A kullancsnyál az oka annak, hogy a kullancscsípés alapesetben nem fáj és nem is viszket. José Ribeiro amerikai kutató a nyolcvanas évek óta tanulmányozza ezt a különleges molekuláris koktélt, amely elfedi a kullancsok jelenlétét és hatékonyabbá teszi táplálkozásukat. A szakértők az elmúlt évtizedekben több mint 3500 eltérő fehérjét azonosítottak különböző kullancsfajokban, amelyek mind azt segítik elő, hogy a vérszívó hosszú ideig a gazdatesten maradhasson.

A kullancsok ugyanis, ahogy már említettük, akár napokig is egyetlen gazdatesten maradnak – ellentétben mondjuk a szúnyogokkal. A legtöbb kullancsfaj tagjai életük különböző szakaszaiban csak egyetlen egyszer táplálkoznak, akkor viszont tetemes mennyiségű vért vesznek magukhoz. Egyes állatok akár éveket is várakoznak, mire újra alkalmas gazdatestet találnak, és addig az előző vérszívás során felhalmozott készleteket élik fel.

Amikor a kullancs táplálkozni kezd, nem a véredényekből szívja a vért. Ehelyett első lépésben nyálát a gazdatestbe fecskendezve egy kis területen elkezdik elpusztítani a szöveteket. Ezzel egy apró üreget hoz létre, amit Ribeiro „vértónak” nevez. A kullancs aztán ebből a tóból szippantja ki a vért. Hogy ez hosszú távon működjön, a nyál olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek megakadályozzák a véralvadást és a seb regenerálódásának beindulását.

Végül a sikerhez a gazdatest immunrendszerét is át kell verni. A kullancsnyál ebben különösen hatékony, bár az emlősök védekező rendszere rendkívül összetett, és több védelmi vonalból áll, a vérszívóknak gyakorlatilag mindenre van ellenszerük. A nyál többek közt megköti a hisztamint, amely viszketést és bőrpírt okozna a csípés helyén, illetve lehetővé tenné, hogy az immunsejtek a véredények falán át a sérüléshez siessenek. De olyan összetevőket is tartalmaz, amelyek a fájdalominger terjedését gátolják és semlegesítik a fehérvérsejteket.

Ribeiro vizsgálatai szerint a gazdatestbe bejuttatott kullancsnyál konkrét összetétele pár óránként megváltozik: a kullancs ilyenkor új, de a korábbihoz hasonló funkciókat ellátó fehérjéket vet be, a váltogatással akadályozva meg, hogy a szervezet megtegye az ellenlépéseket. Az immunrendszernek időre van szüksége az idegen fehérjék azonosításához, és az ezekre való reagáláshoz, így ez a stratégia gyakorlatilag lehetetlenné teszi ezt. Mire a test elkészül az immunválasszal egy csapat idegen fehérje ellen, azok helyét már egy másik csapat vette át, mondja a kutató.

A kullancscsípés persze nem is elsősorban a csípés miatt problematikus, hanem mert a vérszívók különböző betegségeket is terjesztenek. Ezek kórokozói pedig maximálisan kiaknázzák, hogy a kullancs képes elnyomni a gazdatest immunrendszerét. Sarah Bonnet, francia kutató nemrégiben végzett vizsgálata szerint a macskakarmolási betegség (amely neve dacára kullancsok útján is terjedhet) baktériumát hordozó kullancsok többet termelnek egy IrSPI nevű fehérjéből, amely pedig többféle fehérvérsejtet is hatékonyan gátol, még kiszolgáltatottabbé téve a gazdatestet.

Bonnet szerint azonban elképzelhető, hogy az IrSPI-t a kullancsok ellen lehet fordítani. Ha a fehérje ellen sikerül védőoltást kifejleszteni, a szervezet rögtön felismerheti a kullancscsípést, és megakadályozhatja, hogy a vérszívó nyála elfedje a táplálkozást. Ez a jelenség természetes körülmények között is működik: ha valakit gyakran csípnek meg kullancsok, a csípések hajlamosabbak lesznek a viszketésre, mivel a szervezet felismeri a támadást.

A kullancsnyál összetétele egyúttal terápiás oldalról is érdekli a kutatókat, akik azt remélik, hogy újfajta fájdalomcsillapítókat és véralvadásgátlókat hozhatnak létre ennek tanulmányozása nyomán.