Oldal I.

Ha új film jön a mozikba, rendszerint a hozzá kapcsolódó játék is polcokra kerül. Akármilyen stílus, akármilyen korosztály, s főleg bármilyen fejlesztő, a cél ugyanaz: a lehető leggyorsabban elkészíteni valamit, amiért a film címét ráragasztva már pénzt lehet kérni, s puff, már kész is van a kritikusok rémálma. Ez így van már az első filmalapú pokoljárás, az Atari 2600-as E.T. óta, és alig akad kivétel, amiről mint tudjuk, úgyis csak erősíti a szabályt. Most azonban mégis azt kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam. A Wanted: Weapons of Fate biz jó akciójáték.

"Te mi a ***** csináltál eddig?"

Nekem nem tetszett különösebben a Wanted című film, és az alapjául szolgáló Mark Millar képregény sem volt a szívem csücske. Éppen ezért tartottam tőle, hogy a moziban bemutatott történet játék formájába öntött folytatása sem lesz ínyemre való. Ráadásul maga a formula is meglehetősen rossz emlékeket idéz, mert az ugyanilyen koncepció alapján készült John Woo-féle Strangelhold sem mozgatta meg annyira a játékosokat, mint az vártuk tőle. Aztán a Wanted jött, látott, lőtt, és győzött. Mielőtt azonban belekezdenék a játék részletes ismertetésébe, nézzük meg egy kicsit közelebbről, mi is az a Wanted.

A történet főszereplője Wesley Gibson, aki már kimeríti az átlagalatti lúzer cseppet sem dicses fogalmát. Egy hivatalban robotol napi nyolc órában, Chicago leglepukkantabb környékén lakik, barátnőjét pedig hősünk állítólagos legjobb barátja "tartja karban" a munkahelyi ebédszünetek alatt. Ha ez még nem lenne elég, Wesleyt folyamatos pánikrohamok gyötrik, és lassan kezdi úgy érezni, hogy becsavarodik. Ekkor robban be a képbe a szexi Fox (a filmben Angelina Jolie alakította), és meséli el Wesleynek, hogy valójában egy emberfeletti képességekkel megáldott bérgyilkosokból álló szervezet, a Szövetség tagjainak leszármazottja, és hogy apját nemrégiben gyilkolta meg egy renegát asszaszin. (A Wanted világában így nevezik magukat ezek a különleges emberek.) Wesley bosszút esküszik, ám a dolgok nem mennek túl jól, és mindenki, akit korábban a barátjának hitt, ellenségévé válik. Pörgős akció, látványos gyilkosságok, és hiperlaza szövegek jellemzik a képregényt és a filmet.

Oldal II.

"Meghúzni a ravaszt egy dolog, arra mindenki képes, ..."

A játék néhány héttel a film befejezése után játszódik. Wesley apja lakásában éldegél, amikor egy este rendőrnek öltözött, francia zsoldosok ütnek rajta. Hősünk rendet tesz a környék házai között, de nyugta nem lehet tartós. A franciák vezetője, a kegyetlen Halhatatlan nem más, mint Wesley anyjának gyilkosa, s most a fiúra is szemet vetett. Megindul a bosszúhadjárat, melynek folyamán kiírtjuk a szuperképességű gyilkosok egész generációját. Érdekessége egyébként a történetnek, hogy az eredetit alkotó Mark Millar is rábólintott a forgatókönyvre, így minden Wanted rajongó számára garantált az ínycsiklandozó végeredmény. Talán úgy érezheti a kedves olvasó, hogy túl sok időt töltöttem a sztori ismertetésével. Minderre azonban szükség volt, mert bár a játék elején kapunk egy rövid magyarázatot, mindez lópikula ahhoz a remekül megírt történethez képest, amit a játék bemutat. Épp ezért erősen ajánlott a film megtekintése, már csak azért is, mert az összes szereplő az abban látott színészekről lett lemodellezve.

A játék egy érdekes hibrid. Valahogy olyan, mintha a fejlesztők összegyúrták volna a Dark Sector, a Max Payne és a Gears of War legjobb elemeit, egy egészen eredeti végeredményt teremtve ezzel. Természetesen a Wanted nem egy forradalmi játék, de mindenképp dicséretes, hogy ilyen sok ötletet sikerre tudtak vinni benne. Az akció egy TPS (third-person shooter, azaz harmadik személyű nézetben zajló lövölde) formájában érkezik, a kötelező sallangok tálalása mellett. Kapunk egy lineáris pályát, amin végig kell lőnünk mindenkit, majd a végén - többnyire - egy boss is utunkat állja. Ezeket a pályákat (illetve fejezeteket) kötik össze az átvezető animációk, amik ezúttal előre renderelt filmek, és nem ingame jelenetek. Ugyan technikai oldalról egyik sem egy Blizzard szintű munka (a felbontásuk se valami nagy), de dramaturgiailag és rendezésileg mindegyik videó szépen teljesít.

A játék savát-borsát az asszaszinok különleges képességek adják, amiket egytől egyik bevethetünk majd kalandjaink során. Bevallom, nagyon féltem ezektől, mert bár a filmben és a képregényben nagyon jól megcsinálták őket, a játékban valahogy nehezen képzeltem el. A lényeg, hogy ha elég embert lövünk le, feltöltődik az adrenalinszint-jelzőnk, ami a képernyő jobb felső sarkában található. Ha az ott lévő köröcskék (eggyel kezdünk, de megsokszorozódnak) világítani kezdenek, elsüthetjük vérünk örökségét, hihetetlenül látványos trükköket eredményezve. Wesley képes a kilőtt golyókat kanyarítani, azaz az áldozat a fedezékek mögött sincs teljes biztonságban, továbbá annyira fel tudja gyorsítani a reflexeit, hogy egy-egy másodpercre szinte megfagy körülötte a levegő. Ilyenkor egyszerre több ellenfelet is likvidálni tud, sőt, a rá kilőtt golyókat is ki tudja ütni. A csúcsot azonban kétségtelenül az interaktív filmbetétek  jelentik. Ezeknél egy kis in-game videó mutatja hősünk amúgy kivitelezhetetlen mozdulatait, hogy időnként kimerevedve lelőhessük az éppen előugró rosszfiúkat. Ezek alatt mindig eszembe jutott a pár hónapja tesztelt Shellshock című fertelem, hisz az ottani "csináld jókor" mechanizmus rokona a Wantedben láthatónak, azzal a nagy különbséggel, hogy az utóbbi tényleg zseniális.

Oldal III.

"... de asszaszinnak lenni már más tészta."

A pályatervezés vegyes összképet mutat. A fejlesztők igyekeztek a lehető legváltozatosabb helyszínekkel előrukkolni, de míg az innováció a legtöbben nem különösebben érhető tetten, addig néhánynál már sikítozva ugrabugráltam a székben, annyira tetszettek. Bejárjuk a film összes fontosabb helyszínét és ellátogatunk Franciaországba is, de ezek a szintek nem hagynak különösebb nyomot a játékosban. Viszont a repülőgépes harc például biztos, hogy maradandó élmény lesz. Ennyire jól megtervezett pályát és akcióorgiát már rég nem tapasztaltam (talán legutóbb a F.E.A.R. 2-ben). Mikor az időt megállítva előugrunk az ülések mögül, hogy az ajtót kilőve a robbanásszerű dekompresszióval kiszippantsuk a mellette álló rosszfiút a tízezer méteres magasságban... hát az eszelős. Ilyenkor sajnáltam, hogy a többi területen nagyon ötlettelen és buta elemeket is elhelyeztek a tervezők. Védd meg X szereplőt öt percig, bírd ki a rohamot a gépágyú mögött két percig, ilyesmik. Nem elég, hogy erős kontrasztban állnak a játék legjobb részeivel, de néha még frusztrálóak is. Az a géppisztolyos rész, amikor Wesley apjával aprítjuk a Szövetség tagjait, különösen sokat idegesített.

Bizony, erről még nem beszéltem, de a játék története két síkon játszódik. Az első Wesleyről és anyja miatti bosszújáról szól, míg a második az apjáról, aki... de ezt nem lövöm le, nézzétek meg a filmet! A lényeg az, hogy a két szál szorosan összekapcsolódva fejti ki az amúgy elég jó történetet, kellően változatos játékmenetet teremtve. Míg Wesley nem igen válik meg pisztolyától, addig az apja csak és kizárólag dupla fegyverrel hajlandó a terepre menni. Gondolom mondanom sem kell, mekkora élmény a dupla, hangtompítós UZI-val kanyarban lőni a tucatnyi golyót.

Összegezve tehát elmondható, hogy a Wanted egy jó akciójáték. Az általa követett koncepció azonban mit sem érne jó fedezékharc nélkül. Wesley ugyan sok skulót elbír, viszont egy idő után minden beszürkül körülötte, és ha ekkor nem vonul fedezékbe, otthagyhatja a fogát. Épp ezért fontos, hogy mindig jó helyről közelítsük meg az áldozatainkat. A játék a kurzor és a Space billentyű segítségével magától odalöki Wesleyt az általunk választott irány legközelebbi fedezékéhez, ám ez még mindig nem jelent teljes biztonságot. A betonfalak, bútorok, és kb. úgy minden rombolható a játékban, vagyis ha sokáig időzünk egy helyen, azon kapjuk magunkat, hogy már rég a nyílt színen ücsörgünk. Sajnos még a mai játékokban sem sokszor találkozhatom ezzel játékelemmel, és ezért különösen nagy piros pont jár a Weapons of Fate-nek.

Oldal IV.

"Csak egy ******* vagyok egy fegyverrel, és egy király hacukával..."

Az utolsó nagy dobás a közelharc, ami itt egyetlen gombot jelent: az E-t. Azt hihetnénk, hogy ezzel nem sok mindent lehet kezdeni, de tévedünk. Ezzel az egy billentyűvel hasba szúrhatjuk, fejbe rúghatjuk, vagy lenyakazhatjuk ellenfeleinket, s mindezt akár a fedezék mögül is. Külön poén, hogy a játékban lopakodni is lehet. Ha kellően összezavarjuk az ellenfelünket, akkor csendben odacsusszanhatunk a háta mögé, hogy prezentáljuk neki, mi másra jó még a kenyérvágó kés. Persze ezt egyes hullajelöltek is tudják, de nem kell félni, az ő legyűrésük is épp olyan élvezetet jelent, mint bármelyik tűzharc a játékban. Az egyetlen dolog, ami miatt nem vagyok elégedett, az a mesterséges intelligencia. Az ellenfelek jól használják a fedezékeket, de néha abszolút elfelejtenek lőni, sőt, az is előfordult, hogy párszor befagytak, és csak egy olyan helyet lőttek, amit én már rég elhagytam. Hasonló apró, de mókás bugokkal amúgy is tarkítva van a program, és ez sajnos sokat levon a végeredményből.

Az irányításról még nem esett szó, holott az egy ilyen stílusú játéknál kulcsfontosságú elem. Kontrollerrel is nagyon jól eltalálták, de amit a billentyűzet és az egér művel, az egyenesen tökéletes. Az összes gomb jó helyre került, és a bonyolultabb kombók előcsalása sem jelent problémát az első alkalom után. A célzásról meg annyit, hogy szerintem kicsit túl könnyű is lett. Egérrel nem nagy kunszt eltalálni az ellenfél lövedékeit. Ha viszont már szóba került a nehézség, kicsit panaszkodnom kell, mert ezzel bizony vannak gondok. A könnyű fokozat néha már nevetségesen egyszerű, így mindenkinek a közepest ajánlom, azonban ott meg úgy bedurvul a program az első pár óra után, hogy gyakran fogjuk nézegetni Wesley fekete-fehér hulláját. A nehéz fokozat meg egyenesen öngyilkosság, még szerencse, hogy csak az első végigjátszás után nyílik meg. Ezeken a dolgokon még finomíthatnának egy patch-csel.

A játék hossza úgy 8-10 óra magasságában mozog, de mielőtt megijedne valaki, ez bőven elég lesz. Az első végigjátszás így se könnyű, és még van egy csomó gyűjthető cucc is a pályákon, amikért ismételten elő lehet venni a Wantedet. Nem azt mondom, hogy a legjobb újrajátszhatósági értékkel bír a piacon, de dicséretes, hogy a fejlesztők gondoltak erre is. . Érdekes extra továbbá (főleg a japán hack 'n slash játékokból lehet ismerős), hogy a játék előrehaladtával más és más karaktereket is megnyithatunk, hogy legközelebb őket irányítva gyűrhessük le a különböző pályákat. Ez eddig mind szép és jó, amit viszont kihagyott ziccernek tartok, az a multiplayer. A játék egyik fő fejlesztője, Pete Wanat azt nyilatkozta a GameTrailers.com Inwisible Walls című műsorában, hogy azért hagyták ki a többjátékos módot, mert az úgysem érdekli a játékosokat, mondván, megvannak a sláger multijátékok a piacon. Én azonban ezzel nem értek egyet. A Wanted szinte sikít a multiért, hisz mekkora élmény lenne már a haverjaink kanyarított golyókkal történő kivégzése! Arról már nem is beszélve, hogy míg az egyszemélyes kampány alatt nem sok értelmét láttam a túszejtésnek, addig multiban tényleg nagyszerű játékelem lehetett volna. Kár érte.

Oldal V.

"*******, le kell lépnem!"

A tálalás tekintetében a Wanted nem vall szégyent. A grafika ugyan nem a legszebb, és tény, hogy ezer kisebb buggal küzd, de még így is megállja a helyét a piacon. A textúrák szépek, a fényeffektek pláne, és csak a karakterek bamba arckifejezése az, ami fintort csalhat az arcunkra. Ezért is örültem a renderelt animációknak. A legjobbkor vágták be őket és a leglátványosabb elemekkel lettek telezsúfolva. Amit tehát a játék nem tud nyújtani a motorja miatt, azt pótolja a videóiban. Öröm még az ürömben, hogy a program szinte minden vason jól fut. Azt ugyan pofátlanságnak tartom, hogy nincsenek grafikai opciók (csak a felbontást lehet állítani), de fejet hajtok a programozóknak a remek optimalizáltság miatt. Az én itthoni vasamon (AMD 4400+; HD3870; 6 giga RAM) 720p-ben meg se röccent az akció, még tucatnyi ellenfél és robbanás mellett sem.

A hangok és a zene is meglepően jók. A szinkron sajnos nem a filmben is szereplő színészek munkája, de ennek ellenére eléggé emlékeztet rájuk (Wesley-é különösen). Nagyon jól beleélt, ügyesen felmondott dialógusokat fogunk hallani, ám arra készüljünk, hogy Wesley minden idők egyik legmocskosabb szájú főszereplője. Úgy "fákol" a játék és a film alatt is, hogy azt még a Sebhelyes Arcú is megirigyelhetné.

Mit is mondhatnék így a végére? A Wanted: Weapons of Fate egy jó játék. Nem tökéletes, messze sem klasszikus, és még csak nem is a feslő határon mozog, de messze felülmúlja a legtöbb hasonló próbálkozást. Filmhez készült játéknak meg egyenesen egy álom. Akik szerették a mozit, vagy rajongnak a képregényért, feltétlenül szerezzék be a játékot, mert felejthetetlen perceket tartogat. A többiek pedig tegyenek vele egy próbát, kötve hiszem, hogy csalódnak.

Chocho