét kaptam. Még mindig tolom. Nem is mostanában hagyom abba.

Töltsétek le ti is... veszítenivalótok nincs, ingyenes PC-n, PS4-en és Xbox One-on is.