- Hová tűnt?
A háborúról önmagában a jól ismert idézet: „War, war never changes.” is elég sokat elárul, de egy fegyveres összecsapást, egy éveken át elhúzódó, emberek millióira hatással levő konfliktust legfeljebb az tart jó ötletnek, aki nyerészkedik rajta, vagy aki ezer kilométeres környékén sem járt sosem hasonlónak. A történelem színpada bővelkedik háborúkban és a fő nézőpont általában a gyűzteseké és azé a hatalomé. aki a közvélekedés szerint a jó oldalon állt.
A War Mongrels nézőpontját két Wehrmacht dezertőr adja – legalábbis kezdetben, akik katonaszökevényként nagyon hamar a lengyelországi ellenállás tagjai közé keverednek és idővel precíziós, taktikai bevetéseket hajtunk végre egy kis csapat specialistával. A játék maga hihetetlenül emlékeztet a Desperados 3-ra, igazából talán annyi a különbség, hogy a vadnyugat helyett világháború a helyszín és bizonyos varázslatos képességek helyett a robbanószer és az AI viselkedése mondható mágikusnak időnként.
Manfred és Ewald ugyanazon hadsereg tagjaként vettek részt a háborúban, de míg az idősebb veterán egy falu lakóinak kivégzésére adott parancsra mondott nemet, addig az engedetlenségéről híres és a büntetést zokszó nélkül tűrő izomkolosszus felettesei megelégelték a vesződést – a végeredmény ugyanaz lett, mindketten javító táborba kerültek, ahol a tervek szerint aknaszedéssel lehetett volna jó pontokat szerezni.
A háború azonban váratlan tragédiák és brutális frontharcok kaotikus masszája, ami egyszersmind jól jött a két katonának. Megszöktek és a menekülés közben új társakra, szövetségesekre leltek. Úgy tűnik a háború nem engedi el a sorsukat, de most már egészen más célok vezérelték őket.
Csapatuk lassan kiegészült Lukas-szal, akinek falmászó és figyelem elterelő képességét használták fel, majd Rubble és Lead kettőse is csatlakozott, akik lengyel elit kommandósként ütőképes egységet alkottak dobókésekkel, petárdákkal és mesterlövész puskával.
A Commandos és a korábban emlegetett Desperados 3 vagy épp a Hard West óta hasonló receptből épülnek fel az izometrikus valós idejű taktikai játékok. Egyedi képességű hősök, rengeteg ellenség, egy jól berendezett „terepasztal”, járőrök és egyéb csemegék várják, hogy a játékos megfejtse az előrejutás puzzle-hoz hasonló rejtvényét. A korábban bemutatott hősök azért nem csak irányítandó gépek. Párbeszédekbe keverednek, felsejlik a múltjuk, a motivációik és a világnézetük is a beszélgetéseikből, a küldetések közötti átvezető animáció pedig tovább árnyalja mindezt.
A háború borzalmainak úgy tűnik sosem szakad vége, a harc pedig legalább olyan mélyen megsebzi az áldozatokat és az elnyomottakat, mint azokat, akik szemtanúi a pusztításnak és az embertelenségnek. A történetszál a nemzetiszocialista Németország rémtetteire van felhúzva, de azt a készítők is közlik, hogy ugyan az inspirációt ez az időszak adta, bőven vannak fikciós elemek a küldetésekben.
Közepes nehézséggel kellemesen elgondolkodtató a játék, lesznek helyek, ahol a fejünket vakarjuk majd, hogy miként jussunk át és hogyan likvidáljuk az első embert egy hosszú láncolatból. Érdekesség, hogy karakterünkkel átmehetünk úgynevezett harci módba is, amikor is a Postal 1-hez (vagy Hatredhez – ha már ők követték el azt is) hasonlóan WASD-vel irányítva és bal klikkel lőve tudjuk felvenni a harcot. Persze nem vagyunk szuperhősök és egy rossz helyen leadott lövés a fél pályát odacsődíti, ezért jól meg fogjuk gondolni, hogy a lopakodás és ügyeskedés helyett hol nyúlunk a nyílt színtéri lőfegyveres összecsapás eszközéhez.
A karakterek képességei változatosak, de azért megfigyelhető, hogy ugyanazokat a trükköket alkalmazzuk újra és újra és nem azért, mert fantáziátlan a pálya, hanem mert ez a leghatékonyabb módszer. A küldetések térképei szépen kidolgozott, hangulatos, néhol hátborzongató pályák, jól illenek a történethez és a komplexitásuk is dicséretet érdemel.
A fórumokon elég sokan panaszkodnak bugokról, beakadó képességekről és gumibabaként arrébb „ugró” hullákról (amiket persze meglát az ellenség), de személy szerint semmi hasonlóval nem találkoztam. Egészen az 5. küldetésig, ahol maga a mentés funkció úgy ahogy volt beadta a kulcsot. Se újraindítás, se egyéb varázslat nem segített, csak az újra telepítés, és habár eredetileg dicsértem volna a játékot egy ilyen hiba mellett nem lehet csak úgy elmenni.
Összességében még így is pozitívan áll a mérleg, főleg, hogy maga a játék hangulatos és változatos, van benne jó párszor tíz óra anyag. A hibáit tekintve azonban inkább jobb lenne megvárni néhány patchet és utána fejest ugrani a kalandokba – úgyis van elég nehézség benne anélkül is, hogy bugokkal és kikapcsoló mentés funkciókkal kelljen hadakozni, miközben csak szórakozni, kikapcsolódni szeretne az ember.
