A nyugati vöcsök és a fehérarcú vöcsök a gerincesek azon kicsiny csoportjához tartozik, amelynek tagjai képesek a vízen járni. Ahogy a mellékelt videón is látszik, a vízben üldögélő madarak egyszer csak felpattannak, majd óriási gyorsasággal, másodpercenként 20 lépést megtéve elkezdenek futni a víz felszínén, mielőtt lebuknának a mélybe. A kutatókat régóta izgatja, hogy a relatíve nehéz testű madarak hogyan képesek erre a mutatványra, amikor a hüllők világában is csak a náluk sokkal könnyebb állatok tudnak megmaradni a víz felszínén.

A Harvard kutatói legújabb tanulmányukbanfeltárják, hogyan használják a madarak hártyás lábaikat a vízen járás során. A vöcsökfélék a párválasztás ideje alatt, a násztánc részeként rohangálnak a vízen, ami kutatási szempontból azért probléma, mert a madarak laborkörülmények közt nem nagyon hajlandóak bemutatni az attrakciót. Glenna Clifton és kollégái tehát kénytelenek voltak elutazni a madarak egyik népszerű párzási helyére, egy oregoni tóhoz. Itt nagysebességű kamerákat szereltek fel a tó partján, majd várakozni kezdtek.

A rohanó madarak filmre vétele még így sem volt problémamentes, a vízen járás ugyanis legfeljebb 7 másodpercet tesz ki a hosszadalmas párzási rituáléból. Clifton és kollégái alaposan tanulmányozták a madarakat, és azonosították azon viselkedési mintázatokat, amelyek általában megelőzik a rohanást. Ha aztán úgy látták, hogy egy vöcsök készülődik, manuálisan ráirányították a kamerákat a több mint 200 fős csapat megfelelő tagjára, és elkezdték filmezni az állatot.

Egy hónap alatt több mint 1000 rohanásnak voltak tanúi a szakértők, amelyből nagyjából 100-at sikerült rögzíteniis. Végül összesen 8 olyan felvétel akadt, amelyet a különböző kamerák képeit felhasználva három dimenzióban is modellezni tudtak. Ezek vizsgálata során kiderült, hogy a madarak széttárva csapják le a víz felszínére úszóhártyás lábukat, majd ahogy továbblendülnek, lábukat oldalra húzzák, ujjaikat összecsukják (feltehetően a közegellenállás csökkentése érdekében), és így viszik újra előre a végtagot a következő lépéshez. A technika jelentősen eltér egy másik vízen járó faj, a sisakos baziliszkusz módszerétől, amely rohanás közben nem változtat különösebben lábujjai és lábfeje pozícióján.

Clifton laborkísérletek során azt is igazolta, hogy a madarak a leírt mozdulatsor eredményeként nagyjából fele akkora erőt képesek generálni, amennyi a felszínen maradásukhoz szükséges. Hogy a többi szükséges erő honnan származik, az egyelőre rejtély, bár a szakértő úgy sejti, hogy a lábak szaladás közbeni, propellerszerű forgatása állhat a háttérben, amely mozgás a madarak víz alatti manőverezése során is fontos szerepet kap.